princess67 blogja

 Petőfi Sándor

KÖLTŐ LENNI VAGY NEM LENNI

Légy átkozott, te átkos pillanat,
Melyben fogantatám,
S te, melyben kínnal a kín emberének,
Költőnek szűlt anyám!
Oh költészet, te a
Gyanútalan szív csalfa pókhálója,
És azután foglyodnak
Oly irgalomtalan fojtogatója!

Véremből már te oly sokat szivál,
Mérges fulánku pók!
De szálaid bármilyetén kuszáltak,
Még elszaggathatók.
Letépem azokat,
Bármint keresztülszőtték-fonták szívem,
S ha összenőttenek már:
Ugy velök együtt szívem is kitépem!

De véremből e gyilkos férget én
Többé nem hizlalom,
Ugyis, mi lenne a kiszívott, elfolyt
Vérért a jutalom?
Dicsőség legfölebb,
Ez a szem fényét elvakító semmi;
És még az is nagy kérdés:
E semmi is fog-e jutalmam lenni?

Széles folyódon úszom ezután,
Oh mindennapiság!
Ballagsz velem majd, és csendes folyásod
Sziklák közé nem vág.
Nem lesz hirem, nevem,
Tán a boldogság karjai sem várnak,
De lesz mégis nyugalmam,
S a nyúgalom fele a boldogságnak.

És elnémuljak mindörökre hát?
Egy hangszer életem;
E hangszer ép még, s azt, mint elromlottat,
A szögre föltegyem?
Hallgasson örömem?
Ne légyen hangja többé fájdalmamnak?
Hallgathat-e a tenger,
Midőn hullámin szélvészek rohannak?

Nem, költészet, nem hagylak el soha,
Mert nem hagyhatlak el!
Táplálni foglak a gyötört kebelnek
Legforróbb vérivel.
Nem bánom: tépj, eméssz,
Másoktól meghallgattatást sem várok,
Azért éneklek, költök,
Mig végső csep vérem ki nem szivárog.

Pest, 1845. február

Mielőtt elmegyek...

Mielőtt elmegyek, elbúcsúzom tőletek.

Fák, erdők, ligetek suttogjátok nevemet.

Búcsút veszek a napsugártól,

A szabadon szálló madártól,

Búcsúzom a világtól.

Mielőtt elmegyek, még üzenek veletek.

Mondjátok el, volt egy ember, ki szeretett,

Ki kereste a szépet, a jót.

Ki gyűlölte a hazug szót,

Ki megbánta a megbánni valót.

Mielőtt elmegyek, elbúcsúzom kedvesem.

Kezembe fogom kezedet, szívembe vésem nevedet.

Tekintetedbe elmerülve, készülök a hosszú útra,

Nem gondolok már a sebeket ejtő fájó múltra.

Mielőtt elmegyek, elbúcsúzom tőletek.

Tomboló viharok, sötét fellegek,

Töröljétek ki a múltból nevemet,

Zokogva üvöltsétek fájó sóhajom !

Mielőtt elmegyek, halljam még fájdalmas dalom:

Mielőtt elmegyek….

Ma egy vershez írtam ezt a kis szösszenet,de lehet , hogy egyszer vers lesz belőle, ezért elmentem ide.

Ha nem zavarok ezen az oldalon, elmondom amit a hazáról gondolok. Haza nekem az a táj, amely mindig szeretettel vár. Virágzó kertek, hömpölygő folyók, szelíd folyású patakok, sárguló búzamezők, napfényben fürdő ligetek. Felhőbe burkolózó hegyek, zöldellő lankák. Völgyben megbújó fehér falú apró házak, alföldi tanyák, zajos városok.
Az a hazám ahol darumadár száll az égen, ahol túzok bújik a szikes réten., ahol a kéményen kerepel a gólya, ahol a fecske fészket rak. Hazám az ahol, értik amit mondok, ahol magyar nyelven születnek az álmok és a szerelmi vallomások. Ahol magyarul szól az ima és gyermekének anyja az altatót magyarul mondja. Hazám az , ahol élnek szeretteim, ahol a barátok nevetve várnak egy beszélgetésre, ahol cinkosan egymásra nézek gyermekeimmel, ahol kedvesem ibolyával vár, ahol a szomszéd mosolyogva köszön. Hazám az, ahol megszülettem, ahol hitet és szeretet kaptam, ahol a reményt és büszkeséget örököltem elődeimtől. Nekem ez a hazám. Ez lenne tolvaj? Nem hiszem.

Fiamnak

Arcodon patakokban folyó könnyek,

Szavak remegő ajkadra nehezen jönnek.

Szemedben szomorúság és bánat,

Eldobták szívedben nyíló rózsádat.

Tegnap még szerettek, tiéd volt minden virág,

Ma úgy érzed, elárult az egész világ.

Te siratod az elmúlt szerelmet,

Én siratom az ártatlan lelkedet.

Tizenhét évesen, túl a gyermeki álmon,

Vártad, hogy kívánságod valósággá váljon.

Hitted, hogy ha szeretsz szívből, őszintén,

Nem érhet csalódás a szerelem tengerén.

Emlékszem, mikor hozzám szaladtál:

„Anyu, megütöttem, kösd be a bokám!”

Máskor elveszett a játék katonád,

Érte dúltuk fel az egész szobád.

„ Jaj, leszakadt a kedvenc macim keze!

Anyu hozd a tűdet, varrd össze vele!”

Macinak, babának lógó kezeit felvarrtam,

De sajgó lelked sebeit hogyan foltozzam?

Virrasztottam éjjel beteg ágyad mellett,

De összetört szíved, hogy gyógyítsam én meg?

Nincs olyan varázs-tű, se cérna,

Amely a lélek sebeit bevarrja.

Talán majd holnapra elmúlik a bánat,

Ragyogó nap köszönti lelkedben a rózsádat.

Meggyötört szívednek újra lesz reménye,

Ha egy kedves lány kérdi: Szeretsz-e?

Szeretlek......

Szeretlek szikrázó fényben,

Szeretlek ragyogó napsütésben.
Szeretlek, ha kotor a hó, és sír a felhő,
Szeretlek, ha kopog  a jeges eső.
Szeretlek ködben, zúzmarában,
Szeretlek cikázó villámlásban.
Szeretlek párás reggeleken,
Szeretlek, ha vihar nyargal a hegyeken.
Szeretlek, ha orkán tépi a fákat,
Szeretlek, ha  szökőár borítja a tájat.
Szeretlek csillaghullásban,
Szeretlek napfogyatkozásban.
Szeretlek, ha üstökös vándorol az éjjen,
Szeretlek, ha szivárvány ível át az égen.
Szeretlek, ha talpunk alatt remeg a föld,
Szeretlek, ha  a vulkán kitör.
Szeretlek, ha tenger habja korbácsolja a partot,
Szeretlek, ha a mennydörgés hangos.
Szeretlek égen, földön, mennyben és pokolban,
Szeretlek amíg a szívem dobban!