HERVADÓ SZÉPSÉG PÁLYÁZAT, EREDMÉNYHIRDETÉS!!!

szederfalu•  2021. április 3. 12:42  •  olvasva: 4073

Kedves Szerzők!

Véget ért a 2021. pályázat, megjöttem az eredményekkel.

Az idei pályázatunk több ponton is rendhagyó, és ezt pozítív élményként éltem meg. 

Több, mint 300 - azaz háromszáz - vers érkezett! Nem elcsépelt mondat, hogy a zsűri nagyon nehéz helyzetben volt. Mert abban volt! Rengeteg gyönyörű pályázatot küldtetek! A mottó csodálatos versekre ihletett benneteket!

Első körben minden zsűritag húsz verset választott ki az elődöntőbe, majd ezekből került ki a tizenöt döntős vers. A döntős verseket 1-15 ponttal értékelték, ezeket összeadva alakult ki a végleges helyezési sor. Nem is húzom tovább az idegszálakat, utána folytatom majd a hablatyolást :)


1. LLZoli: Belégzés 38 pont

2. teve: A fűzfa 36 pont

3. SirGarhem: Szonettkoszorú 35,5 pont


4. Molnar-Jolan: Barkák és petárdák 35 pont

5. 111111: Volt-nincs téli esték34,5+0,5 pont

6. RudolfB: Minden mindennel 34,5 pont

7. Zelgitta1: Valaki itt jár 32 pont

8. H-Toth_Eva: Virágzó fák 29 pont

9. Church73: Intermezzo 27 pont

10. Piroska71: Dérvilágom 26 pont


11. ezaz: távozó 25,5 pont

12. eskarita: A halandó emlékezet 24,5+0,5 pont

13. Andras-Kacso: Őszutó 24,5 pont

14. MLaurens: Hervadó szépség 24 pont

15. Gebics: Idővel 17 pont


Rendhagyóként jellemeztem az idei pályázatot, ami abban is megnyilvánul, hogy mind a tizenöt döntős vers kiemelt lesz! Ezen kívül a szokásos oklevelet és szöveges értékelést kapják.  Az első három helyezett, természetesen ingyenes bekerülést a poet antológiába, de nagyon szívesen látjuk a többi verset is majd a jelentkezések között! Ha én szerkesztem, tuti azokat fogom beválogatni :)


Másik rendhagyó újításom, hogy mivel tényleg sok jó vers érkezett, a kimaradt költeményeket újra átnéztük, és mindeki választott egyet belőlük, akik ezzel indultak a KÜLÖNDÍJ opcióban. Őket 1-10-ig pontoztuk, ebben én is részt vettem.


Ők pedig:


1. Virginas-andras: Évszakok 36 pont

2. hangyasi: Benned élő én 34 pont

3. Boldogistvan: A vén torony 28 pont

4. vkmaria: Érett asszony 27 pont


A különdíj nyertese szintén ingyenes bekerülést kapott az antológiába, valamint szöveges értékelést és verse kiemelését. A másik három pályázati vers is kiemelést, és oklevelet kap.


Gratulálok, gratulálunk mindenkinek! Kérem a 15 döntős, és a 4 különdíjas vers szerzőjét, jelentkezzenek nálam üzenetben a címükkel, ahova postázhatom az oklevelet, valamint aki még nem tette meg, az mielőbb publikálja a versét a főoldalra, hogy a szöveges értékelést odaírhassam alá!!!


Szeretném még felsorolni az elődöntőbe jutott szerzőket is. Igaz ők most csak szóbeli dícséretet kapnak, de megérdemlik, hogy említést tegyek róluk!


BakosErika, Kekesierika, Fenyhozo, StellaA, Melly79, viola61, Szela, christiancrown, freesya, PELLEI, Harsanyi, Twilight, Essan-Rothmor, 444, kovjoe, sanya9448, madaras, logosz, Lady2, Gaffer, Judit.szegő, Fügemamor, Dufmar, Kriszti12, Akvila, Lole_Attila, MzMatus, titikatanyo, HGSandA, Leslie2016, adamdako2004, czwery, Hespera, Any, Paula.S.Tizzis, Andris974, kevelin, Pekka, Kipy, stapi.

Gratulálunk nekik is, jövőre újra várjuk a verseket!


Szuper pályázat volt!


A zsűri nevében: Bogdán Mária, Szederfalu


valamint a zsűri tagjai: Ildikó, Pilla, és negyvenkilenc, akiről annyit tudhatunk, hogy Tibor :)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

zelgitta12022. április 7. 14:25

Kedves Mária,
Most látom, hogy a nyertes versem nincs kiemelve, bár a tavaly megigerted.
Megtennéd, légyszíves?
Tudom, hogy sok mnkãtok volt, van, de ne felejtsd el ezt s, jó?
Elòre is köszönöm😊

szederfalu(moderátor)2021. április 27. 20:41

Kedves Szerzők!
Megkapták a helyezett versek a kiemelt státuszt!
(kivéve az a kettő, aki sajnos még nem küldte be...)

HodosiImrene2021. április 22. 23:52

Mindenkinek szívből gratulálok!

Abraks_Anna2021. április 22. 01:45

Mindenkinek szívből gratulálok!

zelgitta12021. április 21. 14:03

@szederfalu: Ok. Köszönöm :)

szederfalu2021. április 21. 05:39

@zelgitta1: sajnos még várok 2 vers felkerülésére. Szóltam már a szerzőknek, remélem hamarosan meglesz.

zelgitta12021. április 20. 23:52

Szép jó estét😊
Kedves Mária, elfelejtettetek kiemelni a versemet...
Vagy meg nem történt meg?

barnaby2021. április 16. 13:31

Gratulálok minden versenyzőnek nagy szeretettel.üdv:b

4612222021. április 13. 15:18

Szeretettel gratulálok mindenkinek akik tollat fogtak a versíráshoz. Gratulálok a helyezetteknek és zsűri munkájához ❤️

szederfalu2021. április 11. 17:01

@madaras: köszönjük! Mielőbbi jobbulást a családnak! Nehéz időszak ez mindenkinek.

madaras2021. április 11. 09:06

Bár szomorúak napjaim – mert fiam családjába beköltözött a koronavírus – de az így is öröm számomra, hogy 77 évesen idáig eljutottam: bekerültem a dicséretesek közé.
Őszinte szívvel mondok ismét köszönetet a három zsűritagnak: Ildikónak, Pillának és negyvenkilencnek ( „akiről annyit tudhatunk, hogy Tibor” ) - valamint a pályázatot indító, szervező Szederfalunak ,
Természetesen minden megítélés szubjektív – és a hozzászólásokból ítélve – vannak társaink, akik elégedetlenek ezzel az értékeléssel – nekem ez akkor is nagy elismerés.
Ahogy betegségem engedi – műkedvelőként - továbbra is igyekszem megosztani tartalmasabbnak tartott gondolataimat a hozzám látogatókkal . Nem tolakodom senkihez – de aki meglátogat, azt szeretettel viszonzom.
További eredményes alkotó-munkát, - vírusmentes eljövendőt és jó egészséget kíván:
Galambos István (madaras)

1112222021. április 10. 21:11

Gratulálok szeretettel minden nyertesnek! Köszönet a zsűri tagok munkájának.
Egyet hiányolok, az uj szerzők közül is lehetett volna válogatni szép alkotásokat olvastam tőlük is. De ez csak egy vélemény az enyém. Bocsánat senkit nem akartam megbántani. Gratulálok mindenkinek. További sikeres alkotást kívánok mindenkinek üdvözlettel. 111222.

