Prózák és kalandok

Poet évkönyv 2010. – Szubjektív

 

A minap vehettem – immár harmadszor – kezembe az új POET évkönyvet. Furcsa kettősség volt bennem, melyet a tavalyi példány gerjesztett. Mivel nekem az csalódás volt. Senki ne értsen félre, nem a minőséggel voltak gondjaim, hanem azzal hogy a csekk befizetése és a vers elküldése ellenére sem kerültem bele. Egyszerűen kifelejtettek. Legalább is az indok ez volt.

Tehát némi rossz szájízzel bontottam ki a borítékot. Ez a szájíz néhol hol eltűnt, hol visszajött. Ami egyből feltűnt az a keményborítás volt. Ahogy a kezemben tartottam megállapítottam, hogy a fogása kellemes, bár egy kissé csúszós. Úgy voltam vele, hogy ez legyen a legkisebb gond.

Most térjünk rá a dizájnra. Első gondolatom az volt, hogy ez egy mesekönyv. Már a címe is ott lebegett lelki szemeim előtt. A Pávatündér kalandjai. Az alkotás mesés, de véleményem szerint nem egy verses antológiához való, még akkor sem ha a cím, próbált passzolni Sivák Enikő egyébként tetszetős grafikájához. Egyedül az idézetek voltak azok melyek tetszettek kivitelileg.

A hátsó borító rémes. Az ajánló melyet Juhász Magda néni írt, csupa nagybetű, ráadásul igénytelen módon van tálalva. Ezt úgy vélem a szerkesztőnek lehetne a számlájára írni. Két dolog lehetséges. Nem tudja mi az hogy „sorkizárt”, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyta.

 

A belső papír lehetne vastagabb is. A sorok átsejlenek a másik oldalról, ami valljuk be, igen zavaró lehet. De hát valamit valamiért. A kemény borító ára a silányabb lap-papír. A fejléc és az impresszum rendben van.

Egy szó mint száz: a tavalyi dizájnilag jobban tetszett.

 

Akkor most térjünk rá a könyv lelkére, vagyis a tartalomra. A cim: Illúzió. Nos ez a cím mindent elmond, és semmit se. Mit is jelent az Illúzió? Érzéki csalódás, ábránd, nem valós dolog. Aki úgy ír hogy a valóságot kifelejti költészetéből és rózsaszín függönyök közt henyélve siratja múltját, jelenét, jövőjét, annak bizony sokat mondó e cím. Viszont aki a valóságról ír...

A Juhász Magda ajánló szövegével már foglalkoztam, mint dizájner. Most a sorok mélyére próbálok menni ami persze nem olyan mély hogy az ember elvesszen benne. De ez nem is elvárás ilyen szinten hiszen csak egy amatőr antológiáról van szó. Juhász Magda néniről tudni kell hogy nem amatőr. Számos kötete jelent már meg és még benne van legalább ugyanennyi. Az ajánlót olvasva egy kicsit irigy is voltam rá. Ugyanis az értelmezésem szerint amikor írta ezeket az ajánló sorokat, már kezében tartotta a könyvet. Ergo Ő előbb kapta meg mint én vagy bárki más. (Ez volt a vicc!)

 

Nagy örömömre szolgált, hogy sok ismerőst véltem felfedezni a kötetben. Ugyanakkor nagy bánatomra is, hogy sok ismerős kimaradt. A tavalyihoz képest kb. száz oldallal lett kevesebb, ami azért elgondolkodtató. Gál János, Szécsényi Barbara, Papp Für János és Többiek. Hol vagytok?! Hol vannak azok a költők, akik az első évkönyvben meghatározó szerepet játszottak?

 

A kötetet szomorúan tettem odébb. A Pávatündér kissé dacosan nézett rám a válla fölül. Illúzió – suttogtam magamnak. Majd megteremtem magamnak az én évkönyvemet – itt legbelül - ahol minden Poetes barátom verse szerepelni fog. Megteremtem...

 

Mint fentebb írtam, a könyvnek lelke van, csakúgy mint nekem, s akinek van, annak fájni i szokott. Így hát újra fellapoztam s próbáltam nem törődni a hiányzókkal, helyettük inkább az „évkönyves” barátaimra koncentráltam. Vitorla druszámra, Bódai-Soós Juditomra, Bíbor Katára, kinek csak szimplán király vagyok és Mindenkire aki ebben az évkönyvben szerepel. Végül is jó dolog az évkönyv és ezt sohasem vitattam. Egy örök emlék, melyben mi amatőrök költők, örök mementót állítunk egymásnak és magunknak egyaránt.

