Prózák, versprózák

Egyetlen hosszú mondat

Ó, bárgyú dallama a létnek bennem muzsikálsz: fejet hajtanak végzet igéjének a hangfoszlányok... Merre jár a lélek, kire mosolyog az élet, miért hogy itt vagyok és összefüggéseket keresek?... Szépen szállnak a szörny igék, mintha éreznék, mily bizonytalanra futott a harc: mint kisiklott hajó a végtelen vizeken, - bár alaktalanul bolyong az életem, és ki akar rajzolódni valami véges ebből az összevisszaságból... Ó, tudom, hogy határozott céllal születik az ember, s mégis oly tétova, hogy választani merjen, - csak teng és leng s mindig hajlott, mint fatörzs a szélben, - szél viszi, szél hozza az élet-hullámzását; de csak ragadná meg a fonál végét, csak kapaszkodhatna meg az álmokban, - ez a vad ragaszkodás, hol ellök, hol visszaránt a józanságtól... Legyek lendületes bohémnek? Ki értse meg, mi mozgatja életemet, és ki tudhat itt egyáltalán bizonyosat? Még aki ismer se tudja ki vagyok… Mily ostobaság így szédelegni a szavak között, mikor pontosan ismerem az igazságot, mégis miért szeret az ember tévelyegni? Talán mert vonzza a csillagok titok-fénye, és szeret lebegni a mindenség kötélpályáján? Bolondság, merő esztelenség! Hiszen van bizonyosság, és meg lehet ismerni… Én tudom, - csak az ember olyan furcsa állat: nem akar felegyenesedni a darwini álomból, - szeret csüngeni a fán, és dobálni magát, mint  majmocska… Azt hiszi szabadabb így, hogy szemet huny az igazság előtt, és vad bolyongásba veti magát, – részeg, szereti a meredek álmokat, a semmi kötelén lebegni-lobogni-dobogni, külön tornyot építeni, - tele vagyunk magunk építette Bábelekkel, és elszakadásokkal… Túlburjánzunk, mint a magasan vágtázó lián a rengetegben; szeretünk úszkálni cizellált hülyeségeinkben, - de mindezekért számon kér minket az Isten...

Tudtuk, éreztük odabenn az igazságot: mindig is ott bugyogott bensőnkben az Út, a Fény, az igazi nagyság, de leragadtunk a sárnál, melyből kivont minket az isteni rendelet… Oly nehéz kiszállni a földi ringből, oly siralmas a testünk tombolása; ahogy felkerekedik a lélek ellen, ahogy megalázza bennünk a szellemi lényt… Állat riadalmával rohan a rendületlen gyász elől, mégsem talál önmegváltást léte szorongatásából; mégis oly kevély és vakon rohanó szamár - elszalad magával, mint a tengerár, - sodródik a végtelen patakok medrében, mint hal, – és már semmit nem hall az isteni szózatból, hogy felkerekedne önmaga ellen - összeszedni önmagát.

HAJNALI GONDOLATOK

Van abban valami gyöngéd romantika, ahogy egy nyári hajnalon sűrű madár-trilla közepett
az íróasztal fölé hajol az ember, s minden erőlködés nélkül megindul lelke a papíron. Csak ír, ír és ír: költi mint kotlós, szüli mint kisemlős, s szövi, mint pók egymás után a strófákat. Csiripelő madarak háttér szimfóniája szolgáltatja a meghitt perceket. Látszólag kihalt a terep, de már elindult az ébredés; nyújtózkodnak a fák s az emberek a kávé illatú légben.Majd útjára indul a mindennapok harca és öröme - a " minden napnak megvan a maga baja Ige Isteni betöltése ( úgy, mint a "hass alkoss gyarapíts.." világi ige keresztény meggyőződésű megvalósítása. Az emberek, IGEN AZ EMBEREK, mint a fák - ilyenkor jobban szeretem őket - megérintenek teljes valójukkal; A bácsik s épp úgy a kisgyerekek ahogy totyognak, olyan elesettek, s olyan szeretetre méltóak. Ha arra gondolok, hogy az ember Isten teremtménye ( s nem a fáról leugrott csiszolt állat), megindul rajtuk a lelkem, az együttérzés bő meleg köpenye borul rám; érzem őket s forró könnyzápor zúdul arcomba. Csupa megértés vagyok: a földre szállt empátia. S már borulnék is a nyakukba, s együtt sírnék velük - miért? - , mert olyan jó és felszabadító a sírás - ez jelzi, hogy még van valakiben szív; nem az önzés vezeti, a minden áron való érvényesülés, hanem maga az ember lesz a cél, a maga esendőségével, gyarlóságával, bizonytalanságával együtt látom, de a szeretet szemüvege eltakarja a "műhibákat", s gyarlóságuk ellenére is azt látom, ami fontos, hogy ők is - velem együtt - Isten csodálatos, egyszeri és megismételhetetlen alkotásai; az Ő képmásának és hasonlatosságának két lábon járó bizonyítékai.

(2009. május 26.)