Holdfény, március döntős versek

virginas_andras2022. március 25. 18:21

Márciusi holdfénysimogató

 

Nézd, a kinti jégcsapokra
édes álmot hint a Hold,
sárga fénye ráhajolna,
mint egy égi rozsdafolt.

Ölbe kapja észrevétlen,
épp fogócskát játszanak,
pirkadat jön, ring a réten,
mint hömpölygő áradat.

Télkihordó furcsa reggel,
bent a házak szótlanok,
némelyikben szól a vekker,
bámészkodva néz az ember:
jégcsapokba bújt a Hold?

 

 

cseszlovak2022. március 24. 13:49

olvastam költőtárs

 

olvastam költőtárs olvastam művedet
holott tekinthető szamizdatnak
azt meg nem olvasok általában
mert az ilyes művek nem izgatnak
homlokomon csorgott aközben a holdfény
fáztam tőle s persze nem örvendtem
rettentő rímek üldöztek botolva
úgy hittem, hogy elpusztulok menten
de aztán költőtárs túljutottam rajta
elcsitult a szörnyű képkavalkád végül
én a kortárs versbe tél a márciusba
vég a szerelembe belekékül

 

 

 

Doki662022. március 21. 19:42

Márciusi holdfény

 

Olyan tisztán látom a múltam,
valamit mégis kérdeznék magamtól,
szivárványablakban holdfény, március van,
csak én építkezem bizarr divatból
pár verset, amit magam mögött hagytam,
ami fölkavarja fenékig a Földet, -
ugat a holdfény, kerget szakadatlan,
mint homályok között az atomtöltet.
Fölsír a március, szívem szétpattan,
rám simul a holdfény aranyruhája,
szembogarad tükörképe maradtam,
amíg a friss zúzmarát összekuszálta.

Holdfény sugara végleg elvakít,
a hajnal lepedőjén kipattan a rózsa,
magamra rántom a fény lepleit,
amíg a messzeség ráhajol a tóra.
Kissé bizarr a március emléke,
száműzött az éjszaka szobra, -
tavaszi boldogságom mégis felérne,
ha a napfény fölé magasodna.

Az új március végül beszámol,
holdfényben írja a történelmed,
és bekopog a bohém literátor,
aki, mint hajótörött, vezekelhet.

 

leka2022. március 21. 18:33

Káprázat hamis fénye

Mikor az ujjait végig húzza a hajnal
égbolt deltás hátán, nappal bíbora serken,
nézem ámulattal, ujjongó diadallal,
és ízlelgetem, mint nemesül majd a versben.

Zöldbocskoros rügyek feltörő sóhajába
márciusi szellő vegyül, madárraj hangol,
pázsittá zsendül a fű, árad nemsokára,
s fürkész tekintetem a tavaszban csatangol.

Megyek andalogva az illatrévületben,
lelkemben érzem a virágok szusszanását,
mielőtt eltűnnék a fáradt szürkületben,
lekövetem a nap másfelé fordulását.

Egyszerre kihűl a káprázat hamis fénye.
Közelben háború dúl. Az élet meghajol.
Város szétbombázva, s ártatlanok reménye.
Halottaké a hold, vigyáz rájuk valahol.

 

 

hangyasi2022. március 20. 18:15

Fénybe mártott remény

A koratavasz nedves, földillatú sóhaja
egy gólya kelepelését karcolta lelkembe,
s míg kabátom melegén egy harmatcsepp kacagott,
a feloszló sötétbe a nap reményt faragott.

 

logosz2022. március 16. 09:50

Csók

A hegy már csupán csak homályos méla folt,
tavaszt sóhajt a sóvárgó gondolat.
Színes lesz lassan, mi nemrég szürke volt,
- a pillanat parányi bimbókat bontogat.

Tócsába gyűl a holdfény lent a völgyben,
zizzenő árnyak közt fürdik a teste.
Megmártózott lassan a tótükörben,
s feküdt ránk csendben, friss, üdén az este.

Csillagokat sírtak az istenek,
padunk körül lágy szellő zümmögött.
S mint ezüstös, óriás rizsszemek,
fenyők álltak őrt, szerelmünk fölött.

 

 

Molnar-Jolan2022. március 13. 10:25

Fordul az újhold

háztetőkre ködszemergés von fertőt,
fölötte holdvilágtalan, szürkés ég.
a város lidérces búrája felhők
rétegén tükröződő, vaksi kétség.
a félhomályból fagyhatáron ingó
ágak szondázzák, hasad-e a hajnal.
a zörgősre fáradt avaron nincs hó,
csak dérlepte fűcsomók kócos hajjal.

völgyzugokban csupaszon kuporognak
a rügyfakadásra kész cserjék. kissé
késik március, mint randiról szoktak
megjátszós lányok – elkoptatott klisé.
a mindenórás bimbók dideregve
érzik a tavasz sajgó ingereit,
de hideg hírek fújnak kikeletre,
türelem rózsát, békét nem terem itt.

borzongok, bár körülölel a paplan,
télvégi depressziómat takarom.
éjjel újra átforgattam magamban
a múlt kacatját, nem maradt, csak a lom.
malom-óra jár, üt felet, egészet,
őröli a hántolatlan ábrándot,
kerekek zúzzák, mi rég elenyészett.
redőnyrésen virradatnak álcázott

fényszennyezés a sarki utcalámpa.
cirkó dorombol, majd visszaszabályoz.
leng az inga. hajszálon függ, talán ma
dől el, éltet a holnap, vagy halált hoz.
a hold körtánca hol apad, hol árad,
egyre csak torlódik napok gondhalma.
előszele fújdogál új normának,
parttalan a jövőtlenség borzalma.

helyzet van, amit szorongva szemlélek,
bár némi unokázás is jut nekem.
önkéntes karanténban teng test-lélek,
mélymerülésben talán kibekkelem.
tavaly ilyenkor rajtam nehéz súly volt,
de máig nincs b tervem, ha kisiklik
random sorsvonatom. fordul az újhold,
nem látni még a pengevékony kiflit.

 

eskarita2022. március 13. 10:17

Márciusi dal

Hold ON. Kitartás! Hol vagy március?
Ébredő zavar vált álmodó közönyt,
a lány a házból mégis rám köszönt…
Úr fakó kalapját tépi kerge szél,
Hold OFF. Késlekedsz! Hol vagy égi fény?

Hold ON. Kitartás! Hol vagy szép tavasz?
Kamu plakát hirdet négy évre jövőt,
míg ölbe görnyedt, zörgő vállain
februárunk hordoz fészbúknyi panaszt.
Hold OFF. El ne késs! Hol vagy égi fény?

Hold ON. Kitartás! Holdfény arcaink,
hamuszín karikák szemeink körül,
aki nem gyászol, szinte már örül,
csak a gyerek rajzol Napot, barikát.
Hold OFF. Ragyogj fel! Hol vagy égi fény?

Hold ON. Kitartás! Hűvös lett megint,
míg valaki éppen jobbról balra int,
más balról jobbra, s Kelet és Nyugat
súlyos tenyér alatt keres kiutat.
Hold OFF. Ne vessz el! Hol vagy égi fény?

Hold ON. Kitartás! Drága március,
cinke-éneked küldd jó magasra fel:
akad itt, ki még veled énekel,
és fészket rak talán majd a rab remény.
Hol vagy? Bújj elő, jöjj el égi fény!

 

 

 

negyvenkilenc2022. március 13. 09:14

Árapály

Kedvesem, légy te aranyló napom,
s én fényedben fürdő ezüstszín holdad,
sugarad, ha lanyhul, átvállalom,
s izzok mint nap, míg fáradalmad olvad.

Kedvesem, légy te selymes tavaszom,
míg engem ősz kerít, színes levelű,
de rabul nem ejthet, kitavaszodom,
enyhet adni néked, te csillagszemű.

A szép március szeptemberré vénül,
napfényből holdfény lesz egy hűs éjszakán,
s ki amint adott, aszerint kap vissza.

Én tudom, benned a jóság háza épül,
s ezer kalász serdül lelked tavaszán,
én holdam s napom, földem fényed issza.