 

A rendörségi vallatószobán, avagy hogyan telt a tegnapi nap (Poet és DéeMKá találozó)

 

A férfit betessékelték a 8-as irodába. Szemben vele már ott ült az a nyomozótiszt, akit pár perccel ezelőtt látott feljönni a lépcsőn. Az ügyeletes a szék felé mutatott majd kiment. A férfi leült és várt. A nyomozótiszt néhányat lapozott az előtte lévő aktába, majd ránézett. – Na akkor kezdje az elején.

 

- Hát az úgy kezdődött tisztelt rendőrség hogy korán keltünk Ágival, mert délelőtt átkellett mennünk Vásárhelyre, mert a művészeti kötünk (DéeMKá) ott lépett fel. Kormányos Sanyiék vittek át bennünket, ami józanságra adhatott volna okot, amíg be nem tettük a lábunkat az egyik vásárhelyi kocsmába. Ott nagy könyörgések (Kormányos Józsi volt) hatására kértem egy sört. Amint kivégeztem a kistuborgot, az előadás helyszínére mentünk, ahol már ott tüsténkedett Magdi és Ancsa. Hozták a hírt, hogy egy kicsit csúszunk, amit azért se bántam, mert így tudtam egy kicsit beszélgetni a kisfiammal, ugyanis megkértem a nagymamát, hogy ha lehet, hozza már el Gergőt, elvégre is az édesapja fellép a világot jelentő deszkákon. Végül is világot jelentett. Többet is. Amíg nem mentem fel, addig az izgulás, majd utána a belső világom deszkáit.

Itt találkoztam régi barátommal, Apró Zolival, aki segített néhány kupicával oldani a feszültségem. Cserébe neki ajánlottam az egyik versem. A lényeg hogy találomra kiválasztottam egyet és az előadása előtt bejelentettem ország világ előtt hogy ezt bizony az én komámnak ajánlom. A végén egy kicsit furcsán néztek, ugyanis az utolsó sora így hangzott: Létközelséged vágyat ébreszt titokban. Szegény megkönnyezte. remélem csak barátilag és az unicum hatására.

Tisztelt rendőrség én bátran kijelentem, hogy jók voltunk. Sanyink nagyon kente. Előadott saját illetve valami orosz nevű ürge versét. Azt mondta, hogy a csávó jó arc volt csak meghalt fiatalon, de csinált egy csomó gyereket. Tényleg neki mennyi gyerektartást állapítottak meg. Nem nézne utána? Ancsa és Magdi hozták romantikus formájukat és volt duettjük is. Ágim meg nagyon jó volt. Azt hiszem én is, mert az összes nyugdíjas nekünk tapsolt, akinek volt keze. Bár lehet, hogy ez Juhász Pistának és az Ördögfű zenekarnak köszönhetjük akik kísértek bennünket népi hangszerekkel. Nyomozófelettes úr, ha őket is vendégül látja valamikor, mondja már meg nekik hogy köszi a segítséget.

A kora délutánt már Szegeden töltöttem az otthonomban az én kis hite asszonykámmal, aki nagyon próbálta hinni hogy nem lesz semmi Gabesz. Gabe volt de ő is csak később. Összekészítettük az okleveleket, amikor csörgött a telefon és Barb hívott hogy hívjam fel Beát hogy húzzon bele mert elnézte a busz indulásának időpontját és négy perc múlva indul. Egyébként tisztelt hatóság a Barbnak nagyon szép telefonja van. Biztosan nem lopta, legfeljebb találta valahol egy asztalon. Na, szóval felhívtam Beát, ő meg örült, majd gondolom őrült tempóba kezdett, mert végül is elérte.

Mi meg Ágival, mint valami menekültek – hét szatyor, egy retikül, egy táska és még egy hátizsák – elindultunk a Millennium Kávéház felé hogy megkezdjük a szervezést, mielőtt a többiek odaérnek. Megnyugtatom őrmster úr hogy nem gyalog mentünk.

Drága százezredes úr tudom, hogy hibáztam, de felment a pumpa. A magáé is higgye el. Ott állok a lefoglalt terem előtt és nem akartam hinni a szememnek. A terem, amit kibéreltünk, sehogy se állt. Illetve állt és funkcionált raktárként. Ott és akkor öltem. Pilantással és hanggal. Végül megoldottam. Kisajátítottam a másik termet. Esélyük se volt nemet mondani, ugyanis látták, hogy a telefon a kezemben van és csak egy gombnyomás és idecsődítem Európa legjobb leszámoló brigádját, a POET maffiát.

