Prózák, versprózák

HAJNALI GONDOLATOK

Van abban valami gyöngéd romantika, ahogy egy nyári hajnalon sűrű madár-trilla közepett
az íróasztal fölé hajol az ember, s minden erőlködés nélkül megindul lelke a papíron. Csak ír, ír és ír: költi mint kotlós, szüli mint kisemlős, s szövi, mint pók egymás után a strófákat. Csiripelő madarak háttér szimfóniája szolgáltatja a meghitt perceket. Látszólag kihalt a terep, de már elindult az ébredés; nyújtózkodnak a fák s az emberek a kávé illatú légben.Majd útjára indul a mindennapok harca és öröme - a " minden napnak megvan a maga baja Ige Isteni betöltése ( úgy, mint a "hass alkoss gyarapíts.." világi ige keresztény meggyőződésű megvalósítása. Az emberek, IGEN AZ EMBEREK, mint a fák - ilyenkor jobban szeretem őket - megérintenek teljes valójukkal; A bácsik s épp úgy a kisgyerekek ahogy totyognak, olyan elesettek, s olyan szeretetre méltóak. Ha arra gondolok, hogy az ember Isten teremtménye ( s nem a fáról leugrott csiszolt állat), megindul rajtuk a lelkem, az együttérzés bő meleg köpenye borul rám; érzem őket s forró könnyzápor zúdul arcomba. Csupa megértés vagyok: a földre szállt empátia. S már borulnék is a nyakukba, s együtt sírnék velük - miért? - , mert olyan jó és felszabadító a sírás - ez jelzi, hogy még van valakiben szív; nem az önzés vezeti, a minden áron való érvényesülés, hanem maga az ember lesz a cél, a maga esendőségével, gyarlóságával, bizonytalanságával együtt látom, de a szeretet szemüvege eltakarja a "műhibákat", s gyarlóságuk ellenére is azt látom, ami fontos, hogy ők is - velem együtt - Isten csodálatos, egyszeri és megismételhetetlen alkotásai; az Ő képmásának és hasonlatosságának két lábon járó bizonyítékai.

(2009. május 26.)