MEDVE ÉS A SÜN

 

 

Süni család éhes volt,

Így hát süni elindult.

Ahogy ment, mendegélt,

Egy szép almafához ért.

 

Érett, piros almácskák,

Csak úgy mosolyogtak rá.

Tanakodott sünike,

Hogy érhetné el őket.

 

Fára mászni nem tudott,

De hasa nagyon korgott.

Fa alatt ott toporgott,

Csak rá esik valahogy.

 

Egyszer csak szép nagy alma,

Süni hátán landolva,

Egészen betakarta,

Kis süni alig bírta.

 

Jó lesz majd a családnak,

Lassan elindult haza.

Szembe jött füles mackó,

Ni csak! Guruló alma!

 

Ezzel a lendülettel,

Felkapta, sünt nem látta.

Nagyot falt belőle,

O, mily finom csemege.

 

Jaj, az almám hova lett?

Kiáltotta sünike!

Szőrös tappancs előtte,

Megrémült a kicsike.

 

Ki szólt hozzám? – kérdezte,

Mert nem látott senkit sem.

Itt vagyok a lábadnál,

Nehogy agyon tapossál!

Elvetted az almámat,

Jó falat a családnak.

Te kis sün, nem láttalak,

A nagy alma betakart.

 

Gyere, no, szedek neked,

Kárpótlásul elviszlek.

A fánál jól belaktak,

S családnak is pakoltak.

 

Sün, medve hátára mászott,

Hazáig, így cammogtak.

Sün és a medve azóta,

Lettek igaz barátok.

 

Db. 2019.09.