rTamas blogja

Emeld fel hangodat, szóljál!

Lelkedben ne akadjon el...
Szárnyaljon a szó, mely perel,
Vágyaidnak adj esélyt! Fáj?
Beszélj! Élhető vigaszra,
S feloldozásra vársz? Ébredj!
A hited Rád talált! Kétkedj!
A döntést ne bízd rá másra!

Szerepet cserélsz? Ki vagy Te?
Őszinte vagy? Add magadat!
Tudsz még szeretni? Gondolat,
Mely belül perzsel, a léte
Az égbe száll. Érzés marad,
A vágyad nő epekedve,
Elnyűtt életed keserve
Megül tétlen, mint Te magad!

Okosabban kéne félni,

Az élet szép is lehetne,
Pénznek nem lenne értelme,
Így: tisztességben kell élni!
Dalolva élném életem,
Csak bárányfelhőket űznék,
Szerelemért lelket adnék,
S lenyugodna egyik szívem!

"Hogyha két életem volna..."
Mindkettő engem szeretne,
Feleségül / férjül venne,
Lelkem mindig pironkodna!
Két éltem csak berzenkedne,
Szánalmas lenne e világ,
Éltemben nem nőne virág,
Ha egy szívem kettő lenne!

Úgy hiányzol nekem,

Mint világtalannak a fény,
Mint a Nap sugarának a napfény,
És mikor ábrándozol, érzem: veled van szerelmes lelkem!

Látom, velem boldog vagy!
Ragyog harmatkönnyes szemed,
Felém nyújtod kis kezed...
A külvilág Téged diszkréten elhagy!

Számíthatsz rám! Olykor, ha bánatod mégis lesz:
Ölelő karom kitárom,
Bújhatsz, hisz lelked is birtokolja az én lelkivilágom:
Kellesz nekem!

Árnyak settenkednek,

Vibrál a Nap fénye, úszik sok kis felhő,
Langy meleggel futkos a szellő,
Olykor a földre ereszkednek!

Fejemben érzem:
Benne lüktet a csend,
Zsong a tavasz, változik a trend,
Elfut velem a felhalmozódott képzetem!

Nyílik a virágtenger,
Pompájában él a világ,
Ez az igazi valóvilág,
Hol a tavasz a karmester!

A bágyadtság elmúlik,
A látvány varázsa ébreszt,
A napfény szememben célt téveszt,
Agyam újból bódulttá válik!

Nedves gyöngy koppan a fejemen,
A szivárvány hídja alá bújok,
Fölöttem repülő madaraktól potyognak a bajok,
Patak vízével mosogatok a testemen!

A valóság világi tükre ez is,
Látom és érzem az élet nem csak színes,
Van mikor tejszínes,
A létben benne lakozik ez is, az is!

Este van, fénymeséket vetít az ég,

Szél dallamát hordozza a lég,
Árnyait lesi a diófa,
S árván búsul a szomorú fűzfa!

Kevély kedély oson az ivóból,
Folyik a sör a sörcsapból,
Hangzavar belefullad a korsóba,
Csapos üvölt: záróra!

Sötétség szendereg a csillagfényben,
Mozgó fény villog a messzeségben,
Kiégő fénycső pislog az utcán,
Csak az éjszaka ballag a járdán!

Örvénylik a híd alatt a folyó vize,
Tükréből fölnéz az ég fénylő szeme,
A Hold kis felhőtakarója alá bújik,
Egy macska az aranyeső aljában vajúdik!

Andalog az óra, már éjfélt mutat,
Fárasztó nap volt, szemem ágyat kutat,
Hamarosan eltűnik előlem a csillagos ég,
A versem elkészült, s az alvópont a vég.