Poór Edit -Eci blogja-

                  Éva, tizenhárom éves múlt, szüleivel elköltöztek a város másik részére. Emiatt iskolát is kellett váltania. Tele volt várakozással és izgalommal, hogy a leendő osztálytársai majd hogyan fogadják. Lesz - e új barátnője és persze az sem mindegy, hogy a fiúk milyenek.

                  Vidám, tűzről pattant csinos leány, szép fekete szemekkel és sötét barna hajjal. Sok fiúnak tetszett, de ő még fiatal volt ahhoz, hogy komolyan vegye bármelyiket. Azonban szeretett velük barátkozni, mert sokkal inkább el tudtak beszélgetni hasznosabb témákról, mint a lányokkal. A lányok sokat kényeskedtek és ezt, ő nem szerette. Egyszerű, tiszta erkölcsös nevelésben részesült. Az őszinteség és bizalom, nagyon fontos volt számára.

Eljött a várva várt nap. Az osztályfőnök bemutatta többieknek és a helyére kísérte, Ica nevű lány mellé ültette. Mint kiderült nem messze laknak egymástól és ő is egyszerű mosolygós lány volt. Nagyon jól összebarátkoztak. Mindenki meg akarta közelebbről ismerni az új lányt, így hamar az osztály középpontjába került. Az udvar hátsó részében volt egy sportpálya. Szünetekben a fiúk, ott fociztak vagy éppen kéziztek. Évi imádta mindkettőt. Sóvárogva nézte őket a pálya széléről. A tanárok nem örültek neki, hogy felügyelet nélkül használják a sportpályát. Ezért, mindig mentek ellenőrizni és többnyire ki is zavarták őket onnan, vagy ott maradtak velük a szünet végéig. Ugyanis salakos volt a pálya és féltek a sérülésektől.

Egyik alkalommal, Sanyi nevű osztálytársa megkérdezte, hogy szeretne - e ő is játszani. A lány szeme rögtön felcsillant, hiszen csak erre várt. Beállt a fiúkhoz kézilabdázni. Rögtön kiderült tehetsége. A fiúk versengtek érte, hogy melyik csapatban játsszon éppen. Minden szünetben ott voltak, már amikor az ügyeletes tanár nyakon nem csípte a diákokat. A labdát általában begyűjtötték, de mindig hozott valaki helyette másikat, hol kicsit, hol nagyot. Mindegy volt, csak labda legyen.

Az osztályban volt egy különös fiú, Imi. Legmagasabb a fiúk közül és nagyon helyes. Mosolygós, szép arcú, a legjobb tanuló. Icától tudta, hogy a lányok oda vannak érte. Ő sohasem ment hátra a sportpályára. Csendes, visszahúzódó, komoly természetű, már akkor tudta, hogy orvos akar lenni. Évának is meg – meg akadt a szeme rajta. Ám, tudta, hogy minden lány őt akarja. Így inkább tudatosan kerülte.  A párhuzamos osztályból volt egy barátja Ádám. Ők együtt jártak atlétikára. Nagyon helyes srác, fekete szemei és fekete haja nem maradt nyom nélkül Évában. Azonban Ádám, mindig rohant – szaladt, ügyet sem vetett a lányra. Még csak nem is köszönt, ha elment éppen mellette. Ez nagyon bosszantotta, mivel tudta Imi osztálytársa és még csak egy „sziát” sem mondott soha.

Nem hagyta nyugodni, sokat töprengett azon, hogyan vetesse magát észre vele. Azt találta ki, hogy legközelebb, amikor megint köszönés nélkül megy el mellette, kiteszi a lábát. Ádám megbotlik és ő utána nyúl, segítésképpen. Nem kellett sokat várnia az alkalomra. Minden a terv szerint ment. Bocsi, mondta és kezét nyújtotta Ádámnak, aki morcos lett igaz, de végre rá nézett. Ezek után legalább megismerte és mindig előre köszönt neki.

Egy nap magyar órán, kis fecni levél érkezett a másik padsorból Imitől, mely kézről – kézre járt. Évi, nagy nehezen kibontotta. Ez állt benne „Szeretlek”! Nagyon meglepődött, persze jól esett neki, de váratlanul érte. Most mit csináljon? – morfondírozott magában. A fiút nem akarta áltatni, bár tetszett neki, de Ádám jobban. A lányok az osztályban, ha megtudják, hú…! Biztosan kiközösítik és nem akart konfliktust senkivel sem. Szeretett oda járni, jól érezte magát az osztályban és az iskolában is. Imi várta a válaszát, mert folyton hátra csavarodott fejjel nézte, mit reagál rá. A tanár rá is szólt, hogy oda figyeljen. Nagyon óvatosnak kellett lenni, hogy le ne bukjanak. A válaszlevélben, csak ennyit írt „beszéljünk”. A szünetek nem voltak alkalmasak erre. A sorban állásnál, Imi csak annyit súgott a fülébe, hogy „suli után”. Éva egy fejbólintással jelezte, hogy rendben.