1112222021. április 10. 21:09

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Evanna2021. április 10. 21:04

Gratulálok a nyerteseknek, valamint az összes résztvevőnek!

Evanna2021. április 10. 21:03

Köszönet a zsűrinek - nem kis munka volt!

dufmar2021. április 10. 18:37

Köszönőm a szóbeli dícséretet. Gratulálok a nyerteseknek.

odygastro2021. április 9. 21:31

Szívből gratulálok minden nyertesnek. Sok jó verset olvastam. Élmény volt.

szederfalu(moderátor)2021. április 9. 11:07

Kedves szerzők!
Mivel megkaptam az összes címet, ma kiröppentek a postagalambok az oklevelekkel :)
Pár versre még várni kell, hogy felkerüljenek, aztán intézem a kiemelést is.

Az összes verset betettem egy új posztba, itt olvashatóak:

https://blog.poet.hu/poet-palyazatok/a-dontos-es-kulondijas-versek

szederfalu2021. április 8. 22:26

@HJudit: megtalálod a pályázati blogban:

https://blog.poet.hu/poet-palyazatok/palyazati-versek-2021

HJudit2021. április 8. 21:12

Szeretnék én is minden nyertesnek, pályázónak, gratulálni! Az én versem a fasorban se volt, viszont nem mentettem el, piszkozatom sincs, ha lehet szeretném kérni a láthatóságát, hogy leírhassam magamnak és átadhassam annak akinek tetszik! Köszönöm! H Judit

stapi2021. április 8. 15:11

@szederfalu: OK, köszi a választ. Várom türelemmel. :)

szederfalu2021. április 8. 13:15

@zelgitta1: köszönjük!

szederfalu2021. április 8. 13:13

@Smen: @rildi: Enikő rám is gondolhatott. Hiszen teve versét még a fórumba is belinkeltem. Azt viszont nem tudhatta, hogy én nem szavazok a versekre. Drozdik Álmost viszont az első verse óta követem. Kimagasló tehetség.
Valamint nem volt kitétel, hogy a verseket ne publikálja senki az eredmény hirdetéséig. Sőt, inkább kértem. Akkor most nem kéne annyit várni, hogy az értékelést és kiemelést érvényesíteni tudjam.
Klikkesedés pedig mindenhol van. Kinek, kinek kedvencei.
A pályázat nyilvános volt, mindenki láthatta a verseket. A szavazás viszont titkos, még a zsűri tagjai sem tudták a másik kire voksolt.
Remélem minden kérdésre tudtam válaszolni.

Smen2021. április 8. 13:11

@rildi: nem rád gondoltam.
2010 óta már megismerhettelek, nekem is 11 éves múltam van itt, de azért köszi a felvilágosítást. Szép napot. 🥰

szederfalu2021. április 8. 13:06

@stapi: megvárom, amíg mindegyik vers felkerül a főoldalra. Utána jelzem Poetnek.

zelgitta12021. április 8. 12:13

Hagyjátok már abba kritizálást.
Itt adva van egy évek óta jól működő, igen népszerű amatőr verses fórum, amelynek pár lelkes tagja kitalálta és évek óta megvalósítja ezt a pályázatot. Nem kis munkával, a legjobb tudásuk szerint. ŐK így találják jónak, helyesnek, hisz nem lehet mindenki, sokszor sokféle igényének, elvárásának megfelelni. Akinek viszont nem tetszik, az vonja le a következtetést, vagy álljon maga a munka élére, ha érez magában megfelelő tudást, késztetést.

Törölt tag2021. április 8. 11:48

Törölt hozzászólás.

stapi2021. április 8. 10:56

És a kiemelések mikor történnek meg? Hol lehet rákeresni, mert a mostani kiemelt versek már több évesek.

rildi2021. április 8. 10:35

@Smen: Szia, Enikő! Gondolom, rám utaltál a kedvencnek jelöléssel. :))) Nos, ha ismernél, tudnád, hogy eleve minden általam olvasott versnél kattan a szív-gomb, és így van ez már 2010 júliusa óta, ezen semmilyen pályázat nem fog változtatni, és talán az sem elvárható, hogy másfél hónapig ne olvassak verset az oldalon, dicséretet viszont egykhez sem fűztem, pont a pártatlanság jegyében. Ha ez zavart, lelked rajta, megváltozni akkor sem fogok! :))
Szeretettel voltam: Ildi

Smen2021. április 8. 09:08

Sziasztok! Ne haragudjatok, de minél többet írogatunk itt, annál nyilvánvalóbbá válik egyfajta klikkesedés, ami szintén nem tesz jót.
Apropó: az egyik zsűritag már akkor kedvencévé jelölt egy nyertes verset, amikor még javában zajlott a versek feltöltése.
Nekem nincs ezzel semmi bajom, meg a nyertesekkel sem. Nem hirdetek pályázatot sem, mert nincs arra kapacitásom, hogy neves írókat fogadjak fel zsűrizni, amatőrökkel meg nincs értelme.

Tisztelettel: Enikő

szederfalu2021. április 8. 05:01

@Törölt tag: nem értem mi köze a pályázatnak ahhoz, ki mennyi verssel tisztelte meg az oldalt...

lash5262021. április 7. 21:49

@Pera76: ez a vélemény sem jobb! de ahogy korábban is javasoltam ha legkésőbb (persze jobb lenne előre) az eredményhirdetés alkalmával megosztják a résztvevőkkel a zsűrizés szempontjait az sokat segít (és nem kell több száz embernek egyenként üzenni)

Pera762021. április 7. 19:32

Jó magyar szokás szerint (azt javasolnám mindenkinek, hogy) ne keressünk a csomón kákát - ékezet nélkül se, s hogy örüljünk az ilyen s más pályázatnak. S hogy.

Pera762021. április 7. 19:29

@Smen: Kedves, szervezz/hírdess pályázatot, ha érzel rá késztetést/van időd/kedved, és zsűritagokat is kereshetsz, aztán minden résztvevőnek és nem nyertesnek - kb. párszáz embernek - jelezheted, hogy miért nem az ő verse lett díjazott. Márha lesz kapacitásod... Megteheted. A paradicsom/tojásdobálás válhat a legkevesebb jutalmaddá.

