Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Egyetlen hosszú mondat
1008• 2011. február 16. 19:15
Egyetlen hosszú mondat
Ó, bárgyú dallama a létnek bennem muzsikálsz: fejet hajtanak végzet igéjének a hangfoszlányok... Merre jár a lélek, kire mosolyog az élet, miért hogy itt vagyok és összefüggéseket keresek?... Szépen szállnak a szörny igék, mintha éreznék, mily bizonytalanra futott a harc: mint kisiklott hajó a végtelen vizeken, - bár alaktalanul bolyong az életem, és ki akar rajzolódni valami véges ebből az összevisszaságból... Ó, tudom, hogy határozott céllal születik az ember, s mégis oly tétova, hogy választani merjen, - csak teng és leng s mindig hajlott, mint fatörzs a szélben, - szél viszi, szél hozza az élet-hullámzását; de csak ragadná meg a fonál végét, csak kapaszkodhatna meg az álmokban, - ez a vad ragaszkodás, hol ellök, hol visszaránt a józanságtól... Legyek lendületes bohémnek? Ki értse meg, mi mozgatja életemet, és ki tudhat itt egyáltalán bizonyosat? Még aki ismer se tudja ki vagyok… Mily ostobaság így szédelegni a szavak között, mikor pontosan ismerem az igazságot, mégis miért szeret az ember tévelyegni? Talán mert vonzza a csillagok titok-fénye, és szeret lebegni a mindenség kötélpályáján? Bolondság, merő esztelenség! Hiszen van bizonyosság, és meg lehet ismerni… Én tudom, - csak az ember olyan furcsa állat: nem akar felegyenesedni a darwini álomból, - szeret csüngeni a fán, és dobálni magát, mint majmocska… Azt hiszi szabadabb így, hogy szemet huny az igazság előtt, és vad bolyongásba veti magát, – részeg, szereti a meredek álmokat, a semmi kötelén lebegni-lobogni-dobogni, külön tornyot építeni, - tele vagyunk magunk építette Bábelekkel, és elszakadásokkal… Túlburjánzunk, mint a magasan vágtázó lián a rengetegben; szeretünk úszkálni cizellált hülyeségeinkben, - de mindezekért számon kér minket az Isten...
Tudtuk, éreztük odabenn az igazságot: mindig is ott bugyogott bensőnkben az Út, a Fény, az igazi nagyság, de leragadtunk a sárnál, melyből kivont minket az isteni rendelet… Oly nehéz kiszállni a földi ringből, oly siralmas a testünk tombolása; ahogy felkerekedik a lélek ellen, ahogy megalázza bennünk a szellemi lényt… Állat riadalmával rohan a rendületlen gyász elől, mégsem talál önmegváltást léte szorongatásából; mégis oly kevély és vakon rohanó szamár - elszalad magával, mint a tengerár, - sodródik a végtelen patakok medrében, mint hal, – és már semmit nem hall az isteni szózatból, hogy felkerekedne önmaga ellen - összeszedni önmagát.
Ross2011. február 17. 10:49
Egyetlen mondatot ígértél és prózaverset... Nos, ha pórzaversnek minősíted, akkor nyilván az, ki merné kétségbe vonni? Az viszont szemmellátható, hogy egynél több mondatból áll. A szöveg eleje környékén szerepel: ''... tudom, hogy határozott céllal születik az ember...'' Elnézést, ha az emelkedett hangulatból kicsit visszatérek a földre e mondatod kapcsán. Milyenek ezek a célok napjainkban? Miért születik meg egy kisgyermek? Hogy összetartson egy minden ízében lazuló párkapcsolatot? Hogy legyen kire hagyományozni a vagyont az egyik családban? Hogy nagyobb legyen a bódulatot okozó szerekre költhető segélyek összege egy másikban? Ki sem térve minden lehetséges célra, érdemes még egy eszement őrültséget megemlíteni: hogy valamelyik szülőnek eggyel több szavazata legyen? Meggyőződésem, hogy olyan emelkedett célt, amelyre Te gondolsz, halandó ember nem ismerhet. Azt a jogát persze, hogy gondolkodjék felőle, nyilván senki nem veheti el: ebből a tényből született a filozófia nevű tudomány. Mivel a gondolataidat közreadtad, alkalmat teremtettél az együtt-gondolkodásra, köszönöm.
10082011. február 16. 21:33
Kedves Attila!
Örülök és köszönöm, hogy olvastad s elgondolkodtatott... végül is ez volt a cél.. s válasz? Nos, az igen nehéz, mert ahogy írtad, a válaszok is csak újabb kérdéseket szülnek...
Üdv, Zsuzsa
versike2011. február 16. 21:05
Kedves Zsuzsa,
nagyon szofisztikusan, finom szövevények között bolyongasz - hintázol a létünk kaotikus foszlányain! Olvastam - természetesen - 'Kinga hsz. - át is és azt hiszem egyetérthetünk az általa megfogalmazott konklúzióval.
Talán csak annyit tennék hozzá: azt hiszem, azért nincs válasz, mert a válaszok is mindig újabb kérdéseket szülnek, mint ahogy az okból okozat lesz, az okozat pedig egy újabbnak az okául szolgál és így - kialakul a folyamat. Nevezhetjük ''életútnak'' vagy ''sorsnak'' is akár... :)):
Hát, ezek a gondolatok jutottak eszembe a soraid olvastán...
10082011. február 16. 20:28
Kedves László!
Neked is nagyon köszönöm, hogy olvastál és a hszást is!
Üdv, Zsuzsa
10082011. február 16. 20:27
Kedves Kinga! Köszönöm értékes hsz-ásodat, mely mint továbbgondolása a gondolataimnak
Üdv, Zsuzsa
Törölt tag2011. február 16. 20:12
Törölt hozzászólás.
Kicsikinga2011. február 16. 20:09
Nem bántam meg, hogy invitációdat elfogadtam!
Mélyen elgondolkodtató minden szó, összefüggéseiben az emberi léttel, az emberrel magával, az örök dilemmákkal, az örök kérdésekkel, és a hosszú mondatom végén én is csak azt tudom mondani, hogy a választ , mint a félkész ruhán az igazításokat,úgy próbáljuk újra, és újra ''viselhetővé'' tenni!