HEGYI BESZÉD

Eci•  2019. március 18. 10:14

BOLDOGOK, AKIK SÍRNAK, MERT ŐK MEGVÍGASZTALTATNAK.

 

Minden fájdalom a lélek hiányérzetéből fakad.

Sokaknak nem vált lelkében tudatossá a hiányérzet.

Lelki érzéseik, durvák, kemények,

észrevevő képességük tompa.

Csak a legerőszakosabb hatásra válnak,

érzékennyé, nem sírnak,

nem bánkódnak, nem szomorúak.

Inkább bosszankodnak tehetetlen dühükben.

Másoknak kellemetlenséget okoznak.

Földi örömökben keresik,

kedélyük csillapítását.

Vannak, akik közönyös egykedvűséggel,

járják az életük útját.

Lelkük fásultságát nem hozzák rezgésbe,

az érzések hullámai.

Nem hisznek, nem remélnek, nem szeretnek.

Az élet jelenségei csak addig kötik le őket,

amíg önző céljaik ezt megkívánják.

Ők nem sírnak, még nem bontakozott ki lelkük.

A síró emberi lélek már ébren van,

hogy a jót és a rosszat megkülönböztesse hatásaitól.

Mikor felnő az ember azt tapasztalja,

hogy a földi élet tele van,

hiányérzetből támadó fájdalmakkal.

Keserű könnyel, panaszokkal.

Isten hiányzik a szenvedő lélekből.

Elfordult az ember az Úrtól,

nem keresi akaratát, nem kutatja törvényét.

Tévelygés útján jár és bűnt bűnre halmoz.

 Sokasítja a szenvedést, minden gondolatával,

minden cselekedetével.

Ezek őt a tévedéseinek következményeihez kötik.

Pedig Isten velünk van, bennünk él,

lelkünk érzéseiben uralkodik, hogy

segítsen, áldjon és boldogítson bennünket,

azon a szálon keresztül, melyet

 ő ültetett el lelkünkben.

Vezérli sorsunkat, meggyógyítja lelkünket

a bűntől, testünket a betegségektől.

Ő vezeti tétovázó lábainkat,

az igaz úton, vigasztal bánatunkban,

pótolja az elvesztettet,

mert Ő mindenben- minden.

Azért boldogok, akik most sírnak,

mert fájdalmaikon, szenvedéseiken keresztül,

megérzik ezt a hiányt, melyet betölteni,

nem tud senki más csak Isten.

Minél nehezebben tudja e világ pótolni a veszteséget,

annál közelebb van az a lélek Istenhez.

Annál befogadóbbá válik Isten, vigasztaló ígéretére.

Boldogok azok, akik sírnak itt a földi életben,

mert a fájdalom, már könnyeiben oldódik fel.

nem tépi meg a lelket, mint a vad vihar,

mely fákat tép ki gyökerestől.

Ez már a csendes párás borulat csupán,

amely az elkövetkező öröm,

magvának áztatja át a talajt az érzések világában.

A könnyező ember lelkében, el lehet vetni a hitet,

a reményt és a szeretetet.

 Minden nyomorúság oka a bűn,

és minden bűn tévelygésből származik.

A szellem eltévelyedett, amikor Istentől elszakadt,

az elégedettség által.

Mind ez fájdalmakat és szenvedéseket teremtett.

Minden szenvedés, figyelmeztetés a visszatérésre.

Akik ezt megértik és visszatérnek,

azok boldogok, mert nem csak megvigasztaltatnak,

hanem Isten meg is áldja őket,

mind azokkal a javakkal, melyek a fájdalmat,

okozó hiányérzetet, betölti lelkükben.

Boldogok, akik sírnak, a könnyeknek hatalmas

az oldó ereje, sok régi keménységet felbont,

a lélek mélyén.

Sok félbe maradt jó és igaz érzést felszabadít,

megtisztít, újjáalakít és egybe forraszt.

A fájdalmak és szenvedések, nem mindig

a büntetés eszköze.

Sokszor, egy úton lévő, nagy boldogság

előfutára, mely a lelket előkészíti,

egy magasabb, tisztább és értékesebb

Istentől kapott ajándékra.

Mert a lélek kész a jó törekvésre,

de a test erőtlen.

Sokszor nem egyezik a lélek célja,

a testi emberével.

Vágyai nem azonosak a lélek vágyával.

Ezért a könnyező ember lelke,

saját elhatározásából választja,

- a testi érzésével ugyan rettegett,

de lelki céljaihoz közelebb vivő -

fájdalmas sorsot.

Ezek a sírók igazán boldogok,

mert szellemi tisztán látásukkal,

beletekintettek a lélek nagy törvényébe,

és a titok megnyílt előttük.

 

 Db. 2018.

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!