Ximugron2021. április 7. 17:43

@Smen: Teljesen egyetértek :)

szederfalu(moderátor)2021. április 7. 17:00

@Smen: ezt ugye nem is gondoltad komolyan? Hogy 300 szerzőnek írunk? Valamiféle adatlapra, vagy hogy?

"Van-e ragrim a versben? sikerült-e tartani a szótagszámot, ilyesmik...?
Vannak e túlzó érzelmeket kifejező szavak a versben, egy 1-10 ig mennyire giccses?"

Szerinted hányan sértődnének meg? Nem véletlenül fullad kudarcba bármilyen kritikai céllal létrehozott fórum téma.
A zsűri nem szeretne a negatívumokról beszélni.
Ahogy említettem, sok jó vers érkezett. Tényleg nehéz volt választani. Az eredmény szubjektív. A 3 zsűritag választása(én nem pontozok, csak vezénylem az egészet, és vitás kérdésekben döntök).
Mindig van olyan, hogy valakiknek nem tetszik.
Tudod 2 éve olyan antológiát szerkesztettem, amibe minden jelentkező bekerült. Az sem volt jó. A mai napig őrzöm az át nem vett köteteket. 176 szerzőből 48 még arra sem méltatott, hogy legalább egy kösz, de nem kellt írjon.
Idén is meg fogom válogatni ki kerüljön bele, és jövőre is várok mindenkit a költészetnapi pályázatra! (minden évben más zsűrivel)
Köszönöm a figyelmet és a megértést!

Törölt tag2021. április 7. 16:33

Törölt hozzászólás.

szederfalu(moderátor)2021. április 7. 10:39

Még 4 címet várok, és már indulok is a postára az oklevelekkel 😊
Virginas András, Kacsó András, Hangyási Misi, vkmaria.
Legyenszíves szólni nekik valaki, köszi.

atelk2021. április 7. 07:48

Mindenkinek teljes szívemből gratulálok! :)

Kriszti122021. április 6. 22:01

Szívből gratulálok mindenkinek, aki részt vett a pályázaton!
Nagyon sok szép, színvonalas alkotás született szerintem.
Bár nem kerültem be az első helyzettek közé, de számomra az is nagy öröm és megtiszteltetés, hogy az "elődöntőig" eljutottam. Nem is gondoltam :)
Köszönöm!
Kívánok mindenkinek ihletben gazdag szép napokat!

M.Laurens2021. április 6. 20:56

Őszinte szívvel gratulálok minden résztvevőnek, legyen az pályázó, szervező, vagy éppen zsűritag.
A pályázókhoz csupáncsak még annyit, hogy ilyen rangos mezőnyben mindannyian csak nyerhettünk.
Köszönet, hogy köztetek lehettem.
/ Miklós /

Paula.S.Tizzis2021. április 6. 20:02

Köszönöm a szervezést, a sok munkátokat, és tényleg fantasztikus, hogy ennyien pályáztunk! Szeretettel gratulálok a helyezetteknek és mindenkinek, aki odaszánta magát, hogy pályázzon!

Edusho2021. április 6. 19:31

@Torpilla3181: Köszönöm a választ! Bár azt még nem tudjuk, hogy melyik szempont milyen súllyal számított az értékelésnél.

Smen2021. április 6. 15:30

@varadics: Szia! Egyetértek, de soha ne írj ilyet, hogy valamire nem vagy méltó! Azt szoktam mondani, hogy nem érzem különbnek magam senkitől, de senki ne érezze magát különbnek tőlem. Mert nem biztos, hogy az! Sőt...mitől lenne az?
Amit írtam az előbb, mindenkit érdemesnek tartanék egy pár szavas elismerésre. Konkrétan mindenkinek írnék, mert megérdemelne annyit. 300x kell leírni, hogy köszönjük a verset, ez azért nem jutott be, mert.....stb.
De mindegy is!
Üdv: Enikő

SirGarhem2021. április 6. 13:39

Kedves @szederfalu!
Felkerült a versem. Negyvenkilenc értékelését már izgatottan várom.😁

ditte1422021. április 6. 12:58

Szeretettel, Tisztelettel gratulálok minden KEDVES BENEVEZŐNEK!

S köszönet a SZERVEZŐKNEK, mert csodálatos művekkel gazdagodott a
Poet, és mi olvasók, pedig gyönyörködhetünk bennük.

Smen2021. április 6. 10:58

@Törölt tag: nekem is a fűzfa tetszik jobban.

Smen2021. április 6. 10:34

Én nem gratulálok senkinek, én mindenkinek gratulálok, mert mindenki megérdemli a dicséretet, aki "tollat" ragadt és leírta a gondolatait az elmúlásról. Nem szeretem ezeket a pályázatokat, akkor sem ha nyerek, akkor sem, ha nem nyerek. Ebben a formaban nincs sok értelme, mert mindenki jó, mindenki műve említésre méltó. Ha egy szakmai zsűri összeállna e célból ( gondolok itt híres, elismert költőkre) akkor az eredményt is nagyobb lelkesedéssel fogadnánk, hiszen nem mindegy, hogy Karafiáth Orsi, Erdős Virág, vagy Csukás István és sorolhatnám a kortársakat, mondd véleményt művünkről.
Persze ezzel nem kívánok megsérteni egyetlen zsűritagot sem, de pont velem történt meg tavaly, hogy lehúzták a versemet a pályázaton, majd más fórumon olyan sikere lett, hogy több könyvbe bekerült, rádióműsorba és egy híres színészünk fel is olvasta a színházban. Engem annyira inspirált, hogy azóta már önálló könyvem is megjelent, költők ajánlásával.
A lényeg, hogy nem kell elcsüggedni senkinek, ha itt elutasították. Ez egy vélemény, de a tágra nyílt média források millió lehetőséget adnak az elismerésre.

Mindenki jó volt, csak így tovább srácok! 🥰

varadics2021. április 5. 23:08

Kedves Barátaim, Szerzőtársaim!

Először is gratulálni szeretnék minden kedves nyertesnek, és természetesen minden szerzőtársamnak is, aki részt vett e pályázaton és bátran megmérette magát!

Nagyon sokat töprengtem azon, hogy hozzászóljak-e egyáltalán.
Tényleg szerényen szeretném,csak megjegyezni kedves poétatársaim, hogy ennél, azért nagyobb bajok is vannak a világban jelenleg. Tudom ez silány vigasz. Tisztában vagyok, azzal is, hogy minden alkotó egy szuperérzékeny személyiség és egyéniség is egyben. Mindenki nyerni szeretne. De hát nyert is!
Szerintem minden mű a maga nemében, egy egyedi műalkotás. Aki tollat ragad s ír az már önmagában dicsérendő. Bocsánat, nem akartam okoskodni, ehhez én nem is tartom magam méltónak. Ugyanis oly sok palléros elme van jelen a honlapon, hogy csak óriási tisztelettel és elismeréssel beszélhetek róluk. Örömmel vettem részt e pályázaton. Köszönöm a lehetőséget. Jövőre ha mód lesz rá, újra megpróbálom. Üdvözletem: Csaba

teve2021. április 5. 21:53

@Törölt tag: Köszönöm! Örülök, hogy adhattam valami értékeset!

szederfalu2021. április 5. 20:34

@Livi84: és mi is örülünk, hogy ennyien írtatok! Ez is volt az egyik cél, hogy ihletet adjunk. Hogy zsezsegjünk egy kicsit 😊

Livi842021. április 5. 19:53

Szívből gratulálok mindenkinek, aki helyezést ért el! Szenzációs alkotások születtek!
Köszönöm a pályázati lehetőséget és mivel több hónapja nem írtam, mert elveszett az ihlet, ezért hálás vagyok, mert kicsit visszahozta az írhatnékom. Kijöttem a gyakorlatból, ami tán sose volt nagy, de élveztem az írás minden pillanatát, nem bánt, hogy ennyi profi mű mellett véreztem el, hiszen gyönyörű alkotások lettek az első 15-ben. Ezért aki nem került döntőbe se keseregjen, adjunk hálát, hogy gazdagodtunk szép gondolatokkal és hogy fejlődhetünk, megmérettethetünk! Lesz ez még jobb is, a zsűrinek pedig nehezebb helyzete...
Zsűrinek köszönjük a munkát! (És én külön, hogy inspiráltatok az írásra!)

szederfalu2021. április 5. 18:27

@zelgitta1: amint mindenkinek felkerült a verse, ugyanis nem szeretném Poetet naponta ilyennel zavarni.

zelgitta12021. április 5. 16:16

Szép, locsolós Húsvét hétfôt mindenkinek😊
Kedves @szederfalu, tisztelettel megkérdezném, hogy a vers kiemelése mikor történik meg?

Bogsika2021. április 5. 16:15

Gratulálok a nyerteseknek ! Köszönöm a lehetőséget ! :Tünde

lash5262021. április 5. 15:10

@SirGarhem: elnézést hogy ilyen későn válaszolok. Mindentől függetlenül tudom, hogy a versem jó vagy rossz de szeretem meghallgatni mások véleményét (amit te részben meg is tettél és köszönöm)...de sajnos a mai közösségi média hatására én is abba a hibába esek, hogy rettentően sokat számít (érzelem dopping) az elismerés.
egy tanács: a zsűrizés szempontjait legkésőbb az eredményhirdetés alkalmával érdemes közzétenni, mert akkor a nevezők el tudják dönteni mi lehetett az oka...
az árnyalás és sejtetés egyik nagy hátulütője, hogy koránt sem biztos, hogy az olvasó ugyanarra gondol mint a szerző...és semmivel sem jobbak azok a versek vagy inkább úgy mondom hiába árnyal valaki ha rossz az amit csinál...szerintem
még egyszer gratulálok mindenkinek

Katkamano2021. április 5. 14:54

Gratulálok❤

Zsuzsa03022021. április 5. 13:31

Gratulálok a nyerteseknek és a résztvevőknek is a versekért. Kellemes ünnepeket kívánok!
Zsuzsa

Torpilla31812021. április 5. 13:14

@Törölt tag: akkor biztosan majd megjelenik, és, akkor majd látni fogom. 🙂
Igen. Nem érdemes szavakkal kardozni, sem tollakkal... megkövetlek...

Akkor találkozunk majd a versednél. 🤗

Törölt tag2021. április 5. 13:10

Törölt hozzászólás.

Smen2021. április 5. 13:07

@szederfalu: Nem nagyon akar felkerülni, 500 vers várakozik a húsvéti versem előtt, több órája.

szederfalu2021. április 5. 13:02

@Pera76: néha nagyon elmegy a kedvem, de csinálom tovább, kell az ilyen amatőr oldalakra is egy kis játék 😊 és leginkább az, hogy felhivjuk a figyelmet a tehetségekre.

szederfalu2021. április 5. 12:57

@Törölt tag: és mennyire igazad van! Írni tovább! Ez egy amatőr oldal. (bár van itt azért jó néhány "profi" is)

Poeta2001_2021. április 5. 12:35

Köszönöm a lehetőséget és a zsűri odaadó munkáját. Gratulálok a nyerteseknek! N.A.P.

SirGarhem2021. április 5. 12:08

🤗

Törölt tag2021. április 5. 12:07

Törölt hozzászólás.

Torpilla31812021. április 5. 12:05

Szerintem hadd beszélgessen magában. Ne rondítsuk be a reakciókkal az öröm helyét.
Mert itt annak kellene lenni.
Én mindenkinek a továbbiakban Áldott Húsvétot Kívánok. Szerintem sokkal több figyelmet szenteltünk olyan hozzászólásokra, melyeknek egy a közös célja: a hangulatkeltés, majd rombolás.

Küldjünk inkább a pályázóknak egy nagy ölelést:
(Csak ennyit a továbbiakban, remélem csatlakoztok)
🤗

szederfalu2021. április 5. 11:47

@SirGarhem: igazán kedves vagy, de nekem kell megvédeni magam 😊

SirGarhem2021. április 5. 11:37

Igen-igen, bocsánat, de hát téged illetett megint szép szavakkal. Maradok tisztelettel, és köszönöm, hogy elmondhattam véleményemet (és ajánlom Platónt, van abszolút igazság is).😁

szederfalu(moderátor)2021. április 5. 11:33

Ismét kérek mindenkit, hogy ne vegye fel az okeanus dobálta labdákat!

szederfalu(moderátor)2021. április 5. 11:31

@okeanus: csak szólok, hogy újfent a moderátort bírálod.

SirGarhem2021. április 5. 11:29

Ui Mások szellemi produktumában attól még megtalálhatom a hibát. Bár én ezt sokkal kellemesebb modorban és személytelenül teszem.😁

SirGarhem2021. április 5. 11:28

@okeanus: Én az egyéni jelhasználatommal kérkedek, de hisz te is tudod, Apollinaire óta mindent szabad.😏😁

okeanus2021. április 5. 11:20

@SirGarhem:
Kedves Krisztián!

Moderátori karriered mellett kicsit figyelhetnél a helyesírásra és a fogalmazásra is! /felszólító mód, lenne benne../
A "kérkedő"-t dicséretnek a "szent"-et pejoratívnak gondoltam, de még van időd fejlődni.

SirGarhem2021. április 5. 11:13

Kedves @okeanus!

Meríts önmagadból egy kis forrásvizet, és jól hűtsd le vele magad. Ha segítségre lenne benne szükséged, nemtől függetlenül készségesen meglocsollak. 😁

Üdvözlettel:
/SirGarhem/
Avagy az ifjú szent kérkedő, ahogy korábban neveztél.🙃

negyvenkilenc2021. április 5. 11:07

@okeanus:
Tanár úr!
Nem indult a pályázaton, egy vershez sem szólt hozzá, most mégis ön itt a leghangosabb. Miért?
Pekka fájdalmát szánja? Vagy csak saját régi sérelmei fölé feszíti lobogónak békétlen, harcos kedvében?
Nyugodtan gázoljon át mindenkin, míg be nem látjuk, mi félművelt, névtelen senkik, hogy az igazság önnél van.

Üdvözlettel: Ernhoffer Tibor

okeanus2021. április 5. 11:02

@szederfalu:
Csak szólók, hogy ez a kitétel neked szólt!

szederfalu2021. április 5. 11:01

@okeanus: szak szólok, hogy Pilla nem moderátor.

okeanus2021. április 5. 10:59

@Torpilla3181:
Mint látod a kölcsönösség a fő erőssége az oldalnak. Az egyenrangúság nevében Pekkától is elnézést kértek?, meg neked sem teszi szóvá senki, hogy csak nikneved van.... de hát egy moderátortól ez úgysem várná el senki, ahogy megszólítani sem akarlak...
Meglehet még nem tapasztaltad, de csak az ökör következetes, az ember változik, a mérték a lényeg.
Ha szövegértési nehézségeid vannak, akkor abban is szívesen segítek; én ugyanis nem az eredményt, hanem a módot kérdőjeleztem meg, ... és a moderátorok kritizálása tilos!!!!!!

Smen2021. április 5. 10:54

@szederfalu: akkor én nem látok. Köszi.

Smen2021. április 5. 10:53

Nem kell veszekedni, én sem teszem. Tudomásul vettem, hogy ez a pár sor ( mivel tavaly a terjedelemmel volt baj) még említést sem nyert, annyira rossz volt. Irodalom rádió felolvasta, de mint tudjuk, az nem egy nagy szám. Ott minden sz@rt felolvasnak.

Elmúlás húrjai

A fiatalság messze távol rohan,
az idő elszáll szorgosan,
a szépség mi egykoron arcunkra ült,
múló feledésbe merült.

Fiókban megsárgult képek,
kopott papíron homályos múlt.
Évek intenek búcsút a létnek,
és egy könnyed égi dallam,
mely fülünkbe suttog halkan,
megpendíti a húrt.

szederfalu(moderátor)2021. április 5. 10:50

@Smen: a vers feltöltése funkciónál van jelezve a húsvéti sk beküldés lehetősége.

okeanus2021. április 5. 10:47

@szederfalu:
"Kedves Pekka! Igaz, hogy arra kértem a zsűri tagjait, hogy ne reagáljanak senki csalódottságából adódó szavaira(irhatnék hisztit is), de amit te művelsz, azt már én nem tudom szó nélkül megállni."

"Tilos a személyeskedő hozzászólások elhelyezése."
/persze vannak kivételek/

Torpilla31812021. április 5. 10:38

@okeanus: köszönöm szépen, hogy hozzájárulsz műveltségem kiteljesedéséhez.
Olyan kedvesen írod a személyeskedés után, hogy tetszenek a nyertes versek, miután kellemesen becsmérelted szederkét.
Akkor mésincs baj a zsűrizéssel.
Hiányolom a következetességed, viszont értékelem, hogy tudsz bocsánatot kérni.
A legjobbakat.
Áldott Húsvétot nekünk.
😁

Smen2021. április 5. 10:38

Most megállt az élet és csak a nyertesekkel és verseikkel foglalkozunk, vagy lehet az egyszerű mezei irónak is feltölteni verset? Ami meg is jelenik nemsokára? Húsvéti soronkívüli már nincs?

okeanus2021. április 5. 10:28

@szederfalu:

Természetesen, és kérek elnézést, ha bárkit megbántottam volna!
Kellemes ünnepeket kívánok!
/Tetszenek a nyertes versek./

BV2021. április 5. 10:11

Köszönöm a lehetőséget, újoncként jó kihívás volt! Rengeteg időt és energiát igényelt a zsűrizés, úgyhogy azt külön köszönöm. Olyan meg, hogy mindenkinek minden megfelel igencsak utópisztikus.
Szeretettel gratulálok minden helyezetnek, díjazottnak, kiemeltnek, továbbá minden pályázónak. Hiszem, hogy mindannyian nyertesek vagyunk, mert részt vehettünk.

Jó locsolkodást kívánok mára! BV

okeanus2021. április 5. 10:06

@Torpilla3181:

Hát bizony tévedni emberi dolog! Az adatlapomon is valódi név van. Ez ugyanis az anyakönyvezett nevem. Mivel a keresztnevem nem használom, még családi körökben sem, ez maradt. kérd el nagyhatalmú barátaidtól a beiratkozási adataimat, s talán sikerült elolvasnod?!

Az Okeanus egy, a görög mitológiában előforduló név. Hogy ezzel is több legyél. Örülök, hogy hozzájárulhatok műveltséged szélesítéséhez.

editmoravetz2021. április 5. 09:40

Szívből gratulálok a nyerteseknek! Külön dicséret illeti a zsűrit, hiszen óriási munka egy ilyen dömpingből kiválasztani a sikeres alkotásokat!
Áldott húsvéti ünnepeket kívánok Mindenkinek! Edit

szederfalu(moderátor)2021. április 5. 08:53

Kérlek benneteket ne menjünk bele adok-kapok játékba!

Torpilla31812021. április 5. 08:43

@Pera76: áldottat neked is. ♥️

Torpilla31812021. április 5. 08:43

@okeanus: és köszönjük szépen a VÉLEMÉNYEDET. Kevesebbek lettünk volna, ha nem osztod ezt meg velünk. 🙂

Torpilla31812021. április 5. 08:41

@okeanus: hogyan szólíthatunk akkor? Okeanus? Nem tudom, ez milyen név. De az adatlapon is csak nicknév található.
Mélységes Tisztelettel érdeklődnék, és csodás napot a válaszodig:
Pilla

okeanus2021. április 5. 08:25

@negyvenkilenc:

Kedves 49! /én legalább a nevem vállalom/

Szóval Tibor!
Természetesen nemcsak a plusz több mint tíz évem, hanem szakami végzettségeim /irodalom, filozófia, média/és gyakorlatom is ad némi alapot a véleményem kifejtésére. Ami nem IGAZSÁG, hanem CSAK VÉLEMÉNY!!! Úgy vélem mindenki a maga stílusában megfogalmazott véleményt érti csak meg. Tanát lévén pedig igyekszem érthetően fogalmazni.

Pera762021. április 5. 08:11

Gratulálok a nyerteseknek, a pályázóknak, a zsüri-munkákért ölelés. Jó, hogy van még ilyen a poeten.
Békés húsvéthétfőt! A nembékéseknek is. 🙂

JohanAlexander2021. április 5. 07:47

Igaz, nem is számítottam arra, hogy eljutok a "legalább értékelhető" helyezésig, ezért minek is sértődnék. Inkább őszinte szívből gratulálok minden kedves poétatársamnak aki megtisztelt bennünket szívből jövő írásával és a zsűri biztosan lelkiismeretes, nem könnyű, de megoldott eredményhozataláért.
Áldott ünnepet kívánok minden poétatársunknak, moderátornak és nem utolsó sorban kedves olvasóinknak.
Tisztelettel: Hecz János Sándor /JohannAlexander/

lady22021. április 5. 07:45

Mindenkinek gratulálok! :)
Várom a következő pályázatot.

Lady2 ( Erika )

skary2021. április 5. 07:41

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

negyvenkilenc2021. április 5. 07:40

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

skary2021. április 5. 07:37

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

negyvenkilenc2021. április 5. 07:35

@okeanus:

Kedves Tanár Úr!
Nekem csak egy halk kérdésem lenne: mikor szokik le erről az arrogáns, ledorongoló stílusáról?

Törölt hozzászólás2021. április 5. 06:49

Ezt a hozzászólást a szabályzat megsértése miatt törölték a Poet moderátorai.
A törlés oka: Tilos a személyeskedő hozzászólások elhelyezése. Tilos a kötekedő hozzászólások elhelyezése. Tilos a piszkálódó, szándékosan egy vagy több személy idegesítése céljából írt hozzászólások elhelyezése. Tilos az olyan hozzászólás elhelyezése, amely feltűnően zavarja a kulturált, folyamatos eszmecserét (ide értve a már megválaszolt kritikák vagy javaslatok ismételgetését is). Tilos olyan hozzászólás elhelyezése, amely a moderátorok döntését felülbírálja vagy korábban általuk törölt tartalmat tesz újra elérhetővé. Tilos olyan hozzászólás elhelyezése, amely a moderátorokkal kötekedik, döntésüket kritizálja (az utóbbira a főmoderátorhoz küldött levélben vagy a Panaszfalon van lehetőség).

Torpilla31812021. április 5. 06:44

@Törölt tag: szia! Mély nyomokat hagyott bennem a versed. Kérlek, publikáld (nem ellenőriztem, hogy publikálta-e, de, ha már igen, akkor ne publikáld Még egyszer 😁, csak linkeld ide, hogy hol találom), és már jövök is hozzád. 😁
Semmi kesergés!
Üdv Bicskéről én is. Nem is gondoltam, hogy van egy ilyen jó versfaragó társ itt a kis városunkban.
Szal no para kereoki. 😁 Érkezem hozzád, és "halálian jó versedhez"

Pilla

H-Toth_Eva2021. április 5. 01:33

Hálásan köszönöm a megtisztelő lehetőséget! Nagyon örülök a helyezésnek! A kérésnek eleget téve feltettem a verset, írtam moderátornak is.
Szeretettel köszönöm az áldozatos munkátokat, nem kis feladat lehetett!
Szép estét kívánok mindenkinek: Éva

Törölt tag2021. április 4. 23:10

Törölt hozzászólás.

teve2021. április 4. 21:34

Gratulálok mindenkinek, helyezett vagy sem, és köszönöm a zsűri munkáját! @SirGarhem: Külön gratulálnék Neked, szonettkoszorút írni nem kis szellemi teljesítmény, megadott témában megalkotni egy ilyen művet különösen nehéz (én csak tudom, sokszor próbálkoztam már a műfajjal :D ), de a legnagyobb kuriózum az, hogy a koszorúd versnek olvasódott "tákolmány" helyett! Ez utóbbi, úgy érzem, még József Attilának sem sikerült A kozmosz énekében.

Törölt tag2021. április 4. 20:14

Törölt hozzászólás.

Mikijozsa2021. április 4. 20:02

Boldog Húsvétot:)

LLzoli2021. április 4. 19:56

Kedves mindenki!

Köszönöm a lehetőséget és a zsűri munkáját!
Ezt az eredményt még emésztenem kell, mert évek óta már csak olvasóként vagyok jelen az oldalon, ráadásul finoman szólva nem számítottam ilyen végkifejletre

Sok-sok ihletet kívánok nektek!
Zoli

Fresh2021. április 4. 19:37

Gratulálok minden helyezettnek, díjazottnak, köszönöm a lehetőséget a pályázaton. Elismerés a zsűri munkájáért!

1111112021. április 4. 19:23

Boldog vagyok!! Hálásan köszönöm a megteremtett lehetőséget,az elbírálásra fordított fizikai-szellemi-lelki energiátokat,örömöm mellett szeretettel kívánok további jó egészséget,türelmet munkátokhoz (és hozzánk,alkotókhoz) és minden kedves alkotótársamnak szívből gratulálok. Piroska

Törölt tag2021. április 4. 16:31

Törölt hozzászólás.

piroska712021. április 4. 16:19

Horváth Piroska: Dérvilágom
Kedves @szederfalu az enyém is fenn van.
Ezúton köszönöm munkátokat és a lehetőséget! Gratulálok a nyerteseknek!

szederfalu(moderátor)2021. április 4. 14:47

Kedves Szerzők!
Akinek fenn van a verse a főoldalon már meg is kapta a szöveges értékelését.

Akinek nincs, az mielőbb tegye fel, majd írjon egy vezető moderátornak( Pera76, Denton, vagy bármelyik másik)és ő soron kívül publikálja!
A kiemelés kérését is csak ezután tudom Poet felé továbbítani.

Torpilla31812021. április 4. 14:18

Sziasztok! Áldott Húsvétot a Továbbiakban is nekünk. ♥️
@Edusho: teljesen egyetértek. Nem könnyű összehasonlítani a verseket, és nem is lehet. Sőt. Szerintem az baj lenne...
Személy szerint jómagam első szempontja a verseknél a pályázati téma (hiszen az adott volt) megjelenítése volt. Mert van olyan vers, ami semmilyen szempontból nem jeleníti meg a témát.
A második szempont a vers verstani jellemzése volt, a harmadik szempont pedig, hogy mennyire érintett meg.
A szubjektivitás nem viheti el az embert egy pályázatnál, viszont nem lehet másodlagos sem az objektív vértani vizsgálat utáni szubjektív hatás sem.

Én személy szerint nagyon élveztem. Sőt, azt hiszem, mint itt is olvashatjátok mindannyian.

Rengeteg jó vers érkezett. Nagy volt a kör, és magas a léc. Ha van egy irgalmatlan jó vers, az a léc...
Az a szép ebben, hogy többen zsűriztünk. És nem befolyásoltuk egymást.
Ettől lett nagy a kör. És tényleg nagy.

Pekka, téged is megértelek. De nem is.
Ha esetleg megjelenik a "szonetted", én biztosan hozzá fogok szólni. Szerintem érdemes lenne. Sokkal könyebb lenne neked is, ha látnád a többiek, és a mi gondolatainkat is. Nem pedig elmenekülni.
Többen zsűriztünk, szerintem az, hogy így alakult nem véletlen. És az, hogy te elmenekülsz az csak annyit jelent, hogy a szonettet, ez a pályázatod neked a gyermeked, tehát tetszik, hiszen időt, mindent belefektettél, és érthetetlennek tűnhet, hogy mi okból maradt el a helyezés, amire valószínűleg számíthattál. Nem is vagy kíváncsi az esetleges észrevételek, reakciókra, inkább elmenekülsz. Amit én sajnálok, de azt mégjobban, hogy például egy harmadik helyezett szonett író társad emiatt rosszul érzi magát.

Pedig nem kellene.

Hiszen a pontok azt jelzik, hogy elért minket. Jobban, ahogyan a te "Szonettkoszorúd".

Szerintem minden pályázat erőt kellene hogy adjon nekünk.

Hiszen született egy vers belőlünk.

És, ha a helyezésünk nem úgy alakul, ahogy várjuk, érdemes megnézni azt, hogy miért alakulhatott így.
Ez nem egy egyszemélyes, Szederfalus kiírás volt. Hanem egy olyan pályázat, ahol többen fogadtuk a jobbnál jobb pályázati verseket tudásunk, alázatunk, és tiszteletünk maximalizmusára törekedve.

Szerintem sértő nem csak velünk szemben, hanem a többi pályázóval szemben is az, ha azt érezteti bárki a reakciójával, hogy az ő pályázatát nem kellő, vagy, ne adj isten, nem alapos figyelemmel fogadtuk.

Edusho. Remélem tudtam válaszolni.

Pekka. Gondold át. A döntésed a tiéd.

SirGarhem. Kivételes Szonettkoszorúdat alig várom megjelenni. Semmi okod kellemetlenül érezni magad. Alapos, alázatos... munka. Bravó.

És Mindenkinek Gratulálok akkor mégegyszer!

Nyugalmat, Békét, Egészséget Nem csak Húsvétkor, hanem Mindig.

És örüljetek bátran magatok, és társaitok sikerének.

Sziasztok.
😙♥️

zelgitta12021. április 4. 13:44

Kedves moderátorok,
a versem még mindig vár soron kívüli felkerülésre...

zelgitta12021. április 4. 13:42

@Hespera: Én pl. A te versedet tettem volna rangos helyre.
Dehát a zsűri, az zsűri, övék egyedül a döntés joga.
Ákdott, reménységes, hites Húsvétot kívánok mindenkinek.

Edusho2021. április 4. 13:18

Kedves Zsűritagok!

Nagyra értékelem a munkátokat, hisz borzasztó nehéz lehetett ennyi jó pályamű közül kiválasztani a legjobbat. Igen valóban lehetetlen szerintem az almát összehasonlítani a körtével, és akkor ott van a cseresznye meg a dinnye, a földieper és egy-két citrom is. Kinek milyen az ízlése, bár véleményem szerint elég nehéz egy ilyen helyzetben objektívnek maradni, de ha lehetne megoszthatnátok velünk a pontozási szempontjaitokat. Sokat segítene a továbbiakban. Megköszönve munkátokat szeretettel gratulálok minden pályázónak.

Hespera2021. április 4. 10:16

Kedves Zsűri!
Köszönöm szépen a munkátokat.
A nyertes Pályázóknak szívből gratulálok, és mindenkinek áldott, ihletett pillanatokat kívánok, no és kegyelmekben gazdag húsvétot is.

BakosErika2021. április 4. 09:15

Én örülök, hogy egyáltalán megihletett a pályázat, már ezért megérte.😊 Köszönöm a munkátokat, nem egyszerű kiválasztani ennyi versből a legjobbakat. Puszi és Pacsi. ♥️

szederfalu2021. április 4. 09:03

@church73: mi is így voltunk vele, de muszáj volt végül választani 😊

Kipy2021. április 4. 08:37

@Törölt tag:
El kell fogadni a zsűri döntését az általuk szervezett pályázatnál. Pont.
Más pályázatnál sincs magyarázkodás, csak eredmények, sőt a legtöbb helyen belefoglalják a kiírásba, hogy reklamációnak helye nincs.
Minden évben vannak olyanok, akik nehezményezik, hogy versük nem ért el helyezést, az én produktumom is a megemlítettek közt végezte, és mégsem kérdőjelezem meg a zsűri döntését, főleg mivel a nevezéssel elfogadtam, ahogy mindenki, aki nevezett, hogy az említett zsűritagok fognak értékelni.
Ezzel nem azt akarom írni, hogy a kis szonettem felér a szonettkoszorúddal, mert nem, hisz tudom, hogy vannak tőlem jobbak.
Az pedig, hogy a poeten az olvasói, szívecskés mennyiség ki felé tendál, egyáltalán nem a minőségen múlik, így nem meglepő, ha kevésbé ismert emberkék is kerülnek rangos helyre a pályázatokon.

Kellemes húsvétot, s kívánom hogy ha a döntésed végleges, legyen sikered a jövőben bármerre mész.

church732021. április 4. 08:12

@szederfalu: Köszönet a munkátokért, ami
ilyen versdömpingnél nem semmi lehetett!
/Én magamból kiindulva, esetleges zsűritagként,
úgy lettem volna mint a kis srác a ‘nem csíkos’
tejszelet reklámban:“ezt is, ezt is, ezt is!” :)
- annyi remek született! /
Kösz, mindannyiótoknak!

szederfalu2021. április 4. 07:26

@Törölt tag:
Kedves Pekka! Igaz, hogy arra kértem a zsűri tagjait, hogy ne reagáljanak senki csalódottságából adódó szavaira(irhatnék hisztit is), de amit te művelsz, azt már én nem tudom szó nélkül megállni.
300 szerzőből választottunk 15 verset, plusz megemlitettem még 25 másikat. Amiben ott vagy te is. Vajon a többi 240 szerző mit érez, ha neked ez az értéktelenség?
A te szonettkoszorúd a hibái ellenére ott volt az előválogatóban. Mert értékeltük a bele fektetett munkát. Meghoztunk egy nehéz döntést. Nem nyert. Na bumm, és akkor mi van? Lapozzunk tovább, és örüljünk a többiek sikerének!

Törölt tag2021. április 4. 07:09

Törölt hozzászólás.

SirGarhem2021. április 3. 23:34

@Törölt tag: Nagyon sajnáltam, hogy nem értél el helyezést, pedig te igazán megérdemelted volna. Arra számítottam, hogy meg is előzöl, vagy legalábbis szoros verseny lesz.

Mindenki mást lát szépnek, és így a zsűri is bármilyen objektív próbál lenni, szubjektív lesz. És nagyon nehéz ennyire eltérő műfajú és formájú alkotásokat összehasonlítani.

A szonettkoszorúdban összeértek a képek, egyik versben sem lesznek olyan erősek, mert egyszerűen pár sorban ugyanazt nem lehet elmondani, hidd el, hogy ha ezért nem is, de önmagáért a művészetért érdemes folytatni!

A helyezésemet neked nyújtva, költőtárs:
/Sir Garhem/

Törölt tag2021. április 3. 23:04

Törölt hozzászólás.

SirGarhem2021. április 3. 22:39

@lash526: nem vagy rossz. Mindenki elindul valahonnan és tart valahová.
De persze mindig lehet jobbá és jobbá válni. Itt mindenki amatőr, egyikünk sem jobb.

Ne azért írj, hogy jobb legyél másoknál, mert akkor elveszted a lényeget. A verseim lelkem egy-egy darabbjai, és ha nem tetszik senkinek, nekem akkor is értékesek lesznek, ezt ne felejtsd.

Egyébként a versed leíró jellegű volt, néha érdemes valamit árnyalni, sejtetni, és nem szó szerint kimondani a dolgokat, legyen benne feszültség. Játszhatsz a rímekkel, lehetnek izgalmasabbak, nem csak ragrímek. Már csak ez a kis változtatás is sokat segít.

Persze nem kioktatni akartalak, vagy kimerítő elemzést adni. Csak értékeld helyesen magadat.😁

Üdvözlettel:
Sir Garhem

lash5262021. április 3. 22:29

Ennyire rossz vagyok...hát ez szomorú. Gratulálok mindenkinek!

rildi2021. április 3. 19:37

Drága Alkotótársaim!
Minden pályázónak egyforma szeretettel és elismeréssel gratulálok! Nem kell a legjobbnak lenni, elég annyi ha csak mindennap törekszünk rá - Ti mindannyian ezt tettétek! Köszönöm Néktek!
Kívánok áldott, békés ünnepeket!
Szeretettel ölellek Benneteket!
Ildi

Kipy2021. április 3. 19:11

Gratulálok a pályázat nyerteseinek és köszönet a szervezők, zsűri munkájáért.
Kellemes Húsvétot!

Akvila2021. április 3. 18:25

Gratulálok mindenkinek és köszönöm, hogy az elődöntőbe juthattam ). Hála❤. Nagyon szép húsvétot kívánok:).

Mikijozsa2021. április 3. 17:47

@szederfalu: persze - h hogyne - nemcsak a szöveg egyéb is latbajött, ja :) legalább tudunk jókat nevetni :)

szederfalu2021. április 3. 17:42

@Mikijozsa: ejnye Mikibá, minden évben más a zsűri 😊 talán azért nyernek "szinte "ugyanazok, mert hozzák a színvonalat. Én egyébként rengeteg új nevet látok 😉

Mikijozsa2021. április 3. 17:36

szép eredmények születtek - gratulálok minden oké, csak esetleg picikét mormolva, annyi nem fér az ember fejébe, hogy évről évre szinte ugyanazok nyernek, de nekem mindegy, örüljenek a jó verseknek az olvasok, szép húsvétot mindenkinek

Torpilla31812021. április 3. 17:27

Csatlakozva 49hez, és Szederhez: Nagyon gratulálok Mindenkinek.
Fantasztikus volt, és köszönöm, hogy a része lehettem.
Gratulálok Minden helyezettnek, és Mindenkinek, aki pályázott.
Valóban, Tibor szavaival mindel egyet értek, és a csodálatoson túli keserű pillanatok, hiszen többen nem jutottak be, mint amennyien Bejutottak:
Kívételes pályázati színvonal. Igen. Ez a jó szó.

Bizony. Senki ne keseredjen el. Írjon, és soha ne adja fel... mert megéri...

Élmény volt. Áldás! Csoda!

Szeretettel Gratulálok.

Öleléseim:
Pilla

negyvenkilenc2021. április 3. 17:03

Szeretnék én is még egyszer minden résztvevőnek gratulálni!
Mint a zsűri tagja, részemről nem volt semmiféle munka. Amíg csak érkeztek a pályázatok, öröm volt olvasni a verseket, izgalom volt a várakozásban, hány ismerős és ismeretlen ír majd és miféle sorok születnek? Nagyon sok élményt adott ez az időszak. Aztán jött a válogatás, de az sem munka volt, inkább rágódás, nehéz latolgatás, vajon hogyan is kéne sorba rendezni a műveket. Kideríteni melyik négyzet a szebb kör és melyik kör a csinosabb téglalap, hogy lehet egy hullámvonal kifejezőbb, mint egy dodekaéder és egyáltalán ki találta ki, hogy össze lehet hasonlítani két verset? :)
Aki nem látja magát a listán, ne csüggedjen és kérem ne haragudjon. Vannak olyanok, kedves szerzők, akikért nagyon fáj a szívem, mégsem kerültek be. De számít ez? Bárki, akiben megszólal egy vers, kiválasztott. Ajándékot kapott. Képességet, amit ha táplál, formál, gyámolít messze érhet. Mert ágat hajt, lombot zöldít, virágot hoz a lelke. Nem érdemes méregetni, kié nagyobb, sudárabb, kinek milyen formájú levele van. Kinek madara dalol szebben? De érdemes sétálni a versek erdejében.
Örülök, hogy sok százan vagyunk itt, akik lelkében megterem a vers.
A világ sivatagában..... Mindenkinek gratulálok, aki megírta a versét.

Twilight2021. április 3. 15:30

Köszönöm a szóbeli dicséretet! 😊

Mindenkinek gratulálok!

RudolfB2021. április 3. 15:30

Köszönöm és gratulálok mindenkinek!

Molnar-Jolan2021. április 3. 15:19

Szívből gratulálok, és külön köszönet illeti a zsűri nehéz munkáját.

eskarita2021. április 3. 15:18

Köszönjük szépen a zsűri odaadó munkáját, élmény volt a pályázaton részt venni! Nagyon örülök a helyezésnek! Gratulálok valamennyi nyertesnek!

Any2021. április 3. 14:27

Ilyen erős mezőnyben és ilyen nagyszámú pályamű között nagy megtiszteltetés részemre a szóbeli dicséret! Köszönöm!
Szívből gratulálok a nyerteseknek és mindenkinek, aki megmérettette magát, ezzel is megmutatva a magyar költészet tiszteletét, szeretetét.
Köszönöm a zsűri áldozatos munkáját!
Üdvözlettel: Andrea

madaras2021. április 3. 14:13

Köszönöm a lehetőséget, gratulálok minden nyertesnek - dícséret és elismerés illeti a zsűri tagjait - no és kinek áldott - kinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok !

zelgitta12021. április 3. 13:29

Köszönöm és gratulálok a többi nyertesnek.

AndrejMlotko2021. április 3. 13:26

Gratulálok a nyerteseknek és a résztvevőknek a pályázatukért.

Angyalka732021. április 3. 13:20

Szívből gratulálok a nyerteseknek ! 🤗😁
Melinda

BakosErika2021. április 3. 13:12

Szeretettel gratulálok mindenkinek. ♥️

Törölt tag2021. április 3. 13:10

Törölt hozzászólás.

SirGarhem2021. április 3. 12:46

Gratulálok mindenkinek! :)
És köszönöm a zsűri munkáját is.

Üdvözlettel:
SirGarhem