POET - Szubjektív (2. rész)

5. A szegedi találkozó – 2008. augusztus

 

Szóval, négyen voltunk kezdetben. Aztán kicsúszott kezünkből az irányítás, és azt vettük észre, már nagyobb dolog lesz ez, mint egyszerű baráti eszmecsere. Úgy éreztem, nekem is vinnem kell valakit magammal. Egyből Ági jutott eszembe. Miért is? Mert a tanárom, aki szereti a verseimet, mert szegedi, mert már barátomnak is tekinthettem akkortájt. A találkozó időpontja délután öt óra volt, a múzeum előtt. Mi Ágival már háromkor összefutottunk és pár pohár sör illetve bor társaságában múlattuk időnket.

A gyülekező után csináltunk néhány gyors képet, majd elindultunk a sörkert felé. Lehetett érezni mindenkin, hogy egy kicsit feszült és kíváncsi, de ettől függetlenül jó kedélyű társaság gyűlt össze.

Hosszú asztalok mellett ment a téma mindenről. A költészet vívmányairól Für Janónk áradozott széles mozdulatokkal. Volt még politika, románc, élettapasztalat átadás, villamossínre való kifekvés, kocsmák záróráig, szavalás idegen hölgyeknek, titkos érintés az asztal alatt, affér a villamosmegállóban, rókázás az út mentén. Hajnalban lángosevés. Egyszóval, minden ami, egy költőtalálkozón dukál. Itt születtek meg az első valódi barátságok és ellentétek is. A végén megegyeztünk, hogy egy hét múlva Hajdúdorogon újra találkozunk.

 

6. Lírikus képzelgés – Hajdúdorog, 2008. augusztus

 

Még a nyár elején neveztem be erre a pályázatra. Nem vártam semmit sem. Csak elküldtem kedvenc versemet. Az okos ember a legjobbat küldte volna.

Meg is lepődtem, amikor Bero közölte velem, hogy készüljek, mert benne vagyok a legjobb húszban és felolvassák majd a versemet.

A szegedi találkozó után egy héttel még a sebeimet nyalogattam, így hát megfogadtam, nem iszom. Az akkori párommal, Idával, Barbarával és Alexszel indultunk útnak. Egy szép és igényes kisváros fogadott az út végén.  Azért azt itt meg kell jegyeznem, hogy előtte még megálltunk Hajdúböszörményben is Für Janó barátunknál. Janó igazi házigazda volt. Étellel, itallal kínált bennünket. Köszönjük barátom. Kitettél magadért.

Tehát amikor megérkeztünk Dorogra, már jó páran úgy köszöntöttük egymást, mint régi cimborák. Huncut kacsintások és vállveregetések közepette zrikáltuk egymást, persze csak barátilag. Ezen a napon megint csak bővült ismerőseim száma. Itt találkoztam először Juhász Magda nénivel, Budai Zolkával, a kis különc gyerekkel, na meg Jeles Erzsébettel, aki felolvasta a Csokiházamat. Egyébként itt döntöttem el azt, hogy ezentúl nemcsak magamnak írok, hanem minden embernek, akik fogékonyak rám. Történt ugyanis, hogy az állófogadás közepette, egy hangra lettem figyelmes, aki azt ismétli egyfolytában, hogy a Csokoládé ház szerzőjét akarom. Ott fogtam fel, valójában, mekkora hatással van emberekre az, amit és ahogyan írok. Egy idegen nőnek adtam ott akkor aláírást, csak azért mert alkottam valamit.

A afterpatyt kihagyva, gondolataimban mélyedve utaztam haza. Akkor és ott boldog voltam.

 

 

 

7. A baráti találkozó – Poet háború – Gazsi visszatér

 

2008. október 23.

Több minden miatt is emlékezetes. Esőben róttuk le tiszteletünket az 56-os hősök előtt. Majd baráti találkozó Dunaharasztiban Holdsugáréknál. Nekem olyan volt, mint a vihar előtti csend, amire persze csak később jöttem rá. Talán ez volt az egyetlen olyan találkozó, ahol nem igazán éreztem jól magam. Nehogy félreértsen bárki is, nem a vendéglátással volt a gond. Egyszerűen feszültséget éreztem. Néhány ember azzal a céllal jött el, hogy majd megmondja nekem, nekünk a frankót. Nincs is ebben semmi baj addig, amíg én is beleszólhatok. De itt már levajazott ötletek kerültek terítékre.

