HEGYI BESZÉD

Eci•  2019. március 18. 08:48

AVAGY KI AZ AZ EMBER KÖZÜLETEK, AKI

HA AZ Ő FIA KENYERET KÉR TŐLE, KÖVET ÁD NEKI?

ÉS HA HALAT KÉR, VAJON KÍGYÓT ÁD-E NEKI?

HA AZÉRT TI GONOSZ LÉTETEKRE TUDTOK A TI

FIAITOKNAK JÓ AJÁNDÉKOT ADNI, MENNYIVEL

INKÁBB ÁD A TI MENNYEI ATYÁTOK JÓKAT

AZOKNAK, AKIK KÉRNEK TŐLE.?

 

Jézus az Isteni igazságokat a természetből

vett példákkal teszi érthetővé a földi ember számára.

Az Úr, kiemeli Isten szeretetét az emberi szeretetnél

sokkal nagyobbnak, igazabbnak.

Isten a leg szeretőbb Atya, aki gondoskodik

gyermekeiről, és mindig minden körülmények között a

legjobbat adja neki, akkor is, ha azt, akkor még nem

érti, hogy miért úgy, abban a formában, vagy éppen

kellemetlenségnek érzékeli, de semmi sem történik

ok nélkül, és ha az Atya, vigyázó kezei nem

védelmeznének, akkor a rossz is sokkal

rosszabb lenne.

Isten, a legpontosabb intézője az ember sorsának.

 

AMIT AKARTOK AZÉRT, HOGY AZ EMBEREK TIVELETEK

CSELEKEDJENEK, MINDAZT TI IS ÚGY CSELEKEDJÉTEK

AZOKKAL, MERT EZ A TÖRVÉNY ÉS A PRÓFÉTÁK

SZAVA.

 

Ez az élet legegyszerűbb igazsága, és az ember

még sem tudja megtanulni, mert gőgje, önzése

azt súgja, hogy az a másik kevesebb értékkel bír,

mint ő. Az önzés igazsága ez, amely mindaddig

félrevezeti őt, ameddig fel nem ismeri

önmagát embertársában.

Ameddig a szeretet erejével bele nem tudja

magát képzelni a másik állapotába.

De aki jót vet, - bármilyen fordulat jön is sorsában –

csak jót arathat.

Az Isteni törvény betöltése áldást hoz mind az

emberi, mind a szellemi életben.

Isten, a hit és a szeretet törvényét közölte

az emberrel a Sínai hegyen, a próféták által

és Krisztus által, hogy ezek segítségével

megszabaduljon a gőgjétől és az önzéstől.

 

 

 Db. 2018.

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!