Elkövetkezett az utolsó óra. Nagy izgalom lett úrrá a lányon. Az iskolának egyik kapuja elől, másik hátul volt nyitott, mind kettőt lehetett használni, más – más utcára nyílt. Évi és osztálytársainak nagy része a hátsó kaput használták. Imi intett a fejével, hogy elől menjen most ki. Egy ideig, csak az iskolai dolgokról beszélgettek, mert néhányan a sarokig velük mentek. Amikor a többiek leváltak és ketten maradtak Éva kezdte el a beszélgetést.

– Hú, nagyon megleptél ma!

– Igen, láttam rajtad!

– De, soha semmi jelét nem adtad annak, hogy tetszem neked.

– Mindig figyeltelek, csak te nem vetted észre! Első perctől kezdve nagyon megtetszettél. Nekem úgy tűnt, hogy kerülsz, nem értem miért?

– Én is kiszúrtalak már az első nap, de Ica mondta, hogy minden lány oda van érted. Árgus szemekkel figyelnek, hogy neked ki tetszik.

– Hát, amíg nem jelentél meg, addig senki.

–Tudod, nem akarok konfliktust senkivel. Nem rég jöttem csak és biztosan kiközösítenének a lányok, ha megtudnák.

– Értem. Anyukámnak már sokat beszéltem rólad és meg szeretne ismerni. Meghívott vasárnap délután sütizni. Most mit mondjak neki?

A lány szemei igen csak elkerekedtek.

– Imi, te tényleg járni akarsz velem?

– Igen, és komolyan is gondoltam!

– Figyelj, lehetünk nagyon jó barátok, azonban én még nem érzem, hogy szeretnék járni bárkivel is.

– Rendben, – mondta szomorúan, lehajtott fejjel. Akkor, mit mondjak otthon? Eljössz azért vasárnap délután hozzánk?

– Hát, ha többen is leszünk….

– Ádámot elhívom, ő már többször is volt nálunk. Tudod a legjobb barátom. Te is hívj valakit. Úgy jó?

– Igen, Icával megyünk, csak megbeszélem vele. Még pontosítsunk.

Ebben megegyeztek, majd elköszöntek egymástól. Évának igen csak főtt a feje. Pont Ádámot hívja oda, most mi lesz. Alig várta, hogy Icának elmesélje az egészet. Maga sem tudta mi tévő legyen. Imi, céltudatos megbízható, jóképű fiú tényleg tetszett neki és ráadásul már az anyukájának is be akarja mutatni. Ám, ő még nem volt felkészülve egy ilyen komolyabb udvarlóra. Ádámot igazából nem ismeri, de nagyon helyes fiú.

– Menjünk el, – mondta Ica – nincs abból semmi.

– Igen, de mind a két fiú tetszik és olyan ciki.

– Nem baj most legalább nyugodtan tudunk beszélgetni, aztán majd jobban megismered őket.

– Nem akarom áltatni egyiket sem és megbántani sem.

– Ezzel, még semmi sem történik. Ne aggódj már annyit! Különben is meglátod, hogy melyik fiú közeledik hozzád jobban, ráérsz akkor is dönteni.

Ica, lazára vette a figurát, de annyiból jó volt, hogy megnyugtatta Évit.

Vasárnap kora délután elmentek Imiékhez. Az anyukája nagyon kedves és mosolygós volt. A süti is nagyon ízlett mindenkinek. Jó hangulatban telt el a délután, sokat beszélgettek, nevetgéltek. Éva, Ádám és Ica egyszerre jöttek el.

– Évi, te nem akarsz atletizálni? – kérdezte Ádám.

– Én inkább a labdajátékokat szeretem.

– Jó, de abba is kell futni, méghozzá gyorsan és nem mindegy, hogy milyen testtartással. Gyere ki egyszer velünk, nézd meg! Hátha kedvet kapsz hozzá – invitálta Ádám.

– Jó rendben, majd megbeszéljük mikor.

Ezzel Ádám elköszönt tőlük.

– Te tényleg kimész velük?

– Látod, annyira akarta.

– Igen, szerintem Ádámnak is tetszel.

