rapista blogja

Radnai István:

Radnai István:

AKINEK ÁTLŐTTÉK AZ AGYÁT ÉS A SEBÉSZ

Ez a történet csak akkor lenne izgalmasabb, ha magától a sebesülttől hallanám, hiszen alig három évvel idősebb nálam, lehet, hogy életben van!

"A Köztársaság téri harcok késő délutánján tömegével érkeztek friss fejsérültek, ezek közül a legsúlyosabbat mindenkit megelőzve hozták a kötözőhelyre. Az illető, mély kómában, egy 20 év körüli erős fiatalember volt, akinek a halántékán egy alig látható bemeneti, a túloldalon pedig egy gyerektenyérnyi kimenti nyílást találtunk, a koponyán áthaladó lövés nyomaként. A seb mélyéről csaknem folyékony agyállomány és csontdarabkák nyomultak a fölszínre."

Kevesen tudják, hogy Guillaume Apollinaire költőnek az Első Világháborúban egy gránátrepesz átütöttre a koponyáját 1916-ban. 1918-ban a spanyolnáthát nem élte túl.

De térjünk vissza Dr. Missura Tibor, a Péterfy Kórház néhány éve elhunytt orvosához, akinek idén megjelent könyvéből idéztem.

..."Hazafelé menet autóbuszunkat a tengernyi tömeg a körút és a Rákóczi út sarkán leállította, lövések hangzottak a Múzeum körút tájáról, ezért én azonnal a kórházba mentem, ahová valóban már érkeztek az első sebesültek. Két napig szinte szünet nélkül dolgoztunk...akórházba egyre több sebesült érkezett, és minden nyaktól fölfelé történt sérülés hozzánk került."

Ekkor 1956. október 23-át írták, míg én 2006. október 23-án hasonlót éltem át a kórház alagsorában egy fotelban ülve egész éjszaka. A mentők egymást kergetve hozták a sebesülteket. A könnygáz elviselhetetlen volt!

"24-én hajnali 5 órakor láttam az első orosz tankokat végigszáguldani a Rottenbiller utcán. Ezen a napon kiderült, hogy a budapesti mentőszolgálat kocsiparkjának nagy része elpusztult, így a sebesültellátás legnagyobb akadálya a szállítás hiánya volt.

Csoportokat szerveztünk, akik írásunk ellenében a garázsban vesztegelő autókat a kórház udvarára hozták. Sofőr- és ápolószemélyzet-toborozás az utcáról történt, oly módon, hogy a tömeghez kérdést intéztünk, hogy ki tud autót vezetni, s kinek van kedve sebesültszállításra. A jelentkezők ideiglenesen kórházi állományba lettek véve, fehér köpenyt és műtőssapkákat – a nők fityulákat – kaptak, a kocsik hűtőjére vörös kereszttel ellátott lepedőt tettünk, s minden kocsi számozva lett a hozzá tartozó őrséggel – sofőrrel, ápolóval – együtt. Néhány napon belül 62 számozott mentőőrsége volt a Péterfynek. " 

A továbbiakban - emékirataiban, ÉLETEM, HIVATÁSOM TÜKRÉBEN, Accordia kiadása 2010. - Missura doktor leírja, hogyan történt a betegek ellátása. "Itt konfrontáltunk először azzal a ténnyel, hogy egy kórház területén belül egyetlen feladatunk van, és ez a sebesültek meggyógyítása, akár baráttal, akár ellenséggel állunk szemben. Minden bejövő harcos vagy civil fegyverét elvették a portán, nehogy „gőzös” fejjel kinyírjanak valakit a kórház területén,,,"

Becsületére legyen mondva a Kórháznak, 2006-ban sem szelektáltak, mindenkit elláttak!

Számomra a legizgalmasabb a hősies helytálláson túlmenően, a már említett agysérült esete volt. Író vagyok, nem tehetek róla.

..." Az eset az akkori körülmények között szinte reménytelennek látszott. A vérzést és az agyfolyást csökkentő nyomókötést tettünk rá, s máris vitték az osztályra. Az esti vizitnél szinte csodával határosan az illető aránylag jó szívműködéssel és légzéssel rendelkezett, így Arányi Sándor öreg, gyakorlott sebész barátommal elhatároztuk, hogy megpróbáljuk a koponyasebet ellátni. Célunk egyetlen volt, hogy a sebet a csonttörmelékektől megtisztítjuk, és a koponyaüreget egy agyhártya-plasztikával elválasztjuk a külvilágtól. Az alapos vizsgálatnál megállapítható volt, hogy az agyhártya csupán kb. 4 cm átmérőjű. Az épen maradt kemény agyhártyát szabaddá téve a fascia aponeuroticából vett lebennyel, körkörös varrattal, a lehetőségeinkhez képest hermetikusan elzártuk a koponyaűr tartalmát a külvilágtól. Most visszagondolva a háború alatti sebészi élményeimre, óriási segítséget jelentettek az antibiotikumok, melyek korábban nem léteztek még. A beteg visszanyerte másnapra az eszméletét, és az intenzív fizioterápiás kezelés mellett szinte panaszmentesen hagyta el a kórházat. Ezen örvendetes eseményről az 1991. október 23-i ünnepségen a Péterfy Sándor Utcai Kórház aulájában értesültem, az akkori fizioterápistától.

Ez csak egy kis visszaemlékezés volt az egyik legsúlyosabb, de életben maradt szabadságharcos sérült esetéről. Néhány sebesült ÁVH-s behozataláról is hallottam, akik külön kórtermekben lettek elhelyezve, s őrség állt az ajtó előtt. Az intézeten belül semmi bántalmuk nem történt, gyógyulásuk után eltűntek a kórházból. A késő délutáni órákban felkelők behozták és a kórház titkárságán átadták a pártház kasszáját, írógépeket, szőnyegeket, mondván, hogy ők nem nyúlnak e dolgokhoz. A gazdasági hivatal őrizte meg ezen értékeket. 

Ez a szabadságharc az ismert összes forradalmaktól két lényeges történésben különbözött. Az első, hogy ez valóban a népnek a fölkelése volt, mely minden vezető és előkészítés nélkül, spontán tört ki, csak egy belső tűztől vezetve, mely az októberi fiatalokban, a legnagyobb részt Molotov-koktéllal, tankok ellen harcoló gyerekek szívében lángolt. Nagy Imrét, Maléter Pált és a többi vezetőket csak később emelte a mártíromság és a halhatatlanság magaslatára. A másik pedig, amelyre mindnyájan büszkék vagyunk, akik ebben részt vettünk, a forradalom tisztasága volt. Fosztogatás vagy önkényes kivégzések a legritkábban történtek, s ha igen, akkor ezeknek a bűnöknek az elkövetőit a forradalom statáriális bírósága elítélte és kivégezte. Magam láttam, hogy a betört kirakataiban az óra-ékszer vagy az élelmiszerüzleteknek, érintetlenül hevertek az értékes tárgyak. "

A szomorúságon, amit a halottak látványa akkor okozott, nekünk kamaszoknak is, valamint a mai temetők látogatása során, felemelő érzés ezeket a sorokat olvasni.

Vajon merre jársz, akkori húszéves? Köztünk vagy már a felhőkön túli az égi mezőkön. Szomorú vagy-e, hogy csak ennyit sikerült elérnünk, 54 évvel a forradalom után és húsz évvel a változások után, amelyek az akkori forradalom egyenes következménye lehetnének.

Reménykedsz-e velünk, vagy már csak égi szurkolónkként, talán éppen imádkozol?

Radnai István:

Mottó: "Jelszavaink valának: haza és haladás"

máris rádborul a kalamáris felkent költő