Lázadó

Még egy dalszöveg, 1979-ből.

(Hát... nem ma volt!)

Azt mondják, hogy lázadó vagyok,

mert beleszólni én nem hagyok

a sorsomba, az csak az enyém,

még ha az élet sokszor kemény.

 

Ütnek, vágnak, ahol csak tudnak,

barátságból is belém rúgnak.

De csak azért is tovább megyek,

megalkuvó soha ne legyek!

 

Kijártam az életiskolát,

vörösborral ittam a kólát,

átmulattam sok-sok éjszakát,

nem fogadtam meg apám szavát.

 

Azt mondják, hogy lázadó vagyok,

pedig, semmi mást nem akarok:

élni az életem szabadon,

ha máshol nem, akár egy padon.

 

Nagyon link vagy, mondta rám apám,

pedig, csak nem volt gyerekszobám.

De, ki lett volna a példakép?

Ő, ki folyton verte gyermekét?

 

Alkoholtól bűzös volt szava,

anyámat ütni jött csak haza.

Mégis én vagyok a lázadó,

néha már meghalni volna jó!

 

Azt mondják rám, lázadó vagyok,

Nem tiporhattok el, ti, nagyok!

Nyugton élném szaros életem,

amit a sorsom rendelt nekem.

 

Feladni én akkor sem fogom,

újra, s újra bebizonyítom:

nem törhet meg engem semmi sem,

csak azért is szép lesz életem!

 

S ha majd egyszer rám tekint fiam,

érezze, hogy apja érte van!

Tudja meg, hogy az élet kemény,

de feladni nem kell, van remény!