PÁLYÁZATOK

Egyéb
szederfalu•  2022. április 7. 16:56

Holdfény, március döntős versek

virginas_andras2022. március 25. 18:21


Márciusi holdfénysimogató

 

Nézd, a kinti jégcsapokra
édes álmot hint a Hold,
sárga fénye ráhajolna,
mint egy égi rozsdafolt.

Ölbe kapja észrevétlen,
épp fogócskát játszanak,
pirkadat jön, ring a réten,
mint hömpölygő áradat.

Télkihordó furcsa reggel,
bent a házak szótlanok,
némelyikben szól a vekker,
bámészkodva néz az ember:
jégcsapokba bújt a Hold?

 

 

cseszlovak2022. március 24. 13:49


olvastam költőtárs

 

olvastam költőtárs olvastam művedet
holott tekinthető szamizdatnak
azt meg nem olvasok általában
mert az ilyes művek nem izgatnak
homlokomon csorgott aközben a holdfény
fáztam tőle s persze nem örvendtem
rettentő rímek üldöztek botolva
úgy hittem, hogy elpusztulok menten
de aztán költőtárs túljutottam rajta
elcsitult a szörnyű képkavalkád végül
én a kortárs versbe tél a márciusba
vég a szerelembe belekékül

 

 

 

Doki662022. március 21. 19:42


Márciusi holdfény

 

Olyan tisztán látom a múltam,
valamit mégis kérdeznék magamtól,
szivárványablakban holdfény, március van,
csak én építkezem bizarr divatból
pár verset, amit magam mögött hagytam,
ami fölkavarja fenékig a Földet, -
ugat a holdfény, kerget szakadatlan,
mint homályok között az atomtöltet.
Fölsír a március, szívem szétpattan,
rám simul a holdfény aranyruhája,
szembogarad tükörképe maradtam,
amíg a friss zúzmarát összekuszálta.

Holdfény sugara végleg elvakít,
a hajnal lepedőjén kipattan a rózsa,
magamra rántom a fény lepleit,
amíg a messzeség ráhajol a tóra.
Kissé bizarr a március emléke,
száműzött az éjszaka szobra, -
tavaszi boldogságom mégis felérne,
ha a napfény fölé magasodna.

Az új március végül beszámol,
holdfényben írja a történelmed,
és bekopog a bohém literátor,
aki, mint hajótörött, vezekelhet.

 

leka2022. március 21. 18:33


Káprázat hamis fénye

Mikor az ujjait végig húzza a hajnal
égbolt deltás hátán, nappal bíbora serken,
nézem ámulattal, ujjongó diadallal,
és ízlelgetem, mint nemesül majd a versben.

Zöldbocskoros rügyek feltörő sóhajába
márciusi szellő vegyül, madárraj hangol,
pázsittá zsendül a fű, árad nemsokára,
s fürkész tekintetem a tavaszban csatangol.

Megyek andalogva az illatrévületben,
lelkemben érzem a virágok szusszanását,
mielőtt eltűnnék a fáradt szürkületben,
lekövetem a nap másfelé fordulását.

Egyszerre kihűl a káprázat hamis fénye.
Közelben háború dúl. Az élet meghajol.
Város szétbombázva, s ártatlanok reménye.
Halottaké a hold, vigyáz rájuk valahol.

 

 

hangyasi2022. március 20. 18:15


Fénybe mártott remény

A koratavasz nedves, földillatú sóhaja
egy gólya kelepelését karcolta lelkembe,
s míg kabátom melegén egy harmatcsepp kacagott,
a feloszló sötétbe a nap reményt faragott.

 

logosz2022. március 16. 09:50


Csók

A hegy már csupán csak homályos méla folt,
tavaszt sóhajt a sóvárgó gondolat.
Színes lesz lassan, mi nemrég szürke volt,
- a pillanat parányi bimbókat bontogat.

Tócsába gyűl a holdfény lent a völgyben,
zizzenő árnyak közt fürdik a teste.
Megmártózott lassan a tótükörben,
s feküdt ránk csendben, friss, üdén az este.

Csillagokat sírtak az istenek,
padunk körül lágy szellő zümmögött.
S mint ezüstös, óriás rizsszemek,
fenyők álltak őrt, szerelmünk fölött.

 

 

Molnar-Jolan2022. március 13. 10:25


Fordul az újhold

háztetőkre ködszemergés von fertőt,
fölötte holdvilágtalan, szürkés ég.
a város lidérces búrája felhők
rétegén tükröződő, vaksi kétség.
a félhomályból fagyhatáron ingó
ágak szondázzák, hasad-e a hajnal.
a zörgősre fáradt avaron nincs hó,
csak dérlepte fűcsomók kócos hajjal.

völgyzugokban csupaszon kuporognak
a rügyfakadásra kész cserjék. kissé
késik március, mint randiról szoktak
megjátszós lányok – elkoptatott klisé.
a mindenórás bimbók dideregve
érzik a tavasz sajgó ingereit,
de hideg hírek fújnak kikeletre,
türelem rózsát, békét nem terem itt.

borzongok, bár körülölel a paplan,
télvégi depressziómat takarom.
éjjel újra átforgattam magamban
a múlt kacatját, nem maradt, csak a lom.
malom-óra jár, üt felet, egészet,
őröli a hántolatlan ábrándot,
kerekek zúzzák, mi rég elenyészett.
redőnyrésen virradatnak álcázott

fényszennyezés a sarki utcalámpa.
cirkó dorombol, majd visszaszabályoz.
leng az inga. hajszálon függ, talán ma
dől el, éltet a holnap, vagy halált hoz.
a hold körtánca hol apad, hol árad,
egyre csak torlódik napok gondhalma.
előszele fújdogál új normának,
parttalan a jövőtlenség borzalma.

helyzet van, amit szorongva szemlélek,
bár némi unokázás is jut nekem.
önkéntes karanténban teng test-lélek,
mélymerülésben talán kibekkelem.
tavaly ilyenkor rajtam nehéz súly volt,
de máig nincs b tervem, ha kisiklik
random sorsvonatom. fordul az újhold,
nem látni még a pengevékony kiflit.

 

eskarita2022. március 13. 10:17


Márciusi dal

Hold ON. Kitartás! Hol vagy március?
Ébredő zavar vált álmodó közönyt,
a lány a házból mégis rám köszönt…
Úr fakó kalapját tépi kerge szél,
Hold OFF. Késlekedsz! Hol vagy égi fény?

Hold ON. Kitartás! Hol vagy szép tavasz?
Kamu plakát hirdet négy évre jövőt,
míg ölbe görnyedt, zörgő vállain
februárunk hordoz fészbúknyi panaszt.
Hold OFF. El ne késs! Hol vagy égi fény?

