Prózák és kalandok

Napszak

   Csak egy véget nem érő napszak ez. Verejtékkel és apró félelemgyermekekkel, akik nesztelen léptükkel férkőznek közelembe és úgy suttogják fülembe: Szeretünk Jagi!

   Képtelen vagyok nem meghallani szavaikat. Szeretnek. Milyen jó nekem. A magamból kiszült félelemlúrkók igaz megnyilvánulásai. Mi mást is várhatnék? Hiszen az enyémek. Gyermekkorom óta dédelgetem némelyiküket. Velem nőttek fel. Ott voltak minden olyan pillanatban, amikor döntenem kellett az életemről. Akkor is szerettek, amikor én már téged. Amikor megfogtam kezed az asztal alatt és enyhén megszorítottam.

   Mostanában egyre jobban ragaszkodnak hozzám. Átölelnek, szinte levegőt sem kapok tőlük. Játszanak velem. Azt játsszák, hogy ők a mindenhatók. Megölnek, majd feltámasztanak. Szinte már napi szinten. Néha már úgy érzem ez cseppet sem játék már, de olyankor mindig odabújnak hozzám és csókot lehelnek szívemre.

   Rám hasonlítanak ez nem is vitás. Bohémságuk és könyörületes kegyetlenségük lehengerlő. Sírva szeretnek és nevetve gyűlölnek. Akire megharagszanak, annak esélye sincs. Éles és pontos döfésekkel nyírják ki az illetőt.

   Halkan megjegyzem, úgy érzem rám is megorroltak valamiért. Tükrökkel manipulálnak. Repesztik, majd törik őket. Velük együtt engem is. Fájdalmas látnom, ahogy a saját szemem előtt esem szilánkokra. Sok kis, apró fájdalomjagivá. Felsöpröm őket. Mi mást tehetnék? Ami összetört az már ép sohasem lesz, bárhogy is próbálnám összeragasztani.

   Napszak…

Egy a sok közül. Lényegtelen hogy épp melyik, mert nincs különbség köztük. Tehát napszak…Érzem ahogy körbevesznek. Keskeny kis kezeikben üvegszilánkok. Játszanak. Egyikük arcomnak nyomja éles fogát és kiharap belőlem egy darabot. Fáj, de tudom, hogy ez csak játék. Majd elmúlik. A gyerekek már csak ilyenek. Hirtelen bevillan egy tegnapi mondat.

- Jagiapu, holnaptól felnőttek leszünk. Itt és most a játék véget ér…

2010. március 9.

kedd  14:30

Ízek

     Friss volt. Az márványasztalon már ott hevert a tányér. Az ablakon át beszűrődő fény porcelánfehér reggelt varázsolt a helyiségbe. Apró nesztelen mozdulatai, mint tejfehér arca, óvatos lelket sejtetett. Adni akart, mert viszonzást remélt. Törődést és simogató pillantásokat. Lassú mozdulatai groteszk látványt nyújtottak, ahogyan ellentéte volt a sistergő kávéfőző és az ébredő város, sietős zajának. Kezében a kés hidegséget árasztott. Ujjai hófehéren tapadtak a pengét burkoló fa nyélre, miközben rezignált mozdulatokkal szeletelte a tűzpiros almát. Szép és életre való alma volt. Egykor, fája legszebb éke lehetett. De levette, mert úgy érezte, valamit adnia kell. Ahogy leszakította, hallotta „azt˝a sikolyt, amit már álmaiban ezerszer átélt.

     A kés könnyedén szelte az alma húsát. Nedve alig láthatóan fröccsent szét az asztalon. A nő gyönyörű arcán kesernyés mosoly bontakozott ki. A felismerés, hogy halálból terített csak hogy élni tűnjön, elkeserítette. De még mindig jobb a keserű pirula, mint a semmi. Kecses ujjaival a nyakában lógó rózsamedállal játszott. Ösztönös mozdulat volt. Gyermeki.

Amikor felkelt mellőle, egy pillanatig azon tűnődött, hogy érdemes lesz-e ez a nap. Érdemes lesz-e arra hogy megélje. Az éjjeli élmény talán nem ér annyit. Talán...

Azután döntött. Pilláival letakart szemét, ujjaival megdörzsölve hagyta magára az alvót.

A sikoly, ami elhagyta ajkát, idegenül csapódott szerte a süket világ repedései közé.

     Álmosan ébredt, de elégedetten és tele reménnyel. A meleg takaró és ágya illata még őrzik az éjjeli ének boldog dallamát. Kezét a feje mögé téve, révedt a semmibe. Oda, ahol minden élt. A vágy és a lélek akarata egybeforrt. Elmosolyodott. Kezét lassan maga mellé engedve, keresni kezdte azt, akire mindig is vágyott. Helyén, csak a gyűrt lepedő selyemszálai fogadták.

