Gyerekversek

A kismadár és a patak

Sehol nincs egy víztükör, csak kiszáradt mély gödör,

száraz medrű kanális, szomjan hal a madár is.

Kis őz fut az erdőbe, nyuszit vonja kérdőre,

nem tudod, hogy merre jár tarka tollú kismadár?

Tudom: elment messzire, nem hallgatott senkire!

Írt neked egy szalagot, keresi a patakot;

Mert a patak erre járt, erdőn-mezőn csordogált.

Messze:- látta a madár- ott a víz, ott csordogál!

Megkérdezi; kis patak, mért' gondoltad meg magad?

sok-sok állat kesereg, utad merre tekereg?

Miért bujkálsz előlünk, eleged lett belőlünk?

Dehogy: nyög a pocsolya,- őt a víz hátrahagyta-

kevés volt a mennyiség, mit felhőből önt az ég,

de a folyó segíthet, pataknak, ha ad vizet:

Madár szólt: jaj áradat, vissza víz nem áradhat!

- A szél, aki segíthet, felhőt ide terelhet:

Hallja a szél, meg-meg áll, mit kíván a kismadár?

Szomjas a táj felétek? a felhővel beszélek:

Égi magasba kopog, pici felhő ott zokog,

mi bánt, gyere meséld el, ne sírj itt nagy könnyekkel;

- fodros ruhám elszakadt, velem már nem játszanak:

úszni így nem is tudok, ha futok, lemaradok!

- Rendezzünk zsúrt, jó nagyot, takarjuk el a Napot:

meghívók mind kiosztva, égi buli megoldva!

Bárányfelhők bégetnek, sokan jönnek, érkeznek,

fellegnyi már a csapat, ha földre hull áradat.

A szellő a kormányos, ma egy felhő sem álmos,

esőillat! Ismerős, kismadár nem ijedős,

tudja vissza az utat, megkéri a kisnyulat,

jelentse az erdőbe közeleg a víz végre!

Tarka madár hír hozó,- gilisztával birkózó-

jön az eső, az eső! Csapatban van az erő!

Szél hajtja a felleget, a víz mindjárt megered,

gyere felhő sietve, szükség van a vizedre.

Esős már a láthatár, megpihen a kismadár.

Rátalált a patakra, az fordult is szaladva,

hogy az esőt felfogja, állatokat itassa

mert a kis őz szomjazik, és berekedt a kuvik,

ha víz erre nem árad, a meder is kiszárad,

ne bujkáljon a patak, maradjon a vízszalag.

Vidám kis búvópatak, azt ígérte itt marad,

lesz itt örök bérlete, felhővel megbeszélte.

Tiszta vizű kis patak, hosszú nyáron is maradj,

kísérjen az utadon, langyos esti fuvalom. 

Erdei séta

Világot látni indult a róka,

kíváncsi volt az erdő lakókra.

Egy mókás mókus tornászott éppen,

meghívás van az üdvözlésében.

A róka nézi, magas a fa,

hogy ment a mókus oda?

Eléje lép egy agancsos szarvas,

a róka látta milyen hatalmas!

Őzike lépdel a bokrok között,

ordas lapul az az ágak mögött;

gombát keresnek vadmalacok,

villan egy cickányfarok.

Nagyfülű nyúlfi répára éhes,

de csak faág van az íze rémes!

Kis róka nézi, de szép az erdő,

mamája rászól: itt vagy tekergő?

Néhány korhadt fa összeborul,

nyuszi a fűben lapul.

A borzon csíkos, gyönyörű bunda,

apró sün nézi, cseréljünk: mondja;

- kosárnyi gombát, ha hoznál érte,

akkor sem adnám oda cserébe!

- Sohasem kéne: a sün nevet,

csíkosat bárki vehet.

Az apró róka kíváncsi fajta,

felneszel egy mély brummogó zajra,

medve apónak nyitva a szája,

mancsában épp egy kosárnyi málna;

az erdő vadja ma ünnepel,

kis róka vendég leszel. 

Mese a barátságról.
(a Nap, a víz, és a kis fűzfa)

Földig ér a fűzfa ága,
földön húzná, hogyha járna
körbe veszi magát vele,
borzolja a tavasz szele.

Játékosan lebegteti,
alábújik, tekergeti
táncra hívja, a fűz bírja,
majd eseng a szélnek sírva:

táncból kérlek legyen elég,
most már pihenni szeretnék.
-azért holnap első táncod,
remélem nekem ajánlod!

Kedves szellő, hiszen tudod,
mást én úgysem választhatok.
Ám a víz ezt meghallotta,
fűzfa ágát cirógatta,

ágaidat megmutatom,
legszebb vagy te itt a parton!
Tükröt tartok, nézzed-nézzed,
nem láttam még nálad szebbet.

A fának nagy a boldogsága,
úgy hitte, nincs választása...
Ébredezik a napsugár,
nyújtózik még, kicsit kivár,...

a szép fűzfát megcsodálja,
milyen kecses minden ága!
Jelét adja tetszésének,
megálljt parancsol a szélnek

erős leszel, megnősz nagyra,
-szél a táncát hagyja abba!
Lombod nagy lesz, vet árnyékot
madaraknak ad hajlékot.

Ágaid majd széltől óvják
kikelni vágyó fiókát.
Jelentkező van már, látod?
Veled vagyunk mi, barátok.