ÖT KENYÉR ÉS KÉT HAL

 

 

Jézus, tanítványit párban kiküldte,

Hogy szólítsák fel a népet megtérésre.

Gyógyításra is adott nekik hatalmat.

Első apostoli útról visszatértek,

 

Jézusnak, mindenről gyorsan beszámoltak.

Ám nem maradt idejük, még pihenni sem,

Hamarosan, nagy tömeg gyűlt össze újra.

Rávárakozóak, szaporodtak egyre.

 

A Mester együtt érzett az emberekkel,

Sokan reményt vesztve álltak körülötte.

Olyanok, mint a pásztor nélküli juhok,

Akik egyszer megismerkedtek Jézussal,

 

Csak közelébe érezték jól magukat.

Rövid időre sem szakadtak el tőle,

Leült és felelt, gyötrő kérdéseikre.

Már hosszú ideje beszélgetett velük,

 

Amikor szóltak neki a tanítványok,

Hogy enniük kellene az embereknek,

Itt azonban csak pusztaság van, nincs üzlet,

Küldje el őket a környező falvakba.

 

„Mért küldeném el őket?”- kérdezte Jézus

Adjatok enni, az embereknek ti.

Tanítványok csodálkoztak, hogy adjanak,

Ötezernél is jóval többen vannak.

 

Számoljátok össze, hány kenyér és hal van.

Egy fiúnak volt öt kenyere, két hala.

„Hozzátok ide elém”- mondta Jézus.

Ültessétek az embereket csoportokba.

 

Jézus vette a kenyeret és a halat,

Felemelte tekintetét az égre,

Áldást mondott és megtörte a kenyeret,

Adta egyik darabot a másik után.

 

A tanítványok, tele kosár kenyeret,

És tele kosár halat osztogattak.

Jól is lakatták velük a nagy tömeget,

Maradt is belőle, néhány kosárral.

 

Megmaradt darabokat, szedjétek össze,

Nem szabad elveszni belőle semminek.

Soha sem szabad elszórni az élelmet.

A nép mély tisztelettel nézett fel Jézusra.

 

Odaszólt tanítványainak, a hajót

Hozzák rendbe, keljetek át a túlpartra.

Eközben, Ő búcsút vett az emberektől,

Majd felment a hegyre, csöndben imádkozni.

 

Tenger közepéig értek hajójukkal,

Amikorra, erős ellen szél érkezett,

Így csak nagyon lassan haladtak előre,

Eveztek, mégis órákig hánykódtak.

 

A tizenkét férfi egyedül érezte

Magát nagyon a hajón Mesterük nélkül,

Szívük, egyre inkább megtelt félelemmel,

Viharosan hullámzó tavon, mi lesz velük.

 

Ekkor a víz felett, lebegni láttak,

Egy fehér alakot s feléjük közeledett.

„ Csend legyen, én vagyok az, ne féljetek”

Kiáltotta feléjük az Úr Jézus.

 

Minden félelem elrepült szíveikből,

Mesterüket, nagy boldogan ismerték fel.

Péter, úgy örült, hogy menni akart elé,

A vízen és kérte, engedje meg neki.

 

„ Jöjj csak” –felelte rá Jézus.

Péter, kilépett a hajóból a vízre,

S indult Mestere felé a víz tetején.

Oly erős volt a hite, csak arra gondolt,

 

Hogy Jézus, hívja őt és megy feléje.

Egyszer meghallotta a szél süvöltését,

A feje fölött s, hogy csattog a hullám,

Értelme, felülkerekedett hirtelen.

 

Máris elkezdett süllyedni, amint nem hitt,

„Uram segíts”- kiáltotta kétségbe esve.

Jézus ott volt, máris megfogta a kezét,

„Kicsiny hitű, miért kételkedel?” – kérdezte.

 

A tanítványok nagyon elcsodálkoztak,

Kenyér csodája sem volt elég számukra,

Megértsék, Jézus az egész teremtés királya.

Most újra megtapasztalták s térdre borultak.

 

 Db.2019.