Éjjel (+18)

jagosistvan•  2014. február 13. 11:23

Éjjel

 

Minden erejét beleadva futott. Úgy érezte, hogy a folyosó magába temeti, ha nem éri el gyorsan az ajtót. Tiszta erőből tépte ki helyéből, s a lépcsőt hármasával szedve rohant le az udvarra. Nekitámaszkodva az öreg tölgynek lihegett. Úgy érezte, minden érzékszerve cserbenhagyta. Szemei előtt furcsa karikák járták sajátos táncukat, fülében meg mintha vonatfüttyök adtak volna koncertet. Elsőre nem is hallotta meg a feje feletti nyikorgást. Lassan felemelte fejét. Az öreg tölgy vastag ágáról egy szekérkerék lógott le és körbe-körbeforgott. Akárcsak a ráaggatott torzó és belek. A nyikorgás egyre hangosabbá válva nyelte el az utolsó sikolyt.

Nancy rémülten ült fel. Még ott visszhangzott sikolya és valami furcsa nyikorgás az agyában. Lába közé szorítva hálóingét fordult le az ágyról.  Óvatos mozdulattal, hogy ne keltsen zajt, lépett bele a papucsába, majd a konyhán keresztül kilépett a függőfolyosóra. Lehunyt szemmel próbálta élvezni a hűvös éjszakát és megmagyarázni önmagának, hogy az álmok csak álmok, és ami a fülében még mindig nyikorog, az még annak, a valóságba telepedett hozadéka. Gyönyörű a Hold ma éjjel, gondolta, miközben felnézett az égre. Olybá tűnt ring. Legalább is a hangja alapján. Nancy megmerevedett. De hisz a Holdnak nincs hangja! Érezte, ahogy a szeme tikkelni kezd a félelemtől. Erőt véve magán lenézett a bérház udvarára. A Hold fényétől minden ezüstben fürdött. Az elhagyott, mohás pingpongasztal, a cselédlépcső árnyas bejárója és a támla nélküli hinta. Valaki mesélte a házból, hogy régen még használható volt, de valami miatt idővel el lett hanyagolva, csakúgy, ahogy az egész udvar. A lakók teljesen elkerülték, csak az öreg Paul ült olykor a cselédlépcső végében bagóját rágva. Most ő sem volt sehol. Csak az ezüstös fény és a nyikorgás. Nancy megdörzsölte arcát, szemét, hogy valamennyire felfrissüljön. A fejében lévő hangot most már egy képpel is össze tudta kötni. A lengő hinta képével. A hintán volt valami. Valami kicsi, de ember formájú. Az eddig ökölbe szorított kezek elernyedtek. Hát persze! Biztos a srácok a harmadikról. Igen, biztosan ők lehettek. Egy műanyag babát helyeztek a hintára és most, talán a szél ringatja. Morbid, de érthető. Igen, vannak az egyetemen olyan srácok, akik agyilag nemhogy a középiskolát, de az általános nyolcat sem érik el. Most azért is lemegyek és leszedem onnan. Majd néznek holnap.

Mire a másodikról leért, addigra már mosolygott. Tudta, hogy feleslegesen pánikolt megint. A pszichiátere is megmondta, hogy sokszor saját magát lovallja bele a stresszes helyzetekbe. Az udvar ajtajának kilincse szinte ugyanúgy nyikorgott, mint a hinta, mikor lenyomta. Nem érzett semmi fuvallatot, semmi légáramlatot. A hinta meg csak lengett, mintha láthatatlan halott kezek lökték volna.  Már késő volt visszakozni. A hintán ülő test mintha megmozdult volna. Ekkor már tudta, hogy az ott nem műanyag baba és nem a srácok morbid vicce. A hintán egy csecsemő oszlásnak indult teteme volt, aminek a köldöksebéből sárgás vér szivárgott. Szája összevarrva, szeme kivájva. Az apró testet a saját beleivel rögzítették a hintához. Nancy falfehér arccal esett össze.  

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

jagosistvan2014. február 13. 19:29

Olyasmi Erám. Jagi horror picture show. :)

BakosErika2014. február 13. 19:11

Jaj, ba...us....tiszta horror.
Amúgy jó ám. :)

jagosistvan2014. február 13. 13:16

Mi van Karcsi? :)))

skary2014. február 13. 12:35

.......