Purzsás Attila: Kórházi éjszaka

purzsasattila•  2011. december 10. 12:15

Mikulásnap este lefekvéshez készülődtünk párommal. Talán tíz óra lehetett…

            Hívogatóan terpeszkedett előttünk a megvetett ágy. A tévében egy sorozat: tízedik évad, sokadik rész – írták ki.

            - Na, asszem alvás – néztünk egymásra egyetértően párommal.

            De akkor valami dörömbölést hallottam… nem is hallottam, éreztem. Nem kintről jött, hanem idebentről.

            Mi lehet a ketyerémmel? Csak úgy ugrál össze - vissza a mellkasomban.

            Párom aggódóan nézett rám, közben simogatta a mellkasomat. Ez kicsit megnyugtatott, de csak nem lett jobb.

            - Anya, baj van – mondtam határozottan.Azt hiszem, itt valami nem jól működik – mutattam a szívemre.

Valószínűleg eléggé fájdalmas arccal mondhattam ezt, mert láttam páromon az ijedtséget. Ettől én is még jobban megijedtem.

Öt perc sem telt el, és már robogtunk is a kórház felé, az ügyeletre. Pár perc múlva már egy vizsgáló ágyon találtam magam, mellkasom telis – tele drótokkal.

            - Ez bizony ritmuszavar – közölte a nyers tényt a doktor.

            - Most a vendégünk lesz egy darabig.

Beletörődve vártam sorsomat. Tologattak ide, tologattak oda, megszúrtak itt, megszúrtak ott.

Átéreztem varrónő párom tűpárnájának sorsát. Most valahogy én is úgy éreztem magam. De mi ez a sok zagyvaság, amit gondolok? Nem az agyammal van baj, hanem a szívemmel. Mitől is érezhetne bármit is egy tűpárna?

      Egy doki hangja zökkentett ki gondolataimból: - Mindjárt jön egy betegszállító, és irány a belgyógyászat. Elit helyre fog kerülni, a kardiológiai részlegre.

      Hűha, ettől most rögtön büszkébb lettem magamra… Én inkább otthon szeretnék lenni. De aztán gúnyos gondolataimat félre téve leültünk párommal a váróban.

A nagy faliórán a mutató épp átvánszorgott a következő napba. Vártunk, aztán még mindig vártunk. Felálltam, sétáltam, leültem, ismételve ezt az unalmas mozdulatsort többször is egymás után.

Megint az órára néztem… Mennyi? Három óra húsz perc… Hol vagyok? Talán időcsapdába kerültem, ugrottam egy dimenziót?

De aztán rájöttem, ez nem időcsapda, ez a magyar egészségügy csapdája.

Végre jött egy betegszállító, de ő sem értem. Már nem állhattam megkérdezni tőle: - Ne haragudjon, az a betegszállító, aki értem fog jönni, bejött már dolgozni?

- Hát, maga még mindig itt van, nem vitték fel az elsőre? – tette fel az értelmetlen kérdést, mert ha nem lettem volna itt, akkor kihez beszélt volna?

De mire folytathattam volna az érdeklődést, már el is tűnt az egyik ajtó mögött. Ez külön tantárgy lehet az orvosin: az eltűnés gyakorlata – tán ez lehet a tantárgy neve.

Aztán egyszer csak valahonnan végre előkerült az orvos, aki vizsgált pár órával ezelőtt. Mikor meglátott, azonnal kerített egy betegszállítót, aki pár percen belül jött is. Maga előtt tolva az ülő kocsit, furcsán vonszolta magát felénk. Első ránézésre komolyan betegnek tűnt.

- Tud sétálni, vagy beül a kocsiba? – kérdezte fáradtan.

- És ön? – tettem fel a viszontkérdést, kicsit gúnyosan.

Hamar rádöbbentem, ez azért egy kicsit erős volt, de szerencsére nem sértődött meg. Talán nem volt hozzá ereje.

      Sétánk során felvázolta, hogy már majd’ huszonnégy órája talpon van, ezért vonszolja így magát. Őszintén megsajnáltam. Végül is hajnali négy órára ágyba kerültem egy kórteremben. A felébresztett nővérek, és az ügyeletes orvos eléggé morcosnak tűntek, de a gyors vizsgálatok után már látszott rajtuk, hogy nyugtázták a tényt: valóban jogosan kerültem hozzájuk. Ketyerém még mindig össze – vissza kalimpált, de a gyógyszerek és az infúzió valamicskét segített. Rendesen megviseltek az utóbbi órák. Páromtól elbúcsúzva hamar álomba szenderültem. Fél óra múlva éktelen csörömpölésre ébredtem. Egyik szobatársam leverte a vizespoharát, ami millió darabra törve ébresztette a kórtermet, sőt, még az öt szobával arrébb alvó nővért is.

      - Lacibá’, mit csinált már megint? – kérdezte a nővér, berontva a kórterembe.

A hirtelen felkapcsolt lámpák fénye még csak fokozta a pár másodperccel előbbi, felriadás okozta sokkot.

