VISSZA EGYIPTOMBA

 

 

Mózes nem bízott magába,

Ezért az Úr parancsára,

Áront elvitte magával,

Fáraóhoz Egyiptomba.

 

Kérték bocsásd el népemet,

Úrnak szentelhessen ünnepet.

Fáraó kérlelhetetlen,

Nem ismeri az Úr Istent.

 

Népe, hogy megmeneküljön,

Tíz csapást mért Egyiptomra.

A Nílus vize vérré vált,

S ez volt az első csapás.

 

Parancsolta az Úr Mózesnek;

Menj a fáraóhoz, mond meg,

Bocsássa el népemet.

Mert, ha nem akkor mindenütt,

A határban békák hemzsegnek.

 

Fáraó szíve azonban,

Ellen állt és konok maradt.

A szavára nem hallgatott,

A béka elszaporodott.

 

Az Úr harmadik csapása,

Mózes sújtson föld porába,

Váljon az mind szúnyogokká,

Ellepett embert, állatot.

 

A fáraó kemény maradt,

Bögölyöket rá bocsájtott,

Egész Egyiptom szenvedett,

Ha ez nem elég, nagy dögvész lesz.

 

Így sem engedte el őket,

Ezért hólyagos fekély lett,

Állatokon, embereken,

Fáraó még sem engedett.

 

Ekkor jégeső zúdult alá,

Könyörgött neki a fáraó.

Népét mégis elbocsássa,

Ám, ahogy az eső alább hagyta,

 

Szavát rögtön visszavonta.

Keleti szél áradata,

Megjelent a sáskák hada,

Fáraó szavát nem tartotta.

 

Ekkor sűrű sötétség lett,

Három napig fel sem keltek.

Fáraó haragra gerjedt,

Nem engedte el a népet.

 

Így szól az Úr Mózeshez;

Rájuk még egy csapást mérek,

Akkor elenged titeket,

Majd éjfél tájt átvonulok,

És halál lesz Egyiptomon.

 

Minden első szülött meghal,

Állatok első ellése,

Népem megmenekülése,

Történik ezen éjszakán.

 

Izrael fiai szólok;

Bárány vérét kenjétek fel,

Szemöldökfára ajtótokon,

Ez a jel házaitokon.

 

Látva kihagylak titeket,

E napra emlékezzetek,

Nemzedékről nemzedékre,

Mindig megünnepeljétek.

 

Az egyiptomi házakban,

Nagy jajveszékelés támadt,

Sírások az éjszakába,

Sok – sok halott házaikban.

 

Fáraó Mózest hívatta,

Népével elbocsájtotta,

Vihették állataikat,

Az útra gyalog indultak.

 

Db. 2017.