 

 

 Vihar2022. március 8. 17:52

Vigasztalásaim

Halkan gyere, ha jössz,
Hangoddal takarj, kezeddel kötözz,
Óvj, ha némán néz a holnap,
Halkan gyere, ha fegyverek ropognak.

Csak egyszer bár, de biztosan,
Te gyere, keress, hiába sokan
Feszítik meg álmaikat csendben,
Csak egyszer bár, szíveddel kezedben,
Gyere!
Ha jössz, halkan,
És ne higgy a csábító szavakban,
Türelmesen majd megvárlak,
Gyere, rám itt már senki nem találhat...

Ha nem jössz, majd én megyek,
Álljanak előttem völgyek vagy hegyek!
Te hívj, ha némán néz a holnap,
Halkan megyek, ha fegyverek ropognak.

Talán egyszer, de egészen,
Ha vért izzad az alkony merészen,
Rettent a csend, de hangodat hallom,
Talán egyszer, de elégszer bevallom,
Talán. 
Halkan jövök,
Ne tudja senki, hogy bennem örök
Zsongást hagyott tisztaságod,
És ijeszt az éjjel, nem hoz már álmot.

S ha nem megyek, bocsáss meg,
Nem kérem, szeress s azt, hogy találj meg,
Őrizem álmod otthonnak,
Halkan távozz, ha fegyverek ropognak.

(Mellékdal)

Megkínáltál, s ettem belőled,
Leültettél, de felálltam előled.
Megkínálnálak, minden oly mostoha,
Ülj le elém, s ne állj fel soha.

Márciust hajt az alma ága,
Nem tudom lesz-e idén virága!?
Ma minden hideg tettektől ázik,
De arcod hűvös holdfényt virágzik.

 

RudolfB2022. március 3. 14:24

Megnyalt könyök

Tegnap rózsaszín-vattacukor

felhőket láttál az égen.

Pedig be volt borulva.

Csak álltunk kéz a kézben

az eső alá szorulva.

Kinyújtottam a nyelvem,

- ez a perc most kétszemélyes -

majd naívan megkérdeztem:

Ez miért nem édes?



*



Tegnap úgy éreztem magam,

mint egy kihűlt bolygó:

forogtam a mikró tálcáján.

A nap, mint örök-mosolygó

égetett, az élet pályáján

keringtem, saját levembe főve:

kívül még pont jó, de belül

már rég túl vagyok főzve.

Vártam bezárva, egyedül,

a lét-kicsapódásra,

hogy nyomot hagyjak rajtad,

az apa-pótlásra.



*

Tegnap nem tudtam aludni.
Tollpárnámban megrekedt
szárnyalás volt az álom.
Az ágyam sem volt megvetett,
csak a szemrehányásom.
A párnámhoz tapadt egy fényfolt
azt hittem reménysugár.
Már nem emlékszem arra, ‘mi szép volt.
Az idő mindent kiretusál.
De Te jól aludtál.
Horkolásod sem zökkentett ki ebből.
Hisz Magadnak is hazudtál
az apa-fia szeretetről.

*

Tegnap még március volt,
ma meg viccnek érzem magam.
Tréfát űztél belőlem
s én fapofával, arctalan
álltam az esőben.
Leszakadt gombként gurult

a Hold, majd megállt egy tócsában.

Köd-hályog szállt le tükörszemére

a víznek. Sárga színű, ágytálban

pangó önarckép, kit estére

falakhoz szegelt pillantás tart.

És akkor már mindegy, hogy

benne vagy bele, de látod,

látod magad, azt ki térdre rogy,

és családnak nevezi a hontalanságot.

*


Sokat rágódom a múlton. 

De kezdi elveszteni az ízét
-
mint a rágógumi. Nyújtom,

oldom, de még tartja a színét.

Inkább lufit fújok belőle,

mert az elfojtott harag

visszaáramlott levegője

egyre csak táguló anyag,

ami végül explodál.

A hang-robbanás után

légüres csend exponál

maszként hordott bajuszán,

és a sok emlékcafat

a kezéhez tapad.

 

 

madaras2022. február 26. 20:02

Álomra várva

Bús éjszaka - kínoz a test baja, kábít,
benn, szívemen izzik a nappali szenny,
kinn Éj ura – Holdnak a fénye világít,
de ablaki függönyöm elfedi ezt.

Még kerget a sok kusza gondolat engem,
ám jó Uram érzi a vágyaimat:
Óvj Istenem, óvd hitem, oldd fel a vétkem,
imám megidézi az Angyalodat!

Elpilledek – és lehet - itt van az őrzőm
- így boldogan élem az álmaimat,
mert tisztul a lelkem a tegnapi szennytől
- ezt élvezi testem a paplan alatt.

Fény surran a hajnali ég peremére,
hűs reggeli szélben a kert zajosabb -
majd Nap feje bukkan a domb tetejére
- s már fény-keze színezi ablakomat.

… és hallom a dallamot - ágon a kántor,
csodás zene - harsog a csőr szerenád,
tavasznak az illata – érzem e mámort,
Jöjj, március ! Űzd el a tél zavarát!

 

 

 piroska712022. február 26. 15:00

Horváth Piroska
Március galambja

 

Vérben hullt a földre február-hold fénye,
romjaira dőlt szét valahol egy világ -
dobbanjon ritmusban szívekben a béke,
reménnyel szóljanak ajkakról az imák...

... mert gyermek pilláról gyémánt-könnycsepp pottyant,
telihold vigyora nyomasztotta lelkét,
világnak bugyrában békétlen-üst fortyant -
most csend-meleg nélkül rója végtelenjét,

mint a semmibe fújt, árva pitypang-pihe,
sírdogál egyedül zsenge-lét szegélyén,
most dőlt rommá, porrá otthona és hite,
elvesztette anyját, apját is szegénykém,

talán a tavasznak burukkol galambja,
elviszi a békét, elviszi az igét,
ne hulljon a világ mozaik-darabra,
jövő-rügy borítsa olajfák tövisét,

szelíd galamb viszi március-hold fényét,
örvénylő felhők közt repül zsenge szárnya,
mandulányi szíve lükteti a békét,
smaragd-ágat ejt a megtévedt világra...

 

 

Nata2022. február 25. 14:53

-Csel-
Kint eső. Bent tavasz.
Kint villám. Bent panasz.
Cselt sző az idő.
Én itt vagyok. Te ott.
A vágy szárnyakat bont,
S veled leszek.
Kint sötét. Bent fény gyúl.
Felém puha kéz nyúl,
Csókolj meg, kedves.
Az eső csak esik.
A hold már nem fénylik.
Egyedül vagyok.
A magány nyomorult,
Az élet bonyolult.
Lehullt egy csillag.
A fény kialudt már,
Rád egy jó barát vár.
Együtt könnyebb lesz.

 

 

celtichun752022. február 22. 20:24

Balogh Zoltán

Egybekelő

 

Büszke akác és egy meggyfa
nyújtózkodik lassan ébred
könnyű kűrjeit utánozva
az enyhe délkeleti szélnek.

Súrlófény csillan fehér kontyon
belé ezüst fésűt tűz a holdfény
meggyfa mosolyog, fogaimon
villódzik rég bujdosó remény.

Amott az akác eleven, de lomha
most férj lesz, eddig agglegény
nagyot ásít, ágait felborzolja
szálkás testén lenge a mellény.

Éji kertre ezüstöt önt Atyám
menyegzőre készül a násznép
nárcisszal szemez egy tulipán
léptem félőn friss tócsán átlép.

Rád figyelek így, zápor után
(hopp egy macska átsuhant)
eléd magam porig bontanám
vagy ölelnék kacska-ágúan.

Agg szívet érnek a hormonok
téli cellákból iszkolnak a nedvek
keringetlek, mint engem a csillagok
tapsol a násznép, velünk nevetnek.

Te Édes, csupa meggyem leszel,
és én hozzád növő zümmös akác!
bújhatok hozzád, visszaveszel?
március van, még kell a kabát.