A HITETLEN TAMÁS

 

 

Tamás, egyike volt Jézus,

Tizenkét tanítványának.

Ő nem volt ott a többiekkel,

Mikor a Mester megjelent nekik.

 

Mindent megmozgatott azért,

Hogy megtalálja Mesterének,

A sírból eltűnt holttestét.

Ám hiába fáradozott.

 

Visszatért a tanítványokhoz,

Kimerülten, eredménytelenül.

Ők elmesélték neki, hogy

Távolléte alatt, megjelent

 

Jézus, feltámadt, ahogy ígérte,

Egész estét velük töltötte.

Tamás indulattal közölte;

Nem hiszem, ha nem látom kezén,

 

A szegek helyét és nem teszem,

Kezemet az oldalára.

Nagyon elszomorodott azon,

Hogy neki nem jelent meg Jézus.

 

Pedig ő egyedül kereste,

Kutatta az eltűnt holttestet,

Biztos volt benne, hogy ellopták,

Vádolta a papokat, őröket.

 

Nyolc nap múlva, ismét együtt voltak,

A tanítványok, Tamás is ott volt.

Az ajtók pedig be voltak zárva.

Egyszer csak Jézus megállt középen.

 

„Békesség néktek!” – így szólt Tamáshoz;

Nyújtsd ide ujjad, nézd meg a kezem,

Aztán nyújtsd ide a kezedet,

És tedd ide az oldalamra.

 

Ne légy hitetlen, hanem hívő.

Tamás felkiáltott; Én Uram!

Mivel látsz engem hiszel, boldogok

Kik nem látnak és hisznek! – szólt Jézus.

 

Tamás, nagyon elszégyellte magát,

Már hitt és értette Mesterét.

Öröm könnyei peregtek arcán,

Lelkében nyugalom honolt immár.

 

 

 

 Db.2019.