Hold ON. Kitartás! Holdfény arcaink,
hamuszín karikák szemeink körül,
aki nem gyászol, szinte már örül,
csak a gyerek rajzol Napot, barikát.
Hold OFF. Ragyogj fel! Hol vagy égi fény?

Hold ON. Kitartás! Hűvös lett megint,
míg valaki éppen jobbról balra int,
más balról jobbra, s Kelet és Nyugat
súlyos tenyér alatt keres kiutat.
Hold OFF. Ne vessz el! Hol vagy égi fény?

Hold ON. Kitartás! Drága március,
cinke-éneked küldd jó magasra fel:
akad itt, ki még veled énekel,
és fészket rak talán majd a rab remény.
Hol vagy? Bújj elő, jöjj el égi fény!

 

 

 

negyvenkilenc2022. március 13. 09:14


Árapály

Kedvesem, légy te aranyló napom,
s én fényedben fürdő ezüstszín holdad,
sugarad, ha lanyhul, átvállalom,
s izzok mint nap, míg fáradalmad olvad.

Kedvesem, légy te selymes tavaszom,
míg engem ősz kerít, színes levelű,
de rabul nem ejthet, kitavaszodom,
enyhet adni néked, te csillagszemű.

A szép március szeptemberré vénül,
napfényből holdfény lesz egy hűs éjszakán,
s ki amint adott, aszerint kap vissza.

Én tudom, benned a jóság háza épül,
s ezer kalász serdül lelked tavaszán,
én holdam s napom, földem fényed issza.

 

 

 Vihar2022. március 8. 17:52

Vigasztalásaim

Halkan gyere, ha jössz,
Hangoddal takarj, kezeddel kötözz,
Óvj, ha némán néz a holnap,
Halkan gyere, ha fegyverek ropognak.

Csak egyszer bár, de biztosan,
Te gyere, keress, hiába sokan
Feszítik meg álmaikat csendben,
Csak egyszer bár, szíveddel kezedben,
Gyere!
Ha jössz, halkan,
És ne higgy a csábító szavakban,
Türelmesen majd megvárlak,
Gyere, rám itt már senki nem találhat...

Ha nem jössz, majd én megyek,
Álljanak előttem völgyek vagy hegyek!
Te hívj, ha némán néz a holnap,
Halkan megyek, ha fegyverek ropognak.

Talán egyszer, de egészen,
Ha vért izzad az alkony merészen,
Rettent a csend, de hangodat hallom,
Talán egyszer, de elégszer bevallom,
Talán. 
Halkan jövök,
Ne tudja senki, hogy bennem örök
Zsongást hagyott tisztaságod,
És ijeszt az éjjel, nem hoz már álmot.

S ha nem megyek, bocsáss meg,
Nem kérem, szeress s azt, hogy találj meg,
Őrizem álmod otthonnak,
Halkan távozz, ha fegyverek ropognak.

(Mellékdal)

Megkínáltál, s ettem belőled,
Leültettél, de felálltam előled.
Megkínálnálak, minden oly mostoha,
Ülj le elém, s ne állj fel soha.

Márciust hajt az alma ága,
Nem tudom lesz-e idén virága!?
Ma minden hideg tettektől ázik,
De arcod hűvös holdfényt virágzik.

 

RudolfB2022. március 3. 14:24


Megnyalt könyök

Tegnap rózsaszín-vattacukor

felhőket láttál az égen.

Pedig be volt borulva.

Csak álltunk kéz a kézben

az eső alá szorulva.

Kinyújtottam a nyelvem,

- ez a perc most kétszemélyes -

majd naívan megkérdeztem:

Ez miért nem édes?



*



Tegnap úgy éreztem magam,

mint egy kihűlt bolygó:

forogtam a mikró tálcáján.

A nap, mint örök-mosolygó

égetett, az élet pályáján

keringtem, saját levembe főve:

kívül még pont jó, de belül

már rég túl vagyok főzve.

Vártam bezárva, egyedül,

a lét-kicsapódásra,

hogy nyomot hagyjak rajtad,

az apa-pótlásra.



*

Tegnap nem tudtam aludni.
Tollpárnámban megrekedt
szárnyalás volt az álom.
Az ágyam sem volt megvetett,
csak a szemrehányásom.
A párnámhoz tapadt egy fényfolt
azt hittem reménysugár.
Már nem emlékszem arra, ‘mi szép volt.
Az idő mindent kiretusál.
De Te jól aludtál.
Horkolásod sem zökkentett ki ebből.
Hisz Magadnak is hazudtál
az apa-fia szeretetről.

*

Tegnap még március volt,
ma meg viccnek érzem magam.
Tréfát űztél belőlem
s én fapofával, arctalan
álltam az esőben.
Leszakadt gombként gurult

a Hold, majd megállt egy tócsában.

Köd-hályog szállt le tükörszemére

a víznek. Sárga színű, ágytálban

pangó önarckép, kit estére

falakhoz szegelt pillantás tart.

És akkor már mindegy, hogy

benne vagy bele, de látod,

látod magad, azt ki térdre rogy,

és családnak nevezi a hontalanságot.

*


Sokat rágódom a múlton. 

De kezdi elveszteni az ízét
-
mint a rágógumi. Nyújtom,

oldom, de még tartja a színét.

Inkább lufit fújok belőle,

mert az elfojtott harag

visszaáramlott levegője

egyre csak táguló anyag,

ami végül explodál.

A hang-robbanás után

légüres csend exponál

maszként hordott bajuszán,

és a sok emlékcafat

a kezéhez tapad.

 

 

madaras2022. február 26. 20:02


Álomra várva

Bús éjszaka - kínoz a test baja, kábít,
benn, szívemen izzik a nappali szenny,
kinn Éj ura – Holdnak a fénye világít,
de ablaki függönyöm elfedi ezt.

Még kerget a sok kusza gondolat engem,
ám jó Uram érzi a vágyaimat:
Óvj Istenem, óvd hitem, oldd fel a vétkem,
imám megidézi az Angyalodat!

Elpilledek – és lehet - itt van az őrzőm
- így boldogan élem az álmaimat,
mert tisztul a lelkem a tegnapi szennytől
- ezt élvezi testem a paplan alatt.

Fény surran a hajnali ég peremére,
hűs reggeli szélben a kert zajosabb -
majd Nap feje bukkan a domb tetejére
- s már fény-keze színezi ablakomat.

… és hallom a dallamot - ágon a kántor,
csodás zene - harsog a csőr szerenád,
tavasznak az illata – érzem e mámort,
Jöjj, március ! Űzd el a tél zavarát!

 

 

 piroska712022. február 26. 15:00


Horváth Piroska
Március galambja

 

Vérben hullt a földre február-hold fénye,
romjaira dőlt szét valahol egy világ -
dobbanjon ritmusban szívekben a béke,
reménnyel szóljanak ajkakról az imák...

... mert gyermek pilláról gyémánt-könnycsepp pottyant,
telihold vigyora nyomasztotta lelkét,
világnak bugyrában békétlen-üst fortyant -
most csend-meleg nélkül rója végtelenjét,

mint a semmibe fújt, árva pitypang-pihe,
sírdogál egyedül zsenge-lét szegélyén,
most dőlt rommá, porrá otthona és hite,
elvesztette anyját, apját is szegénykém,

talán a tavasznak burukkol galambja,
elviszi a békét, elviszi az igét,
ne hulljon a világ mozaik-darabra,
jövő-rügy borítsa olajfák tövisét,

szelíd galamb viszi március-hold fényét,
örvénylő felhők közt repül zsenge szárnya,
mandulányi szíve lükteti a békét,
smaragd-ágat ejt a megtévedt világra...

 

 

Nata2022. február 25. 14:53


-Csel-
Kint eső. Bent tavasz.
Kint villám. Bent panasz.
Cselt sző az idő.
Én itt vagyok. Te ott.
A vágy szárnyakat bont,
S veled leszek.
Kint sötét. Bent fény gyúl.
Felém puha kéz nyúl,
Csókolj meg, kedves.
Az eső csak esik.
A hold már nem fénylik.
Egyedül vagyok.
A magány nyomorult,
Az élet bonyolult.
Lehullt egy csillag.
A fény kialudt már,
Rád egy jó barát vár.
Együtt könnyebb lesz.

 

 

celtichun752022. február 22. 20:24


Balogh Zoltán

Egybekelő

 

Büszke akác és egy meggyfa
nyújtózkodik lassan ébred
könnyű kűrjeit utánozva
az enyhe délkeleti szélnek.

Súrlófény csillan fehér kontyon
belé ezüst fésűt tűz a holdfény
meggyfa mosolyog, fogaimon
villódzik rég bujdosó remény.

Amott az akác eleven, de lomha
most férj lesz, eddig agglegény
nagyot ásít, ágait felborzolja
szálkás testén lenge a mellény.

Éji kertre ezüstöt önt Atyám
menyegzőre készül a násznép
nárcisszal szemez egy tulipán
léptem félőn friss tócsán átlép.

Rád figyelek így, zápor után
(hopp egy macska átsuhant)
eléd magam porig bontanám
vagy ölelnék kacska-ágúan.

Agg szívet érnek a hormonok
téli cellákból iszkolnak a nedvek
keringetlek, mint engem a csillagok
tapsol a násznép, velünk nevetnek.

Te Édes, csupa meggyem leszel,
és én hozzád növő zümmös akác!
bújhatok hozzád, visszaveszel?
március van, még kell a kabát.

 

szederfalu•  2021. április 9. 11:03

A döntős és különdíjas versek

Külön díjas versek:

 

Azért választottam ezt a verset, mert tökéletes időmértékes, és még rímes is. Sajnos sokan nem értékelik az ilyen klasszikus formát, de szeretném erre felhívni a figyelmet. Nagy hiba volt őt kihagynom.

 

virginas-andras: Évszakok

Ébred a természet, mint hős tavasz, égi ajándék.
Fagy, neked itt van a vég, érzed a Nap melegén.
Olvad a hó, meglesném, hátha virágra találnék.
Kék ibolyánk mosolyog, túl van a tél nehezén.

Oltja a szomját, áztat az égből lágy-pihe felhő.
Friss szirom illata száll, kedvez a jó levegő.
Kell ez a földnek, bő termést majd tőle akarnánk.
Zöld a mezője, a Nap szórja a fénysugarát.

Így lesz a gyengéden viruló tavasz egy tüzesebb nyár.
Mozdul a nagy tömeg, int, fürdeni kellene már.
Éget a nap, perzsel, tündöklő kép terül itt ránk.
Kánikulában aszott földeken éghet a láng.

Mit tavasz ígért, s érlelt volt sárgára az izzó nyár,
készre begyűjteni most jöjjön az ősz, mire vár?
Sárgul, végül hull a levél, most hervad e szépség,
míg tavaszunk kopog itt újra, ha olvad a jég.


 Nagypapám mindig azt mondta, hogy nem kell a legjobbnak lenni, elég annyi, ha csak mindennap törekszünk rá. Hiteles, őszinte és tartalmas alkotás egy szép, szabályos szerkezetbe csomagolva - szerintem megérdemel még egy lehetőséget!

 

hangyasi: Benned élő én

Tó tükrében jelenés, lám mennyire más vagyok,
Lelkem barázdáin csontos varjak ülnek,
Fáradt szememről elszálltak a szép, szűz Angyalok,
Harmatos könnyeim benned szenderülnek.

 

 „ami eddig nem érintett meg, most arany szavakat súgott. „

 

vkmaria: Érett asszony…

Érett asszony az ősz, haját, ha kibontja,
arany zuhatagként omlik le a kontya.

 

Dús koronájának minden egyes ága
feje tartásának büszke méltósága.

 

Mosolya, ha villan, szeme, hogyha rebben,
a kacér tavasz sem kacsintana szebben.

 

De nem tagadja le, bizony, meglett korú,
hosszasan sírdogál, ha nagyon szomorú.

 

A bánatos napok kedvét, hogyha rontják,
megcibálja a szél, hát feltűzi kontyát.

 

Dolgos tenyeréből javakat oszt széjjel,
s ha minden elfogyott, elköszön a téllel

 

 

Az én választásom azért esett erre a versre, mert sok rossz, gyenge vers után ez volt az első, amiben láttam fantáziát, és tökéletesen tükrözi azt az érzést, amit a mottóval szerettem volna sugallni. Hiszen nem csak az ember, vagy növényi szépség tud hervadni.

 

Boldogistvan: Vén torony...

Nagy
sötét
szájat tát,
ásít a vén
torony. Denevér
se jár, enyészet
pulzál itt. Rég
nem szól a
harang
sem.

Nincs
szokott
nyüszörgés:
disputa a
lépcső és öreg
egér között, ki
haranghangért
élt-halt sok
évet
itt.

Már
szánni
való lett
rágnivaló.
Világgá űzte
a csend. Hű grádics
leszakadt - az
utolsó
lábnyom
is.

Az
este
jön mindig:
betakarja.
Vár ő álmában.
Harangot ringat,
a párkányát
galambok
lepik
el.

 

 

 

A tizenöt döntős vers 2021.