Nem kell sokat várni. Az első nagy poet háború kitört. Megalakult az első triumvirátus. Marie, Bero és én. A túloldalon is igen jól csengő nevek, amiket szándékosan nem akarok említeni és ezzel megbántani őket. Valahol mindenki a saját igazát, érdekét védte. Virtuális égiháborúnak tűnt az egész. Keserves győzelem volt. Részemről kínzó bűntudattal. Az akkori veszteségek: szebarb, sodrelap és neje ill. fürjanó. Sebeket nyaldosott még Holdsugár és valljuk be, így férfiasan, én is.

Na, ekkor tűnt fel újra, Gazsibá. Ő is régi motoros volt, de egyszer már itt hagyott bennünket egy kisebb affér miatt, tehát visszajött. A romokra felállva támadásba lendült. Belemart szinte mindenkibe. Pontos, kegyetlen harapásokkal az egóra célozva. Szinte nem volt olyan ember, akinek ne húzta volna le a versét. Persze azért volt ilyen. Marie és Bero egyből védelmi alakzatba állva próbálta menteni a menthetőt. Valljuk be, nem sok sikerrel. Ekkor én már nem vettem részt a csatározásokban. Több okból sem. Elfáradtam, csömöröm lett és Gazsibát szerettem. Gazsi, véleményem szerint az egyik legeredetibb figura az oldalon. Kemény és igazságos, kivéve, amikor nem hagyják, hogy nézze a hetihetest. Akkor csak kemény(kedik).

 8. „Poet ékkövei” beszámoló (szigorúan szubjektíven)  

 Péntek este már úgy tértem nyugovóra, hogy már a következő nap járt a fejemben. A „nagy” nap. A „Poet ékkövei” antológia bemutatója. Egész éjjel forgolódtam, nem igazán tudtam aludni.

   Reggel öt körül keltem az ágyból, és elvégeztem a korai rutin-dolgaimat. Lélekben már úton voltam Hajdúdorog felé.

   Úgy nyolc körül már rám csörgött Barb, hogy minden klappol-e, és hogy ott leszek-e náluk a megbeszélt időpontban. A válasz természetesen igen volt. Ahogy pakoltam a hátizsákban az útravalókat, ismét megcsörrent a telefon. Ezúttal Ági hívott, hogy hamarabb érkezett Szegedről és már itt van Hódmezővásárhelyen. Megbeszéltük, hogy Barbéknál találkozunk, úgy jó húsz perc múlva. Összeszedtem a maradék cuccomat, a pénzt a farzsebbe vágva elindultam hosszú utam első rövidebb szakaszára.

   Ahogy fellifteztem a nyolcadikra, Barb már nyitott ajtóval várt, és így már a lépcsőházban megcsapott a kávé illata. Az én kedves földim megmutatott egy próbatermi verziót a versemből, amit Zsolti, Barb férje zenésített meg. Hát mit mondjak… a hideg rázott tőle. Kőkemény tökös rock!!! Rövid beszélgetés után kiadtuk az ukázt, hogy irány Szentes, ahol átszállunk majd Alexhez és az ő kocsijában folytatjuk az utunk tovább. Addig Zsolti, fuvarozott minket. Az Alexszel való találkozás előtt még betámadtuk az egyik szupermarketet, ahol feltankoltunk viszkivel, pogácsákkal, chipsszel és üdítővel.

   Alexszel egy benzinkúton volt a találka, ahol egy rövid cigiszünet után el is indultunk meghódítani a Hajdúságot. A csapat tehát elindult. Alex vezetett, én az anyósülésen foglaltam helyet, míg Ági és Barb hátul ücsörögtek. Egy nagy lendülettel egészen Martfűig gurultunk, ahol ismét egy kis pihenőt tartottunk. Itt már dőlt belőlem a hülyeség. Hiába, no, a viszki megtette a hatását. Közben azért Alex is hozta a „formáját” és kijelentette, hogy az összes nemi erőszakot elkövető embert halálbüntetésre ítélné. (Valljuk be, lehet, hogy igaza van.) Ahogy teltek a percek, fogytak a kilométerek és a viszki, egyre jobb lett a hangulatom. Pláne hogy Ági is kezdett besegíteni a skót felföldi ital elfogyasztásában. Közben a fejemben végigfutottak a nevek és az arcok, akikkel találkozni fogok. Sokukat már személyesen is ismertem korábbi találkozókról. Janow komámra gondolva már elkezdtem nevetni magamban. Úristen! Ha csak fele annyira fogunk berúgni, mint a múltkor Pesten, akkor is romba döntjük Dorogot. Marie-val szinte ugyanez a helyzet. Mindig elnézem azt a csöpp kis nőt és elképedek. Hogy szorult bele ennyi mosoly és szeretet. Na, meg, hova fér az a sok pia, amit majd belé fogok önteni. Elmélkedésemet Barb szakította félbe azzal, hogy sms-t küldött a Fürjanó és lehet, hogy nem jön. Abban a pillanatban rácsörögtem és biztosítottam arról, hogy neki is ott a helye úgy, mint bármelyik ismerősömnek, aki megtisztel azzal, hogy eljön a kötet bemutatójára.