- Na, tessék! Így gyógyuljanak a szívbetegek.

Az üvegszilánkokból jutott a szoba összes sarkába, kellett vagy tíz perc a feltakarításához, miközben a nővérke folyamatosan szentségelt.

Volt hát időm tüzetesebben tanulmányozni a kórterem lakóit. Velem együtt öten voltunk. Én, mint a legfiatalabb, eléggé kilógtam a sorból. Döbbenten néztem körbe: - Mit keresek én itt?

Rajtam kívül mindenki nyugdíjas korú volt, és nem a nyugdíjuk elejéről. Hörögtek, szuszogtak, horkoltak. Ez utóbbit nem is értettem. Hogy lehet aludni ilyen csörömpölés közepette, és ilyen fényárban, ami olyan érzetet keltett bennem, mintha egy futball stadion esti meccsén lennék.

- Jó éccakát! Most már aztán aludjanak! – zökkentett ki gondolataimból a nővérke hangja. Azzal a lendülettel le is oltotta a lámpát, és kiviharzott.

Végre aludhatunk – gondoltam, de tudtam, hogy nem sokat, mivel már öt óra felé járt.

      Épp csak elaludtam, mikor megint felébresztett valami. Másik ágyszomszédom hangos perlekedésére riadtam fel, aki - mint kiderült – álmában beszélni szokott. Nem is beszéd volt ez, hanem hangos veszekedés, csak ő tudhatta, kivel. Közben furcsa pózban, az ágy mellett térdelve aludt. Feje hol az ágyon volt, hol az ágy mellett lógott, minden egyes kiabálásnál helyzetet változtatva.

- Szóljunk a nővérnek? – kérdeztem bizonytalanul pohártörő szobatársamtól.

- Á, dehogy! – felelte ő. Ez most egészen kényelmes póz Pista bácsinak, most kevesebbet beszél, mint szokott.

- Tegnap fejjel lefelé aludt, homlokát a padlónak támasztva – folytatta. Nem mertük felébreszteni, nehogy kitörjön a nyaka.

       Hová kerültem? – gondoltam, közben próbáltam élesíteni a szemem a félhomályban. Most csak egy őrzőlámpa égett a kórteremben.

- Próbáljon meg aludni – mondta másik szobatársam, Józsi bácsi, aki szintén fent volt.

Jó vicc, így aludni?

Közben megtudhattam, hogy Józsi bácsi azért volt bent, mert gyenge volt a szíve, fulladt, cukros volt, és még valami, amit nem értettem. Nem is csodálkoztam betegségein, mivel lehetett úgy százhatvan kiló az öreg, és persze nem a vasággyal együtt. Épp az ágya szélén ült, és a hasa érdekes formában bontakozott ki a félhomályban. Valamiért – nem tudom, miért – a „Csillagok Háborúja” Jabbája jutott róla eszembe.

- Tudja, vízhajtót szedek, inzulint kapok, és diétáznom kell – mondta, nem mintha én kérdeztem volna.

Amúgy is eléggé nehezen értettem, amit mondott, mert közben épp egy fél grillcsirkét tömött az arcába. Ennyit a diétáról…

Próbáltam visszaaludni, persze ez nem sikerült. Segített ebben negyedik szobatársam, István bácsi, aki végig csuklotta az egész éjszakát.

Ebből a hang kavalkádból egy zeneszerző már összedobott volna egy szimfóniát, persze én nem vagyok zeneszerző. Csak írogatni szoktam, azt meg nem lehet félhomályban.

Csak meredtem a plafonra, alvás helyett. Egy szorgosan dolgozó pók épp a hozzám közel eső sarokban szőtt egy egészen formás hálót. Szegény nem tudhatta, hogy reggel majd a takarítónő egy laza mozdulattal tönkreteszi egész éjjeli, megfeszített munkáját. Közben fél hat lett, és egyszer csak felcsapódott az ajtó és a lámpa. Ilyen kellemetlen érzésem utoljára a seregben volt, ott ébresztettek így minden nap. De rég is volt már…

Bevonult az ügyeletes orvos, kísérő csapatával együtt. Valamiért egy pulikutya, és az általa terelt nyáj jutott eszembe róluk. Persze, bégetés nem volt, csak sűrű bólogatás, az orvos minden egyes szavára. Úgy lesték a száját, hogy szinte kiimádkozták belőle a szavakat.

Végre eljutottak az én ágyamhoz is. A doki köszönés után felvázolta a helyzetet, rám nézve, de tanoncaihoz beszélve. Nem is értettem, miért rám nézett. Amúgy nem értettem egy árva szavát sem, annyi orvosi hablaty hagyta el a száját. Na, jó, lehet, hogy nem vagyok elég művelt, mert nem tudok latinul, de azért én is helyeslően bólogattam, közben egy – egy mosolyt is megengedve.

Aztán végre magyarra váltott, igaz, csak pár mondat erejéig: - Szívritmus zavara van, amit megpróbálunk gyógyszerekkel helyrehozni, beállítani.

Na, ezt már értettem.

- Ha ez nem sikerül - folytatta, akkor kiütjük.