 

 

 

SirGarhem: Fantáziadarabok Shakespeare és egy lázadó modorában

Szonettkoszorú

Reménylett kedvesemnek,
múzsámnak, ihletőmnek,
Petrarcának és Keatsnek,
kik mindig segítettek

1.
Ó, te, előttem feltárulkozó,
nekem kinyíló virág. Vagy talán én
érzem csak, hogy vágyam el nem fogyó?
Illatodra réten még hol találnék?
Hisz eljő majd a hervadó halál,
és nem marad más, csak mit lelkem óv:
mikor megláttalak, mily szép valál!
Menten elapadt tőled tenger-szóm.
Mint folyó, úgy csilloghatsz csak te, és
verőfényben tündöklesz, éj párja
vakítva elrejteni mily kevés!
Rajtad lépdel át szép fényhazába,
ahogy mindenkit legyőzve vetekszel,
úgy nézem szűnni nem vágyó szemekkel.

2.
Úgy nézem szűnni nem vágyó szemekkel
e tájat, mint arcodat. Rám talál
kacskaringózó birkanyáj, hegyen fel,
leomló vízesés, türkiz madár.
Kérlek, úgy ölelj, mint a tél kinyíló
mandulát. És légy vele ébredő
kikelet. Tekints rám, légy égi bíró
sorsom felett, s nekem csilingelő.
Csókolj, mint tűz parazsát, szeress úgy,
mint kislány rigó dalát. Óhajod
hadd lessem - fonj belőlem koszorút -,
mint anyját szende gyermek. Ó, hagyod?
Az lennék, sugarait érted ontó,
magasan jár e büszke fényhozó.

3.
Magasan jár e büszke fényhozó,
ha eljő, szolga méhek nekilátnak,
és jobban siet a kicsiny folyó,
derűt és örömöt hoz a világnak.
Hallga, mint sír mégis e hölgy után
reggel, kedves reggel, kit mindig elhagy.
Szegény, így általnéz bájos hugán,
mondván, kicsi még ő. Mégis milyen nagy!
Hajnal, csöndes hajnal, ki sok virágnak
harmatágyat terítesz, ki szelekkel
lágyan fákat simogatsz, bár kiállnak
ők díszesen, egyszerűen te tetszel.
Szebb vagy homály leplén, mégis ha felkel,
könnyét ontja a hűvös, nyári reggel.

4.
Könnyét ontja a hűvös, nyári reggel,
s a fű fogja bánatát. És ki hinné,
cseppjeit csak csoda szárítja fel.
Búját bár égi szférákba kivinné,
hallanád hangját, néma zokogását?
Elvakít madarak lágy éneke,
és nem érzed álmod komoly vágyát.
Magány a társa - ennyi élete.
Ám, ha hideg hold végleg elszelel,
s másnak oly édes éj már véget ér,
lám, leveti szűzi-özvegy selyem-
fátyolát, csókja a napig elér.
Ó, reggel, én érzem, s szivem kigyúl,
ha napkorong ajkadtól elpirul.

5.
Ha napkorong ajkadtól elpirul,
mikor szeme is épphogy csak kitárul,
midőn természet nyomodban virul,
vöröslő orcám engem is elárul.
Rabul zölden csillogó tó-szemed
s ébenfa-hajad minden nap elejt.
Kisvirág kezed, s e homlokgerezd -
tőlük szivem minden bút elfelejt.
Lágyan hullámzó, csendes tenger-hangod,
fehér márvány-fogad, szelíd mosolyod;
ó, remélem, egyszer talán hagyod:
tűzzel csókoljam halvány homlokod.
Majd akkor mindened, mi még hideg,
rózsapiros szád színe fesse meg.

6.
Rózsapiros szád színe fesse meg
kalmár posztóját, püspök bíborát,
kofa áruját - almát vegyenek! -,
mélyben elnyúló pincék hűs borát.
Parázsló őrtűz tőled fellobogjon,
légy égi csillag, kitől vitorlás
hazatalál; s kiért véremet ontom:
ékes zászló, otthonom, ragyogás.
Legyél csend a zajban és megnyugvás,
kis csermely a hegyi kősivatagban,
bölcset is megszégyenítő tudás,
és mindaz, mit valaha is akartam.
Te légy lágyszellős hajnalom, felindult
lelkem mitől majd menten elcsitul.

7.
Lelkem - mitől majd menten elcsitul,
álom hogyha jő, édes cselszövő -
Tükörország víg foglyává simul.
Figyelj jól, várj egy kevést, eljön ő
táncos-vidám alakban, kire vársz.
Itt a napok percek, s mi nem jutott
ki néked sorul, tiéd, mire vágysz.
Boldog lehetsz, ez a való, tudod.
Míg röpke szenvedés álom csupán,
mit embertömeg életnek nevez,
te bölcsen álmodj, mit elvet furán,
ki nem tudja, mit képzelet tehet.
És áll még majd palotád, a remek,
akkor is, midőn e kéz már remeg.

8.
Akkor is, midőn e kéz már remeg,
és már mély barázdákat vont idő
ekéje arcomon, gyümölcs kinő:
oly édesen mondom még ki neved.
Legyek bár, vagy legyél te oly beteg,
és épp bánat vagy öröm könnyiből
legyen több, nem lesz, tudom, más, kitől
oly repesve hallanám, hogy szeret.
Trillázó madársereg is bizony
kacagva kinevet. - Képzeletem
szélvészkavaró szárnyán se birom
e gondolatot, hogy másként legyen.
És mégis hiszem hű remény szaván,
veled tartok én e szép éjszakán.

9.
Veled tartok én e szép éjszakán,
bármily hűvös legyen is bár. Kisérlek
hangtalan, belül csiklandoz csalán.
Magamból kifordulok, és tiéd lett
öntelen önmagam. Jaj, meg ne fázz!
Vegyél fel, mint kabátot, bújj belém!
Hidegben hadd legyek véled egy száz
meg száz napon, s ezeregy éj mesél:
miként védtelek én szél s fagy kezétől,
míg tiédet mily nagy gonddal simítom;
és otthonra vágyó lelkem testéből
mint lett otthonod, meleged. - Finom
arcodon lám, örök nyár tüze ég,
igy cseréld le kopott kabát helyét.

10.
Igy cseréld le kopott kabát helyét!
Fájdalom - mennyit viseltem, de már
köddé foszlik, s elpárolog testén
bánatom, érte minden cseppje kár.
Hiányom a szomjúság, kenyerem
kővé száradó igazságtalanság.
Belevésem és el nem engedem
ezt a szent szót: Szabadság!
Rab szülte vágy, vágy szülte rab. Hisz én
érzem, de csak mint vihart akarom,
s nem mint haló, ki éltét kéri még.
Hadd legyek örök fogoly szavadon,
kísérő árnyékod, lét tutaján
vizet nem érő boldogság talán.

11.
Vizet nem érő boldogság talán,
bánat könnyek nélkül, véget nem érő
halál. Hajad tavaszillata, láng
nyári kékég-szemedben - ezer égő
tüzé -, lágy szellő puhította kéz,
tölgyfahordó érlelte finom vágy,
s mit csillagsereg is ámulva néz,
jaj, mind oda lesz, mit álmodom ágy
mélyébe rejtve. Elmúl test, erő,
szépséged is majdan így hervad el,
és nem lesz senki érted epedő,
de múltnak örök képe, akvarell
festené: szeret ő, s miként mesél
idegen, ki mégis siet feléd.

12.
Idegen, ki mégis siet feléd,
hidegen kit szél is megbabonáz,
hátam, arcom éri kacér kezét,
lét lapjain vagyok én pár vonás.
Lerombolom léleknek templomát,
sok munkát tör át, agyagot, követ,
önpusztító végzetem. Vágyom át,
el, le, fel, utánad. Híven követ
téged, titkon csodálom én szemét,
mindenség minek tüzében elég,
és csak szépség, arany marad. Szemét -
vagyon, tárgy eltűnik. Egy is elég:
én, te, ő - már ismered, mint karod,
egy leszünk már mi hárman, akarod?

13.
Egy leszünk már mi hárman… Akarod
még látni e letiport nemzetet?
Országom szakíták szét, darabok
csupán, hol büszke zászló lenghetett.
Három kincsem egy helyen lelt, de lám, más
elvitte mindenem, csendben csitítom:
Hisz ragyog! Tán elvezet e lámpás
hegyen-völgyön, vizen, kicsi hídon
át, túl s keresztül, és ha megmutat
egy szép, új hazát, az lesz otthonom.
Hitem Isten felé jár szűk utat,
lelked szeretem és csak csókodon
nyugszik reményem. Jönnek oly napok:
nézem, nézem én reménylő arcod.

14.
Nézem, nézem én reménylő arcod,
és nem akarok már mást látni többé.
Apad a dagály, nem úgy jár a hold,
elbódul menten, hisz fény nem övé,
mit belőled sugároz. Ó, ha csak
tükrében csodállak, és elveszítem
pillantásod percre is, bús szavak
le nem írják, nincs mi rajtam segítsen.
De ha veled vagyok, belém karol
boldogságmadár - változó világ:
nyárfényízű virágillat dalol,
a szabályok foglyaim, és hibák
végre nincsenek, csak én, rád vágyó,
ó, te előttem feltárulkozó.

Mesterszonett

Ó, te, előttem feltárulkozó,
úgy nézem szűnni nem vágyó szemekkel:
magasan jár e büszke fényhozó.
Könnyét ontja a hűvös, nyári reggel,
ha napkorong ajkadtól elpirul.
Rózsapiros szád színe fesse meg
lelkem, mitől majd menten elcsitul.
Akkor is, midőn e kéz már remeg,

Veled tartok én e szép éjszakán.
Igy cseréld le kopott kabát helyét!
Vizet nem érő boldogság - talán
Idegen, ki mégis siet feléd.
Egy leszünk már mi hárman, akarod?
Nézem, nézem én reménylő arcod…

Tükörország, 2021. febr.-márc.

 

 

 

ezaz : távozó

két tenyeredben laktam én porszem
őrizve védve mint anyja fiát
szép mese kár hogy hol volt meg hol nem
nem maradt más csak az ócska hiány

téged ábrázolt képek ha lógnak
szívem már rég nem utcai vágy
a végtelen éjben a dolgok alólam
rendre kicsúsznak mind mondvacsinált

és ami elmúlt ezredszer is nincsen
száz feladásnak is elme a gát
kultúrmorzsákon koplal egy isten
míg holt szeretője már festi magát

 

 

Gebics: Idővel

Idővel óvatosabbak a vágyak,
és szégyenkeznek a férfiálmok,
a nők köröttem már nem tulipánszálak,
mindinkább vartyogó Bosch-látomások.

 

 

 

zelgitta1: Valaki itt jár

Elhalkuló dalát hallod-e a nyárnak,
míg puha-zizzenve lombuszályból szállnak
arany-moll akkordok, s ez a haló szépség
még zeng, és fölötted kifeszül a kékség?

Még igéz, még bűvöl, még izzik a parázs,
homlokod mögött még bizsergető a láz,
álmaid peremén verőfény és éjek,
ahol vágy virágzik, s a fák égig érnek.

Holnap talán már a rózsák haldokolnak,
rőt avarba hulló selyem-sárga lombnak
ezüst dérrel üzen a csendes hervadás...
S végtelen ellebeg egy ökörnyál-varázs.

Kósza borzongás ring hullámzón a ködben,
foszló reménységek zuhannak törötten,
sápadt hosszúságba nyúlik az éjszaka,
valahol készül már a Nagy Halál maga.

De ha látó szívvel felszín alá nézel,
a mélyben a Titok, az Igazság fészkel:
mag hullott a földbe, s az avar - szerintem-
lábnyomot is őriz, talán itt járt Isten...

 

Molnar-Jolan: Barkák és petárdák

Zöld tincseket hintáztat a lenge lég,
ablakomra nyílnak a fűz barkái.
Hamar hervadó szépségük zsenge még,
s a múló bájban van némi altáji.
Későn alszom el, felszínes az álom.
Ágcsúcson vagyok elkésett hajtás,
nyári lombhajam lazán szétzilálom,
de ősszel elfúj egy hideg sóhajtás.

Ábrándos felhőkben Rorschach-teszt voltál,
mit a húsevő vágy rojtosra rágott.
Néztem, hogy a szél eltorzít, átformál,
már csak szétfolyt párafoltokat látok.
Szellemed petárdáit mind ellőtted,
szememben kihunytak a színforgácsok.
Elképzelt fiaink fel sosem nőttek,
mentegetést szültek a kifogások.

Hajnal van. Szálkás esőre ébredek,
az elengedés utóízét érzem.
Arcod már vaktükör, üres képkeret,
kávé alján leül sűrű kétségem.
Öncsalásom kínos lélekkísérlet,
éppen innen a szekunder szégyenen.
Barkáit a fűz is elszórja szélnek,
nem fontos már, hogy emléked szép legyen.

 

 

eskarita: A halandó emlékezetére…

Finom ered fényes diadalt dobolt,
hajad selymesen ragyogott a Napra,
szemeidben tűz, lelkedben láng honolt,
sosem gondoltál holmi holnapokra.

Elméd ezeregy kedves tervvel játszott,
születő szíved vérző vágyban égett,
tengernyi szépség igézete várt ott,
hol elveszni bűn, dicsőség vagy érdem.

Foszló fuvallat, lenge ábránd, ármány,
így suhant el, mi kelt, élt s a múltba fúlt.
Hűs hant őriz már és mesél a márvány:

harcát kiállta vagy sírba temette
roskadó terhét hűséggel viselte,
ember volt ő, küzdött, örült és okult.

 

AndrasKacso: Őszutó

Bár fénylenek a nappalok,
a hatalom az éjeké,
óvatos, vizsla kém-fagyok
osonnak udvarod felé.

Csíp a reggel s a délelőtt
- november kedve paprikás -
sok siető járókelőt
drótjáról szemlél egy madár.

Tollát borzolja, hallgatag,
közelebb húzná a napot,
bolyhos köd volt a paplana,
bizony keserves állapot.

Csőréből elröppent a nyár,
vacog a hang, remeg a dal,
nagy ég alatt csodára vár:
zúzmara-zúzó diadalt.

Őszül az ősz, szépül a tél,
vadgalamb látja s bánatos,
ábrándokkal hó-szag beszél,
fehér lesz tán a holnapod.

Kék a hideg, acél-lila,
ajkaidba csókol a szél,
készülhetsz levél-randira,
búg a madár s drótot cserél.

 

 

M. Laurens: HERVADÓ SZÉPSÉG

Mondd, hová tűntek lelkemből a vágyak?
A hajnalra gyűrt lepedőjű ágyak,
Az ölelés, a sok-sok szerelmes szó,
A réges-rég feledett tavalyi hó.

Mondd, hová tűnt szépséges ifjúságom?
Úgy illant el, akár egy kósza álom,
Hová lett belőlem a tűz, szerelem,
Mosolyom már nem kell: a kutyának sem.

Az utcán, a férfiak félre löknek,
Átnéznek rajtam, vagy épp kiröhögnek,
Csatakos ősz hajam a szemembe hull,
Ráncaim csak mélyülnek, egy sem fakul.

Elhervadt a szépség, kiégtek a vágyak,
A hajnalra gyűrt lepedőjű ágyak,
Az ölelés, a sok-sok szerelmes szó,
A réges-rég feledett tavalyi hó.

Budatétény 2021. február 27.

 

H-Toth_Eva: Virágzó fák

Emlékszem egy fára,
erős törzsére,
égig érő ágára,
és arra a rengeteg
illatos virágra,
amit rajta szellő lengetett,
a nap fénye meg dajkált.

A szirmok bársonyán
áttetszőn csordogált
a lenge tavasz,
kócokat babrált porzók
szálaiba egy döngicsélő
szárnyas munkás mohón,
s rügyek bontakoztak,
pattanva nyiladoztak
egyik a másik után.
Virágból növesztett
lombot egyetlen délután
a lágymeleg tavasz a fán.

Emlékszem, miként duzzadt
pihés erezetében az élet,
rezzent, fodrozódott a szélben,
és édes illatát szórta,
mint szirom molekulát,
hogy hírül adja mindenkinek,
aki csak arra járt,
ha jól figyel – lélekkel -,
nagyon szépet lát.

Holnapig. Csak holnapig.
Aztán barnán rozsdálva
foltokban elvérzik
a selymes vászon,
foghíjakat tép a virágokba
az a komisz szél,
s azt a gyönyörűt
- ami volt tegnap még -,
szertehordja, szerteszét,
szerelmes tavaszi
sóhajának halk neszét.

Emlékszem egy fára.
Arra az erős törzsre,
arra a vaskos ágra,
a szirmok illatára.
Emlékszem egy nyárra.
Szerelemre, ifjúságra,
csókok ízére, a lázra,
a forró éjszakákra.
A letépett virágra.
Emlékszem a szépre,
a kósza hervadásra, és terád.
Mert te voltál a virágokból
szőtt lomb szívem tavaszán.

 

 

111111: Volt-nincs téli esték

Kemencepadka, gubbasztó semmi,
régen összedőlt a búbos háta.
Jó lenne újra ott tenni-venni,
sóhajtva sóvárgok karácsonyára.

Tovatűnt, volt-nincs hólepte esték,
ablakon kukkoló, kíváncsi hold,
vibráló légben apró szénszemcsék.
Istenem, mindez de régen is volt.

Emlékszem, s álmomban visszamegyek,
örökölt szőttes takar, átölel
bús esteken a nagymama-meleg.
Szilva aszik a langyos sütőben,

édeskés szaga torokkaparó...
- kemencéből szálló emlékillat
a kalácsnak érzett friss vakaró,
s ahogy a mama dúdolva ringat...

 

 

 

teve: A fűzfa

S hogy mellkasára vette köntösét,
a nyírfa mély aranyba öltözött,
juhar fonákján gyúlt a tönk-sötét
a bükk-sudár s a szőke szil között,

és suttogott a szélbe sok titok,
a sűrű álmot nem hallotta fül,
míg ősi tánc ütése kondított
a törzseken, a szívben legbelül,

csak ő fordult a földnek, napra hét,
és számlálta a lépések sorát,
a hervadásba zárva üstökét
a lápokon, a réten és tovább

a száz talányú víz fölé hajolt,
mert szépnek lett, s mert ő csak fűzfa volt.

 

 

piroska71: Dérvilágom

Dérben írom meg a mondanivalómat,
avarmenedékben reményem megóvhat -
apró rőzseneszek, moha-puha álmok,
szívem galagonya, bordám száraz ágbog,

dércsípése sajog őszi koronámon,
smaragdszínű, bársony mohaágyba vágyom,
hogyha sértik lelkem ólom-nehéz könnyek,
reccsenő csontjaim öregedést nyögnek,

galagonyaszívem parázslik, majd hamvad,
csilló gyöngysorrá lesz pókhálón a harmat,
rőt lombjaim gyengék, kristálykönnyben áznak,
rézszín leveleim szép emlékké válnak,

hó-tiszta papíron bíboralkony mesém,
őszkönnycseppbe mártott fűzfavessző hegyén
rozsdás memoárok, megrajzolt gyöngyszemek
regélnek csendben, majd törpülnek a neszek,

görnyedt magzatpózban borul rám az alkony,
zúzmaracsipkében örök-álmom alszom,
hantomra hullik a jégvirágok szirma,
sötét éj felettem, mint kiborult tinta...

LLzoli: Belégzés

nem zártad be az ajtót magad után
csendben küszöb alá fekszik a vágy
a huzatot nem lovagolja semmi
az univerzum magába inhalál

csak ingerekkel nem válhatok teljessé
a létben már csak néhány pillanat van
eltűntél és én este megfürdök
a legsötétebbik magány-árnyalatban

 

 

Church73: Intermezzo’

Körülöttünk csendes, zajtalan az éj
- a félig égett gyertyán viasz csordogál -
van bennünk még tartás, szunnyadó erény,
halk futamot játszom a bordád-zongorán.

Vágyakozva nézlek: szemedben ott a tűz,
- bőröd hófehér, a sors alig korrodál -
bár hervadó a szépség, pillanatot űz
a szenvedély, mi sóhaj-kottát komponál.

Hangod nekem dallam, a tested ékszer
- amit az idő oly hiába farag -
és nem bírtalak viselni elégszer
ahhoz, hogy egyszer is megunjalak!

 

 

RudolfB: Minden mindennel

Csak nézem, ahogy a kockacukor
a jéghideg kávéban vergődik,
némán, majd a sötét mélyben kuksol,
pedig minden románc így kezdődik.

A konyha kreolbőrű, leégett hátáról
lehámlik minden odacsapódott szó.
Zsíros kijelentések valóságától
egyedi ízű a csempe és a rezsó.

A mosatlan, mint absztrakt alkotás.
Kezeim megmosnám, de nem tudom.
Olyan csend-életbe festett akt-vallomás,
piszkos. Egyszerű. Az én kubizmusom.

A csap is csöpög, vízkövet táplál,
félre nyelt a lefolyó, csak kluttyog.
Olyan, mint a régen megtelt ágytál,
szaga ugyan jelez, de csak suttog.

A hűtő bentrekedt zúgását figyelem:
mint egy éhező kisgyermek gyomra.
Bár nincs hitelem mégis fizetem
gyűjtök a leendő nyomoromra.

A mennyezet a nyakamba pereg,
talán korpának nézik a vállamon.
Egyszer ráfestem a téli eget,
hogy hó takarjon be az ágyamon.

Az ablak ereszt, besüvít a szél,
pókhálóba ragadnak a gondok.
Az elmém, mint rozsdás, kopott acél,
határt szab. Talán most, talán pont ott.

 

 

szederfalu•  2020. november 4. 18:15

POET ANTOLÓGIA POSTÁZÁS!!!

Kedves Szerzők!

A mai napon megkezdtem az antológia postázását. A tartalomjegyzék szerint haladok. 

Ma, november 4-én a következő szerzők kerültek sorra:


Alexander R Coney, Ambrus József, Andók Veronika, Atelk, Bakos Erika, Baranyi Imre, Birinyi Rebeka, Bíró Rudolf, Borbély Bálint, Buri Alexandra, Bozóky Balázs, Czirják Béla, Csirke Zoltán, Csík Ferenc


A továbbiakban hozzászólásban fogom minden nap jelezni, hogy ki várhatja a postást. 

A küldemények buborékfóliás borítékban, elsőbbségi ajánlott levélként érkeznek, Bogdán Mária a feladó. Azaz én 😄


Szeder

szederfalu•  2020. szeptember 19. 21:21

13. POET ANTOLÓGIA eredményhirdetés!!!

Kedves Szerzők!

Elkészültünk a válogatással. Néhány adat:

127 pályázat érkezett, ebből 2 volt érvénytelen, mivel nem linkeket küldtek, csupán a versek címét...

78 sikeres pályázatot szerkesztettünk bele a kötetbe. Plusz a három nyertes, a költészetnapi pályázatból. Nekik gratulálunk, de a többiek se keseredjenek el, írjanak, gyakoroljanak, hogy jobbak lehessenek!


A kötettel kapcsolatos fontos információk:


Útszéli virágok címmel az Undeground kiadó gondozásában jelenik meg,115 oldalon. Megjelenés várható időpontja október 20.

A borítót Portörő Kátya fotója alapján Bogdán Annabella készítette. (A tervezetet hamarosan megmutatjuk a poet face oldalán)

A kötet ajánlóját MLaurens írta.

A kötet ára: 3000 forint + postaköltség, ami 1090 forint. Egy borítékba maximum 2 kötetet tudunk postázni, tehát ezzel számoljatok, ha többet szeretnétek, több borítékban adjuk fel. Csomagküldést nem vállalunk!

Kötetet az is rendelhet természetesen, aki nem került bele. 


Teendők:


Fizetési határidő: 2020. október 4.


Akinek eddig a napig nem érkezik be a díj, az sajnos kikerül a kötetből, mivel a nyomdába csak akkor küldjük a kéziratot, ha beérkeztek az összegek. Senki ne várja el tőlünk, hogy saját zsebből finanszírozzuk meg a példányát!


A következő számlaszámra kérjük a befizetéseket:


Bogdán Mária 11600006-00000000-32385959 (Erste Bank) 


IBAN:


HU83 1160 0006 0000 0000 3238 5959

A megjegyzés rovatba kéretik beleírni a példányszámot és a nick neveteket, hogy mindenkit be tudjunk azonosítani!


Ha elutaltátok az összeget, a poetantologia@gmail.com emailre írjátok meg a postázási címeteket, ahova kéritek! Külföldi utalás és cím előtt egyeztessetek előbb a postai díjról, ezen az email címen!

Személyes átvétel nem lehetséges, mert a poet találkozó még kétséges! Egy esetben lehet személyes átvétel: Szekszárdon. Aki ezen a környéken lakik, egyeztessen szintén emailben! Ha mégis lesz poet tali, akkor azt október 24.-re tervezzük! Erről időben kaptok tájékoztatást!


Tehát amit várunk: 1 példány esetén 4090 forint! 2 példány 7090 ft. 3 példány 11180 ft. 4 példány 14180 ft. És így tovább. A megjegyzés rovatot ne felejtsétek!


Következzen tehát a tartalomjegyzék:



Tartalomjegyzék


Alexander R. Coney: Visszhang csengő

Ambrus József: rádióhullámokon

Ambrus József: tömény letargia

Andók Veronika: Rajzoljunk csodát!

Atelk: Szonettpróba

Bakos Erika: Ha ledobálom...

