JÉZUS A NAGYTANÁCS ELŐTT

 

 

Jézust, nagytanács elé vitték,

Ahol összegyűltek a vének,

Valamint az írástudók is.

Kihallgatása következett.

 

János s Péter biztos távolból,

Követték őket a palotáig.

Először ők is elmenekültek,

De látták, őket nem keresik.

 

Ezért, igyekeztek utánuk,

Mesterük, közelébe lenni,

Abba reménykedtek talán,

Tehetnek majd érte valamit.

 

János még a kapun is bement,

Péter viszont megállt a kapuban.

Ott a szolgáló lány megkérdezte;

Te nem ennek az embernek a

 

Tanítványai közül való vagy?

Dehogyis! Nem tudom, mit beszélsz.

Válaszolta Péter s ott hagyta.

Úgy jöttek szájára a szavak,

 

Nem is gondolt utána, mit mond.

Rövid idő múlva, más szólt hozzá;

Ez a Názáreti Jézussal volt!

Esküvel fogadta, nem ismeri.

 

A házi szolgák tüzet raktak,

Hideg volt, melegedhessenek.

Péter is a tűz mellett állt.

Ismételten rászólt valaki;

 

De te is közülük való vagy!

Én nem ismerem azt az embert,

Ekként esküdözött Péter.

Azonnal megszólalt a kakas.

 

Emlékezett Jézus szavára,

„Mielőtt a kakas megszólal,

Háromszor tagadsz meg engem!”

Ekkor elhagyta az udvart,

 

És keserves sírásra fakadt.

Eközben a főpapok s egész

Tanács, hamis tanúvallomást,

Igyekeztek, kicsikarni.

 

Sok hamis tanú állt elő,

Mindent elkövettek, halálra

Adhassák Jézust, ez volt szándékuk.

De ellentmondóan nyilatkoztak.

 

Ám, találtak végül kettőt,

Akik egybehangzóan mondták;

Lerombolom Isten templomát,

És három nap alatt felépítem.

 

Ez szentségtörésnek számított.

Jézus, valóban mondott ilyet,

De nem ezt értette alatta.

Ő saját testéről beszélt,

 

Mely valóban temploma volt,

Benne lakozó Szentléleknek.

Ezt a templomot lerombolhatják,

Ám, harmadnapra felépíti.

 

Ezzel halálát s feltámadását,

Jövendölte meg a tömegnek.

Főpap semmit sem értett ebből.

Jézus, hallgatott egy szót sem szólt.

 

Megesketlek az élő Istenre,

Mond meg nekünk, te vagy a Krisztus,

Az élő Isten fia? – kérdezte

Kajafás a főpap tőle.

 

Te mondtad! – válaszolta Jézus.

Mostantól fogva meglátjátok,

Az Ember fiát ülni, Isten

Hatalmas jobbján és eljönni,

 

Az égnek felhőiben. – ezzel

Befejezte beszédét Krisztus.

Megbotránkozva felugrott

A főpap s megszaggatta ruháját.

 

Káromolta Istent! – kiáltotta,

Mit ítéltek? – kérdezte őket.

Bűnös, meg kell halnia! – felelték.

Majd neki ugrottak Jézusnak.

 

Szembe köpködték, arcul ütötték,

Hátulról bottal ütlegelték.

Gúnyolták, verték ahol érték.

Minden oldalról bántalmazták Őt.

 

Kiélvezték, a gyűlölt ellenségen

Vett hatalmat, győzedelmüket.

Isten fia nem védekezett,

Nem kért segítséget Atyjától.

 

Így hordozta el Ő bűneink

Büntetését és a sebei,

Által gyógyultunk meg mi.

Ez által lehetővé tette

 

Számunkra, hogy bármikor Isten,

Elé járulhassunk bűneinkkel,

S megbocsátó kegyelmét elnyerjük.

A papok halálra ítélték Őt.

 

Ám halálos ítéletet, nem

Állt módjukban végrehajtani.

Nem ők parancsoltak ott, hanem

Rómaiak voltak az urak.

 

Mikor Júdás látta, hogy Jézust

Elítélik, megbánta tettét.

Visszavitte a harminc ezüstöt,

A főpapoknak és véneknek.

 

Vétkeztem, ártatlan vért árultam el,

Mondta; s ledobta a pénzt a földre.

Mi közünk hozzá, te dolgod! - válaszolták.

Ott hagyta őket és elment, hogy

 

Felakassza magát egy fára.

A főpapok azt mondták ez vérdíj,

Nem tehetjük, templom kincséhez.

Döntést hoztak, megvették belőle,

 

Fazekas mezőt, temetkezés

Helyéül az idegeneknek.

Ezért híják ezt Vérmezőnek,

Mind a mai napig is.

 

 

 Db.2019.