Firkantás

Félelmetes, amint az égen a világos- és sötétszürke felhők, néhol vakítóan világos napsütötte foltokkal sebesen feléd úsznak.

S közben a fogadból letört darabot csikorgatod a még meglévőid között, a tükörben önmagaddal szemezve.

Jön a vihar.

Az emberek félnek; gyere velem haza.

Növénytársaink epekedve várják a záport a hosszas szárazság után; élni akarnak.

Hisz' ki nem?

-Én.

De az eső elmarad, pusztul a világ.

...hova tovább?

S most olyan fura vagy, mint saját magad; mint a könyved.

Könnyet csal szemedbe életnek az öröme.

És gyülekeznek a hangyák is, a vihar még nem ért ide. Hamarosan.

Hajladoznak a fák, itt az előszél s rohan mindenki haza.

És itt van, megérkezett. Viszlát.