– Tényleg úgy látod? Én nem vettem észre. Azt hittem, haragszik rám, amiért elgáncsoltam.

– Persze, azért hívott el edzésre! Oda már egyedül mész! – és nevetett hozzá Ica.

– Húha! Akkor vagyok bajban! Na, majd lesz valahogy.

Az iskolának szép nagy udvara volt. Másnap Éva éppen menni akart hátra a sportpályára, amikor egy nagyobb tömörülést vett észre, kissé félreeső részen. Ő is odament megnézni, hogy mi történik. Két fiú összeverekedett. Egyik Árpi az osztálytársa, aki egyébként egy nagydarab fiú. A másikat nem ismerte. Ez a srác már fojtogatta Árpit.

– Valaki menjen már az ügyeletes tanárnak szólni! – kiáltotta Évi.

– Te, meg engedd el! – kiáltott rá.

– Ne szólj bele! – ordított vissza a fiú.

– Nem látod, hogy már fuldoklik?

Ezzel, odalépett a fiúhoz és jól sípcsonton rúgta. Persze, rögtön elengedte Árpit, aki lehuppant a földre.

– Árpi, jól vagy? – kérdezte tőle Éva.

Ő csak bólintott, és nehezen kinyögött egy köszönömöt. Mire a tanár odaért, már rendeződtek a viszonyok, de Árpit beküldték az orvoshoz, mert elég ramatyul nézett ki. Közben, odaérkezett Ádám is.

– Évi, mikor jössz ki velünk edzésre?

– A héten már nem, mert nekem is kézi edzésem van. A jövő hét jó lesz.

– Rendben, akkor majd egyeztetünk.

Becsengettek és mindenki órára ment. Árpi is visszatért az osztályterembe, már jobb színe lett.

A következő héten Imi rákérdezett Évára.

– Ádám mondta, hogy kijössz majd velünk egy edzésre. A holnap jó neked?

– Igen, persze.

– Akkor mehetünk majd együtt?

– Az jó lenne. – válaszolta mosolyogva.

Másnap, Ádám is csatlakozott hozzájuk. Éva már ismerte a pályát, ő is odajárt, csak kézi edzésre. A fiúk gyorsan átöltöztek és elkezdték a bemelegítő futást. A lány pályaszéléről figyelte őket.

Imi odaszólt, hogy menjen ő is futni velük, ha van kedve. Ám, Éva visszautasította, hogy fut eleget edzésen, meg meccseken. Erre, Ádám odalépett hozzá.

– Figyelj, láttalak futni, amikor a fiúkkal hátul kéziztél. Nézd meg az Imi testtartását, így könnyebb és gyorsabb. Told előre a csípődet, próbáld meg és közben mutatta a helyes testtartást futásnál.

– Évi, futott egy sprintet, – tényleg jobb így! Köszi!

Ádám, tovább magyarázta a helyes testtartás előnyeit. Majd visszament futni. Az edzés után mindhárman hazamentek, még másnapra tanulniuk kellett. Éva, felnézett mindkét fiúra, igazán jó fejek voltak, továbbra is tetszettek neki. Ádám, pörgősebb és határozottabb, ez egy kicsivel jobban bejött. Gyorsan eltelt az év, már sarkukban volt a nyári szünet. Szomorúan búcsúztak el egymástól, hogy majd csak szeptemberben láthatják egymást újra.

Már jó egy hónap eltelt, amikor Éva az utcán véletlen összefutott Ádámmal. Nagyon megörültek egymásnak és sokáig beszélgettek, majd a fiú felvetette, hogy másnap menjenek el moziba. A lány meglepődött, de elfogadta a meghívást. Nagyon jól érezték magukat. Ádám, hazáig kísérte őt, majd búcsúzóul megcsókolta. A nyár folyamán többször találkoztak, nagyokat sétáltak, múzeumot látogattak. Éva imádta a plüss állatokat, főleg a macikat. Születésnapjára, nagy meglepetés érte. Ádám egy hatalmas plüssmacival lepte meg. Annyira boldog volt, nagyon örült neki. Időközben kiderült, hogy Ádám édesapja nagyon jól ismeri a lány édesapját. Mindkét család örült és támogatta kapcsolatukat. Elröpült az idő és már a ballagásra készültek. Az osztály egy búcsú házibulit tartott, amire természetesen Ádámot is meghívták, de Imi nem ment el.

