Poór Edit -Eci blogja-

 

 

Soha sem vagy egyedül,

Család, barát vesz körül.

Őrző angyal vigyázz rád,

Ne szomorítson magány.

 

A szeretetnek fénye,

Engedd, feltöltse lelked.

Nyugalom és békesség,

Hagyd, hogy áradjon szerte.

 

Szíved ajtaján zörget,

Aki legjobban szeret,

Engedd be Őt majd oda,

Had vezesse életed.

 

Biztonságot, csak Ő ad,

Szeretete hatalmas.

Ismeri gondolatod,

S a karjaiban hordoz.

 

Örök társad bánatban,

Megvigasztal, felemel.

Higgyél benne, meghallgat,

Kérdésedre választ ad.

 

Jézus lénye kiben él,

Tovaszáll egyedüllét,

Szeretet és békesség,

Áldása tölti el lelkét.

 

Db. 2019.11.

 

Karácsony ünnepe,

Jézus születése.

Áldozatot hozott,

Fényt, bűnbocsánatot.

 

Erre készülünk fel,

Méltó ünnepléssel,

Imádságos szívvel,

Advent fényeivel.

 

Vasárnap estenként,

Adventi koszorú,

Szép, színes gyertyái,

Sorban, lobbannak fel.

 

Szívünket megnyitva,

Befogadására,

Érkeznek angyalok,

Fehér fényük ragyog.

 

Lelkünket tisztítva,

Testünket gyógyítva,

Szeretettel feltöltve,

Készítenek ünnepre.

 

Db. 2019.11.

 

Büszkén viseld a neved,

Ez, szüleid öröksége,

Ők, méltón hagyták reád,

Hordozod egy életen át.

 

Pályád végéhez érve,

Díszíti ékesen fejfád,

Becsülettől ragyogjon,

Ki emlékezik majd reád.

 

Fémjelezze nevedet,

Tisztesség és szeretet,

Hogy nevednek hallatán,

Mosoly s öröm áradjon át.

 

Éld így az életedet,

Vezessen jó cselekedet,

Baráti segítő készség,

Egyenesség, őszinteség.

 

Db. 2019.10.                          

 

 

Érkezik az ősz, múlik a nyár,

Ám, Nap forrósága még átjár.

Még lüktetve mutatja magát,

Majd a hűvös ősz köszönt ránk.

 

Erdő, szín kavalkádban úszik,

Sárga – barna árnyban pompázik.

Pirosan izzó falevelek,

Váltották fel az örökzöldet.

 

Aranyló fasor lombjai között,

Ősi templom tornya tündököl,

Megtörve erdő csendjét,

Harangszóval jelzi létét.

 

Lengedeznek már hűvös szelek,

Fák, lombjukat adják a földnek.

Kopáron merednek ég felé,

Várva takarót, mely hófehér.

 

 

Db. 2019.09.

 

 

A lélek biztosíték bennünk,

Örök hallhatatlanságra.

A test csak porhüvely, ahogyan

Magasra törő sas kalitkája.

 

Rácsai töredeznek míg

Végül szerte - széjjel hullanak.

Kirepül az égi madár,

Isten hazájába visszaszáll.

 

A lélek felüláll anyagon,

Ez a lélek Isten szikrája.

Így lesz az ember hallhatatlan,

Örök szellem, mely nem semmisül meg.

 

A test változik, alak meggörnyed,

Haj megőszül, érzékek gyengülnek,

Így pusztítja el anyagot az idő.

Lélekhez nem fér, mert felette áll.

 

Isten csak azért teremtett

Volna, hogy amit egyik kezével,

Alkotott, a másikkal megsemmisítse?

Ha nincs örök élet, mi értelme?

 

Ugyan mivé lenne az ember,

Ha nem élne szíve mélyén,

A viszontlátás gondolata?

A hervadás, csak új élet kezdete,

 

Mely egy végtelen örök virágzás.

Ez a remény megenyhíti,

Megvigasztalja a lelket.

A Menny, csodás angyali szentély,

 

Tiszta szeretet, világosság,

Melyben az értelem fénye,

Összeolvad a szeretettel.

Boldogságnak, annál nagyobb,

 

Örömeit élvezzük, minél

Többet látunk az igazságból.

Világosság és szeretet,

Lélek, csak ezek után vágyik.

 

A földön, hiába keressük,

Csak Mennyországban találhatjuk.

A szeretettel itt összekapcsolt

Lelkek, ott sem válnak széjjel.

 

Isten az örök szeretet,

Ki szeretetben marad vele,

Élő hittel és reménnyel él.

Akik szívtől itt elszakadnak,

 

Egykor, viszontlátják majd egymást,

Nem vesztettük el lelküket,

Földi út vége csak egy állomás,

Mert a halál csak álom csupán.

 

Db. 2019.08.