Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Éhség
princess67 2010. április 12. 14:07
Sokáig azt hittem, hogy az éhezni, csak úgy lehet, ha nem jut elegendő táplálékhoz az ember, ha nem lakik jól. Felsejlenek régi képek, ahol csont-bőrré soványodott emberek nyújtják kezüket az segély szállítmány után, vagy a jellegzetes afrikai éhező gyermekek, kik nagy , vízzel teli hasukkal simulnak anyjuk mellére, mások a homokban ülnek , kezükkel görcsösen markolják kis fatányérjukat, melyben néhány szem rizs van. Ez a klasszikus értelembe vett éhség. Civilizációnk rohamos fejlődésével megtapasztaltuk, hogy a gazdag országokban, a jólétben élők is éheznek, bár nap, mint nap jóllakottan állnak fel az asztal mellől. Ez az éhség más, itt már az étkek tápanyag tartalmáról szól a fáma. A sok értéktelen, felesleges kalóriáról, melyet habzsolunk akár éhesek vagyunk, akár nem.
Én most más éhségről beszélek. A lélek éhségéről. Arról az állapotról, amikor éhezünk a szeretetre, a szerelemre, a jó szóra, egy ölelésre, egy csókra, egy beteljesült álomra. Mindennapi rohanásunkban nem vesszük észre, hogy majd éhen hal a lelkünk. Kapkodva, rutinosan vetünk egy-pár keresetlen szót a párunknak, szerelmünknek, s vetjük bele magunkat a munkába, a hétköznapok mókuskerekébe. Egy futó puszi az arca, egy „ Szép napot! pussz” a levél végére. Eszünkbe se jut, hogy a másik éhezik, hogy minden nap reméli, hogy „majd holnap, holnap biztos lesz idő rám is”. S az idő telik, a hetek, hónapok , évekké válnak, s életünk vészesen fogy. Élelem nélkül 3 hétig bírja ki az ember, utána meghal, véget ér a szenvedése. De vajon meddig lehet kibírni a léleknek az éhezést? Valószínű sokkal tovább, mint evés nélkül. Hosszú, fájdalmas szenvedés kíséretében. S ha néha hozzájut egy kis örömhöz, szeretethez, akkor mohón habzsolja, görcsösen kapaszkodik belé, mint az afrikai éhező gyermekek a kis tányérjukba.
Éhezem én is, éhezik a lelkem. Egy kedves arcra. Egy mosolyra, nevető szemekre, hízelgő szavakra, egy érintésre. Talán Rád… Talán valami testet-lelket megborzongató érzésre,mely végig halad a fejem búbjától a talpamig.