A lányok sütit vittek a fiúk üdítőt. Remek hangulat volt táncoltak, nevetgéltek. Majd később estefelé előkerült egy üveg konyak valahonnan. A fiúk elkezdtek inni. Éva látta, hogy Ádám is iszik és ez nagyon nem tetszett neki, de nem szólt semmit. Majd egyszer csak, Ádám egy pohár konyakkal a kezében odament hozzá.

– Hoztam neked is, igyál te is.

– Sportember nem iszik, és nem dohányzik. – válaszolta elutasítóan.

– Akkor te hülye vagy!

Ezzel sarkon fordult és otthagyta Évit. Ez nagyon rosszul esett a lánynak. Szinte beleégett a lelkébe. Szomorúságot és csalódottságot érzett. Nem is volt kedve tovább ott maradni. Egy darabig még a konyhából figyelte őket, majd felöltözött és hazaindult. Most először bánta meg, hogy Imi helyett Ádámot választotta.

                     Ádám, másnap ugyan bocsánatot kért tőle és megígérte, hogy többé nem fog ilyen előfordulni. Azonban Éva szívén, túl mély sebet ejtett ahhoz, hogy meg tudjon bocsájtani. Félt attól, ha most ilyen hangnemet enged meg magának, akkor mi lesz később. Már nem bízott benne. Ádám ostromolta egy darabig, de zárt kapura talált. A lány szívét, már nem tudta többé megnyitni. 

Debrecen, 2020. 12.17.

 

 

              László és Márta, két gyermekükkel elhatározták, hogy nyári szünetben elutaznak a tengerpartra Bulgáriába. Lányuk, Réka tizenkét éves, már nagyon várta a vakációt, még nem látta a tengert. Öccse, Nándor még csak hat éves és ősszel kezdi meg az iskolát.

            A szállásukat Albenában foglalták le, egy kis faházat béreltek a tengerpart közelében. Kocsival tették meg a hosszú utat. Amint közeledtek, már megcsapta őket a tenger jellegzetes sós frissítő illata. A nyári melegben jólesett a part felől érkező hűsítő szellő. Egyre közelebb érve, hallani lehetett, ahogyan a hullámok szelíden érkezve a víz felszínére, egy folyamatos morajlást hallatnak. A faháztól mintegy hetvenméternyi távolságra volt a csodaszép homokos part, az erdőn keresztül vezetett egy ösvény oda.

Megérkezésüket követően, rögtön kimentek gyönyörködni a lenyűgöző tájban. A vörösen izzó nap éppen lemenőben volt és visszatükröződött a vízfelületén. Bokáig süppedtek a puha homokban. Itt nagyon sekély volt a tenger és kristálytiszta. Mindannyiukat eltöltötte a boldogság nyugalma. A tengerpart mindkét irányában sziklás hegyvonulat tárult szemük elé. A végtelen csendet, csak a több méteres hullámok zúgása törte meg. Félelmetes volt, ahogyan egymást követve felemelkedtek sötétzöldesen, majd megnyugodtak fehér habjaikban, a homokos partra sodorva ki, más – más formájú kagylókat. Lélegzetelállító élményt nyújtott mindnyájuknak. Ezzel nem lehet betelni eléggé.

A napjaik nagy részét itt töltötték, ebben az idilli környezetben labdáztak, homokvárat építettek a gyerekekkel. Vízimentők is sétálgattak a parton figyelve, kell – e valakinek segítséget nyújtani, így biztonságban érezték magukat.

– Várna, úgy harminc kilométerre lehet, holnap menjünk át oda, nagyon szép város és egy napot ott is eltölthetnénk – vetette fel Laci.

– Remek gondolat, szívunk egy kis városi levegőt is – válaszolta mosolyogva Márti.

– Apa! Ott mit nézünk meg? – kérdezte Nándi.

– Elsétálgatunk az egész városban, Régészeti Múzeum nagyon érdekes lehet, aztán a Dzsarnavara parkban áll még egy ókori bazilika romjai is, valamint a leglátványosabb műemléke az ortodox katedrális. Ezen kívül a várnai csata emlékparkját is megtekinthetjük majd. Nem utolsó sorban a meglepi nektek, amit a legjobban fogtok élvezni az aquarium.

– Nagyon szuper program, már alig várom! – kiáltott fel Réka.

A következő napon, mindezt végig is nézték és nagyon sok élménnyel gazdagodtak. Aztán másnap ismét a végtelen tenger kerítette hatalmába őket. A sirályok látványa egyszerűen lenyűgözte őket. Elsétáltak a kikötő felé, ahol egy függőhíd vezetett át a rezervátumba. Nagyon szerettek volna átmenni, de éppen felújítás alatt állt a híd és le volt zárva. Azonban meglátták, hogy bizonyos időközönként szárnyashajó visz át Neszebárba.

