rapista blogja

Novella
rapista•  2010. szeptember 17. 23:07

Radnai István: IDILL ÉS RÉZ-ELEJE

Radnai István:

 

IDILL ÉS RÉZ-ELEJE

 

Tíz éves sem voltam, amikor az ötvenkét fokost megkóstoltam, szilva illat lengedezett, még épphogy lecsepegett a réz-eleje!

 

Kint a házikó mögött forrt a cefre, hordókban hozták, lazán letakarva, vagy a lyukas fedélből kivezető csövet vödör vízbe vezetve, hadd bugyborékoljon, így nem ecetesedik meg.

 

Meg sem szédültem, legfeljebb a boltos lányának üzentem,szerelmi vallomásaimat, a kanászkürt tülkét a számhoz emelve.

 

Mert titkaim és vágyaim már akkor is voltak, még nem tudtam, hogy a fehérnép mire való, de incselkedésből - ostorral kergettem a szebbiket a főutcán. Természetesen mindketten mezítláb voltunk, s hol az utca porán, hol egy-egy tehénlepényen át, űztük hajszoltuk egymást.

 

A tehenes szekér elballagott volna ostor nélkül is - a békés jószág tűrte a jármot, akár a szegénynép a demokráciát.

De ostor az kellett, mert Erzsikét csak az tudta a hajnali fejésre bírni, miután a fél vödör víztől ébredezni kezdett.

 

Erzsikét nem kergettem, a Jolika, az unokanővére, szebb volt. Szőke, varkocsát koszorúban a feltekerte.

 

Állítom szebb volt, mint az a híres külföldi politikus, aki a szavazatok felét a befont szőke hajának és ábrándosnak tetsző szemének köszönhette.

 

Joli kék szemei valóban ábrándosak voltak, s ha ő nem tizenöt éves, akár belefértem volna színes álmaiba. - Biztosan tudom, hogy az érzékiség nem létezett álmaiban sem, a csizmás-bajszos legény és az Úr asztala, az oltár, annyira egy fogalomként bújtak meg a képzeletében.

 

Ha már a hajfonatát ily módon nem téphettem meg, legalább kergettem, mint fiatal őzbak a sutáját.

Ingválla lecsúszott, kifehérlett alóla, napot biza sosem látott. Kemény mellecskéje csak halványan derengett át, nem tudom, olyankor, amikor kergettem, keményebben állt-e a mellbimbója.

 

Tudatlan voltam még ahhoz, hogy meggyőződjek róla.

 

Vasárnap illedelmesen, fehér harisnyában és lakkcipőben ment, ment előttem, ringott a sok alsószoknya.

Énekeskönyvét és keszkenőjét markolva, nem mert a legények rontó, barna szemébe nézni, ha egyiknek mégis - az nem én voltam.

rapista•  2010. április 21. 07:06

Kapcsolat-teremtés (próza)

