Poór Edit -Eci blogja-

 

 

Élt egyszer a falu szélén,

Öregasszony s öregember,

Jánoska nevű fiukkal,

Ki ügyes volt és szorgalmas.

 

Feltűnt ez a Ferkónak is,

A falu másik végén élt.

Azonban nem értett semmihez,

Mivel, dolgozni sem szeretett.

 

Volt hatalmas földje, lova,

Ökre és sok baromfija,

Ezt, mind lopással szerezte,

Az embereket átverte.

 

Gondolt egyet s felkereste

Jánoskát, majd megkérdezte,

Hogy segítene e neki,

A búzáját elvetni.

 

Segítek,- mondta, mit fizetsz?

Aratáskor megegyezünk,

Válaszolta neki Ferkó.

Így, elvetette búzáját.

 

Nyár utóján megegyeztek,

Ferkó azt ajánlotta,

Jánoskáé a kalász,

Övé meg marad a töve.

 

Az egész termése oda lett,

Ferkó rájött, hoppon maradt.

Bosszúsan vakarta fejét,

Majd legközelebb, gondolta.

 

Tavasszal kérte Jánoskát,

Segítsen elvetni répát.

Jó, de hogyan osztozunk el majd?

Kérdezte Ferkót, Jánoska.

 

Megegyezünk szedés előtt,

Válaszolta neki Ferkó.

Így, elvetette a répát,

Ferkó csak nézte a munkát.

 

Ősszel elment Jánoskához,

Gyere, szedjük fel a répát.

Rendben, de hogyan osztozunk?

Most nem hagyom, hogy becsapjál,

 

Te kapod a gyökerét,

Én meg a felső részét.

Nem értett a gazdasághoz,

Jó, Jánoska csak mosolygott.

 

Amikor már megosztoztak,

Rájött Ferkó, rosszul járt,

Vakarta is megint fejét,

Hogy elszámította magát.

 

Így jár, aki kapzsi, lusta,

Csak henyél naphosszakat,

Abból él, hogy másokat,

Kihasznál és becsaphat.

 

 

Db. 2019.09.

 

 

 

 

 

 

Élt egyszer egy szegény család,

Egy fiúkkal s két lányukkal.

Egész naphosszat dolgoztak,

Hogy legyen betevő falat.

 

Ám, a fiú gondolt egyet,

Szerencsét próbálni elmegy.

Fáradt volt a sok munkától,

Gondolta, könnyebbet keres.

 

Ahogy az erdőt járta,

Már majdnem ráesteledett,

Egyszer csak a bokor alján,

Fényesség pulzálni kezdett.

 

Odament és felemelte,

Alig hitt a szemének,

Szikrázó, színarany patkó,

Mely könnyen elfért zsebében.

 

Boldogan ment szüleihez,

Szerencséjét elmesélte.

Másnap is kiment az erdőbe,

Patkót zsebébe rejtette.

 

Szülők mondták hagyja otthon,

A kincset el ne veszejtse.

Ám, nem hallgatott jó szóra,

Elindult s az erdőt járta.

 

Egyszer csak eléje került,

Egy bűbájos, gyönyörű lány.

Mosolyogva cirógatta,

Szegény fiút elbájolta.

 

Rögtön feleségül kérte,

Hűsége jeléül tőle,

Az aranypatkót elkérte.

De bűbáj ezzel beérve,

 

Eltűnt az erdő mélyére.

Szomorúan ballagott haza,

Otthon, történteket elmondta,

Pirkadatkor indult vissza.

 

Útközben két legényt látott,

Kik egymással viaskodtak.

Aki győz azé az abrosz!

Mit tud az abrosz kérdezte?

 

Amikor kiterítik,

Sok finomsággal megtelik.

Ej – ha! Én is beszállok érte,

És az abroszt elnyerte.

 

Nagy boldogan haza vitte,

Család jót vacsorált vele.

Reggel abroszt zsebre vágta,

Úgy indult el útjára.

 

Hirtelen eléje állt,

Szépséges tündér leány,

Cirógatta, szeretgette,

S az abroszt is elvette.

 

Szegény fiú, jól megjárta,

Szerencséjét futni hagyta,

Bűbájháló jól befonta,

Tanulságot le nem vonta.

 

Db. 2019.09.

 

 

 

 

 

 

Fürj és a nyúl élelmet keresett,

Nyúl csak ide – oda ugrándozott,

Míg a fürj sebesen repülve,

Nagy területet végig pásztázott.

 

Nem messzire talált egy kertet,

Teles – tele volt gyümölcsökkel,

Hatalmas nagy borsó földdel.

Ám, a fürj önző volt és kapzsi,

 

Nem akart belőle nyúlnak adni.

Visszarepült hozzá, nincs itt semmi

Mondta, a nyulat ellenkező

Irányba útnak indította.

