FÖLDI ÉLET UTÁN

Eci•  2019. július 18. 15:49

 

 

Minden ember kap figyelmeztetést,

Valamely formában, halála előtt.

Álomban vagy gondolatban,

Akár felfogja vagy hárítja,

 

Lelke készül az átmenetre.

Elhalt rokonok, barátok jönnek,

Kik nem lesznek ott átsegítésnél,

Ilyenkor nagy a jövés – menés.

 

Az állatok ezt érzékelik,

Ilyenkor nagyon nyugtalanok.

Az átmenet ugyan úgy történik,

Mint ahogyan gyermek születik.

 

Ott is várják a lelket segítők,

Valamint, elhalt hozzátartozók.

Elhalálozás pillanatában,

Semmit sem érez, eszméletlen.

 

Lélek kiemelkedik testéből,

Adott pillanatban, halál angyala,

Elvágja az életszalagot,

Már nem hat fizikai testére.

 

A másvilágba születéskor,

Először kábultságot érez,

Általában, nem tudja, hogy meghalt.

Segítői, gyolcsba fektetik,

 

Betakarják és hagyják pihenni.

Ha hitetlen volt, sötétségben van,

Nem látja körülötte lévőket,

Így, kommunikálni sem tud velük.

 

Ez lehet egy hosszabb fázis,

Mind addig, míg meg nem tér Istenhez.

Ha hite volt, akkor fényben ébred,

És látja, az őt körülvevőket.

 

Csak az érzéseinket visszük át,

Ezért itt semmihez sem szabad

Ragaszkodni, hiányérzet marad

Utána s az szenvedteti a lelket.

 

Ott erőteljesebbek az érzések,

Mivel itt a test sokat tompít.

A földi életünk egy színház,

És amink van, azok csak kellékek,

 

A feladatunk megvalósításához.

Pihenést követően a lelket,

Öntudatára ébresztik,

Már tudja szellemvilágban él.

 

Még a földi légkörben marad,

Élvezi, hogy egy gondolattal,

Oda megy, ahova csak akar,

Tanulhat, segíthet vagy pihen.

 

Később védőszellemével együtt,

Emelkedik és a lelkének

Megfelelő fokozata szerint,

Saját szférájába belép.

 

Itt kívülállóként látja életét,

Mint egy film, lepereg előtte.

Ítélkezik saját maga felett,

Segítségére van védőszelleme.

 

A feldolgozás és elemzés,

Annyi ideig tart, ahány évet élt.

Látja mit tett jól és rosszul,

Mit hozzon helyre legközelebb.

 

Már céltudatosan fejlődik,

A szellemvilágban ismerkedik

Mindazzal, amire szüksége lesz.

Előkészül a leszületésre.

 

Fontos imádkozni halottakért,

Elhagyhassák a földi légkört,

Végezhessék feladataikat,

Angyalok segítsék útjukat.

 

Ezért fontos a földi életben,

Szeretetben kiegyenlítődés,

Mert, haragot, mint érzést átvisszük,

A következő életünkbe is.

 

Áthozzuk, mind addig, akár

Életsorozatokon keresztül is,

Ameddig meg nem történik,

Szeretetben kiegyenlítődés.

 

Ezért van letakarva múltunk,

Isten irgalma, kegyelme által,

Tiszta lappal indulhassunk,

Szeretettel megbocsássunk.

 

Db. 2019.07.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Eci2019. július 19. 13:02

@Törölt tag: Köszönöm szépen drága Marikám, hogy olvastál.

Törölt tag2019. július 19. 12:58

Törölt hozzászólás.