– Ma már későre jár, de holnap elmehetnénk, hogy ott is szétnézzünk – mondta Márti.

– Persze, ha már itt vagyunk, nézzünk meg mindent, amit csak lehet. Különben egy ilyen hajókirándulás, már önmagában élmény lehet – válaszolta Laci.

Másnap reggel, irány a kikötő és szárnyashajóval Neszebár! Remek idő volt, a hajóút pedig igen csak fantasztikus élményt nyújtott, főleg a gyerekeknek. Amikor megérkeztek Pazar látvány tárult a szemük elé. Ez egy kis félsziget, ami a tengerbe nyúlik és végig a parton különböző árusok a portékáikat kínálták. A tömeg hömpölygött ugyan, de a táj lenyűgözte őket. A műemlékekben gazdag ókori építményeket látván még szavuk is elakadt. A félsziget bejáratánál mindjárt, egy török korban épített szélmalom fogadta őket. A 4. –5. századi bizánci kapubástyák, különböző műemlék házak és több templom romjai, olyan hatást keltettek bennük, mintha egy másik korba érkeztek volna egy dimenzióváltással. Néhány említésre méltó közülük, az Eleuszi Szűz Mária templomának romjai 5. – 6. századból, Keresztelő Szent János templom 10. – 11. századból, Mihály és Gábriel arkangyal templom 12. – 14. századból, Szent János templom a 14. századból, Megváltó templom 17. századból.

Az árusoknál nézelődtek éppen, hogy valami emléket vegyenek. A gyerekek nagyon élvezték a különböző kagylóformákat, melyet a fülükhöz emelve hallhatták benne a tenger zúgását. Sokféle csecse – becse volt, karkötők, nyakláncok, mind különböző anyagból és megmunkálással. Annyira elmerültek a nézelődésbe, mire felnéztek, hogy induljanak tovább, Nándi sehol nem volt. Hiába keresték mindenhol, egyszerűen eltűnt a tömegben. Kétségbeesetten kiáltozták a nevét, de nem vezetett eredményre. Bementek a közelben lévő rendőrségre, ahol tolmács segítségével megértették magukat, hogy a kisfiú eltűnt mellőlük. Adtak fényképet is róla. A rendőrök nyugtatták őket, hogy meglesz, ne féljenek. Azonban Márti, már az ijedtségtől és sírástól, szinte alig tudott megszólalni.

Elindultak mindannyian a szélrózsa minden irányába, hogy Nándit mielőbb megleljék, hiszen két óra múlva indult vissza az utolsó szárnyashajó Albenába. Abban egyeztek meg épp ezért, hogy a hajónál találkoznak.

Hiábavaló keresés után Márti, Laci és Réka a megbeszélés szerint reménykedve ment a kikötőbe, hátha a rendőrség már ott várja Nándival őket. A hajó megérkezett és indulásra készen állt, megkezdődtek a beszállások. Kétségbeesetten néztek egymásra, hogy mitévők legyenek.

Ez idő alatt Nándi a félsziget belsejében valahol egy árnyas fa alatt ülve sírdogált, amiért eltévedt. A nyelvet nem értette, így senkivel sem tudott kommunikálni. Egy idős asszony ment arra, de nem tudott vele szót érteni. Kézen fogta és a rendőrségre bevitte, látta nem odavaló, és gondolta, hogy biztosan eltévedt.

A hajó kürtje megszólalt, hogy fejezzék be a beszállást, mert indul tovább. Mártiék tétován, reményvesztetten, elkeseredetten álltak továbbra is a beszállóhely mellett. Eközben a rendőrök telefonáltak a hajó kapitányának, hogy várjanak, még ne induljanak el.

Kis idő elteltével egy rendőr, kézen fogva szaladt Nándival a kikötő felé. Könnyes szemmel ölelték át egymást, majd köszönetet mondtak a rendőrnek. Ahogy felszálltak a hajóra, azonnal el is indult Albena felé.

Még két napjuk volt a hazaindulásig, melyet már az elbűvölő tengerparton töltöttek. Ezt a kis izgalmas kalandot leszámítva, sok csodálatos élménnyel gazdagodtak a vakáció alatt.

 

Debrecen, 2021. március 14.

 

 

 

 

             Elvira, Iza és Mónika jó barátnők voltak. Együtt mentek el kirándulni két hétre a hegyekbe. Sokat túráztak, gyönyörű helyeket bejártak. Beszélgettek, imádkoztak és meditáltak. Mindhárman spirituális úton haladtak a lelki fejlődésükben.

