UTOLSÓ IDŐK ŐRHELYEIN

 

 

Küldetésszerű életeknél,

Nem lehet árnyékot kizárni,

Mert maga az árnyék képezi,

A munkát, amit át kell törni.

 

Szeretet fényt kell árasztani,

Lélek erejével rést ütni,

Tévelygés, bűn sötét kárpitján,

S mutatni szabadulás útját.

 

A sötétség nem bírja a fényt,

Ezért eloltani akarja,

Akadályozza terjedését,

S a lélek kibontakozását.

 

A mennyei világosságnak,

Lesz utolsó fellobogása,

Míg él a kegyelem ereje,

Majd felszikkadnak az árvizek,

 

És megtalálják medreiket,

A folyók és a tengerek.

A mesterségesen okozott,

Tüzet lesz mivel oltani.

 

Tudatlanságával az ember,

Másik emberen ütött sebet,

Még ki tudja javítani,

Szeretetével átitatni.

 

Lesz még az Istennek szolgálni

Akarók csoportja a Földön,

Kik lehetővé teszik lelkek,

Gonosztól való szabadulását.

 

Vannak kik őszinte lélekkel,

Keresik az igazságot,

És ha megtalálták szívesen,

Adják közre útkeresőknek.

 

Ha sötétség van is, ők lesznek,

Akik meggyújtják hit lámpását,

Mely világít, előre vetíti fényét,

Őrhelyükön sziklaként szolgálnak.

 

Bizonytalan tétova lelkek,

A fénysugarukat követve,

Ha nem is biztos lépésekkel,

De tudnak előre haladni.

 

Még nyitva áll Isten országa,

Minden szerető ember számára,

Csak az odavezető útra,

Kellene rátalálnia.

 

Keressétek Isten Országát,

És annak örök igazságát,

Azok szerint építsétek meg,

Magatok életvilágát.

 

E világ, majd beilleszthető

Legyen Isten törvényeibe,

Hogy a kegyelem elvégezhesse

Rajta, tudatlanság botlásait.

 

 

Db. 2019.10.