Ennél a mondatnál már nem mosolyogtam, és nem bólogattam.

      De reagálni, és kérdezni sem volt időm, mert ott hagytak, és már vonultak is tovább a következő beteghez…

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

purzsasattila2011. december 11. 15:50

Éva, köszönöm szépen! :))

dreaming582011. december 11. 00:05

Jobbulást Attilám :)
Jó ez a kis írásod - örülök, hogy ilyen ironikusan tudod szemlélni a dolgokat :)

purzsasattila2011. december 10. 20:41

Drága Kata!
Köszönöm a kedves szavakat, a puszit és az ölelést!
Már ezektől sokkal jobban érzem magam! :))
Ide járok gyógyulni a Poet-ra, mert az, hogy itt lehetek közöttetek, és ilyen kedves szavakat kapok, nekem gyógyír mindenre!
Egyébként már régebben rájöttem, hogy a mosoly a legjobb gyógyszer! :))
Ölellek:
Attila

purzsasattila2011. december 10. 20:37

Kinga :))))

19702011. december 10. 19:53

Először is: jobbulást, sőt gyógyulást kívánok neked !!!és két puszit is küldök!:-)annyira megnevettetett, ahogy meséltél, hogy törölgettem a könnyeim. Egészen biztos vagyok abban, hogy minden rendbe jön! Ilyen humorral még a bajban is igen kevesen rendelkeznek és ez nagy-nagy életszeretetet mutat! Most kérném írj még több ilyet, de ne legyen benne kórház, se betegség, még orvos se...de a vidámság maradjon! Ölellek!:-)

Kicsikinga2011. december 10. 19:24

Örülök, hogy kitolsz velük, és olyan Attilás mosollyal távozol fütyörészve szépen haza, egészségesen!

purzsasattila2011. december 10. 16:22

Köszi, kedves Erika!
:)))

purzsasattila2011. december 10. 16:21

Drága Kinga!
Juszt is meggyógyulok! Annyira ismerhetsz már! :)
Örültem neked!
Attila

purzsasattila2011. december 10. 16:20

Üdv Laca! Vagy írjam úgy, sorstársam?
Inkább valami jobb dolgokban kellene osztoznunk! :)
Bár mindkettőnknek ott a párunk, a gyógyír minden bajunkra! :)
Örülök, hogy láttalak!
Attila

BakosErika2011. december 10. 15:34

Örülök, hogy jobban vagy és mihamarabbi felépülést kívánok!

Kicsikinga2011. december 10. 15:01

Drága Attilám!
Végigizgultam , mosolyogtam, bólintottam, megjegyeztem, hogy ''hát igen'', és sajnos sokat tudnék ilyen élményekről írni, de most Neked kívánok igaz szívvel mielőbbi gyógyulást! Mivel fiatal vagy, ezért semmi baj nem lesz, csak legalább ötvenszer kérdezd meg az orvost, hogy tényleg van-e diplomája (bocsánatot kérek szépen!)!
Juszt is gyógyulj meg nélkülük is!

sz54laca2011. december 10. 14:51

Szia Attila!
Nekem is ez volt.
A Városmajor utcában a szív és érsebészeten ''tették helyre''.

purzsasattila2011. december 10. 14:27

Köszönöm, Marie, itt is! :))
Amit küldtél, valamiért nem tudom megnyitni. :(

Marie_Marel2011. december 10. 13:34

Csak vigyázz, kinek a kezére adod magad! :-))

http://1.1.1.5/bmi/www.mellekhatas.hu/fi les/tiny_mce/Image/Anita/seb%C3%A9sz1.pn g

Marie_Marel2011. december 10. 13:28

Itt is csak jobbulást tudok kívánni!

purzsasattila2011. december 10. 12:47

Köszi Tibcsi, már jobban vagyok!
Mikor a doki kiejtette a száján, hogy kiütnek, ha a gyógyszerek nem hozzák rendbe a ritmust...inkább rendbe jöttem! :))
Köszi, hogy olvastad!

Tibcsiiiii2011. december 10. 12:42

hu bammeg......remélem jobban vagy
nem semmi,anno én is órákat vártam a balesetin...igaz csak az ujjam vágtam el hosszába,már hánytam olyan szarul voltam de 3 óra várakozás után megkérdezték,hogy mi bajom van

purzsasattila2011. december 10. 12:41

Kössssssz!
Kimentem volna én is a folyosóra aludni, de annyi madzag lógott jobbra - balra, hogy belegabalyodtam. :)

BZ2011. december 10. 12:39

Már beszéltük, hogy a versritmuszavarodról mehetett át, na de, beleképzeltem magam a helyzetedbe, jól segít ebben ez a kis iromány, látod, többet között ezért van hányingerem nekem is a kórházaktól és kap el a sírás, ha ott vagyok. Szobatársak? Nővérek csodálkoztak, hogy a folyosón alszok, aztán két napig lehettem egyágyasba, mert akkor jött még egy tőlem is hülyébb. Szurkolok Ati!

virag912011. december 10. 12:23

.....

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom