Poéta

Hibáztam. Én tudom.
Majdcsak megtanulom...
Amit némán sikolt az agy.
Hogy nekem Te... és csak Te vagy!
...

Nincsen többé más nő ki engem érdekel.
Öröm vagy számomra. Igen. Hogy létezel!
Mióta ismerlek, szebbek lettek a napok.
Ajándék az érzelem, amit Tőled kapok!

Mondd azt hogy várjak Rád. Én igazán ráérek...
Hiszen ígértem Neked (emlékszel?) száz évet!
Mondd azt hogy szükséged van tőlem az örömre
S én Neked adok mindent. Esküszöm. Örökre!

Akarlak látni mindig csak nevetni. Én...
Nem tudok senki, de senki mást szeretni!
Könnyeim záporán át nézlek, csak nézlek...
Ha megbántottalak, most bocsáss meg kérlek!

Kérlek szólj hozzám!

Nem érdemes semmit hinni
Nem érdemes így szeretni
Kapukat kifelé nyitni
A szívemet őrá bízni...


Nem érdemes tündökölni
A napfényben megfürödni
Bár éltet az minden perccel
Hosszabban, s közelebb - perzsel!


Hittem kimondott szavait
Tavasz zsongó, víg dalait
Szép szemének pillantását
Szóvirágok illatárát...


Elhittem azt hogy imádott
Kergettem sok délibábot
Szomjas lelkem keres kutat
De végül a szív utat mutat...


Esőcsepp mossa az arcom
Könnyes szemem felé tartom
Átnézve rajt' felnagyított.
Fönt és lent lenni tanított...


Harang szól és csöndes léptek
Nyugodni tér minden lélek
Csak a szív hangja lett szaporább...
Én Veled álmodom tovább!

Nincs értelme a szavaknak