Poór Edit -Eci blogja-

 

 

Jézus, önként vállalta, Mennynek

Világából leszületését.

Mint elsőd, tökéletes lélek,

Ám, példát mutatott emberként.

 

Földre hozta Atya igéit,

Tanította lelkek fejlődését.

Lázár és gazdag példázata,

Mutatja, mily áthatolhatatlan,

 

Pokol és Mennynek távolsága.

Az Atya s Jézus szeretete,

Megesett az embereken.

Szenvedéssel halt meg kereszten,

 

Megharcolt gonosz erejével,

Megnyitotta Pokol kapuját,

Mennyekig fényhidat képezve,

Ki hisz Ő benne, követhesse.

 

Megmentette emberiséget,

Az örök kárhozati tűztől,

Bocsánatot nyertek bűnükből,

A szeretetben fejlődéshez.

 

Szabad akaratot meghagyva,

Minden egyes léleknek arra,

Hogy a Pokol tüzét választja,

Vagy Őt követve, örök életet.

 

Ez egy egyszeri alkalom volt,

Többé megismételhetetlen,

Tanításai az utunkon,

Helyes irányt mutató fények.

 

Ki elhagyja a fények útját,

Gonosszal jár sötétség útján,

Nem tudja Jézus megváltani,

Választásával karöltve jár.

 

Bűnbocsánat csak Jézus útja,

Nem elég tudni és ismerni,

Jellemet kell azzá formálni,

Vele, mindig karöltve járni.

 

Db. 2019.12.

 

 

 

 

 

 

 

Immár, létezik az Új Föld,

Ötödik dimenzióban.

Lágy, finom energiája,

Szivárványszín káprázata.

 

Mindent isteni fény tölt fel,

Áthatóan ragyogóak,

S tele vannak élettel,

Békével, szeretettel.

 

Energia dús fák között,

Csodálatos madaraknak,

Hallatszik ékes hangja,

Bokron, éden gyümölcsök.

 

Erdei lények, tündérek,

Szárnyaikkal röpülnek.

Táplálékuk gyümölcseik,

Virágméz és növényeik.

Különböző színes virág,

Formáiban, mindegyik más,

Folyamatos fényáramlás,

E világ, milyen csodás.

 

Tengere és óceánja,

Áttetsző, oly égien kék,

Magával ragad látványa,

Lágy, simogató hulláma.

 

Itt élő lelkek ruhája,

Hófehér, ezüst és arany.

Templomból, gyémántfény árad,

Szól, hárfa halk muzsikája.

 

Ide nem jut be majd soha,

Állatfaj, mely ragadozó,

Sem ember lélek, haragvó,

Szereteterő a fenntartó.

 

Db.2019.11.

 

 

Lassan megérkezik a tél,

Fákon, már alig van levél.

Levegő nyirkos, őszutó,

A köd, fátyolként takaró.

 

Az ágon mókus szaladgál,

Télire váltotta bundáját.

Madarak is tovaszállnak,

Csak a varjak maradnak.

 

Hidegek már az éjszakák,

Reggelre deresek a fák.

Mindent ellep a fehérség,

Tiszta, ragyogó lett a táj.

 

Ablakomra jégvirágot,

Varázsolt, téli éjszaka,

Gyémánt fényűvé csipkézte,

Suhanó angyalok keze.

 

Ők, megrázták felhőiket,

Hullt a hó óriás pelyhekben.

Földet, lágyan takarta be,

A táj, messze hófehér lett.

 

Db. 2019.11.

 

 

 

 

Hol eső után felragyog a Nap,

Az eltűnő felhő fátyla alatt,

Mint egy királyi trón jelenik meg,

A szivárvány, gyémánt fényeiben.

 

Félkörívben ragyog az égen,

Földet és eget áthidalva,

Lenyűgöző égi tünemény,

Káprázatos természeti csoda.

 

Hét sugarat alkot színeivel,

Vörös, narancs, sárga, zöld, türkizkék,

Sötétkék és ibolya, egymásba

Fonódva, egy egységgé olvadva.

 

Szeretetet és nyugalmat áraszt,

Az újszövetség szimbólumaként,

Melyet Isten kötött emberekkel,

Áldásaival és kegyelmével.

 

Db. 2019.10.

 

Hideg őszi napok után,

Még egy utolsó hőhullám,

Mit felhevít a napsugár,

Majd, végleg elköszön a nyár.

 

Színpompázó falevelek,

Hullanak őszt jelezve,

Fák, vetkőzik ruhájukat,

Kérgeikbe burkolóznak.

 

Felkészülnek ők a télre,

Ám, még fürödnek a fényben,

Indián nyár melegében,

Elsuhanó lágy szellőben.

 

Természetnek, nagy csodája,

Szivárványos őszi tájban,

Nyári meleg kacsintása,

Pillanatnyi vidámsága.

 

Db.2019.10.