  Megbeszéltük Janóval, hogy a zöldséges üzleténél találkozunk. Egy órán belül oda is értünk. Még életemben nem ettem olyan kiwit, mint ott az üzletben. Vese alakú volt és háromszor akkora, mint a normál rokona. Közben Bero már a túloldalról integetett, hogy jó lenne haladni, mert kezdődne az előadás. Aktív ivás és kiwi zabálás után nagy nehezen nekiindult a csapat, Für úrral kiegészülve a város könyvtárába, ahol már gyülekeztek a költészet mesterei. Ott várt már Dobos Józsi, meg Zsolami cimbora a szüleivel. A többiek már bent gyülekeztek. Nálam itt már a maligán-fok a tetőpontra hágott, és amikor megláttam Janow komámat, onnan már nem is vettünk le a gázból. Valamilyen oknál fogva (ne is kérdezzétek, hogy milyen, mert nem emlékszem) bebotorkáltam az előadóterembe, ahol volt szerencsém néhány jó szót váltani Serfőző Attilával, aki a 7torony irodalmi portál főszerkesztője. Jó arc a csóka. Igaz, ezt nem itt fedeztem fel először, mert két hete már összefutottunk Debrecenben a tornyos talin. Attila igazi úriemberként viselkedett. Bemutatta nekem a csinos feleségét, és nem itta meg a piámat. Szerénységemet igazolván az első sorban foglaltam el egy ülőalkalmatosságot. Mellém csaptam Janow komámat, így legalább biztos volt a jó hangulat még akkor is, ha esetleg elunnám magam. Bár ilyen nagyon ritkán fordul elő.

  Az ünnepséget Bero barátom konferálta fel hibátlanul és jól. Majd Athos tanítványa, a „Kicsi” csapott bele a húrokba néhány szám erejéig. Ezt követte az ékkövesek egy-egy versének felolvasása. Jó volt hallani őket. Ismét nem bírtam magammal és a versem felolvasása után odaszaladtam az előadóhoz és megpusziltam. Hiába, no, a lopott csókok a legédesebbek. Na, meg Zsolami cseh itókája. Az se volt kutya.

  A rendezvény után elfoglaltuk a rezidenciánkat. Jó kis kolesz volt, egy totál jó arc gondnokkal, akinek sajnos nem volt sült oldalasa. Pedig ettem volna szívesen. Itt meg kell még említenem Marie-t, aki összemérte lába méretét FürJanóval és Alexszel. Nem semmi látvány volt, az már biztos. Ezek után átöltöztem és azt terveztem, hogy megyek a többiekkel a pizzériába, de valahol hiba csúszott a számításba és kedvenc dorogi könyvtárosomnál, Erzsikénél kötöttem ki többedmagammal.

   Erzsike, mint egy jó házigazdához illik, egyből itókával kínált, amit gyorsan elfogyasztottunk Athos barátomnak szánt keserű likőrével egyetemben, miközben Piramist énekelgettünk. Ezek után lett egy kis képzavar…Ugyanis fogalmam sincs, hogy hol és hogyan szálltam be FürJanó furgonjának hátsó részébe. Amikor kiszálltunk, (azt hiszem Hajdúnánáson) már megint szomjas voltam.

  Egy jó kis kricsmibe mentünk, ahol a Hypo nevezetű banda nyomott feldolgozásokat illetve saját számokat. Jó hangulatot csináltak, csak rövid volt és rettentő gyengén játszották el az Eddától a „Minden sarkon”-t. Itt már folyt tivornya ezerrel. Alexom is már csak vigyorgott, mint jóllakott napközis az oviban. Bero, mint jó házigazda, mindenkihez odament egy-két szó erejéig. Legalább is így rémlik. Marie gesztusa majdnem könnyeket csalt a szemembe azzal, hogy nem felejtkezett meg a szülinapomról. Így utólag is köszönöm az ajándékot Marie. CUPP! Vadrózsa kellemes meglepetés volt nekem. Azt mondta, beszélgettünk is. Elhiszem neki. Athos meg a „fia”, Kicsi, nagyon jó arcok. Zsolami meg egyszerűen csúcs volt, ahogy táncolt. Őt csak Janow komám múlta felül fergeteges retro táncaival. Barbbal majd halálra röhögtük magunkat. FürJanó költő úrtól most nem nagyon hallottam a „kettős pont” elméletét –  szerencsére. Alex, mint egy igazi vidám mackó úgy vigyorgott egyfolytában. Főleg amikor Vadrózsa közelében tartózkodott. Ági hozta a kötelezőt. Nőies volt és elragadó partner mindenben.  A vége felé már annyira megártott az alkohol, hogy még táncra is vetemedtem Erzsikével. Na, ez volt nálam a jel, hogy közeledik az eszméletvesztés ideje. Itt megint képkiesés…