Higgye el drága alhadnagy úr, hogy nem direkt nyomtam meg. Vagy véletlen lehetett vagy telepatikusan késztettek rá. Na, mindegy. A lényeg hogy elkezdtek szállingózni. Fél ötre teljesen elfoglalták a Dugonics teret. Ja hogy akkor, én akkor milyen oklevelekkel készültem? Kéremszépen én és a társaim egy pályázatot hirdettünk meg. Semmi köze sem volt a Poethez. Én azt se tudom mi az a Poet. Maga tudja? Látott ott engem? Az kizárt dolog. Az nem én lehettem. Igen mások is mondták, hogy hasonlítok valami híres poetesre, valami Jagira. Igen? Tetszettek azok a versek a zászlós úrnak. Végül is lehetek én a Jagi. Az még nem bűn ugye?

Öt után egy kicsivel kezdtük az előadást. A hat zsűritagból négy jelen volt. Kovács Ági, Szécsényi Barbi, akinek van egy szép telefonja, Kormányos Sanyi és jómagam. Akik hiányoztak, Fehér József és Szecs… ő… izé Kövesdy Márton. Tudja tábornok elvtárs, már annyi gagyi pályázat van, hogy mindig összekeverem őket.

De viszont ott volt a Bea, aki nélkül az élet gyötrelem. Ön is ismeri ezt a számot csendőr úr? Maga nem? Kár.  Volt ám zongoristánk is. Nyomta a fürelizt meg a boci-bocit is.

Ági konferálása után elkezdtük előadni a döntőbe jutott műveket. A sort én kezdtem Mygan versével. A zsűri minden tagja felolvasott, ám hogy még színesebb legyen az előadás felkértünk még néhány kedves barátunkat. Így esett meg hát hogy az estén felolvasott még Bánfi Beáta, Csontos Márta, Ceglédi Anna, Ditrói Zoltán, Gabe,  Lucz Ákos.

Megtisztelt bennünket  jelenlétével Rummel József a KOBaK alapítója, Baranovszky Jenő fotós és kedvese. Jenőnek nagyon szép fényképezőgépe volt, de Barbara telefonja azért szebb volt. Higgye el nem lopta. Esetleg ha arra jár mondja már a Jenőnek hogy köszi meg minden. Nem drága felügyelő úr, nem tudom hogy van –e buszbérletük vagy bélyeggyűjteményük. Voltaképp nem is ismerem őket. Hiszen tudja, én csak hasonlítok rá. A művek felolvasása után toleráltuk a dohányosok elvonási tünetét és szünetet rendeltünk el kötelező jelleggel. Itt már újra lazítottam és ittam egy kis sört meg egy kis pepo féle vöröset. Szép bor volt, de biztosan nem lopta. A pepo nem olyan. A szünet után eredményt hirdettünk. Először kiosztottuk a DéeMKá-s emlékplaketteket, majd a győztesek megkapták jogos jutalmukat. Nagyon örültem, hogy köztük volt Marie is akit mindenki csak úgy aposztrofál hogy a Jagi csaja. A ceremónia végeztével kiültünk a kerthelyiségbe és mivel mindenki tudja, mennyire gyűlölöm az alkoholt, hát oda hoztak nekem egy rakattal, hogy pusztítsam el. A kérésnek eleget tettem. Külön köszönet Csillik Reninek, amiért készített nekem otthon egy kis csokoládé likőrt. Elvégre is a csokiházhoz az dukál.  Innen már gyorsan és egyre ködösebben teltek a percek. Írtam valami naplóba, láttam valami küzdelmet Barb és a tolla közt, Anna rám bízta Ági táskáját. Emléklapok osztogatása, Ivory megjelenése, majd gyaloglás a Sörkertbe. Ott valami pizza darabolás, rágott fasírt trancsírozása, erotikus pillanatok pepoval és Zolkával. Egy kis marhulás Pállal és Edinával, kivételesen most bőr nélkül. Egy pillanatra viszont kijózanodtam. Amikor Bea megharapta az ujjamat. de hál istennek közelben volt Zolka rumja, meg pepo bora és gyorsan fájdalomcsillapítottam magam. Majd újabb képek…Zsolti, Gabe, Ákos, Magdi… záróra.  Néhányan kocsiba szálltak, mi meg szedelődzködtünk a taxi állomásig. Ágival hazamentünk. Ájulás, összebújás reggel meg csengetés. Rendőrség nyissák ki! Hát lényegében ennyit tudok elmondani drága vezértizedes úr.

- Ez mind szép Jagos úr, de nem erre vagyok kíváncsi.

- ?

- Ami engem érdekel az, hogy hogyan lehet belépni a DéeMKá-ba?