ifj. JAKAB APOSTOL

Eci•  2019. március 10. 10:11

 

 

Jakab, az ifj. –t megkülönböztetésül kapta,

miután Jézus tizenkét, Apostola

 között, volt másik Jakab is az idősebb,

János testvére.

ifj.  Jakab a Galileai tó mellől,

Betszaidából származott.

Csendes, befelé forduló embernek ismerték.

Már ifjú korában letette a nazireus-fogadalmat,

amely megtiltotta a bor és a hús élvezetét.

Alfeus fia csöndesen, hallgatagon járt,

 Krisztus kíséretében.

Ott hagyott mindent,

az igazi élete csak akkor kezdődött,

amikor a Mester tanítványa lett.

Anyja, Jézus kereszt halálának,

tanúi között volt.

 Komoly férfi, szigorú vezeklő életet élt.

 Engedte magát vezetni és az Úr nagy feladatok felé tudta irányítani.

Jeruzsálem első püspökeként működött.

 Az bizonyos, hogy zsidó származásúként,

 ő maga megtartotta a mózesi törvényeket.

Nagy tiszteletnek örvendett,

 a kereszténységre nem tért zsidók között is.

 Jakab igen szigorú életet élt,

nem ivott sohasem részegítő italt,

 haját nem nyíratta, nem használt illatosító olajat.

Egyszerű vászonruhában járt.

Gyakran ment a templomba,

népének bűnéért imádkozni,

a sok térdeléstől térde olyan,

kérges lett, mint egy tevéé.

Mintegy 30 évig kormányozta,

a jeruzsálemi gyülekezetet.

  Egyszer a zsidó vallási vezetők,

 – elsősorban Ananiás főpap -

 a kereszténységről vallatták.

ifj. Jakab bátran vallotta,

hogy Jézus az élő Istennek Fia.

Ezért a zsidók a templom,

sarokbástyájára vezették,

hogy a mélységtől félve,

 majd az Apostol megtagadja Jézust.

 ifj. Jakab azonban ott is megvallotta hitét.

Erre a zsidók a mélységbe lökték.

 De túlélte az esést, ezért ellenségei,

lent elkezdték megkövezni.

Az apostol erre e szavakat mondta;

„Kérlek, Uram, Atya Isten, bocsáss meg nekik,

Mert nem tudják, mit cselekszenek.”

Ezt látva egy Rekhabita pap,

 rákiáltott a kövezőkre;

 „Hagyjátok abba, mit cselekedtek?

Lássátok, az igaz imádkozik értetek!”

A zsidók abbahagyták a kövek dobálását.

De egy takács odasietett, és dorongjával

 szétzúzta Jakab fejét, mely halálát,

okozta az Apostolnak.

Azóta a szellemvilágban,

vezeti, tanítja, bátorítja,

a saját, szabad gyülekezetét.

 

Db.2018. 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!