AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK

Eci•  2019. március 28. 09:56

 

 

Jézus barátai közül,

Ketten Emmausba mentek.

Pár óra járásra volt csak,

Jeruzsálemtől és közben,

 

A fővárosban történtekről,

Beszélgettek egymás között.

Melléjük lépett egy férfi,

Jézus volt, de nem ismerték fel.

 

Miről beszélgettek? – kérdezte.

Mire elmesélték neki,

Jézus Krisztus történetét,

Ők nem tudják, mit higgyenek.

 

Miért nem hisztek? – kérdezte Jézus

Gondoljatok arra, mit mondtak,

A próféták a Messiásról,

S végig, az írást magyarázta.

 

Így érkeztek meg Emmausba,

Jézus, úgy tett mintha tovább menne,

Ám a két férfi marasztalta,

Maradj velünk vacsorára.

 

A Messiás engedett nekik,

Majdan bement velük a házba,

Amikor asztalhoz ültek,

Vette a kenyeret s imádkozott.

 

Megtörte, feléjük nyújtotta.

Erre megnyíltak szemeik,

Egyszeriben felismerték.

Hangosan felkiáltottak,

 

„Mester!” – de Ő eltűnt előlük.

Könnyes szemmel néztek utána.

Azonnal felkerekedtek,

Visszamentek a tanítványokhoz.

 

Ott találták egybegyűlve őket,

Mindnyájan, hozzátartozókkal.

Majd lelkendezve újságolták,

Tényleg, igaz, az Úr feltámadt.

 

Elmesélték a történteket,

És azt, hogyan ismerték fel Őt,

A kenyér megtöréséről.

Miközben ezeket mesélték,

 

Ő maga állt ott közöttük,

És így szólt; „Békesség néktek!”

Hirtelen nagyon megijedtek,

Nagy csoda volt ez számukra.

 

Mit féltek? Mért nem hisztek már végre?

Saját szemeteknek higgyetek!

Tapogassatok meg alaposan,

Én vagyok az valóban; - mondta.

 

Egész este velük maradt,

Megmagyarázta nekik, amik

Történtek, s amik fognak ezután.

Szívükben békesség, öröm volt.

 

Új élet kezdődött számukra.

Eltűnt kétségbeesésük,

Boldogok voltak, mert már hittek,

Jézus feltámadt! Jézus él!

 

 

 Db.2019.

 

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!