            A szálláshelyüktől nem messze, falu szélén állt egy gyönyörű kápolna. Barokk stílusú és a bejáratával szemben, fehér kőből faragott hatalmas kereszt Jézussal. Az ilyen kápolnákban, olyan tiszta energiák vannak jelen, csodálatos élmény bennük imádkozni. Mindig zárva találták, pedig nagyon szerették volna már megnézni belülről is.

Vasárnap délelőtt a kápolna körüli hatalmas parkban sétálgattak és beszélgettek. Szerettek itt lenni, mert az egész környezet légköre áldásos és tiszta volt.

Arra lettek figyelmesek, hogy elkezdtek gyülekezni a kápolna előtt. Pont jókor, jó időben voltak jó helyen! Megszólalt a kápolna harangja. Mind hárman elcsodálkoztak a lelket emelő, csodálatos, azaz igazi ősi harangszón, amit hallottak. A hívők alázatos szívvel vonultak be a kis kápolnába. Elviráék is leültek a hátsó sorban. Lenyűgözte őket a szebbnél – szebb freskók látványa. Meghitt, áhítat csendje járta át az ott lévőket. Érezni lehetett azt a tiszta hatalmas energiát, mely körbe lengte a kápolnát.

Megjelent egy középkorú pap, zöld palástban és megkezdődött a mise. A pap feje fölött kb. 20 cm – re szinte szabad szemmel is lehetett látni az aranyszínű glóriát. Elviráék nagyon meglepődtek, mert ez azért nem mindennapos látvány. A prédikáció annyira megható volt és maga az egész légkör, hogy szemeikből a hála és alázat könnyei hullottak. Ahogy tovább figyeltek látták, hogy hatalmas aranyfényben ragyogó Főangyalok jelennek meg és sorfalat állnak a kápolnán belül. Az oltár felett szent fények örvényében Jézus, Mária és Isten Atya körben jelenik meg.

Piciny leányka várt keresztelésre, e bájos tündérnek Julia a neve. Papi szertartások elkezdődnek vele. Amíg földi világban folyik a rituálé, a lélek szent keresztsége szellemvilágé. Ezt itt értették meg Elviráék. Hatalmas áldás volt számukra, hogy ezen a keresztelőn részt vehettek. Láthatták, hogy a szellemvilágban, hogy történik a lélek keresztelése. Egyszerre tudták követni, mi történik fizikai síkon a kápolnában és harmadik szemmel láthatták, mi történik ugyanakkor a szellemvilágban.

A babakocsiban Júlia teste csendesen ott volt, míg szelleme egyszer csak kiemelkedett. Kis angyali lélek alázattal lebegett az Úr elé. Az életfonala összekötötte szellemét és testét, mely gyönyörű ezüstösen – fehéren csillogó fénnyel ragyogott. Majd a lélek vette mind hármuk áldását. Az Atya szentkeresztségét felvéve kezében,– mint egy fáklyával – a szenttűzzel visszatér testébe. Ez a szentkeresztség, fogja emlékeztetni lélekben Júliát arra, hogy kiválasztottként, küldetéssel született a világba. A fáklya folyamatosan világítja földi útján, hogy le ne térjen pályájáról és felvállalt feladatát beteljesíthesse.

Elvirának eközben szólt az egyik angyal, hogy most fotózzon. Meglepődött és illetlenségnek is tartotta, de az angyal erősködött, ne tétovázzon. Elővette gyorsan telefonját és csinált egy pár felvételt az angyal tanácsára. Akkor még nem értette, miért kell ez. Közben folytatódott a szertartás tovább. Hatalmas erőtér, energia átjárta a résztvevők minden porcikáját. A jelenlévők megtisztultak és feltöltődtek lélekben. Amikor végéhez érkezett a mise, Atya, Mária és Jézus elvonultak, utána pedig szép sorban Főangyalok is kivonultak a kápolnából.

Végtelen hálával telt szívük Elviráéknak, hogy ennek a csodálatos jelenségnek, szem és fül tanúi lehettek.  Annyira hatása alatt voltak, hogy szinte mozdulni sem akartak. Már mindenki elhagyta a kápolnát, csak ők ültek még ott, mintha sosem akarnának elmenni. Azonban a kápolnát már zárni akarták, így fájó szívvel lépte ki ajtaján.