     Hirtelen arra eszmélt, hogy fázik. Nem értette. Elméletileg nyár volt. Lábát visszahúzta a paplan alá, és felkönyökölt. Furcsán érezte magát. A környezet mintha megváltozott volna. A szoba sarkaiban pókhálók sorakoztak, benne kiszikkadt legyekkel. A lemez, amire még tegnap este táncolt, ma már porlepte bakelit korong volt csak. Baljós gondolatokkal lépett le az elkorhadt parkettára. A mennyezeti repedések közül mintha valami gyászindulót fújt volna a megdermedt pillanat. Félt. Nem először életében, de ennyire még sohasem.

     Pőrén állt egy darabig, majd elindult kifelé a szobából. Talpába belemart a jéghideg csempe megrepedt mintázata. A látványtól lemerevedett. Az asztal mellől egy gyermek mosolygott rá. Rozsdás vasfogai között ráncos alma falatok váltak szinte péppé. Kezében egy letört fülű csészében, savanyú kávé hideglett. A gyermek egykedvűen felállt és a hűtőszekrényhez lépett, majd kivett belőle egy letakart tálcát. Ártatlan tekintettel helyezte le az asztal közepére, az elcsorbult üvegpohár mellé. A férfi közelebb lépett és leemelte a dohos konyharuhát a tálcáról. Alatta egy ököl nagyságú hófehér cukormázzal bevont valamit látott. Porcelán szívre emlékeztette. Tetejét egy rózsa medál díszítette.

A fiúcska intett, mint aki hozzá van szokva ahhoz, hogy szavak nélkül is értik. Ez valóban így volt. Ő is megértette. Lassú mozdulatokkal nyúlt a villa után, s miután kézbe vette bedöfte a szívbe. Érezte amint a villa nehezen, de egyre mélyebbre hatol. Hallotta, ahogy a szakad, majd végül megadta magát. A villa által szúrt lyukakon eleinte sárgás, majd később piros lé kezdett szivárogni. A torkán keserű epe jött föl. Nem merte kiköpni, inkább visszanyelte. Félve a fiúra nézett, aki megint csak intett. Mintha arra késztette volna, hogy nosza, fogd a kést is barátom és szelj egy falatot nekünk.

     A kés nyomán már fröcskölt a vér, ahogy izomból elkezdte szeletelni a szívet. Az első falat a gyermeké lett. Lassan ízlelgetve vette a szájába. A nyers hús ropogott a vasfogak alatt, miközben rámosolygott a férfira. Az állán végigcsorgó szaftot kézfejével törölte le, majd a férfi felé biccentett. A férfi a szájához emelte a villát.

     Émelygős íze volt. Valaha talán édes is lehetett épp úgy, mint az a csók tegnap. Milyen messzinek tűnt már az éjszaka. Elég egy pillanat hogy minden megromoljon. Egy rossz mozdulat vagy gesztus, amit fel sem fog az ember. A perc örökkévalósággá éppúgy válhat, mint egyetlen röpke pillanattá.

A sikoly befelé tört. Ereket, izmokat repesztve egészen a lélek apró zegzugaiba. Némán és lélekölőn.

2010. február 28.

vasárnap  9:41

Az előjáték.

Az előjáték lényege hogy a az előszobában kell véghez vinni. Nem kint a padon, nem is a hálószobában és nem is konyhában. Sőt nem is máshol. Csakis az előszobában, cipők, kabátok és huzat közepette. A gázórának dőlve kiosztjuk a lapokat. Mindenki kap öt darab lapot. Akinek hamarabb elszakad az nyer. A másik ilyenkor kényelmesen elmehet.
Alant olvasható a - miért ne máshol utasítás haladók számára.

Miért ne kint a padon?

Azért mert ha süt a nap, akkor napsütötte lapjaink lesznek és ezáltal napsütöttek lesznek a lapok. Ha meg az eső esik akkor meg eláznak. (Az elázásnak több folyamata van. A szimla egy üveg sörtől kedve, a ponófilmet néző kislányok végső ejakulációjáig.)

Miért ne a konyhában?

Mert bassszus akkor nem tud a nagymama főzni tőlünk.

Miért nem a hálóban?
Mert ott csak aludni szokás. Bár az utolsó felmérések szerint elég sűrűn előfordul mostanában hogy a párok papás-mamás szerepjátékot játszanak elalvás előtt, közben, helyett. A jövőben hasonló szerepjátékok is előtérbe kerülhetnek, mint mondjuk a mamás-mamás, papás-papás és a Tamás-ragyás nevezetű gémek.

Miért ne valahol?

Azért vazze mert a valahol az bárhol lehet. Mi van akkor ha az a valahol épp a Marson van? Ott hogy vöszöl levegőt te paraszt?

(ez az utobbi válasz, a nagyon barom haladóknak íródott. Kérem mielőtt jelezze ha ön is az.)

Tehát befejezvén a mondandómat, amondó vagyok hogy az előjátékot csakis az előszobában lehet teljes intenzitással játszani.

Tisztelettel: Jagos István Róbert előjátékológus

Rohadjatok meg!!!

Csak ennyit hallottam a lábszomszédból, de azt öt percen keresztül. :)))

Egy megdöbbentő hír.

