AZ ELSŐ GYÜLEKEZET

Eci•  2019. március 28. 09:40

 

 

Háromezer hívő gyűlt össze,

Hogy hallgassa az Apostolokat.

Megtanulták tőlük, hogyan kell

Élni, az Úr Jézus szolgáinak.

 

Apostolok sok csodát tettek,

Gyógyítottak Jézus nevében.

Csoportosan mentek az emberek,

Egyház soraiba vegyék fel őket.

 

Papok s írástudók, irigykedtek,

Rettenetesen haragudtak.

Elfogták az Apostolokat,

És kihallgatták őket.

 

Bántalmazni nem merték, mert

Féltek a tömeg haragjától.

Egyik alkalommal, börtönbe

Zárták az Apostolokat.

 

Ám, jött egy mennyei angyal,

S kiszabadította őket.

Másnap már ismét ott álltak

A templomban s hirdették Jézust.

 

Később megkorbácsolták őket,

Örültek, hogy szenvedhetnek,

Jézusért, ki sokat hordozott

El, érettük és helyettük.

 

Jézus egyháza, az üldöztetés,

Ellenére is nőtt, erősödött.

Megtartották hitüket az Úrban,

Az egész világon sokasodtak.

 

 Db.2019.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!