Úton, útszélen

Hol vagy már óh tavaszi kikelet?

Meddig tűrjem még a fagyos telet?

Hol vagy napsütés? Hol vagy már rózsa?

Nem kell más csak virág édes csókja.

 

Reszket az én szívem, mint még soha.

Nem segíthet más csak az a csoda

Amit csak te tudsz óh tavasz adni.

Ne hagyjál kinn a hóban megfagyni.

Fehér a táj, de számomra kopár;

Hiányzik a színes tarka virág

Amely oly’ vörös volt akár a vér.

Megölted mézédes leheletét.

Megölted tél. Szemem némán zokog.

Távolban a vonat  havon robog

El a némán reszkető semmibe.

Megállítani többet nem lehet.

 

Szólj már tavaszom hogy most hol is vagy.

Hideg szélben elcsuklik a hangja

És nem hallom. Nem hallom sehogy sem.

Egyet hallok: didergő szívemet.

 

Kezem remeg, jégcsapos a szemem.

Eljött, pedig nem akartam telet.

Szerelmet akartam, egy kis tavaszt.

Valahogy az álmom csalfa, ravasz.

Hol vagy tavasz? Hol vagy óh csodás nyár?

Merre talállak forró boldogság?

Mondd meg kérlek hogy merre is lehetsz,

Hisz’ a szívem csak is téged szeret.

Nem felejtelek, mindig itt maradsz,

Visszanézve jövőbe sietsz már,

 S minden oly gyorsan távolba szalad,

Tovatűnt az itteni boldogság.

Örökké emlékeznem kell reád,

Milyen finoman csókolt szépen a szád.

Az emlék maradt, ami engem vár.