 

Fürj, visszarepült a gyümölcsöshöz,

Éppen jól belakmározott,

Már repülni is alig tudott.

Észrevette őt a gazda,

 

A puskát is előkapta,

Sikerült a fürjnek elrepülni,

Önző kapzsiságának ára,

Majdnem életének az ára.

 

Nyuszi, már csak igen lassan haladt,

Éhes gyomrába nem akadt falat.

Egy háznál játszadozó kislány,

Megtalálta s nagyon megsajnálta.

 

Hozott neki friss zöldségeket,

Majd éledező nyulacskának,

Üdítő, friss forrásvizet.

Nyúl hálás szívvel megköszönte.

 

A fürj ekkorra ért oda,

Éhesen és szomjúhozva,

Megfáradtan, szárny csapkodva.

Ám, a nyúl nagyon megsajnálta,

 

Kérlelve nézett a kislányra,

Aki, rögvest hozott neki is,

Fürjnek való friss táplálékot.

Megszégyenülve elfogadta,

 

Örök életre megtanulta,

Irigység, önzés, kapzsiság,

Csak pillanatnyi jóllakottság,

Többet ér, életre szóló barátság.

 

Db. 2019.08.

 

 

Élt egyszer egy egéranyó,

Pöttömnyi kis unokájával.

Egy nap, kisegér gondolta,

Elmegy világkörüli útra.

 

Nagyanyja, útravalót adott,

S elkísérte egérlyuk széléig.

Egérke vándorolt sokáig,

Egészen reggeltől – napestig.

 

Mikor hazatért a nagyútról,

Lelkesen mesélt kalandjairól.

Képzeld öreganyó mi történt,

Én vagyok a legerősebb,

 

Legügyesebb és legvitézebb.

A tengerig is elmentem,

Se széle – se hossza, oly hatalmas,

Óriás hullámok csapkodtak.

 

Ám, nem ijedtem meg tőle,

Átúsztam s el is csodálkoztam.

Ahogy tovább mendegéltem,

Egy olyan nagy hegyhez értem,

 

Csúcsán, megakadt a felhő,

Tetején rengeteg erdő.

Nem akartam megkerülni,

Neki futottam s átugrottam.

 

Még én is elcsodálkoztam,

Ahogy tovább sétálgatok,

Látom, két medve viaskodik,

Egyik fehér, másik fekete.

 

Én nem féltem tőlük, hanem

Közéjük rontottam, egyiket

Jobbra, másikat balra dobtam.

Magamon úgy elcsodálkoztam.

 

Drága unokám!- szólt az anyóka,

Ismerem a tengert, Rénszarvas

Patanyomába gyűlt meg a víz.

Azt a hegyet is ismerem,

 

Vakondtúrás tetején nőtt fű,

Ismerem a medvéket is,

Egyik fehér pille, másik légy.

Erre sírva fakadt kisegér,

 

Akkor nem vagyok se erős,

Sem ügyes, még csak vitéz sem?

Így szólt erre bölcs öreganyó,

Ily pöttöm kisegérnek, mint te,

 

Mind ezek, nagyon – nagy dolgok.

Az állatok mind egyediek,

Mindegyiknek más élet adott,

Maga területén mind vitéz.

Db. 2019.08.

 

 

Élt egyszer egy nyúlfi, aki

Elmesélte történetét.

Egyszer talált egy gyönyörű,

Zöldségekkel teli kertet.

 

Igen ám, de kapu zárva,

Kertet körbe – körbe járta,

Oldalait kerítés fonta,

Csak egy kislány volt a házba.

 

Étvágya folyton csak nőtt – nőtt,

Sok finom zöldséget látva.

Majd furfangosat gondolva,

A kislányt megszólította.

 

Engedj be kislány a kertbe,

Apukád engedélyezte,

Délben meg majd engedjél ki,

Az apukád így rendelte.

 

Így ment ez több napon át,

Nyúlfi hasát jól megtömte.

Egyszer csak kislány apjának,

Feltűnt, friss zöldségek hiánya.

 

Nyúlfit, elmondta kislánya,

Jó, most is engedd be lányom,

Ám, délbe őt ki ne engedd.

Este haza jött az apa.

 

Nyakon csípte nyúlfi urat,

Elvitte kopár sziklákhoz,

Hol zöldség, környéken se volt,

Majd ott hagyta tanulságul.

 

Nyúl úrfinak korgott hasa,

Sokáig ugrált, mire egy

Üde zöld rétet talált.

Meg is tömte jól a hasát.

 

Így tanulta meg a nyúlfi,

Nem szabad másokat becsapni,

Mert a végén ő jár pórul,

Furfang, előbb – utóbb kiderül.

 

 Db. 2019.08.