HEGYI BESZÉD

Eci•  2019. március 16. 14:12

ŐRÍZKEDJETEK PEDIG A HAMIS PRÓFÉTÁKTÓL,

AKIK JUHOKNAK RUHÁJÁBAN JŐNEK HOZZÁTOK,

DE BELŐL RAGADOZÓ FARKASOK.

GYÜMÖLCSEIKRŐL ISMERITEK MEG ŐKET. VAJJON A

TÖVISRŐL SZEDNEK-E SZŐLŐT, VAGY A

BOJTORJÁNRÓL FÜGÉT?

 

Az Istentől elhivatott próféta lélek emberi életben

is azon az úton jár, melyet az ő Ura kijelölt számára.

Nem tér el se jobbra, se balra, mert az igazsága nem

emberi, hanem Isteni igazság, melyet nem az

értelmével, hanem inkább a szívével tud befogadni.

Az Isteni gondviselés azokat a lelkeket, akik az ő

fejletségük fokozatához mért munkát elvégezték,

- mielőtt a magasabb világokba jutnának -

kisebb-nagyobb küldetésekkel bízza meg a földön.

Ilyen küldetés, hogy azokban a lelkekben,

akik elég érettek és fogékonyak a magasabb

igazságok befogadására, azoknak elmondják

és ez által, azok feljebb emelkedhessenek.

A próféta lélek nem a sajátját adja tovább,

hanem azt, ami az ő megbízása.

Ezt a megbízást nem ő akarja, nem ő keresi,

hanem érzi, hogy azt meg kell tennie.

Életcéljának tekinti és így ő is eszközévé válik

a Gondviselés kezében.

Az Isten lelkétől áthatott próféta erénye

engedelmesség és az, hogy

azt cselekedje, amit cselekednie kell.

Ezek a küldött lelkek, olyan lelki tulajdonságokkal

rendelkeznek, amik őket az átlagos természetű

emberektől megkülönböztetik.

Ők az igazi próféták csoportjához tartoznak.

De vannak hamis próféták is, akik az igazi

próféta külső formájában jelennek meg.

Akik a szelídség, jóindulat, jóakarat látszatával

igyekeznek elhitetni a többi emberrel, hogy ők

az Úrtól küldettek, de valójában-„ ragadozó farkasok”.

Ők szívesen mondanak szépet és jót, hirdetik az igét,

csak azért, hogy őket megkülönböztetett tisztelet

vegye körül, hogy vezetői irányítói legyenek

embertársaiknak, és hogy ezt saját személyének

kedvező előnyökre változtassák.

A testi jámborság mellett jól megfér náluk az önzés,

a hatalom, a dicsvágy, a harag, a bosszú,

 a testiség és a hazugság.

Mindezek, nem Istentől küldött próféták, hanem

lelkük bűnös hajlamai által vezetett ámítok, akik, ha

valamilyen lelki ajándékkal rendelkeznek is,

elveszítik azt.

Mindenkinek hű tükörképe, az élete.

Nem a látszat szerint való élet, hanem az

amelyet önmaga és mások előtt él.

Mert mindenki az önmaga belső természetének

megfelelően cselekszik a legváratlanabb pillanatban

mert nem tehet másként.

 

EKÉPPEN MINDEN JÓ FA JÓ GYÜMÖLCSÖT TEREM,

A ROMLOTT FA PEDIG ROSSZ GYÜMÖLCSÖT TEREM.

 

A jó lelkű ember jóra való teljes igyekezetével

a lehetőség szerint mindig mindenben igazat

cselekszik. Nem keresi saját előnyeit, hanem

sokszor feláldozza azokat, hogy a jónak

szolgálatot tegyen vele.

Nem tekinti önös célnak, hanem önzetlenül,

örömmel cselekszik.

Ez a becsületes, igaz törekvés az a jó gyümölcs.

A „ rossz fa” az a bűnös ember, ha hoz is némi

gyümölcsöt az hitvány, csenevész egészségtelen

terméke a léleknek, amelyet a látszat kényszerítő

körülményei erőszakoltak ki belőle.

 

NEM TEREMHET JÓ FA ROSSZ GYÜMÖLCSÖT;

ROMLOTT FA SEM TEREMHET JÓ GYÜMÖLCSÖT.

 

Mindenki csak természetének megfelelő

gyümölcsöt teremhet.

A jóra törekvő lélek, irtózik a rossztól, ellen áll

annak, szembehelyezkedik azzal, harcol ellene,

vagy kitér előle, de semmiképpen nem

elegyedik vele, így cselekedete, ha külsőleg

a rossz látszatával is bírna, akkor is

tisztán jó marad.

A gonosz lélek nem képes elviselni a jó közelségét.

Irtózik az igazságtól, azt ellenségnek ismeri és

küzd ellene. A gonosz lélek, ha jónak látszó

dolgot cselekszik is, ott valamilyen önző érdek van,

melyet kiakar elégíteni.

Sokszor a jelenben, az ártalmatlannak látszó dolgok

felett könnyen eltekintenek, de ezek csak a jövőben

érnek meg, és amikor a kis tévedés nagy bűnné

növekedett, akkor ismerik csak fel azok, akik

annak következményeit szenvedik.

 

MINDEN FA, AMELY NEM TEREM JÓ GYÜMÖLCSÖT,

KIVÁGATTATIK ÉS TŰZRE VETTETIK.

 

Aki nem tud igaz jót felmutatni, az a saját bűneinek

következményeit megemésztő szenvedésekre vettetik.

Bizony elrettentő  a jövő azok részére, akik nem

hisznek az Isten által adott törvényben és nem

térnek meg gonoszságaikból, hogy ezáltal igaz

jókat cselekedve a törvény szigorúsága elől ezeknek

a jóknak védelmébe menekülhessen.

 

AZÉRT AZ Ő GYÜMÖLCSIKRŐL ISMERTETIK MEG ŐKET.

 

Nem beszédekről, külső formák betartásáról,

a tetszelgő önmagasztalás kedvéért cselekedett

jókról, tudhatja meg a hívő lélek, hogy igaz vagy hamis

próféta –e az, akinek hinni akar, hanem

az egész életéről és azokról a célokról, melyeket

 követett és követ.

Mert, ha későn veszi észre, hogy hamis prófétát

követ, akkor nagy lelki megrázkódtatás éri,

és áldozatul eshet, annak a látszati, külsőséges

valaminek.

 

 Db.2018.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!