Radnai István: KAPCSOLAT-TEREMTÉS Megérkeztem Afrikába…- Ez Nairobiban volt? - Nem mondhatom meg, ez nem külkeres küldetésem volt, a feleségem sem tudhatta.Szóval megérkeztem Afrikába, de lehet, hogy Ázsia volt, ne firtassuk!Nagyon ki voltam éhezve egy jó kurvára, de a helyiekkel nem lehet. Hiszen tudod, eleget oktatták.Arról a nigériai lányról sem beszélve, aki be akart mutatni a családjának.- Hiszen te már akkor is nős voltál?!- Mondtam neki, de megkérdezte hány feleségem van?- Mire te?- Megmondtam, mire ő, akkor még három lehet..Tehát megérkeztem, a szladiba, a flancos szállodába, lehajtom a viszkimet.Jönnek a haverok, hogy nagy újság van, megjött az a szőke, aki mindent tud.- Miről beszélsz?- Azt mondták, attól a szőkétől nem lehet olyat kérni…- Ja, értem, az ügyeletes fehér kurva?- Hogy azt ki kell próbálnom. Kérsz te is egy viszkit, nem, ja, igen te a konyakot vagy a vöröset kedveled!Én már nem merek a rendszerváltás óta, a fehéret iszom, ha nincs tömény!És bemutattak neki.- És?- Ha láttál már leborult szivarvéget! Eddig, amikor csak hazaértem, beakasztottam neki, aztán ledobtam a két bőröndöt és megcsókoltam a gyerekeket!- És?- Ne tudd meg, a jó nő, a szőke, az akkori feleségem volt..- Ezt nem mondod komolyan? Nem tudtad, hogy ő is ott lesz, mi lett volna, ha ő rajtakap..?- Mondtam már, titkos küldetés volt. Egy zabszem alig fért volna be, amíg a köteg dollárt a vigyorgónak át nem adtam.- Ki az a vigyorgó? - Most már meghalt, akkor egy kövér, vöröshajú disznó volt, közeli kormánykapcsolatokkal.- Itthon?- Fenéket, te hülye! – Én viking néven ismertem egyet…- Persze, nem jártál a levéltárban?.Mellesleg, miért írtad rólam a jelentésben…?- Mit?- Azt, hogy a szexuális szokásaim és ideológiai beállítottságom potenciális kockázat…- Én? Soha! A  "szabó" a tartótisztem, addig piszkált, amíg át nem másoltam egy füzetlapra, amit elém tett. Nem kaptam volna zsetont vagy útlevelet sem, ha nem teszem meg…- Akkor te a Juli miatt tetted? Vagy a kapcsolatod is megdugta volna?- Tudod, hogy mindenre képes lett volna egy jó fordulóért, hiszen azért vetted el…-  Kit? A Julit? Viccelsz! Egyszerűen felcsináltam és behívatott a párttitkár, mese nem volt.Na akkor koccintsunk, ha már sógorok lettünk.. És te miért váltál el tőle?- A Julitól?- Igen, a Julitól, a gyerekek mindent elmeséltek…- Neked?- Igen, nekem, az apjuknak!- Most meg te viccelsz velem? A kék szemük neked fel sem tűnt?- Mit beszélsz?- Csak annyit, hogy öt éven keresztül dugtam a Julit a te ágyadban!De most inkább meséld el Nigériát! Nigériába vizibuszokat szállítottunk és a próbaúton ott voltam a szervízmérnökkel, a szerelővel, meg a feketékkel…- Neked csak úgy feketék, amikor a szolidaritásról papoltál a szabad pártnapon?- Nem értlek, bemártottál és most még számonkéred a feketéket, a négereket?- Megzsaroltak! Azt mondták, hogy elmondják a vezérnek, a vezérigazgatónak, hogy egymás feleségével, ami a szocialista erkölcsbe…- Erkölcs?- Nem egészen, Winter elvtárs, nyugosztalja, előkelő helyen volt a feleséged listáján..Nem vetted észre, hogy a legjobb helyekre mindig te utaztál és milyen sűrűn, pedig mindenki tudta rólad, osztályidegen vagy!Én meg csak egy káder, egy marós…- Hát szó, ami szó, belemartál…- Most már nincs jelentősége, koccintsunk, eddig is sokszor koccintottunk. Ráadásul én mutattam be neked azt kis fekete tündért, hogy is hívták?- Kicsit büdös volt a…- Igen a szaga, az illata volt a vonzereje, még a hajából is áradt, megfoghatatlan, de felkorbácsolt, a szaga, az illata. Mégis átjátszottam neked. Miért nem vetted el?- A te lehordott szajhádat?- Miért, hiszen a Julit is elvetted?- Igen, muszáj, volt pártfeladat, egyébként is felcsináltam…Az indonéz, nem, nem, a mongol…- Mongol?- Most már kimondtad, mindegy! Nem mongol volt valami más… Hagyjuk! Az a góré, aki háromszáz feleségével lett meghívva, minden vendéget elzavartak a legnagyobb szállodából…- Persze, de unta őket, egy év alatt végigment… és legfiatalabb éppen akkor szült!- Mit nem mondasz?- Szóval a Julinak kellett előkészítenie az államközi szerződést - ha érted?- És a nigériai elefántcsont fogú?- Arra nem volt időm, taxival menekítettek a reptérre!