Gyerekversek

Ébred a táj

Ó, te kedves tavaszvirág,
elmúlott a havas világ!
Gomba nő a jácint mellett,
kalapjával bólint egyet.

Ibolya a zöldben kékell,
tulipántól alig fér el,
kicsalja az alvó Napot,
köszönti is, -szép jó napot!

Int a gomba kalapjával,
kezet ráz a kardvirággal,
sugarán a Nap még srófolt,
merthogy télen nagyon spórolt!

...és jött a tavasz zajtalan,
a fű-zöld inge rajta van.
Árnyékot vet a boróka
most neki csak ez a dolga!

Meglebben a sárga sáfrány,
ő is a melegre várt már.
szétnéz a Nap, fentről körbe,
mosolyt küld a nyíló zöldre.

Tavasz?

A kíváncsi hóvirág
kicsit kitekintett,
csak egy szirmát nyitotta,
a többi didergett.

Ám a kemény hideg szél
rásújtott haraggal,
ne ébredj még hóvirág,
csak langyos tavasszal!

Ott maradt a hó alatt,
míg eltelt vagy hét nap,
cseréptető melegszik,
könnyet ejt a jégcsap.

Langyos szellő csókot ad
tavasz hírnökének,
napsugárban mosdatja,
búcsút int a télnek.

Forgószél

A szél-fiú azt figyeli,
fenn a hegytetőn,
hová készül szellőlányka
lenn a zöld mezőn.

Eléje perdül, hát gyorsan
mielőtt eltűnne,
nyissunk együtt tánciskolát,
Te kicsi Szél-tünde!

Madár sereg tolla borzong,
jót ez nem ígér,
mert ha együtt ropnak táncot,
jaj, az forgószél!

Porzik már a hegyoldal is,
hajlik minden fűszál,
felhő színe megváltozik,
a por, mint a füst, száll.

Táncol, táncol, a szél páros
völgyből fel a hegyre,
amit elér összetipor
poros lehelete.

Oly gyors a tánc, olyan pergő,
egyre csak gyorsulnak,
pihenne már kicsi szellő,
hisz mindent feldúlnak!

Állj te vihar! szól a felleg,
dörren is erővel,
a fénykardja  villan egyet
leönti esővel.

A vihar most elcsendesül,
szomorú a látvány,
mit a táncospár okozott,
szélfiú, és szél lány.

Langyos szellő fésüli már
a kifáradt gabonát,
felhőt kéri segíteni,
mossa le a szél porát!

Vihar után minden csendes,
helyre áll az élet,
fák tetején fel, fel hangzik
vidám madár ének.