Prózák és kalandok

Döntöttem, feladom

Az ember olykor kerül olyas helyzetbe, (jelen esetben én) hogy ami egykor természetes volt neki, (Úgymint az evés, ivás, a létfunkciókat ellátó feladatok, napi cselekedetek alkalomadtán való véghezvitele. Ezek közé tartozik számomra a kézjegyek által kivetített gondolatsorok. Egyszerűbben a versek írása.) teljesen átértékelődik.

Tehát természetesség. Ma már ezek a tevékenységek, szükségletek, nálam elérték a luxus kategóriát. Háromhetes borostával az arcomon már tükörbe sem merek nézni és csak akkor eszem, ha valaki belém töm pár falatot. Noha naponta többször is tömnének, mint Márton-nap előtt a libát, de valahogy a szervezetem nem igényli. A sok nem igénylés, azaz az igénytelenség új helyzeteket szül. Más aspektusból lehet látni a világot.

Mára már annyira lenatúrosodott életem van, hogy ismét papírra írok. Egy igen kedves ismerősömnek karistoltam egy verset. Szépséghibája a természetessége. A ki és lehúzott szavak. Megígértem neki hogy megkapja egyszer. Amint megadja az elérhetőségét, elküldöm neki. Tudom, hogy értékelni fogja. Szóval döntöttem. Feladom. 

Végezetül apámról

Ma huszonhét napja hogy eltemettem apámat. Eddig képtelen voltam írni róla. Valószínűleg a fájdalom és a szégyen miatt. A szégyen velejárója az életnek. A halálnak is? Meglehet. Nem voltam ott, amikor elment. Én és a kisfiam már csak egy apró márványtábla előtt álltunk, ami mögött egy ember hamvai pihennek.

Apámról nem sokat tudok mondani. A személyes élményt szűkösen mérte a sors. Igazi vándor típus volt, aki soha sehol sem tudott gyökeret verni. Mint már említettem korábban is, engem nem a szüleim neveltek. Ráadásul apám nem sokáig volt anyámmal együtt. Viszont emlékemben él hogy azért néhány évente összejöttek pár hétre. Az emlékeim innen eredhetnek, hisz ilyenkor ők is az anyai nagymamám vendégszeretetét élvezték csakúgy, mint jómagam. Az egyik ilyen emlék, amikor apám szétszakította az egyik képregény újságomat. Ritka példány volt, csak a mozi premierre adták ki. Azt hiszem ott éreztem először gyűlöletet az apám iránt. Hogy mennyire volt az gyűlölet? Amennyire egy nyolc éves fiútól telik. Persze, idővel megbékéltem, de valahogy csak bennem maradt, mint egy begyógyult seb helye. A sebek fájnak és nyomot hagynak. Jó pár sebet őrzök kívül és belül egyaránt. Testem és lelkem akár egy képregény. Egy szétszakított majd ragasztott, de azért még lapozható lapfüzér, melyen az élet karcolta történetek elevenednek meg.

Tehát sebek. Nyomot hagyó fájdalomgócok, amit még az öröm se tud elfedni. Így voltam akkoriban is, amikor apám beállított egy ugyanolyan képregénnyel, mint amilyet pár héttel előtte tönkretett. Akkor volt, hogy életemben először megpusziltam. Az utolsó meg mikor haldoklott. Közben eltelt huszonnyolc év és rengeteg sértettség, fájdalom és meg nem értés mindkét oldalról. Morbid játéka a sorsnak, hogy apám nyughelye előtt épp a kisfiammal állok, akivel már én sem lakom együtt. A félelem attól, hogy köztünk is falat ver egyszer egy huszonnyolc év, nem hagy nyugodni. Álmok és szinte már mélyre zárt gondolatok formájában kísért nap, mint nap.

Nem hiszem, hogy apám nem szeretett volna a maga módján, egyszerűen csak a kényelmesebb utat választotta. Feladta a küzdelmet. Úgy gondolom azt is tudom, hogy hol és mikor. Pontosan akkor és ott, amikor nem lett beengedve hozzánk és a postaládába dobott csokikat, kidobáltam az utcára úgy hogy neki ezt végig kellett néznie. Sokáig nem értettem az akkori cselekedetem hatását. Illetve ez így nem igaz, mert értettem. Magam felöl. Azóta már hogy én is külön élek a kisfiamtól, már sejtem milyen érzés lehetett az akkor. Akkor és ott eldőlt minden. Utána nem keresett többé. Tudom, hogy nem az én hibám volt. Talán az övé sem.

Az utolsó tíz évét az utcán élte. Fázott, vacogott és élte az elé kínált „életet”. Gyenge volt. Jagos Mátyás, élt 61 évet.

Úgy hiszem, ilyen téren én erősebb vagyok. Ragaszkodom a vérvonalamhoz. Immár az egyetlenhez. Naponta beszélek vele telefonon, s mikor csak lehet, haza hozom hozzánk. Nem követem el azt a hibát, amit az apám. Ez nem csak tudatosság, hanem ösztön. Ha nem látom egy hétig, fáj mindenem. Szükségem van rá, úgy ahogy neki is rám. Meggyőződésem, ahogy egy anyát, úgy egy apát sem lehet pótolni. Minden vágyam hogy nyomot hagyjak az életben, és hogy a fiam büszke legyen rám akkor is, ha már nem leszek. Mert meg fogok halni. Mikor? Ez még talány. Talán a közeljövőben, talán egy kicsit később.

Jómagam félek a haláltól. Bár ez így nem pontos. Amitől valójában félek az a létnélküliség. A tudat, hogy nem leszek, hogy elfelednek. Sajnos nem hiszek Istenben és istenekben, akik megkönnyítenék dolgomat. Így hát marad a félelem, amit megpróbálok leküzdeni.

Nem mindig volt ez így. Anno dacoltam mindennel. Még az élettel is. Játszottam, hogy rálépek a Kaszás küszöbére s nyelvet öltök rá. Néha csak a szerencsén múlott, hogy az ajtó nem csukódott rám. Volt olyan is, ölelni vágytam. Ma már inkább az Életet! Hiszen van miért, van vesztenivalóm.

A halál megfoghatatlan. Színtelen, szagtalan. Mégis tapintjuk, látjuk, érezzük. Itt van velünk születésünk óta. Várakozik türelmesen, hiszen előbb utóbb eljön az ő napja az életünkben. Ha lehet, csendesen és minél később.

Első emlékem Adyról

Nyolcévesen felelős beosztást kaptam. Rám bíztak egy Adyt. Akkor találkoztam először a költőóriással. Erősen szorítottam kezemben nehogy elveszítsem. Még akkor se tettem zsebre, amikor becsuktam magam mögött a kaput. Inkább vállaltam az egykezes becsukást, amibe, megvallom nem brillíroztam. De hát Ady mégiscsak egy Ady. Nem foszthattam meg a fénytől.

Lassan, izgalommal töltve bandukoltam a téglajárdán, kerülgetve a közte megbúvó füveket. Öt perc alatt a boltnál voltam és büszkén, emelt fővel léptem be az ajtaján, mint aki tudja: Nálam kérem egy Ady van. Megcéloztam az édességpultot, a kosárba tettem egy dunakavicsot, majd az italrészleghez vonultam. Láttam, hogy a vadkanmosolyú pénztárosnéni, akiről csak azért tudtam hogy néni, mert anyu egyszer mondta, szúró pillantásokat vet rám. Biztosan irigykedett, mert neki nem volt olyanja, mint nekem. Egy igazi Ady.

Nem törődve a pillantásaival, fogtam egy Éva vermuthot és már mentem is a pénztárhoz.

- Anyád megint iszik? Legalább ne téged küldene át. Na add csak ide ami a kezedben van!

Kényszeredett mozdulattal adtam oda a lila bankjegyet, de még utoljára vetettem Adyra egy pillantást. Igaz hogy kaptam vissza néhány Kossuthot és Rákóczit, de azért egy Ady mégis csak egy Ady.

Így történt hát az első találkozásom a költőóriással.

Az asztal foglalt. Igaz, csak két személyre, de ez bőven elég. Más, idegen ismerős jelenléte kétséges. Kétséges hogy elfér. Duzzadt duzzogás veri lábát a parkettához, miszerint, kettő több mint három.

Anyu mondta - Mások jóléte cseppet sem izgat, csak irritál.

Amíg én küszködöm külső és belső démonokkal, addig másnak csak megszületni volt nehéz. Az élet szép. Létrehozni és elvenni egyaránt. A pszichedelikus izé bennem él. Hol bennem, hol kívül. Fájdalom és alvásfüggő. Másra hárítom, míg más hárít. Szegény...még nem tudja, de már rég nem él.

Honnan és mikor tudod, hogy magyar vagy?

-Amikor több tejfölt használsz, mint ketchupot.

-Amikor azt mondják, hogy a magyar nyelv olyan, mint az orosz és a többi szláv nyelv és te részletekbe menően ecseteled a magyarok származását.

-Amikor a paprika legalább olyan fontos mint a só és bors.

-Amikor valamelyik rokonod Attila. Vagy József. Vagy János. Vagy László. Vagy István.

-Amikor szereted a Túró Rudit, de nem igazán tudod elmagyarázni a külföldieknek mi a fene az, amíg ki nem próbálták.

-Amikor a külföldi barátaid megkérdezik, hogy hiszel-e még abban, hogy a Mikulás ajándékot hoz Dec 24-rol 25-re, a válaszod némiképp zavart, hiszen a Mikulás nálunk dec 6-án ajándékoz és amúgy karácsonykor a kis Jézus ajándékoz és az ajándékok már 24-én este 6-kor már ott vannak.

-Amikor nem beszélsz teli szájjal.

-Amikor 5 percen keresztül tudsz egy levegővel káromkodni úgy, hogy nem használod ugyanazt a szót kétszer.

-Amikor az eljegyzési gyűrűd az ellenkező oldalon viseled.

-Amikor a vonat még el sem hagyta az állomást, de te már eszed a házi szendvicsed (általában egy fél paprika vagy paradicsom van benne) és többnyire rántott hús van benne.

-Amikor egy 79 km hosszú tavat (Balaton) Magyar Tengernek hívsz, és keresztben átúszod.

-Amikor soha nem mész el otthonról vizes hajjal, mert megfázol, és mindig viszed a hajszárítót, ha külföldre mész és megdöbbensz, amikor valakinek nincs legalább egy otthon.

-Amikor mindig ugyanazon a helyen, vagy széken foglalsz helyet, még akkor is, ha a terem, szoba üres és a te helyed a szoba végében van.

-Amikor tudod mi az a pogácsa/dobos torta/kürtös kalács/főzelék/túrógombóc és szereted is őket.

-Amikor sokkal találékonyabb vagy ami a csalást illeti bármelyik nemzetnél.

-Amikor a Micimackó és a Flinstone család sokkal viccesebb szinkronizálva.

-Amikor tudod, hogy a "rézfánfütyülő rézangyalát" igazából egy káromkodás.

-Amikor van névnapod, és senki nem érti mire jó az. Amikor gyümölcsöt használsz leveshez is.

-Amikor tudod, hogy minden zseninek vagy hírességnek van magyar kapcsolata, vagy csak szimplán magyar.

-Amikor mindenkinek elmondod, hogy a Rubik kocka magyar találmány.

-Ha töltöttél már magadnak egy pohár jóféle tejet, zacskóból.

-Amikor esküszöl, hogy a fokhagyma és a mézes tea kiűzi belőled a nyavalyát kevesebb, mint egy nap alatt.

-Amikor gyerekként folyton répát kellett enned, és arra a kérdésedre, hogy miért, a szüleid azt válaszolták, hogy azért, hogy jobban tudj fütyülni.

-Amikor nehéz elmagyarázni, hogy családnév az első helyen van, vagyis ez nem a keresztneved.

-Amikor tudod, hogy a vörösbor és kóla kombináció finom és furcsa, hogy a külföldiek furcsálják

-Amikor boldog szülinapot kívánnak meghúzva a füled.

-Amikor termálvíz vagy fürdő van a városodban, vagy közel hozzá.

-Amikor tudod, hogy melyik nemzet adta a legtöbb Nobel-díjast a világnak.

-Amikor tudod mi az a tepertős pogácsa.

-Amikor ha esőben állsz, megnőssz.

-Amikor el tudsz beszélgetni idegenekkel a buszon, vagy az orvosra várva intim dolgokról, de felháborodsz, ha az anyagi helyzetedről érdeklődnek.

-Amikor nem jó a normál méretű párna, vagy óriási vagy nagyon kicsinek kell lennie.

-Amikor magyarul beszélsz külföldieknek, de lassabban és hangosabban, hogy értse.

-Amikor egy olyan nyelvet beszélsz, amit sehol a világon nem értenek, csak a magyarok.

-Amikor madártejet kapsz desszertnek.

-Amikor nem pazarolod az ételt, a maradékot elteszed másnapra.

-Amikor a mesék nem úgy végződnek, hogy örökké boldogan élnek, hanem hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak.

-Amikor a nagyid azzal fenyeget, hogy ne vágj pofákat, mert úgy maradsz.

-Amikor saját erős paprikát termesztesz az udvaron, vagy az erkélyen kis cserépben, hogy garantáld az erosségét.

-Külföldiek nem értik, ha azt ecseteled, hogy ne egyenek görögdinnyét augusztus 15-e után, mert Lőrinc belepisilt.

...ugye milyen igaz? :o)