EGÉRKE UTAZÁSA

 

Élt egyszer egy egéranyó,

Pöttömnyi kis unokájával.

Egy nap, kisegér gondolta,

Elmegy világkörüli útra.

 

Nagyanyja, útravalót adott,

S elkísérte egérlyuk széléig.

Egérke vándorolt sokáig,

Egészen reggeltől – napestig.

 

Mikor hazatért a nagyútról,

Lelkesen mesélt kalandjairól.

Képzeld öreganyó mi történt,

Én vagyok a legerősebb,

 

Legügyesebb és legvitézebb.

A tengerig is elmentem,

Se széle – se hossza, oly hatalmas,

Óriás hullámok csapkodtak.

 

Ám, nem ijedtem meg tőle,

Átúsztam s el is csodálkoztam.

Ahogy tovább mendegéltem,

Egy olyan nagy hegyhez értem,

 

Csúcsán, megakadt a felhő,

Tetején rengeteg erdő.

Nem akartam megkerülni,

Neki futottam s átugrottam.

 

Még én is elcsodálkoztam,

Ahogy tovább sétálgatok,

Látom, két medve viaskodik,

Egyik fehér, másik fekete.

 

Én nem féltem tőlük, hanem

Közéjük rontottam, egyiket

Jobbra, másikat balra dobtam.

Magamon úgy elcsodálkoztam.

 

Drága unokám!- szólt az anyóka,

Ismerem a tengert, Rénszarvas

Patanyomába gyűlt meg a víz.

Azt a hegyet is ismerem,

 

Vakondtúrás tetején nőtt fű,

Ismerem a medvéket is,

Egyik fehér pille, másik légy.

Erre sírva fakadt kisegér,

 

Akkor nem vagyok se erős,

Sem ügyes, még csak vitéz sem?

Így szólt erre bölcs öreganyó,

Ily pöttöm kisegérnek, mint te,

 

Mind ezek, nagyon – nagy dolgok.

Az állatok mind egyediek,

Mindegyiknek más élet adott,

Maga területén mind vitéz.

Db. 2019.08.