pom_pom blogja

csak amíg
levetkőzöm,
csak addig fogd
a kezem
akkor legalább
nem fogom tudni
akkor tényleg
nem tehetem,
 kigombolom mégis
de csak a felső gombot
pajzán mosolyod
kínvirrasztó gondod
beleleheled az arcomba
közel vagy...
.. talán túlságosan goromba,
 fogd a kezem kérlek,
akkor tényleg nem tehetem
utána a tied vagyok egészen
és elengedem
...ígérem!

készítettem

egy fura rajzot

szénnel,

meg a kezemmel

simítottam szét rajta

a ráncokat,

hogy meglássam

vajon tényleg sikerült-e úgy,

ahogy akartam,

ahogy fekszem most

az ágyamat

és elfedem a

tegnapi nyomokat

...a bizonytalant...

eszembe jut,

hogy a lap sebeit

bekötöztem újra,

vétkeimet mától szénkarcom óvja

és nem lát bele senki,

csakis én tudhatom,

hogy milyen vagyok én

és milyen a papírom...

Emlékek,
mik falakban omlanak,
elmúlnak,rohannak,
mint a hajnal,
s az alkonyat
nem maradnak meg nekem
csak neked,
mert te majd felejtesz helyettem
elmúlik minden
s te is elmúlsz
a végtelen csendemben.

sistergő nappali lét,
egy kőhajításnyi utca,
ember embernek feszül
még ha nincs is annyi cucca...
keveredő illatok,
zárkózott a tömeg,
ki akarok törni innen
mond már meg
hogy lehet?

Fittyet hánytál rám,
te gonosz kis manó...
te ördögi világ,
milyen nagy a kalitkád,
de én mást mondok...
szóba sose állok
idegenekkel,
bár van néhány kivétel,
mondjuk a sarki fűszeres...
belém olyan szerelmes,
hogy mindig utánam szól:
hova, hova kisasszony
csak nemhogy már utazol?
és akkor a fejemet egy kicsit
megbiccentem felé tétován,
hogy érezze figyelem
ismeretlen ismerős,
de mégse csak idegen...