Álomlajtorja

pepo•  2012. február 15. 19:55

Későn hajnal tájt, kapkodó kezektől ébredtem, egy pici emberke állt előttem
furcsa ősz szakállát nyaka köré tekerve hordta, szivarja sárgán izzott
nagyot szívott bele. Szó nélkül húzott magával, a padlózat szétnyílt
egy lajtorja nőtt hirtelen fel az égig. Kabátom úgy adta rám, észre sem vettem
felszaladt a létrán, kezem pedig el sem engedte. Ahogy elhagytam a kémény magasságát, visszanéztem, a létra fokai ahogy feljebb léptem kicsorogtak a lábam alól.
Tudatom ezt tisztán felfogta, bár a tény hogy a kis emberke visz az égbe fel,
egy paszuly szerű földből kinőtt létrán, nem igazán nyugtalanított.
Inkább az hogy hogy jövök majd le, hisz nem lesznek létrafokok, alig haladtunk
a felhők feletti világ valahogy hűvöskés volt, kihajtottam a gallérom, valahogy melegebb lett
és persze, tudtam, elértük a nap tátott száját a kis ember már be is ugrott rajta.
Ismerhették egymást, mert a kis embernek a napocska dobott egy mosolyt, nem így nekem.
Ahogy én is beléptem volna, a száját becsukta, szemét morcosan meresztette rám, olvastam benne
egy idegen, téged nem engedlek be, kénytelen voltam megkapaszkodni orrában, majd drótkefe szemöldökében, nem kíméltek a lépcsőfokok, lehullottak. Ahogy próbáltam fent maradni, a nap füléből kinyúlt a kisembereke,megragadta kezem, és már bent is voltam, de nem a nap fülében, egy tisztáson.
A kisember előkapott egy pakli kártyát ledobta magát a földre, újra szippantott a szivarjából, lapokat dobált a lábam elé, kénytelen voltam megnézni de fura volt a leosztás, mert nekem csupa üres lapokat osztott a szerencse. Vesztettem, megnyílt alattam a föld, tekervényes lépcsőfokon csúsztam lefelé, a korláton. Fülemben sikított a szél, zuhantam és zuhantam megfordult a fejemben egy gondolat, ha az elébb fent voltam, most lent leszek, talán a pokolra jutok most.
Sebaj, ott is szétnézek majd, nevettem, de nem így lett, egy zárt ajtót láttam gyorsan közeledni
a becsapodásom előtt ébredtem fel, nem volt rajtam a kabátom, a létra is hiányzott, akkor ez csak álom volt?

Az...igen-igen az lehetett, megnyugodtam valamelyest, de valamit nem értettem,
miért van olyan erős szivarfüst szag a szobámban..........:)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

jegvirag2012. szeptember 15. 10:32

Még szerencse, hogy csak álmodtad :)) Mókás álom!

Kicsikinga2012. február 22. 15:35

Nekem is tetszett!

MOROZOWSKY2012. február 22. 14:24

jó a helyzet...!
érdekes volt olvasni:)

giziszalay2012. február 19. 18:51

Izgalmas álom, jól megírtad, tetszik, nagyon.
Gizi

pepo2012. február 16. 05:24

:)

skary2012. február 16. 03:49

mee :)

BakosErika2012. február 15. 20:53

Érdekes álmod volt! :)
Szerintem este már ne vacsizzál! :))

pepo2012. február 15. 20:45

óóó..így is fáj a fejem,,a tennapi,,:(

Törölt tag2012. február 15. 20:36

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2012. február 15. 20:35

Törölt hozzászólás.

pepo2012. február 15. 20:29

azért beteszek ma is egy vödör vizet,,

Törölt tag2012. február 15. 20:27

Törölt hozzászólás.

pepo2012. február 15. 20:18

:)

Törölt tag2012. február 15. 20:11

Törölt hozzászólás.