Népkonyha

Népkonyha

Hideg van. A felkelő Nap rideg mosolya füstöt csal ki számból. Kezeimet összedörzsölve hunyorgok. Már megint egy újabb nap. Gémberedett ujjaimat zsebre vágva indulok a vakvilág látványközpontja felé – a népkonyhára. Talán jut nekem is egy bögre tea. A levelekkel vastagon teleszórt járdán lépdelve, olykor aprókat rúgva a színes lepedőbe, komótosan tartom az irányt. Nem sietek, van időm. Mért is ne lenne? Nincs ember, állat, aki várna rám. Csak a sarokban a viaszkos asztal. De ő sem hű hozzám. Mindenféle néppel enyeleg. Velem is, ha épp úgy adódik. Olyankor úgy tesz, mintha csak én léteznék számára. Végül is mindegy ki mit hazudik. A lényeg, hogy elviselje magam mellett a testszagom. Szóval hideg van. Ennyi. Nem több, nem kevesebb.

2009 november 9. – 2011. november 10.