Óriási káosz uralkodott el a Kárpát-medence területén. Nem rég, hanem most kaptam a hírt, miszerint a világ legnagyobb és legszebb, na meg a legjobb irodalmi portál beadta a kulcsot. A kulcs azóta elfekvőben van Szent Péternél. Az indok, hogy a portál alapítója és istene akit a háta mögött mindenki csak Mártonnak hív, egy késő esti ping-pong játszmában elveszítette azt a bizonyos kulcsot, ami bizonyára kellett ahhoz hogy az oldal épen és egészségesen működjön. Márton nem tartotta be az univerzum rendeletet miszerint tilos a hazárdjáték ebben a naprendszerben. Az önmagát csak félistennek aposztrofáló istenség az ominózus eset óta nem is hallatott magáról. Eltűnt. A Mindenhatóság már fél gőzzel keresi.                                                                 

Több ezer magára maradt árva és gyáva felhasználó bolyong szerte a környéken nem találva önmagát. Úgy mennek el maguk mellett hogy fel sem ismerik magukat nemhogy mást. A környező riválisok máris bevetették a poetvadász osztagokat. A CsupaSzar Cafe és a Hústorony, akinek Bormérő Csajozós Anasztáz a legfelső ura, máris rímsegély csomagokat és szállást biztosítanak a naívabb hajléktalanoknak. A többi aki okosnak tartja magát kiégett aggyal továbbra is fel alá bolyong a világban, ami túl valóságosnak tűnik a virtuális birodalom után.

Benito Robi akit mindenki csak kicsi dúcsének becéz, válságstábot hozott össze. A válság stáb tagjai a következők:

Benito Robi – A szálakat a kezében tartó univerzális diktátor, aki egykor,  a 16-os szektor félelmet nem ismerő lovagja volt. Kikúpálódása után, ma már csak díszvendég arrafelé.

„Akarom hogy legyek nyikorgó ágy vagy egy könyv

Amit kinyomtatsz, majd szétesem – így volt, így lösz.

Lennék műanyag szék mely görnyed súlyod alatt

És összetörnék karizmádtól percek alatt…”

Nagyonagy Edina Félholdsugár - Főállású banya aki élettársi viszonyban van egy személyi számítógéppel.

„Ártalamas

pongyola-pék szele

erre tart?

Karcos illata,

mint egy álom

felkavar…”

LapTopka Rikhárd Coitus - Főnököt játszó gyermek aki Benító méltó ellefelévé nőheti ki magát. Már nem kell sokat nőnie.

„szép szalmáért

nyálam, kukim

csorgott

csorgott

a külsőm

oszló, foszló

kicsit rohadt

kicsi csomag”

Gyár János Janóv - Aki szabadidejében sör minőség ellenőr és olykor bakter. Mellékállásban sárkányszelídítő, aki esténként királylányokról álmodik. Frenetikus tánctudása egyedülálló.

„Ha szőr leszel

Én szőrhagyma alatta

Ha te hagyma

Én a zsíroskenyér”

Kokó adentro jÁgi - Nagyon de nagyon elhívatott történelem és magyar oktató. Janóvval összeállva félelmetes Síva pózt tudnak provokálni. Mellesleg a Jagos elsőszámú csaja.

„

epör

égy-kettő-három

kettő-égy-három

három-égy-kettő

fradi-újpest-háromnull

valószínűség-számítás-magyarul

adentro

„

Pék-Fürj János -  Több versestöltettel rendelkező kiwi árus. Szabadidejében szívet hasogat és korházba kerül. A poet ékkövetlen ékköve.

„Félig vagyok csak magammal Fürtjeim.

A rosseb, amit itt hagytál röggel

teljesen bevilágította a világot.

Temetőnyi fekákat üt le a földbe lelkem

én meg csak nézem, majd felállok.

Majd elfutok.

A lélek ellensége lettem

benned, bennem…

- Hibázni nem tudok.”

Mari de Marel - Hipervándor és abszintmama, aki előszeretettel igazítja útba kedvenc és részeg idegenvezetőjét. Mellesleg a Jagos csaja.

„né nyissad ki

én sé töttem

a banya lakik odabent

szőr meg csikó dúl falakon

érzés – fesményre kent”

A fenti idézetekből is látszik hogy milyen tehetségek próbálják megoldani az árva poetesek most már nevezhetjük így, mindennapos gondjait.

Azért vannak akik megpróbálnak átlátni a szitán. Gagyibá vezetésével, aki vérbeli szitakötő, megalakult „ha meghalt hát meghalt egyesület” akik azt vallják, hogy van élet a poeten túl is, csak meg kéne találni. Utoljára a Marson látták feltételezés alakjában.

Ezek után megjelent Krisztus,  Züm-Züm Maca képében és így szólt: Szép! Gratulálok! Most akkor mi lesz? Megmondjam? Az lesz, hogy mindenki „maszekolni” fog a tus alatt. Ja,és tisztálkodni. Ha ezt kellő látvánnyal teszitek, akkor Márton visszajön és bár egy kicsit megújulva, de mégis csak visszakapjátok a poetet. Az új neve POET IRODALOM ÉS EROTIKA PORTÁL lesz. Úgyhogy kezdjetek hozzá de rögvest.