Poéta

Felépítettem magamban egy álmot, egy szép filmet aminek Te vagy a főszereplője. Egy várkastélyt, amiben Te vagy a királylány! Hófehér ruhában integetsz egy kis kendőcskét lengetve a legfelső toronyból! És alant, a várfalnál, jön megannyi derék vitéz, hogy bátorságával és hősiességével meghódítsa a Te szívedet!  


Van köztük sovány és kövér 
S mindet hajtja a Vér
Van köztük alacsony, magas 
De mind jófej pasas
És a sorok közt feltűnik Ő, (a szerető), Sanyi Vitéz, 
Kinek szeme néz - ha rajtad ragad - 
És lelke méz (de ez köztünk marad!) 
Kinek kora tán közép, 
(no persze, hiszen a lovagok a közép-korban éltek...)
De szereti őt a Nép! 
S mint daliás küzdő (elsősorban önmagával küzd ő...) 
Beáll ő is a sorba, (hogy ne fulladjon bánata a borba...) 
Hogy elnyerje a Szépséges Királykisasszony kegyeit, 
S megmozditsa hegyeit! 
A csúcsokat, melyekre minden férfi tör, 
S ha van még egy kör mit elmondhatok 
(S itt összeérnek a mondatok)
Csúcsok alatt én nem azt értem mit a többség gondol 
Mikoron is egy blúzt gombol...
Hanem azt a hegyet, melyre a felfelé menet 
A legnehezebb mit elme elgondolni bír! 
A szerelem hegyét, amivel elnyeri majd a Nő kegyét! 
Ha elbirja a papír, és orcátokra nem szalad pír
Elárulom hogy biza én is 
Gondoltam ugyan azokra a csúcsokra, melyek rejtve vannak a blúzokba'... 
Na jó! Itt álljon meg a hajó! 
Mesémet itt hirtelen befejezem!
(dolgozom ugyan tovább néhány fejezeten...) 


Legyenek bátrak a vitézek, 
Illatosak a rétek
Nőjenek rajta virágok
S legyenek édesek az álmok!"