  A következő emlékem hogy koedukálttá tettük a szállásunkat. Csajok, pasik vegyesen ültünk az ágyakon és hülyeségeket beszéltünk, és próbáltunk megbirkózni a maradék borokkal. Hogy honnan kerültek elő, fogalmam sincs. Körülbelül hajnali négykor tántorogtam el a saját szobámba, ahol kalandok közepette elalhattam egy kis időre.

  Amikor felriadtam úgy hét óra fele, Barb már kint ült a folyosón. Elhatároztuk, hogy meglepjük Janow komát egy kicsit. Amint beléptünk, észrevettük, hogy a Kicsi már fent van, de a Haligali táncművész úr még horpaszt százzal. Ekkor belém bújt a kisördög, - mint mindig, amikor másnapos vagyok – és elcsórtam a Janow cipőjét és a mosdó feletti lámpaburára tettem. Közben Janow felébredt, és majd összepisiltem magam a röhögéstől. Ugyanis első mondta az volt: Van egy kis piátok? Nem az, hogy hol vagyok, vagy valami, hanem egyből a pia járt az eszében. Nem semmi csóka, annyi szent.

  Ekkor hirtelen rám tört az éhség. Javasoltam a többieknek, hogy keressünk egy olyan helyet, ahol enni tudunk. Találtunk. Olyat, ahol csak inni tudtunk. No, nem baj. A sör tulajdonképpen folyékony kenyér. Közben minden helyi lakost megállítottam, hogy tényleg olyan misztikus város ez, ahogy a Bero mondja. Rájöttem valamire. Dorog túl van misztifikálva, Berót meg a kutya sem ismerte. Illetve ez nem teljesen igaz, mert volt egy fazon, aki azt mondta, hogy ő ismeri. Erre megkérdeztem tőle, hogy arra a szőke rövid hajú srácra gondol-e, akire én. A válasz igen volt. Na, erről ennyit. Ugyanis Bero hollófekete és félhosszú hajú srác. Tényleg ismerte… Na, szóval a kis csapat összeállt, hogy folytassuk azt, amit hajnalban félbehagytunk. Ági, Barb, Janow, Kicsi és jómagam. Később csatlakozott hozzánk Marie is. Nagy sörözések közepette eszméket cseréltünk, majd korsókat loptunk. A törpe csapos utánunk loholva adta a világ, vagy legalábbis Dorog tudtára, hogy elloptuk a korsókat és azonnal vigyük vissza. Vitte a fene. Még itthon sem, nemhogy Dorogon. Janow, mint úriember visszament és kinyögte a korsókként elkért kétszáz forintot. Nevetséges volt.

  Kanyargós léptekkel bebotorkáltunk a szállásra, ahol azért még lepisiltem egy macskát, és nagy búcsúzások közepette elváltunk egymástól. Barb, Ági és én beültünk Alex mellé és elindultunk a megszokott életünk felé. Néha behorkoltunk, néha megálltunk útközben, de szerencsésen hazaértünk.

  Megint szép emlékekkel gazdagodtam. Jó volt látni a már ismert arcokat, és jó volt újakat is megismerni. Azt hiszem, hogy nagyon jó emberekkel töltöttem a hétvégét. Olyanokkal, akik hasonló problémákkal küzdenek, és ha nem is látszik elsőre, de a lelkünk is hasonlóképpen működik. Van köztünk hiperaktív, diktátor, alkoholista, mindent tudó költő, komplexusokban szenvedő lelki sérült, őrült gitártanár, jó fej tanítvány, „furcsa” tanárnő, skizoid külsővel rendelkező férfiú, nőgyűlölő fajgyűlölő, monitorharcos és még sorolhatnám.

  De van egy közös dolog, ami összeköt bennünket. Verseket írunk, és ezáltal tisztulunk. Ki jobban, ki kevésbé. Hiszem, hogy mindannyian megtaláljuk egyszer azt, amire / akire vágyunk. Álmodni szabad és kell is. Egyet tudok: Én még/már álmodom…

Folyt. köv.