JÉZUS GYERMEKKORA

Eci•  2019. március 13. 15:41

 

 

Izrael földjén uralkodó,

Heródes, pár év múlva meghalt.

Helyére, fia Arkhelaosz,

Került hatalomra, Júdeában.

 

Az Úr angyala, szólt Józsefnek,

Menjenek Izrael földjére,

Már nem keresik a gyermeket,

Hazájukba visszatérhetnek.

 

József, tartott Arkhelaosztól,

Ezért, inkább Galileába,

Názáretben, telepedett le,

Jézus, gyermekkorát itt élte le.

 

Istennek, kegyelme volt rajta,

Ő soha, semmi rosszat sem tett.

Isten fia volt és bűntelen,

Bölcsen tanulta, Isten szavát.

 

Már tizenkét évesen tudta,

Azért született, hogy betöltse,

Az Úr, Atyjának akaratát,

Földi létében, feladatát.

 

Sokat tanult történeteket,

Kisebb korában, Máriától,

Később, bölcsektől, tanítóktól,

Lehetőségeit, megragadta.

 

Évente mentek Jeruzsálembe,

A Páska – Húsvét – ünnepére.

Mindig csodás élményt jelentett,

Örömteli, felejthetetlent.

 

Ilyenkor vágták le a bárányt,

És a vérét, összegyűjtötték,

Szabadulásuk emlékére,

Egyiptomi rabszolgaságból.

 

 Akkor régen a bárány vére,

Szabadította meg Izrael,

Minden családját a haláltól,

A nagy végzetes pusztulástól.

 

Hatalmas ünnep volt számukra,

Az ünneplés egy hétig tartott,

Majd a sokaság, csoportokban,

Verődve, haza indultak.

 

József és Mária is mentek,

Názáret irányába tartó,

Egyik csoporthoz csatlakoztak,

Ám, Jézust sehol sem találták.

 

Visszafordultak, megkeresni,

Nagyon aggódtak, mert nem lelték.

Másnap reggel, templomba mentek,

Ott, a bölcsek között, rátaláltak.

 

Megszidták, mert nem szólt hol marad,

Jézus elcsodálkozva mondta;

„Nem tudtátok, hogy nekem, az én,

Atyám házában kell lennem.”


Ők nem értették e beszédet,

Elment velük engedelmesen.

Majd, ifjú koráig, ácsmester,

Apja, házában nevelkedett.


Db.2018.

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!