A szálláshelyükre sétálás közben átbeszélték a történteket. Mind hárman ugyanannak a jelenségnek voltak szemtanúi. Tudták azért, nem minden keresztelés zajlik ekképpen. Így különösen hálásak voltak az Úrnak, hogy ide vezette őket és ezt az élményt bizonyságul adta nekik.

Visszaérve szobájukba, eszükbe jutott, hogy a képet nézzék már meg, miért kellett készíteni pont abban a pillanatban. Majd elájultak a látványtól. A fotón Júlia, fáklyával a kezében tér vissza testébe. A kép annyira éles, hogy még az életszalagja is látszott, ahogy hullámzik a levegőben összekötve a testet és lelket.

            Ez Isten ajándéka, hogy fizikai síkon is megmaradjon bizonyságként e csodálatos élmény. Mind hárman hálatelt szívvel imádkozva köszönték meg az Úrnak, hogy ilyen áldásos ajándékban lehetett részük.

 

Debrecen, 2020.10. 31.

 

Európában javában folyt a háború. Az Amerikaiak szándékosan távol maradtak, bár Japánnal politikai nehézségeik akadtak. Japán ugyanis elkerülhetetlennek tartotta a háborút Amerikával. Területek elfoglalásával akarta biztosítani háborújához, a további nyersanyagot, ezért Kínával is hadakozott. Amerika a Japánok hódító politikáját nem nézte jó szemmel. Ezért megszüntette a kereskedelmet Japánnal.

Pearl Harbor egy kis békés sziget, Csendes – óceán egyik ékköve. Az öbölben neves csatahajók sorban, ez Amerika büszke nagy flottája. Csodálatos e táj látványa.  Szikrázó napsütés hatja át a völgyet az ég sziluettje egybeolvad, óceán vizének kékjével. A hadihajók békésen ringatóznak hullámzó vízen.

A kadétok ébredeztek és őrségváltáshoz készültek. Hétvége volt éppen, ekkor még nem sejtették milyen ármányt hoz a következő óra. George, az őrségváltást követően készült elhagyni a hadihajót, mert hétvégére kimenőt kapott.

Családjához készült, rég nem volt már otthon. Ők egy közeli kis faluban laktak. Sok volt a munka mezőgazdaságukban, így elfért a segítsége. Éppen el akart indulni a motorjával, amikor egyetlen pillanat alatt pokollá vált a térség. Rémülten eszméltek fel a kadétok, hogy váratlan támadás érte őket. George, azon nyomban visszarohant a hadihajóra, hogy segítsen bajtársainak. Fegyverük után rohantak, de már a hajójukat torpedó érte. Japán vadászgépek sora bombázta a térséget.

Japánok három hullámban tervezték a háborút Pearl Harbor ellen Jamamoto tengernagy vezetésével. Első hullámban az amerikai flotta került óceán mélyére. Legsúlyosabb veszteség, Arizona nevű csatahajón következtek be az első támadás során. Ezen szolgált George  is, megsebesült, de még el tudta hagyni a hajót. Elérte a kórházat, egyik sebesült társával támogatták egymást. Eközben a második hullámban, tovább támadták a hajókat, amelyek csak kisebb sérüléseket szenvedtek el és a repteret. Bombázás alá vették az egész területet.

Égi háború zajlott, Pearl Harbor felett! Fejvesztve menekültek az emberek, romokban menedéket kerestek. Kórházban egyre több lett a sebesült. De a légi támadás, ide is lecsapott kíméletlenül. Halottak és sebesültek száma folyamatosan nőtt, így a sebesültek ellátása, már nem volt orvosolható. A támadásban több mint kétezren haltak meg. Megsemmisült a sziget reptere, vele együtt Pearl Harbor légtere.

A második hullám után elcsendesedett a táj. Hatékony támadásuk miatt, szükségtelenné vált a harmadik hullám. Amerika súlyos veszteséget szenvedett, így a flottát fél évre megbénította. A hadüzenet már későn érkezett, ezért az Egyesült Államok megvádolta Japánt, a hadüzenet nélküli támadással.

Sok amerikai család élete megváltozott ebben a háborúban és veszteségeikben. George szülei, hiába várták haza fiukat. Csak egy távirat adta hírül, hogy a váratlan támadás során bajtársaival együtt hősi halált halt. 

A nemzet döbbenten hallgatta Roosevelt elnököt, aki a támadást, 1941. dec. hetedikét „a gyalázat napjának” nevezte. Másnapra már a háború, világháború méretűvé kiszélesedett. USA belépett a háborúba és válaszul megtámadta Japánt.

