ALKONYODIK

 

Lemenőben már a Nap,

Látóhatárt elhagyva,

Izzó aranysárga fényt,

Bíbor vörös áthatja.

 

Sziluettjében az ég,

Rózsaszín és sötétkék,

Természet nyugovóra tér,

Csak Hold ezüst fénye él.

 

Éjszakának éjjelén,

Előbújnak csillagok,

Égbolt tőlük felragyog,

S vezetnek a Tejúton.

 

Mint, ahogy a Föld forog,

Váltja egymást Nap és Hold,

Időkerék mostoha,

Pörög s nem áll meg soha.

Évek elszállnak tova,

A test lesz Földnek pora,

Lélek fényként él újra,

Egy új dimenzióban.

 

A Föld is elfáradt már,

Megújulására vár,

Fájdalmasan szüli majd,

Míg terheit lerázza.

 

Feltisztulva könnyedén,

Emelkedik fényében,

Új arcát megtalálva,

Születik meg Földanya.

 

Db.2019.09.