PÁLYÁZATOK

szederfalu•  2020. március 19. 23:29

Verspályázat, előzetes

Kedves Szerzők!

Megtörtént a pályázati anyag első körös szavazása. 

41 név került a "selejtezőbe", belőlük választotta ki a zsűri a továbbjutó 15 verset.

Nos, én már tudom kik ők, de az eredmény kihirdetésére még azért várni kell, ugyanis a zsűri most fogja pontozni ezeket a műveket. A három tagú zsűri pontszámainak összesítéséből alakul ki a végleges sorrend.

Pár nap múlva jelentkezem!

Egy újdonságról szeretnék még beszámolni, az oklevelet mindenki e-mailben kapja meg, sajnos az élet ezt hozta most. De aki szeretné, az természetesen ki tudja majd a PDF formátumban csatolt dokumentumot nyomtatni. 

Addig is vigyázzatok magatokra és egymásra! 


Szeder 


szederfalu•  2020. január 31. 11:55

PÁLYÁZATI VERSEK 2020.

Csak a pályázati verseknek! Egyéb kérdések a felhívás alatti posztban!

szederfalu•  2020. január 28. 21:24

A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA 2020. PÁLYÁZAT

Kedves Szerzők!


poet.hu irodalmi portál pályázatot hirdet a magyar költészet napja alkalmából.

A pályázaton minden regisztrált tag részt vehet, maximum egy verssel.

A pályázat mottója: IDŐKAPU

Formai megkötés nincs. A mottó igen sokrétű témát ölel fel. Akár fantasy, vagy múltbéli kalandozások, esetleg a múló idő, az ember lelki változása, honnan hova jutott stb. Csak valamiféleképpen kapcsolódjon a mottóhoz!

A pályázati verseket itt a blogok oldalán, egy külön erre a célra nyitott posztban: PÁLYÁZATI VERSEK 2020.  címen hozzászólásban kell feltölteni. Itt a linkje:

 

https://blog.poet.hu/poet-palyazatok/palyazati-versek-2020

 

FIGYELEM! Egyéb kérdéseket itt, ebben a posztban lehet feltenni. A verseket a másikba. Ellenkező esetben töröljük a rossz helyen posztolt verset vagy kérdést!

Jól gondoljátok át, ellenőrizzétek a helyesírást is, mert javításra nem lesz lehetőség. Aki törli a verset, nem tehet fel másikat, kizárja magát a pályázatból!

A vers feltehető a főoldalra is, nem kell vele megvárni az eredményhirdetést.

A pályázat beküldési határideje: 2020. március 15. 23 óra 59 perc.

Az előzsűrizés alapján kiválasztott 15 verset zsűritagonként 1-15 pontig terjedő értékeléssel rangsoroljuk. Tehát maximum 45 pontot lehet elérni. Az esetleges pontegyezés esetén az én (szederfalu) plusz fél, vagy egy pontom fog dönteni.

Eredményhirdetés: 2020. március vége, április eleje (pontos dátum nincs, zsűri idejének függvénye)

A pályázat díjai:

1-3. hely: vers kiemelése az oldalon, oklevél, rövid, szöveges értékelés a műről, a vers ingyenes bekerülése az idei Poet Antológiába

4.-5. hely: vers kiemelése az oldalon, oklevél, rövid, szöveges értékelés a műről

6.-15. hely: oklevél, rövid, szöveges értékelés a műről

Kérjük a verseket a szabályzatnak megfelelő tartalommal beküldeni!

A rövid kritika a főoldalra beküldött vers alatt fog hozzászólásban megjelenni.

Az oklevelet minden helyezett pályázó postai úton fogja megkapni, ehhez privát üzenetben vesszük fel vele a kapcsolatot az eredményhirdetés után.

A zsűri tagjai:

 

Berényi Klára

https://poet.hu/tag/berenyi.klara

Péter Éva Erika

https://poet.hu/tag/Pera76

Szoby Zsolt

https://poet.hu/tag/freesya

 

Mindenkinek sikeres pályázást kíván a levezető elnök: 

Bogdán Mária

https://poet.hu/tag/szederfalu

szederfalu•  2020. január 6. 16:24

12. POET ANTOLÓGIA, utánrendelés!!!!!

Tisztelt Szerzők!

Várom azok jelentkezését, akik szeretnének még rendelni a 2019-es Poet Antológiából.
Darabja 1850 forint postaköltséggel együtt. A befizetési bizonylatról képet, és a címet a már ismert emailre kérem: poetantologia@gmail.com


Emlékeztetőül a befizetés:


Dél-Alföldi Művészeti Kapocs Alapítvány
14100282-25080649-01000009
(Sberbank)

Külföldről utalóknak:

Iban: HU41141002822508064901000009
SWIFT-kód: MAVOHUHB


Megjegyzés rovatba a vásárló neve és az adomány szó szerepeljen! 
Külföldi címre 2850 forint a postázással, egyes körzetbe. ( környező országok).


Sajnos még 48 szerző egyáltalán nem jelzett, ez nagyon elszomorít... de tovább nem várok, 150 darab kötetre van kapacitásunk, ezekre várom a jelentkezéseket.


szederfalu•  2019. december 10. 12:35

FIGYELEM! FONTOS!

Kedves Szerzők!Még mindig vagytok jópáran, akik nem jeleztetek felém semmit. Arra kérlek benneteket, hogy aki igényt tart mégis a kötetére, az még az idén jelezze nekem!
Aki ezt nem teszi meg, tovább már nem tudom takargatni neki, és januártól meghirdetem a többiek között, akik szeretnének plusz példányokat rendelni!


Várom a jelentkezéseket a poetantologia@gmail.com email címen!


Emlékeztetőül a pályázók névsora, az alábbi linken:

https://blog.poet.hu/poet-palyazatok/xii-antologia-palyazat-eredmenyhirdetes#hozzaszolas