            A Csendes – óceáni háborúban, ami Amerika és szövetségesei, valamint Japán között zajlott közel negyvenezer katona vesztette életét. Amerika utolsó hadművelete, Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba támadása volt. 1945. augusztus hatodikán és kilencedikén, melyben több tízezer civil is meghalt.

 

Debrecen, 2020. 10.

         Kitti édesanyjával a városban lakott, azonban egy autóbaleset során őt elvesztette. Mindössze tizenkét éves volt. Így édesapjához került további nevelés céljából. Ő a város szélétől nem messze egy lovas tanyán élt.

Lánya nyári szüneteit mindig vele töltötte, imádta a lovakat. Tanyájuk a hegylábánál feküdt. Közelben volt egy gyönyörű fenyves erdő, csodálatos levegőjét szinte harapni lehetett. Kitti vidám, cserfes kislány lévén, hamar beilleszkedett, összebarátkozott a környékbeli gyerekekkel. Egyébként sem volt teljesen idegen neki a környezet, csak most iskolába is velük járt. Különösen szimpatizált Ferivel, aki édesapja jobb keze volt. Többször mentek el kettesben a közeli erőbe lovagolni, hogy hosszabb távon is megjárassák a lovakat.

Fecske gyönyörű ébenfekete ló, ragyogó hosszú sörényével, izmos, erős alkatával, kitűnt a többi közül. Kitti őt kedvelte a legjobban, sokszor fonta be a sörényét, sok időt töltött vele. Ám édesapja még nem engedte, hogy felnyergelje, mivel szoktatni kellett hozzá. A biztonság kedvéért ezt mindig ő maga végezte és csak rövid ideig járatta.

Egyik nap, koradélutáni órákban Feri megkérdezte Kittit, hogy van e kedve vele kilovagolni. Naná, felelte és ezzel a lendülettel elkezdte felnyergelni Fecskét. A fiú rászólt, hogy Fecskét még nem lehet! Ám a lány ezzel nem sokat törődött, égett a vágytól, hogy végre kedvence hátán lovagolhasson. Ferinek megtiltotta, hogy az édesapjának szóljon erről.

Már legalább egy órányit haladtak az erdei úton befelé, amikor sziklás részhez érkeztek. Annyira belemerültek a beszélgetésbe, észre sem vették, hogy már odáig jutottak. Egyszer csak Fecske hirtelen megtorpant, valamitől megijedt. Az erőteljes mozdulattól Kitti elvesztette egyensúlyát és leesett a lóról. Ahogy földet ért, továbbgurult, majd lezuhant a szikla alá. Szerencsére volt egy lapos kő, ami megállította. Mozdulatlanul feküdt itt, Feri hiába szólongatta. Kötél nélkül nem tudott hozzá lemenni, mert mélyen volt. Azonnal visszalovagolt segítséget kérni.

Kitti édesapja már aggódott hollétük felől, mivel kezdett szürkülni és hirtelen sötétedett arrafelé. Fecske eltűnését is felfedezte. Gondolta, hogy lánya nem hallgatott intésére és őt nyergelte fel.             

Feri közben megérkezett és elmesélte a történteket. Azonnal hívták a hegyi mentőket. Ők is visszamentek a helyszínre. Kitti még mindig ugyan abban az állapotában feküdt eszméletlenül és mozdulatlanul.

A meredek sziklafalon nem volt könnyű dolguk a hegyi mentősöknek sem. Ahogy felhozták, azonnal infúziót kötöttek be és oxigént adtak neki, stabilizálták állapotát, majd a legközelebbi kórházba szállították. Természetesen édesapja és Feri utánuk mentek. A folyosón nehéz pillanatokat éltek át várakozásuk ideje alatt. Mindketten nagyon meg voltak ijedve és féltették Kittit, hogy mi lesz vele, mennyire súlyos az állapota.

Majd pár óra elteltével odament hozzájuk a kezelőorvos és közölte, hogy lábszárcsont törése volt, megműtötték. Kisebb agyrázkódása is van, mivel a fejét beütötte, ezért is volt eszméletvesztése. Egy – két hónap pihenéssel teljesen rendbe fog jönni. Már jobban van, bemehetnek hozzá egy rövid időre.

Kitti mosolygós arccal fogadta őket. – Apa, bocsáss meg kérlek! – mondta, és átölelték egymást. A megkönnyebbülés és meghatottság könnyei hullottak arcukról. Feri is könnybe lábadt szemekkel nézte a lányt. Az elvesztés szele érintette meg őket. Boldogok voltak, hogy ennyivel megúszta Kitti ezt a kis lovas kalandot.

 

Debrecen, 2020. november 11.