Bakos Erika: Téli séta

Baranyi Imre: Honvágy

Birinyi Rebeka: Érintés

Bíró Rudolf: Három lépésnyire

Borbély Bálint: Kontárkodás alapfokon

Buri Alexandra: Emlék-tánc

Bozóky Balázs: Balatoni este

Bozóky Balázs: 2 fog

Czirják Béla: Egy mondat ismeretlenei

Csirke Zoltán: Végtelent vagy percnyit

Csirke Zoltán: A léted

Csík Ferenc: Pislákoló élet

Dr. Murzsa András: Inkubátorban

Dufek Mária: Tavaszunk örök

Farkas Erzsébet: Honvágy

Freyja.seior: Mama szeme fénye

Franz Mercury: Fekete-fehér égbolt

Gabre Anna: Pantomim

Galambos István: Apám

Galazek István: Így jó

Grósz Dávid: Letojom tabletta

Gutheil Zsolt: A teremtés könnyei

Gy. Orbán Éva (Evanna): Asszonyok

Györkös Nóra: Anyák napi apeva

Győzőkormi: A bosszú, ami hosszú

Gyurkovics Margit: A pad

Hangyási Mihály: Panelcsók

Hegedűs Hajnal: Ablakom alatt

Hecz János Sándor: Hallgasd meg fohászom 

Herczog Gyuláné (Pilla): Mindegy-idő(k)

Horváth Edit Fresh: Nyári haikucsokor

Horváth Szabolcs: Szabadság

Horváth-Tóth Éva: Szunnyadó 

Káldi Zoltán: Gravitáció

Káldi Zoltán: Pán az űrben

Kevelin Kiss: Csirkefarhát

Kicsi Dorothy: Pokoltánc

Kolozsvári Olga: Szócsavar

Kormány Gábor: Őszi dal
Kövecses Anna: Alföldi anziksz

Kövecses Anna: Reneszánsz

Lény Ede: Ha a pának

Ludmanné Papp Ilona: Máglyát lobbantott

Kovács Ádám Máté: Bábel tornya

Molnár Jolán: csatlakozás

Mondok Judit: Zaj

Oroszvári Kata: Őszi este

Ökrös Barbara: Reggel

Paluska Jánosné: Őszi képek

Pete Márk: Többemeletes éjszaka

Petres Katalin: Esteledik

Petres Katalin: Vízválasztó

Pintér Ákos: Kis óvodás én vagyok

Pocsai Piroska: Erdei pihenő

Pocsai Piroska: Idő szülte hangulatom 

Ratting Fanni: Tévedés

R. Rácz Péter: Nemrepülés

R. Rácz Péter: Támpont nélküli horizont

Rózsa Richárd: Kalapács

Sárga Nárcisz: Rebben a lelkem

Sárosiné Mikó Ágnes: A kézcsók

Schmidt János: Csupaszon(g) 

Schmidt János: Kopjafa dallama

Szebegyinszky Réka: NŐ és FÉRFI

Szederfalu: Ki vagyok én valójában?

Szegő Judit: Békaperspektíva

Szegő Judit: Hajnali névsorolvasás

Szekrényesi Judit: Léleksodrás

Szelu: A meg nem hallott válaszod

Szerencsés Tünde: Az a régi nyár

Szerencsés Tünde: Szerelmes vers

Székely Atilla: Álomkép

Szilágyi Péter (PeterSzilagyi): Verskoszorú

Szőke Zsuzsanna: közön-marta társadalom

Takács László: Ott

Takács Tamara: Fruzsinának

Tamás Andrea: Smink nélkül

Tamás Andrea: Félénk vallomás

Tibor Láposi: Megidéztél

Tóth Enikő Enci: Őszutó

Tóth Enikő Enci: Virágok között...

Tömör Gábor: Este

Vajda J. Gábor: Őrségváltás

Vajda J. Gábor: Elalvás előtt…

Varga Erzsébet (vargaerzsebet): Abortált babák

Varga Mikulas: Lenéztek engem?!

Várady Endre: Pillangók

Vízkeleti vizi László: Anyám a parázsló cigaretta fényénél


A költészetnapi verspályázat győzteseinek természetesen nem kell fizetni, postaköltséget sem.


Pilla és Szeder


szederfalu•  2020. augusztus 15. 10:54

13. POET ANTOLÓGIA PÁLYÁZAT!!!

Kedves Szerzők!

 

2020-ban is lesz poet antológia, a poet.hu szerzőinek műveiből, az Underground kiadó gondozásában.

 

Címe: Útszéli virágok


A válogatáshoz a 2019. június 30. és 2020 augusztus 15.-e között a poet főoldalán megjelent versekkel lehet jelentkezni. Maximum 3 verset várunk, de ez nem jelenti az automatikus megjelenést. Ezekből fogunk válogatni.


A jelentkezési határidő 2020. szeptember 06. 23 óra 59 perc.


Kérünk benneteket, hogy csak linkeket küldjetek!

Aki nem a versek linkjét küldi, az sajnos kizárja magát a pályázatból!
Erre azért van szükség, mert a főoldalon megjelenő versek már moderálva vannak, és egységes a betűtípus, valamint a betűk nagysága, ez meggyorsítja a szerkesztők munkáját ( Pilla és Szeder).
Az antológia várható megjelenése szeptember vége, októberben Budapesten könyvbemutató, amire már hozhatjátok magatokkal, mivel addigra  postázzuk is. A Poet-tali várható időpontja: október 24. Ezt sajnos a pandémia felülírhatja, de reménykedünk. Személyes átvételre nincs lehetőség épp ez miatt.
A kötetbe való bekerülést egy antológia megvásárlásával kell megfizetni, ennek összege 3000 - azaz háromezer - forint. Plusz 1090 ft. a postaköltség, ajánlott levél formájában, hogy elkerüljük az eltévedését a könyveknek. Mint látjátok ez jelentős növekedés az eddigi évekhez képest, de idén másik kiadóval dolgozunk. Viszont a pályázat beküldése ingyenes, de kérjük, csak az pályázzon, aki meg is vásárolja a kötetet! A tavalyi antológiából ugyanis még van, 46!!! szerző egyáltalán nem jelentkezett érte. 

 

Fizetni eredményhirdetés után kell, akkor adunk számlaszámot! (Senki ne küldjön előre pénzt, mert a számla is más, mint az eddigiek!)


A pályázatokat a következő e-mail címre várjuk:

poetantologia@gmail.com


Az üzenetet tárgya mezőbe a: Útszéli virágok-at kérjük írni!

A költészetnapi pályázat első három helyezett verse természetesen díjmentesen benne lesz. Emlékeztetőül ők:

Bíró Rudolf: Három lépésnyire

Molnár Jolán: Csatlakozás

Gutheil Zsolt: A teremtés könnyei

 

Mindenkinek sikeres pályázást kívánunk!

 

Bogdán Mária (Szederfalu)

Herczog Gyuláné (Pilla)

 

Figyelem! 

Az antológia nem a Poet.hu kiadványa, az ahhoz tartozó pályázatot sem a Poet.hu szervezi, ahogy az az eddigiekben is történt. Minden egyéb kérdésre itt válaszolunk a bejegyzés alatt. 

 

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom