13. POET ANTOLÓGIA eredményhirdetés!!!

szederfalu•  2020. szeptember 19. 21:21  •  olvasva: 4232

Kedves Szerzők!

Elkészültünk a válogatással. Néhány adat:

127 pályázat érkezett, ebből 2 volt érvénytelen, mivel nem linkeket küldtek, csupán a versek címét...

78 sikeres pályázatot szerkesztettünk bele a kötetbe. Plusz a három nyertes, a költészetnapi pályázatból. Nekik gratulálunk, de a többiek se keseredjenek el, írjanak, gyakoroljanak, hogy jobbak lehessenek!


A kötettel kapcsolatos fontos információk:


Útszéli virágok címmel az Undeground kiadó gondozásában jelenik meg,115 oldalon. Megjelenés várható időpontja október 20.

A borítót Portörő Kátya fotója alapján Bogdán Annabella készítette. (A tervezetet hamarosan megmutatjuk a poet face oldalán)

A kötet ajánlóját MLaurens írta.

A kötet ára: 3000 forint + postaköltség, ami 1090 forint. Egy borítékba maximum 2 kötetet tudunk postázni, tehát ezzel számoljatok, ha többet szeretnétek, több borítékban adjuk fel. Csomagküldést nem vállalunk!

Kötetet az is rendelhet természetesen, aki nem került bele. 


Teendők:


Fizetési határidő: 2020. október 4.


Akinek eddig a napig nem érkezik be a díj, az sajnos kikerül a kötetből, mivel a nyomdába csak akkor küldjük a kéziratot, ha beérkeztek az összegek. Senki ne várja el tőlünk, hogy saját zsebből finanszírozzuk meg a példányát!


A következő számlaszámra kérjük a befizetéseket:


Bogdán Mária 11600006-00000000-32385959 (Erste Bank) 


IBAN:


HU83 1160 0006 0000 0000 3238 5959

A megjegyzés rovatba kéretik beleírni a példányszámot és a nick neveteket, hogy mindenkit be tudjunk azonosítani!


Ha elutaltátok az összeget, a poetantologia@gmail.com emailre írjátok meg a postázási címeteket, ahova kéritek! Külföldi utalás és cím előtt egyeztessetek előbb a postai díjról, ezen az email címen!

Személyes átvétel nem lehetséges, mert a poet találkozó még kétséges! Egy esetben lehet személyes átvétel: Szekszárdon. Aki ezen a környéken lakik, egyeztessen szintén emailben! Ha mégis lesz poet tali, akkor azt október 24.-re tervezzük! Erről időben kaptok tájékoztatást!


Tehát amit várunk: 1 példány esetén 4090 forint! 2 példány 7090 ft. 3 példány 11180 ft. 4 példány 14180 ft. És így tovább. A megjegyzés rovatot ne felejtsétek!


Következzen tehát a tartalomjegyzék:



Tartalomjegyzék


Alexander R. Coney: Visszhang csengő

Ambrus József: rádióhullámokon

Ambrus József: tömény letargia

Andók Veronika: Rajzoljunk csodát!

Atelk: Szonettpróba

Bakos Erika: Ha ledobálom...

Bakos Erika: Téli séta

Baranyi Imre: Honvágy

Birinyi Rebeka: Érintés

Bíró Rudolf: Három lépésnyire

Borbély Bálint: Kontárkodás alapfokon

Buri Alexandra: Emlék-tánc

Bozóky Balázs: Balatoni este

Bozóky Balázs: 2 fog

Czirják Béla: Egy mondat ismeretlenei

Csirke Zoltán: Végtelent vagy percnyit

Csirke Zoltán: A léted

Csík Ferenc: Pislákoló élet

Dr. Murzsa András: Inkubátorban

Dufek Mária: Tavaszunk örök

Farkas Erzsébet: Honvágy

Freyja.seior: Mama szeme fénye

Franz Mercury: Fekete-fehér égbolt

Gabre Anna: Pantomim

Galambos István: Apám

Galazek István: Így jó

Grósz Dávid: Letojom tabletta

Gutheil Zsolt: A teremtés könnyei

Gy. Orbán Éva (Evanna): Asszonyok

Györkös Nóra: Anyák napi apeva

Győzőkormi: A bosszú, ami hosszú

Gyurkovics Margit: A pad

Hangyási Mihály: Panelcsók

Hegedűs Hajnal: Ablakom alatt

Hecz János Sándor: Hallgasd meg fohászom 

Herczog Gyuláné (Pilla): Mindegy-idő(k)

Horváth Edit Fresh: Nyári haikucsokor

Horváth Szabolcs: Szabadság

Horváth-Tóth Éva: Szunnyadó 

Káldi Zoltán: Gravitáció

Káldi Zoltán: Pán az űrben

Kevelin Kiss: Csirkefarhát

Kicsi Dorothy: Pokoltánc

Kolozsvári Olga: Szócsavar

Kormány Gábor: Őszi dal
Kövecses Anna: Alföldi anziksz

Kövecses Anna: Reneszánsz

Lény Ede: Ha a pának

Ludmanné Papp Ilona: Máglyát lobbantott

Kovács Ádám Máté: Bábel tornya

Molnár Jolán: csatlakozás

Mondok Judit: Zaj

Oroszvári Kata: Őszi este

Ökrös Barbara: Reggel

Paluska Jánosné: Őszi képek

Pete Márk: Többemeletes éjszaka

Petres Katalin: Esteledik

Petres Katalin: Vízválasztó

Pintér Ákos: Kis óvodás én vagyok

Pocsai Piroska: Erdei pihenő

Pocsai Piroska: Idő szülte hangulatom 

Ratting Fanni: Tévedés

R. Rácz Péter: Nemrepülés

R. Rácz Péter: Támpont nélküli horizont

Rózsa Richárd: Kalapács

Sárga Nárcisz: Rebben a lelkem

Sárosiné Mikó Ágnes: A kézcsók

Schmidt János: Csupaszon(g) 

Schmidt János: Kopjafa dallama

Szebegyinszky Réka: NŐ és FÉRFI

Szederfalu: Ki vagyok én valójában?

Szegő Judit: Békaperspektíva

Szegő Judit: Hajnali névsorolvasás

Szekrényesi Judit: Léleksodrás

Szelu: A meg nem hallott válaszod

Szerencsés Tünde: Az a régi nyár

Szerencsés Tünde: Szerelmes vers

Székely Atilla: Álomkép

Szilágyi Péter (PeterSzilagyi): Verskoszorú

Szőke Zsuzsanna: közön-marta társadalom

Takács László: Ott

Takács Tamara: Fruzsinának

Tamás Andrea: Smink nélkül

Tamás Andrea: Félénk vallomás

Tibor Láposi: Megidéztél

Tóth Enikő Enci: Őszutó

Tóth Enikő Enci: Virágok között...

Tömör Gábor: Este

Vajda J. Gábor: Őrségváltás

Vajda J. Gábor: Elalvás előtt…

Varga Erzsébet (vargaerzsebet): Abortált babák

Varga Mikulas: Lenéztek engem?!

Várady Endre: Pillangók

Vízkeleti vizi László: Anyám a parázsló cigaretta fényénél


A költészetnapi verspályázat győzteseinek természetesen nem kell fizetni, postaköltséget sem.


Pilla és Szeder


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Edeke2021. január 8. 11:00

@JungelGuldig: (adatlapodról lesve: kb én is ennyi idős lehettem akkor....)

JungelGuldig2021. január 8. 10:57

@Edeke: XDDD

szederfalu2020. november 21. 16:48

@Edeke: hát már komolyan , ennek is örülnöm kell. szégyen, amit a posta művel. tavaly még megértettem, sima levélként adtam fel. de idén mindenkinek ajánlottan, ÉS ELSŐBBSÉGI felárral küldtem. mégis van olyan, aki nem kapta meg, vagy csak egy héttel később. :(

szederfalu2020. november 21. 16:45

@vizi: írtam emailt!

szederfalu2020. november 21. 16:45

@JungelGuldig: megtettem :)

Edeke2020. november 20. 10:32

Kedves Könyvküldő kisasszony. Az egyik legénykori barátnőm szavait idézve szeretném tudtodra adni a Poet antológiám sorsát, ami remélem olyan megnyugtató érzéseket fog kelteni benned, mint anno, a hölgy szavai bennem:

Megjött!

vizi2020. november 19. 12:03

Kedves Szederfalu a "Vé" betűsöket sikerült-e már postázni, még hozzám nem ért ide a becses küldemény.
Vizkeleti Vizi László

JungelGuldig2020. november 18. 20:12

És nekem is megjött
(ui. Oda lehet szerkeszteni utólag a tartalomjegyzékben (ebben a posztban) engemet is? "Győzőkormi: A bosszú, ami hosszú)

Szelu2020. november 12. 12:05

Megjött! Köszi!

szederfalu2020. november 12. 09:07

Ezen a linken található a kötet, itt rendelni is lehet!

https://undergroundbolt.hu/termek/utszeli-viragok/

szederfalu2020. november 11. 15:16

@Carma: nem vagy türelmetlen, jogos volt a felvetés, én is csak akkor szembesültem vele, amikor címeztem a borítékot 😀

Carma2020. november 11. 14:34

@szederfalu: tudom, nem is probléma, nem vagyok türelmetlen :) Csak érdekelt, hogy mikor legyek itthon, hogy ne mulasszam el a postást. Köszönöm a tájékoztatást.

szebireka2020. november 11. 12:44

Ma megkaptam én is a könyvem. Köszönöm szépen a munkátokat! :)

montor2020. november 11. 08:42

Megérkezett, köszönöm!

kevelin2020. november 11. 05:45

köszönöm, én is megkaptam, már hajnalban olvastam, jó a válogatás gratulálok

szederfalu2020. november 11. 05:30

@Carma: a mai postával, már itt fityeg a boritékod, délelőtt elbattyogok feladni 😁 Azért csúsztál hátra, mert fordított sorrendben került a neved a tartalomjegyzékbe, a T lett az eleje 🤭

Carma2020. november 10. 19:14

@denton: köszi szépen, nem tudtam, hogy ennek külön topic-ja van! :)

denton2020. november 10. 19:10

@Carma: https://blog.poet.hu/poet-palyazatok/poet-antologia-postazas#hozzaszolas

Carma2020. november 10. 18:41

@szederfalu: Szia! Lehet valamit tudni, hogy hol tart a postázás? Ha jól emlékszem azt mondtad, ABC szerint fogod feladni a könyveket. Csak hogy kb. tudjam, mikorra várhatom. Köszönöm!

Dorothy_172020. november 9. 10:34

A mai napon megkaptam az antológiát. Köszönöm szépen :)

roseprincess2020. november 5. 09:35

A mai posta meghozta az antológiát!
Mégegyszer köszönöm a lehetőséget és a szerkesztők munkáját! :)

atelk2020. november 3. 13:52

@szederfalu: De jó! :)

szederfalu(moderátor)2020. november 3. 09:58

Várom a futárt, ma hozza a köteteket! 😁😊

szederfalu2020. október 26. 21:09

@Edeke: egyelőre a v, mint várakozunk a nyomdára betűnél tartunk 😛

Edeke2020. október 26. 18:25

@szederfalu: akkor, most a "H"-nál járunk, vagy az "N"-nél?
(A-Ede)

szederfalu2020. október 26. 15:23

@negyvenkilenc: örvendek 😊

negyvenkilenc2020. október 26. 13:52

@szederfalu:Köszönöm, ma megjött a két 12-es! 🌞

sarahwyard972020. október 25. 14:16

@szederfalu: Szuper, köszi szépen! :-)

szederfalu(moderátor)2020. október 25. 11:32

@sarahwyard97: igen! Abc rendben fogok postázni, és írom majd az aznapi neveket, főleg, mert ajánlott levélként megy, elsőbbségi postával és így lehet rá készülni. Viszont, ha valaki nem veszi át 10 napig, akkor vissza küldik nekem...

sarahwyard972020. október 22. 13:42

@szederfalu: Amikor elkezded a postázást ide írsz egy kommentet, hogy nagyjából tudjuk melyik napokon vagy héten várható? :-) Köszi szépen!

szederfalu(moderátor)2020. október 18. 20:38

Kedves Szerzők!
Jó hírem van!
Úgy néz ki lesz tali szombaton!

Holnap jelentkezem a részletekkel!

szederfalu2020. október 12. 17:02

@Edeke: dehogy T e Ede 😄😄😄

Edeke2020. október 11. 18:54

Mellik névsor? Mert én, már "A" Ede vagyok....

ralyi2020. október 11. 18:47

@szederfalu: Köszönöm a választ!

szederfalu2020. október 11. 13:00

@ralyi: igen, amint megkapom a nyomdából, kezdem postázni. Valószínűleg névsor szerint, több nap alatt, mivel egyszerre azért sok lenne.

ralyi2020. október 10. 20:46

@szederfalu: A könyvek postázva lesznek?
Köszönöm előre is a választ!

Kipy2020. október 7. 01:55

@szederfalu:
Köszönöm/köszönjük a munkátokat, időtöket, energiátokat.

szederfalu2020. október 5. 14:11

Kedves Szerzők!
Örömmel jelentem, hogy mindenki jelzett, kézirat a kiadóban, megvan a rendelt példányszám.
Reméljük határidőre elkészül a nyomda is. Aztán már csak postáznom kell.
A budapesti poet talin dolgozunk, egyelőre még nincs hely, sok a bizonytalanság, ami lett volna, azért meg annyi pénzt kérnek, hogy köszöntem, de nem kértem. Az időpont az fix, október 24-én 17 óra. Amint megvan a hely, jelzem egy külön posztban.
Köszönöm a részvételt, a türelmet, mindenkinek!

szederfalu(moderátor)2020. október 4. 10:56

@princi: rendelhetnek azok is természetesen, akik nincsenek benne. Kérlek írj a fenti email címre!

szederfalu(moderátor)2020. október 4. 10:55

Kedves Szerzők, ma lejár a fizetési határidő. Küldtem emailt azoknak, akik még nem jeeleztek.

princi2020. október 4. 00:50

Gratulálok minden benne-lévőnek, és annak is, aki volt oly merész és jelentkezett, ha nem is jutott be.

Én magam nem jelentkeztem.

Minden jót! Majd azért megforgatnám az antológiát, tulajdon kezemben.

Üdv,
M.

Edeke2020. október 3. 19:18

Jövőre a hszeket kellene kiadni. Jobban jellemez, mint egy vers.

vargaerzsebet2020. október 2. 21:30

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

szederfalu(moderátor)2020. október 2. 20:41

@Szelu: jó, akkor nem válaszolok rá 😊

Szelu2020. október 2. 19:32

Nem áll szándékomban a vitába beleszállni, de mint néha a rímek, most ez a pár sor is kikívánkozik belőlem. Megtisztelő, hogy beválogattak, de fontosabb számomra az a kis közösség véleménye, akik követnek, és megtisztelnek a hozzászólásukkal. Nem volt szándékomban nagyobb ismeretséget szerezni, és nem is számítottam rá, hogy bekerülök. Bevallom legkevésbé sem az én versemet akarom olvasgatni a kötetben (minek, ha majdnem tudom kívülről (?)), hanem azokét, akik mellé megtiszteltek a szerkesztők a bizalmukkal és bekerülhettem. Lehet, hogy ezzel csak én vagyok így, hogy a többiek verse érdekel? ..és akkor ez itt a végén legyen egy „költői” kérdés!

szederfalu(moderátor)2020. október 2. 19:08

@536771: ez így van, de nem szeretnénk válogatás nélkül antológiát.
Majd a következőt úgy csinálja az új szerkesztő, ahogy ő akarja.

5367712020. október 2. 18:20

@szederfalu: Értem, csak a nagy különbség az az, hogy ha valaki bele szeretne kerülni, akkor fizet, mert az ő àltala beküldött vers szerepel benne, nem pedig a 'zsűri' által válogatott! A kettő nem ugyanaz!

szederfalu(moderátor)2020. október 2. 18:09

@536771: most éppen ezt tesszük. aki fizet, az kap kötetet, a nyomda felé annyi példányt jelzünk. ezért a vasárnap esti határidő. hétfőn le kell adni számot, hogy huszadikára könyv legyen belőle.

5367712020. október 2. 17:01

@szederfalu: Erre az a megoldás, hogy előre kell fizetni, tudom szokatlan, de aki fizet, annak biztosan kell a kötet!Vannak szolgáltatások is az életben, ahol előre, a megrendelésnél kell fizetni. Csak egy ötlet, és szerintem 'tisztességesebb' a pályázatnál.

szederfalu(moderátor)2020. október 2. 15:12

@536771: nem vált be, 46 fő egyáltalán nem jelentkezett a kötetért.

5367712020. október 2. 14:33

@szederfalu: Értem. Sajnos, akkor még nem voltam az oldalon, de ha bevált, akkor nem kellene rajta változtatni, nem mindig az 'újítás' a legcélravezetőbb!

Pera762020. október 2. 14:23

@Carma: A te meglátásod sem elutasítanivaló amúgy...
Én arra gondolok, hogy a szerkesztők néhány jobb szerzős költőnek adtak esélyt publikálásra attól függetlenül, hogy a beküldött verseik a szerzők szerint a legjobbak voltak, mert ugye mindenki a sajátjaiból a saját maga által a legjobbaknak gondoltakkal pályázik, de valójában a szerkesztők által azok nem biztos, hogy a legjobbnak találtattak.
Azt megértem, hogy egyes emberek reakciói miért olyanok, amilyenek, hiszen mindenki annyira képes, amennyire az ikúja engedi, lett légyen érzelmi/értelmi megnyilvánulás.
Mindenesetre normálisabb viselkedés lenne egy köszönöm/köszönöm, nem kérem így az antológiát/nem kerültem bele, jövőre jobbat próbálok alkotni szöveg. Itt látszik meg, hogy az ember hol tart... elég eléggé vogymuk.

szederfalu(moderátor)2020. október 2. 14:07

@Carma: ó, és majd elfelejtettem: Ha véletlenül mégis csinálok antológiát, tuti, hogy teljesen új alapokra helyezem. Mindenki email értesítést kap. ez a hozzászólási lehetőség megszűnik. a magam és a családom nyugalma érdekében.

szederfalu(moderátor)2020. október 2. 14:04

@Carma: ja van igazságod. ha az életbe még egyszer nekiállok szerkeszteni, nem fogom magam azzal fárasztani, hogy minél többen belekerüljenek.

Carma2020. október 2. 14:02

@szederfalu: én is örömmel vettem volna, ha a beküldött verseimet nem találjátok elég jónak, de láttok bennük valamit, és ezért időt szántok rá, hogy a nem beküldött, de az oldalon fent lévő verseimet is megnézzétek. De amint látod, jó páran nem örülnek ennek. Próbáltam az ő szemszögükből is nézni a dolgot. Az, hogy évek óta mi a gyakorlat sosem jelenti azt, hogy az jó is. Lehet változni, változtatni. Az eddigi vitákból kiindulva szerintem ezen változtatni kéne.
És igen, írod, hogy "még nem biztos, hogy a szerkesztőnek is tetszik", így van, ezt megírtam én is. De ha nem tetszik, akkor szerintem a szerző legyen elutasítva és ne kerüljön be más műve a kötetbe. Abban igaza van a hozzászólóknak, hogy ugyan a szerkesztő dönti el, mi kerül a kötetbe, de ha olyan művekből kíván válogatni, amik az oldalon vannak, akkor
1: nem kell pályázatot hirdetni
2: ha már pályázat, akkor ne versekkel lehessen pályázni, ha "szerzőkkel". Aki jelentkezik, annak elolvassa a pályázat meghirdetője a verseit és választ belőlük kettőt-hármat, amelyik neki tetszik.

szederfalu(moderátor)2020. október 2. 14:01

@PeterSzilagyi: rendben, semmi gond :) még nem vagy elkésve!

PeterSzilagyi2020. október 2. 13:59

@szederfalu: Üdv! Megkaptam az e-mailt, láttam is ezt a posztot, csupán a fizetésemre vártam. :D Holnap tudok utalni.

szederfalu(moderátor)2020. október 2. 13:57

@536771: tavaly ilyen volt, csak mondom :)

szederfalu(moderátor)2020. október 2. 13:55

@uzelmanjanos956: Kedves János, ha jól emlékszem tavaly és előtte is szerepeltél az általam szerkesztett kötetben. Idén ez nem sikerült.
A ránk aggatott jelzőidet pedig én nem minősíteném, nagymamim mondta mindig: úrinő nem köpköd.

5367712020. október 2. 13:54

Én meg azt javaslom, hogy egyszerűen jelenjen meg egy kötet évente azokkal a Poet versekkel amiket a szerzők bele szeretnének tenni az adott évben! (pld 2 db vers/ fő).Nem hiszem, hogy mindenki akarná, mivel fizetni kell érte! Azt sem hiszem, hogy mindeni szeretné ezt a nyomtatott formát. Aki meg szeretné és ráadásul fizet is érte, az kerüljön is bele! A neve pedig ne pályázat legyen, mert annak ilyen rossz 'szájíze' van! Egyszerűen egy antológia válogatàs, de pályázati forma nélkül! Vagyunk annyira felnőttek, hogy komoly verseket teszünk bele.
Ezt látom ésszerű megoldásnak, de azt semmi esetre sem, hogy idős emberekkel tiszteletlenül beszéljünk!

szederfalu(moderátor)2020. október 2. 13:50

@Carma: Kedves Tibor, az eddigi években is ez volt a gyakorlat, senki sem problémázott ezen, inkább örömmel vette, hogy időt szántunk a verseire. És ahogy másnak itt már írtam, attól, hogy a szerző jónak véli a versét, még nem biztos, hogy a szerkesztőnek is tetszik. Egy önálló kötetnél természetesen teljesen más a válogatás, egyeztetés a szerzővel, de ez egy antológia, amibe 80 különböző szerző került. Ilyenkor, bármennyire is fáj valakinek, a szerkesztő dönti el mit tesz bele, vagy sem.
Ez a harmadik szerkesztésem, és elhiheted, hogy én is értetlenül állok a "viták" előtt.

Carma2020. október 2. 13:13

Meg kell mondanom őszintén, szerintem sem "legális" más művet beválasztani egy szerzőtől, mint amiket ő beküldött. A pályázó azért nevez 1-2-3-X művével egy pályázatra, mert azokat gondolja ő maga elég jónak ahhoz, hogy esélyt lásson nyerni velük. A zsűrinek joga van elutasítani egy pályázó minden versét, akkor is, ha a pályázó értetlenül fogadja, hogy pedig neki milyen jó művei vannak, de minimum előzetes egyeztetést igényel, ha a zsűri olyan művet akar a kötetbe tenni, amivel a pályázó nem pályázott.
Ettől függetlenül úgy érzem, egyesek itt túl nagy becsületbeli ügyet csinálnak ebből a dologból Tom Cruise-zal. Értem én, hogy van becsület, meg költőiség, de ez a felemelt fejjel kivonulok innen, és engem ugyan vegyetek ki a kötetből, ez inkább gyerekes, mintsem valami komoly célt szolgáló cselekedet.
A zsűrinek azt tanácsolnám, hogy a jövőben minden ilyen esetben egyeztessen a szerzővel arról, hogy a pályázatra nem beküldött műveiből kiválaszthatják-e ezt vagy azt.
A pályázóknak meg azt tanácsolom, hogy ne vegyenek ennyire véresen komolyan egy ingyenes pályázatot, amit valaki szabadidejében hobbiból szervez.

uzelmanjanos9562020. október 2. 11:25

Sokáig gondolkoztam hogy hozzászóljak- e ehhez a vitához, mert ha jól látom azzá fajult. Nekem ez nem hiányzik, főleg a gyógyíthatatlan betegségemnek, de nagyon fáj hogy a háromból legalább egy versem nem fért bele az Antológiába, ez lett volna az utolsó alkalmam. De ezzel gondolom nem vagyok egyedül, szederfalu és a társa azért még tanulhatnának jó modort és tiszteletet. Ami a bekerült verseket illeti csak azokról tudok mondani akiket olvasok, semmi kifogásom mert jobbak mint én. Ami másokat illet nem tudok véleményt mondani és nem is feladatom. Ami hozzáfűzni valóm lenne még, hogy nem szégyen az okosabbtól tanácsot kérni, mint rossz döntést hozni. Túl nagy falat ez még önöknek:Uzelman János

szederfalu(moderátor)2020. október 2. 04:11

@KomaromiIstvan: sajnos tévedsz. Én nem tudok verset "eltávolítani". @Poet - nál érdeklődj mi történt.
És ki kérem magamnak ezt a hangnemet! Már túllépsz egy határt.

KomaromiIstvan2020. október 2. 00:02

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

szederfalu2020. október 1. 15:38

@Zoltanus: a cimedet majd ne felejtsd elküldeni Zoli! 😊

Zoltanus2020. október 1. 14:20

@szederfalu: köszönöm szépen a választ!

KomaromiIstvan2020. október 1. 13:52

@szederfalu: :D Nagyon örülök, hogy legalább pénzből jutott....

szederfalu(moderátor)2020. október 1. 13:44

@KomaromiIstvan:
Feladom. Mármint a neked való magyarázkodást.
És köszönöm, de elég jól el vagyok eresztve anyagilag. Emiatt nyugodtan aludhatsz.

szederfalu(moderátor)2020. október 1. 13:39

@Zoltanus: igen!

Zoltanus2020. október 1. 13:36

Sziasztok!
Akkor, ha jól értem, 4090 forintot kell fizetnem, amennyiben egy példányt szeretnék. Ugye?

KomaromiIstvan2020. október 1. 13:35

@szederfalu: "Az pályázzon, aki ki is fizeti? " Hiszen nem is biztos, hogy bekerül a pályázatom, és nem is került bele, hanem választottál egy versemet! Nyilván, ha ezt megteheted, akkor értelmetlen ez az egész, ha a 4090ft-ra van szükséged, akkor elküldöm, de köszönöm, nem kérem az ilyen módon összeválogatott antológiát! Egy középszerűnek sem nevezhető versem került bele, amit 6 perc alatt írtam, kávézás előtt! :D Egyébként igen, szeretik a verseimet, köszönöm! ;)

szederfalu2020. október 1. 13:23

@KomaromiIstvan: és jogodban állt az is, hogy figyelmesen elolvasd a kiírást, amiben pl az is szerepel, hogy csak az pályázzon, aki ki is fizeti. Meg az szerepel benne, hogy nem jelent automatikus megjelenést a beküldött vers. Én meg buta szerkesztő, azt gondoltam örömet okozok azzal, ha időt nem kímélve válogatok a be nem küldöttek között.
Tudod ez egy full amatőr oldal. Azt hinné az ember egyszerű lánya, hogy az itteni alkotók örülnek egy ilyen lehetőségnek. Gondolom te tele vagy mindenféle ajánlatokkal, valószinüleg nincs is szükséged egy ilyen semmitérő antológiára. Örülök neki, hogy ilyen szerencsés vagy!

szederfalu(moderátor)2020. október 1. 13:14

@perzeus: de kell, hogy tudjuk ki szeretne szerepelni az antológiában. És hát tudod, ami a szerzőnek tetszik, mert valamiért a kedvence, az nem biztos, hogy a szerkesztőnek is :)

KomaromiIstvan2020. október 1. 12:52

@szederfalu: Ja, nekem meg jogom van, nem megvenni azt az antológiát, amiben egy olyan versem van, amivel nem pályáztam! Részemről a téma lezárva, kedves szerkesztő!

perzeus2020. október 1. 12:45

@szederfalu: ...de akkor nem kell "pályázatot" kiírni! :D

szederfalu(moderátor)2020. október 1. 11:47

@KomaromiIstvan: a szerkesztőnek joga van eldönteni, hogy mit tesz egy antológiába.
Tudod, ez így működik mindenhol.

KomaromiIstvan2020. október 1. 11:39

@szederfalu: Nagyon helyes, azt is megtetted, hogy öntörvényűen választottál a verseim közül! :D Szerintem ez, mélyen sérti a "pályázat" fogalmat, és többek közt a többiek esélyeit! A hibát itt nem én követtem el!

szederfalu(moderátor)2020. október 1. 10:51

@KomaromiIstvan: kivenni már nem tudom, mivel a kiadóban van, de ne aggódj, nem kell kifizetned. Majd én megteszem.
További minden jót!

KomaromiIstvan2020. október 1. 10:16

Sziasztok!
Beküldtem 3 versemet, és uram láss csodát, egy 4. versem került bele... ( csak ma vettem észre)
Köszönöm, de így nem kérem a kötetet, vegyetek ki csak nyugodtan belőle!

FranzMercury2020. október 1. 00:52

@szederfalu: @Torpilla3181: Köszönöm a munkátokat, és egyben gratulálok a kötetbe bekerült Szerzőknek is!

@Carma: Teljesen egyetértek az általad leírtakkal.

Mellesleg én is jól döntöttem, és a többi sikeresen pályázó is, hogy beküldtük a "műveinket", hisz bekerült a versünk - nem automatikusan - a kötetbe.
🌈 Világbéke 😆

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 30. 17:50

@lenardjozsef: nem igazán értem, vajon miben lettünk győztesek? (a posztban ott a valódi nevünk is, Herczog Gyuláné és Bogdán Mária)

lenardjozsef2020. szeptember 30. 17:02

Gondolom Pilla és Szeder a győztesek. Gratulálok. Megérdemelték volna, hogy a valódi nevükkel is szerepeltették volna

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 30. 10:52

SEGÍTSÉGKÉRÉS!!!

Kedves Szerzők, valaki küldött nekem 9090 forintot. Mivel postai utalás nincs rajta feladó, és sajnos a közlemény rovatba is elfelejtettek írni. Így viszont nem tudom ki volt az. Kérem jelentkezzen a "bűnös" :) Főleg, hogy a matekot sem értem. Ez az összeg sehogy sem jön ki.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 29. 22:25

@Sida: kedves Klára!
Mindenkinek kijár a döntés joga. Te így.
Mi pedig úgy.
Kezeljük helyén a dolgokat.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 29. 22:22

@okeanus: és te is tegyél rá egy lapáttal. Megkérlek, kerüld el a személyeskedő hozzászólást!
Ugyanez vonatkozik rád is kedves @Carma:!
Értékelem a szándékod, de nem helyénvaló.

okeanus2020. szeptember 29. 22:11

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

okeanus2020. szeptember 29. 22:11

@Carma:
"most a világ igazán kiteljesedett számunkra" - minden bizonnyal ideje is volt, mivel talán így azt i sikerül felfogni, hogy a "nép" nemcsak igényeket támaszt, hanem alkotásaival és érdeklődésével részben fenntartja ezt az oldalt!!!!
Szóval; "szuper fazon vagy csak így tovább" - pökhendi érzéketlenségeddel, sikerült tovább mélyítened az alig mélyíthetőt...

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 29. 19:33

Kedves Szerzők!
Még 26-an nem jelentkeztetek!
Szeretnénk mielőbb leadni a példány számot a kiadó felé! A többiekkel szemben nem lenne fair, ha várni kéne nekik a kötetükre.
Mindenkinek elküldtem, aki nem jelzett, ennek a blogposztnak a linkjét, remélem mihamarabb válaszolnak.

Carma2020. szeptember 26. 20:12

@Sida: köszönjük, most a világ igazán kiteljesedett számunkra! Örömmel tölt el, hogy vannak tökéletes, életre termett emberek. Olyanok például, akik belegondolnak abba, hogy ez egy ingyenes oldal, ahol két ember ingyenesen hirdet pályázatot azzal a feltétellel, hogy a saját véleményük alapján zsűriznek, mert ehhez legalább legyen már joguk, nem? Aztán olyan elvárásokat kezd el itt támasztani a nép, hogy ajjaj. Mire fel???
Szóval köszönjük a közhíredet, szuper fazon vagy, csak így tovább, dönts mindig ilyen kiválóan :)

Sida2020. szeptember 26. 11:22

Kedves Poetosok! Rászántam 1 órát és elolvastam a zsűri döntését meg a véleményekből annyit, hogy megnyugodjak:Jól döntöttem.
Nem küldtem verset a pályázatra.
Ezt is csak azért teszem itt közhírré, hogy a barátaim ne gondoljanak arra, hogy kiestem a rostán. (Lehet, hogy kiestem volna, de ez már maradjon örök titok.)
Üdvözlettel:
Si

vargaerzsebet2020. szeptember 25. 20:33

Nagyon köszönöm a lehetőséget! Gratulálok mindenkinek ! Jövő héteig rendezem!❤️🙏

tami762020. szeptember 25. 19:37

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, és mindenkinek gratulálok szeretettel! A válasz email jövőhéten menni fog.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 25. 18:53

Nagyon sokan nem jeleztetek még! Küldtem nekik emailt! Szorít a határidő!

szederfalu2020. szeptember 25. 10:59

@feri57: igen, de mivel dolgozom, még nem jegyeztem be, fog menni a válasz email.

feri572020. szeptember 25. 09:39

Kedves Szeder 2020,szeptember 25-én kb,9,15 perckor elutaltam a pályázati versemhez, 4090nft-ot szeretném tudni, hogy rendben van-e minden.
Legyen szép napod
Feri

Katkamano2020. szeptember 24. 19:57

Gratulálok mindenkinek és köszönöm a lehetőséget!

szederfalu2020. szeptember 24. 14:29

@perzeus: beelőztél, én csak 11.
Písz!

perzeus2020. szeptember 24. 14:10

...és köszönöm, hogy több, mint 12 éve itt lehetek. 😊 Béke van akkor? 😊

perzeus2020. szeptember 24. 14:05

@szederfalu: Én is szeretnék bocsánatot kérni, ha esetleg megbántottalak Titeket.
Hajlamosak vagyunk felvenni a bokszkesztyűt a legjelentéktelenebb helyzetekben is, mert csak érző (önérzetes) emberek vagyunk. :)

perzeus2020. szeptember 24. 14:02

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

perzeus2020. szeptember 24. 13:59

@szederfalu: Igen, a bocsánatkérés készsége a mai világban talán az egyik legnagyobb erény. :)

perzeus2020. szeptember 24. 13:58

@szederfalu: Mellesleg sosem tartottam magam költőnek, csupán egy amatőr "rímhányó" vagyok, aki legtöbbször az érzéseit írja ki magából, mert jólesik olykor kiírni azt, ami bennem, belül zajlik. Sose vártam érte elismerést, dicséretet, de akinek tetszik az elolvassa, talán hatással is van rá, akinek meg nem, az továbblapoz. De nekem a verseim a "gyerekeim", így is állok hozzájuk, szeretem őket. Nem követnek semmiféle, előre megtervezett, megszerkesztett irodalmi "formát", "alakot", de számomra így is "tökéletesek". :)

szederfalu2020. szeptember 24. 13:52

@perzeus: lécci írd fel a nevem mellél pozitívumként, hogy tudok bocsánatot kérni :))))

negyvenkilenc2020. szeptember 24. 13:48

@szederfalu: hálás köszönetem!

perzeus2020. szeptember 24. 13:47

@szederfalu: Semmi baj. :)

szederfalu2020. szeptember 24. 13:45

@perzeus: ja, az finom :) (bocs, hogy nem emlékeztem a nevedre, utána néztem és valóban)

szederfalu2020. szeptember 24. 13:44

@negyvenkilenc: lehetséges természetesen. elnézést, ha elfelejtkeztem rólad, de valószinüleg a poetos címemre írtál, ezért lehetett.
a fenti számlaszámot és email címet használd kérlek! a tavalyi antológia ára 1500 forint, plusz a posta, sima levélként 500 forint, ajánlottan 1090. megjegyzésben jelezd majd kérlek, hogy a tavalyi, nehogy elrontsam a nagy kavarodásban!
Köszönöm!

perzeus2020. szeptember 24. 13:44

@szederfalu: Erről beszélek...na mindegy.
Egyébként pályáztam szabályszerűen, úgy, ahogy a kiírásban le volt írva.
Nincs más probléma. De eddig sem volt. Csak jó szalonnát sütögetni a parázson. :)

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 24. 13:40

@perzeus: nem vagyok profi ez tény :) ember vagyok. amatőr költő. 127 pályázatból 79-en megmutathatják magukat. nem emlékszem, hogy lesz..roztam volna bárki versét. mindenkit arra biztattam, hogy írjon továbbra is.
amúgy nem is értem te mit keresel itt. nem pályáztál, csak idejössz fújni a parazsat.
van még probléma?

negyvenkilenc2020. szeptember 24. 13:39

@szederfalu: még egy percre igénybe venném a legendás türelmed...mailban jeleztem, hogy szívesen vásárolnák a tavalyi antológiából, ha lehetséges, de még nem kaptam választ. Előre is köszönöm!🌝

perzeus2020. szeptember 24. 13:33

"...Nem fogok válaszolni."
"...valóban semmi közöd hozzá."
"...de a többiek se keseredjenek el, írjanak, gyakoroljanak, hogy jobbak lehessenek!"
" Te éppen melyik csoportba vagy. Kiscsoport? Nah ugye. Mert őket azért tisztelem annyira, hogy nem hozzád hasonlító. "
"Ha leírtam volna akkor pislognál, mint hal a szatyorban."
"...Csak már uncsi vagy."

Még szerencse, hogy tisztában vagyok vele, hogy ez egy "amatőr" oldal, "amatőr" tagokkal (elvileg, ha jól tudom, az), így nem is meglepőek a fenti megnyilvánulások a "zsűritől", melyek a profizmus leghalványabb jelét is mellőzik.
Bár a kereskedelmi csatornákon lenne létjogosultsága eme stílusnak, de ez mégis csak egy irodalmi ("kultúr") oldal akar lenni, ahol a "felsőbb szinteken" (pl. moderátor, zsűri) azt gondolnánk, intelligens, értelmes emberek vannak, de sajnos, ahogy a dolgokhoz állnak, megnyilvánulnak, nem úgy tűnik.
Igen, tudom, nehéz félretenni ilyenkor "az embert", az érzéseinket, de ha már elvállaltuk ezt a feladatot (pl. zsűri, stb.), viselkedjünk is arra méltó, profi módon. ...hogy valóban legyen értéke a zsűri szavának...mert így nekem nem ez jön le.
Ne ilyen emberek mondják meg bárkinek is, hogy "szar", amit csinál és gyakoroljon, hogy jobb lehessen. Csak azért, mert nekik nem tetszik épp XY verse.
De mivel ez az antológia a zsűri "műve", érdeme, így minden joguk megvan eldönteni, hogy mit raknak bele, de ez inkább tűnik a saját kötetüknek (melyet egyéni ízlésük formált), mintsem az itteni tagok, amatőr "költők" valódi lehetőségének, hogy egy kicsit megmutassák magukat a világnak. És hadd döntse majd el a világ, mi tetszik neki és mi nem.
Na, de tényleg itt az ideje a csendes pihenőnek. ;)

perzeus2020. szeptember 24. 13:29

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

perzeus2020. szeptember 24. 13:28

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 24. 12:39

@perzeus: itt az ideje a csendes pihenőnek 😊

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 24. 12:38

@roseprincess: én amúgy imádom ezt csinálni 😊

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 24. 12:37

@BakosErika: az átadás sajnos nem lehetséges, a fájl már a kiadóban van, csupán arra várunk, hogy összejöjjön a pénz, és akkor dördül a startpisztoly😊

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 24. 12:35

@Kriszti12: nem is szabad csüggedni, alkoss tovább!

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 24. 12:34

@negyvenkilenc: valóban semmi közöd hozzá, de rávilágitottál pár Hibára, ezt köszönöm.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 24. 12:33

@Danceinthedream: ne csüggedj, tessék pályázni a továbbiakban is! 😊

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 24. 12:32

@Kipy: köszönöm!
Amúgy adtál egy ötletet.
Legközelebb ha ráveszem magam, hogy mégis szerkesszek pályázatot, nem lesz ilyen nyilvános eredmény hirdetés. Mindenki kap egy emailt, pozitív, vagy negatív végkifejlettel.
Aztán irkálhatnak nekem utána privátban... Nem fogok válaszolni.
Mondjuk most is irkálnak, és a legendás türelmem kezdem elvesziteni.

Danceinthedream2020. szeptember 24. 11:19

Először is, gratulálok minden bekerült pályázónak!
Először lelombozódtam, amiért nekem nem sikerült, talán tényleg ennyire rosszak a verseim... (?). Talán lesz még alkalom.

BakosErika2020. szeptember 24. 10:52

Bocs a hibákért telorol vagyok. ♥️

BakosErika2020. szeptember 24. 10:51

Kedvesek!

Olvasva a hozzászolását mindenkinek én egy kissé elszomorodtam. Természetesen van aki azt gondolja mit pofázok itt, holott két versem is bekerult, de szerintem alap, hogy elfogadjuk a zsűri véleményét. Tegyük ezt azzal a tisztelettel amellyel Ők az idejüket szánták ránk teljesen ingyen. Köszönöm a munkájukat, a rám fordított idejüket. Apropó, ha valakit boldoggá teszek azzal, én szívesen átadom az egyik versem helyét, de szerintem nem ez a lényeg... Nőjünk fel a problémához. Ölelésem. ♥️😊

negyvenkilenc2020. szeptember 24. 10:13

Igazából semmi közöm hozzá, de nem érzem igazságosnak pusztán nyafogásnak minősíteni a kifogásokat. Ahogy én látom: volt egy pályázat, ahol a szerkesztők önkényesen válogattak a beküldött versek közül. Eddig teljesen rendben van, hiszen ez a dolguk. Aztán kicsit tovább önkényeskedtek és ahol nem érezték elég jónak a szerzőtől kapott verset, ott ők maguk választottak másikat helyette. Ez már nem annyira szerencsés, de mivel elhivatottságból tették...aztán jött a meglepetés, és nem javasolták a cserét a szerző felé, hanem mindjárt nyilvánosságra hozták a végleges listát. Mar megint az önkény....Így már el lehet mondani, hogy az egyetlen szabályt, miszerint a beküldött versekből történik a kötet szerkesztés, nem sikerült betartani. Azon is lehet "nyafogni", hogy míg egyes szerzőknek annyi sem járt, hogy a hibásan beküldött verscímre rákérdezzenek, másoknál jutott idő a be sem küldött verseik között válogatni...értem, hogy ez rengeteg munka és idő és ezért jár a tisztelet, azt is értem, hogy a kötet szinvonala lebegett a szerkesztőség szeme előtt még, mégis az egész rosszul adja ki magát. Meg tudom érteni, ha van, akiben tüske maradt ezek után.

Kriszti122020. szeptember 24. 09:43

Kedves poet társaim!
Olvastam a hozzászólásokat.
Először is szeretettel gratulálok és együtt örülök minden szerzőnek, aki bekerült az antológiába!
Köszönet mindazoknak, akiknek a munkája, energiája és türelme van ebben a pályázatban!
Akik nem kerültek be (mint ahogy én sem), azoknak kitartást kívánok!
Minden pályázatnál (máshol is) a zsűri dönt, az ő szubjektív ízlésük: mit tartanak különlegesnek, vagy mit nem. Ezt el kell fogadni, még akkor is, ha némi csalódottsággal is jár. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a beküldött, de be nem választott pályaművek rosszak, silányak lennének. Lehet, hogy máshol, más kategóriában hirdetett antológia pályázatba ugyanezeket a verseket beválasztanák. Nem tudom.
De nem szabad elcsüggedni! Kell a megmérettetés, kell a pozitív visszajelzés , de valljuk be őszintén : elsősorban azért írunk, mert örömöt találunk az alkotásban.
Istennek legyen hála, hogy van egyáltalán ilyen lehetőség!
Szeretettel
Kriszti

roseprincess2020. szeptember 24. 09:21

@Torpilla3181: Ne is bosszantsd magad! Sokunknak szeretettel örömet. A pályázat egyértelmű volt, a vers beküldés nem jelent automatikus bejutást. Innentől fogva, aki nem tudja MÉLTÓSÁGGAL viselni az elutasítást, ne pályázzon. Ez nem bonyolult.
És én is nagyon szépen köszönöm a munkátokat szederfaluval, hogy fáradoztok azért, hogy néhányunk verse nyomtatásban is megjelenhessen évről évre, mert sokunknak ez az egy lehetősége van erre, szóval nagyon sokat számít!
Köszönöm, hogy részese lehetek a kötetnek!
További sikeres munkát kívánok!

perzeus2020. szeptember 24. 08:49

Na, de én kiszálltam ebből a körhintából...puszi (ja, most nem lehet)
Inkább arra koncentrálok, amit szeretek. Mondjuk ezt is élveztem itt, na. ;)

perzeus2020. szeptember 24. 08:46

Csak van valami ebben a 13-as számban... ;)

perzeus2020. szeptember 24. 08:38

Mindenki nyugodjon le! :D Szeressük egymást!

perzeus2020. szeptember 24. 08:36

...egyébként jót szórakozok némely ember egyszerűségén. Akinek nem inge...tudod? :)

perzeus2020. szeptember 24. 08:32

@Torpilla3181: Tipikus, sértődött nő. No comment! :D :D Sajnos ez még az óvodai szintnél is lejjebb van. :D

Kipy2020. szeptember 24. 08:31

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy más antológiáknál, pályázatoknál is hasonló nyafogás (sajnálom, de ez már az) megy-e eredményhirdetést követően.. tapasztalataim szerint nem, sőt általában reklamációnak nincs helye. De én csak egy amolyan "pörköltes poéta" vagyok sokatokhoz mérten - gondolom, így kezeljétek ezt a véleményt belátásotok szerint.

A szervezőknek pedig köszönöm, hogy valahogy megjelenhetett egy versem, duplán is megtisztelő, mivel önálló kötetre fix nincs keretem, s valszeg sokáig nem is lesz lehetőségem sem erre. Így azért a mindennapok mellett egy kicsit mosolyra áll(t) a szám. Tehát köszönöm.

Torpilla31812020. szeptember 24. 08:17

@Szelu: hurrá. 🤣🤣🤣

Torpilla31812020. szeptember 24. 08:16

@perzeus: lassan már óvoda az egész. 😊😊😊😊 Te éppen melyik csoportba vagy. Kiscsoport? Nah ugye. Mert őket azért tisztelem annyira, hogy nem hozzád hasonlító.

És nem.
Dehogy írtam.
Ha leírtam volna akkor pislognál, mint hal a szatyorban. 🤣

Megy a lemez. Kattog. Megakadt. Nem baj. Csak már uncsi vagy. 🤣

perzeus2020. szeptember 24. 07:55

@Torpilla3181: ...mégis leírtad. :) Lassan már "mártírszagú" ez az egész. De ezt csak én gondolom, mert jogom van hozzá. :)

ralyi2020. szeptember 24. 07:39

Köszönöm!

Szelu2020. szeptember 24. 07:38

@Torpilla3181: Lejjebb már örültem! Most akkor újból örülök! ❤️
...és köszönöm! :-)

Pera762020. szeptember 24. 06:14

@Torpilla3181: ❤

MrMojoRisin2020. szeptember 23. 23:43

Gratulálok mindenkinek.

Torpilla31812020. szeptember 23. 23:41

@szederfalu: ♥️😊🥰

Torpilla31812020. szeptember 23. 23:33

@fufenka: hurrá! Veled örülünk 😊
@Pera76: sebaj. Péránk. Ez van. Majd megunják. Látod. Még kitartanak. Nem tudom volt-e valaha valahol, amit így láttam. De hát mostmár van. Nekem biztos az első itt. De az utolsó is. Viszont ebbe igen is hajthatatlanok vagyunk. Nem tántorodunk el. Mert a nevek, a listán megérdemlik. ♥️
@perzeus: ha tudnátok mennyire jól esne nekünk is leírni. De nem. Mert van, akinek ez öröm. Nekünk velük kell foglalkoznunk. Nem hagyhatjuk cserben őket.

@tomorg: annyira jó, hogy hirtelen szerkesztőnk lettél. Mármint azt hiszed. Ám nem. De remélem nincs harag. Csak a tény az tény. Azért köszi, hogy szabadra engedted a fantáziád. Megjegyezném. A valóságot viszont mi intézzük. Nem te. Ugye azért nincs harag. 😊
@Carma: köszönjük szépen. Ezt jó tudni. ♥️
@kevelin: szuper vagy. És vagány. Mosolyogtam. Legalább megpróbáltad. És köszi. Mi is gratulálunk. Semmi baj. Vagány vagy. Komolyan! Mindig is maradj ilyen,akkor is, ha nemmel kell reagálnunk. Nagyouszi! 😊
@hangyasi: Mi köszönjük. Nagyon. 😊

Torpilla31812020. szeptember 23. 23:18

Sziasztok.

Azt hiszem itt az ideje átadni a helyet az örömnek.

Megkérek mindenkit a tartalomjegyzék szerzői közül, hogy adjon bátran hangot az örömének.

Akkor is, ha lentebb helyett kapott a rosszindulat.

Tegyünk közé színt.

Életet.

Sem Szeder, sem én nem szeretünk s. gget csinálni a szánkból.

Hála Istennek van azért jó szó, amit kapunk.

Csak is miattatok toljuk, csináljuk, akik ebben a kötetben helyet kaptatok. Mert verseitek megérintettek minket. Szubjektív okból, vagy objektíve? Fontos ez, ha a 13 év mind Antológiát gyümölcsözött.

Együtt leszünk. Ez a lényeg.

Megéri.

Megcsináljuk.

Közösen.

De én sajnos ezt soha többé nem vállalom.

Nekem erre se idegrendszerem, se kedvem. És úgy látom, Szedernek sincs több.
Mert ezzel azért meló van. Miközben van még saját meló, család, meg élet. Szuper lesz. Ez még az.

Akkor igenis adjatok hangot magatoknak Ti is, akik bekerüléséről lentebb levették a figyelmet.

Mert lesz Antológia idén is.

Hogy ez valakinek nem tetszik. Neki ez nem siker, mert ő most nem járt sikerrel. Lehet.
Sajnalom. Sajnáljuk.
Viszontés: gratulálunk. Örüljünk.

ennek a 13nak.

Mert lesz.

Kitartunk.

Háló! Szerzők, ti ott a tartalomjegyzékben.
Örülünk. Veletek.

Akkor jó éjt.

Szép éjt.

Mindenkinek.

szederfalu2020. szeptember 23. 22:26

@Edeke: nesze. 😊😀

https://www.facebook.com/125303207483666/posts/4963043323709606/

Edeke2020. szeptember 23. 21:08

@szederfalu: csinálj, már egy linket, mert nem lelem, pedig úgy megnézném.
Ja, LéTszi! (mert kultúrember vagyok)

JungelGuldig2020. szeptember 23. 18:40

@Vagyvalami: én sem kerültem be. Sajnálattal hallom e rossz hírt. Nemhogy egy évet várhatok, de már 12.-ben most lett volna az utolsó remény a kis osztályomnak mutogatni :c

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 23. 18:31

Kedves Szerzők!
A kötet borítót meg lehet nézni a poet.hu face oldalán.

Vagyvalami2020. szeptember 23. 17:10

Sajnálom, hogy egyik versem sem került bele :(

fufenka2020. szeptember 23. 16:21

Kedves Szeder, kedves Pilla! Köszönöm szépen!:) üdvözlettel: Zsuzsi

KomaromiIstvan2020. szeptember 23. 12:50

@szederfalu: Köszönöm, így már értem :)

Pera762020. szeptember 23. 12:30

Felnőttekül tényleg felnőttünk? Mert némely megnyilvánulás nem ezt igazolja.
Ez itt egy homokozó. Akinek nem tetszik, kereshet mást. Van még elég, nagy az isten álomkertje, kinek-kinek az igényei, elvárásai szerint.
Inkább meg kéne köszönni a befektetett munkát, és a lehetőséget. Mint ahogy egy-egy ember tudja a rendet.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 23. 11:41

@tomorg: a bónuszról: van aki azért, mert nagyon rövid versei vannak és elfér 1 oldalon, és van aki azért, mert kimagasló verseket küldött. Na ez ismét egy szubjektív vélemény.
A tavalyiban pl mindenki bele került. Tavalyelőtt pedig csak erotikus versek voltak.
Igyekszünk változatosak lenni.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 23. 11:36

@KomaromiIstvan: igen. A vers pályázat győztesei a tavaszi költészetnapi pályázaton nyertek bekerülési lehetőséget. Az ő költségeiket én állom, ez az én személyes felajánlásom.

KomaromiIstvan2020. szeptember 23. 11:03

Sziasztok!
"A verspályázat győzteseinek természetesen nem kell fizetni, postaköltséget sem." Ez a mondat mit jelent? Kik a győztesek? Úgy látom egyik versem belekerült, aminek nagyon örülök! Gondolom akkor utalni kell, bejegyzésben a példányszám és a nick név, és a postázási cím emailben, igaz?

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 23. 10:49

@perzeus: de jelent anyagi megterhelést. A telefonálás, az utánjárás a beletett idő, amit máshonnan vettünk el... Ezeket nem számoljuk. Ugye?

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 23. 10:47

@tomorg: kedves Gábor, tudod majd ha te szerkesztesz egyszer ilyen kötetet, akkor azt úgy csinálod, ahogy neked jó.
Jövőre nyitva lesz a pálya, mivel én belefáradtam. Ki lehet próbálni milyen ez.

perzeus2020. szeptember 23. 08:33

...de senkit nem szeretnék megbántani. Csak jólesett leírni, amit gondolok.
Pillának, Szedernek és a többi moderátornak is köszönöm a munkáját és azt, hogy ez az oldal működik és hogy itt lehetek (remélem még sokáig).
További sok sikert és kitartást kívánok!

perzeus2020. szeptember 23. 08:33

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

perzeus2020. szeptember 23. 08:32

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

tomorg2020. szeptember 23. 08:31

Tudod, 13. a babona miatt is , mumus mumus....

perzeus2020. szeptember 23. 08:27

A másik meg az, hogy a szerző maga fizeti a verse bekerülésének költségét, ahogy a korábbiakban is, tehát ez a "poetes szervezőknek" nem jelent anyagi megterhelést. Magyarul Te vásárolod be magad a kötetbe.
Azt is megértem, hogy a "szervezők" sem szeretnék a nevüket adni akármihez, de ezt korábban is megtették. A "szervezők" szubjektivitását is jobban megérteném, ha saját költségükön menne ez az egész. De így...?
Mellesleg például nekem jó néhány bekerült vers egyáltalán nem tetszik, de lehet másnak meg igen. Nem lenne túl igazságos ez alapján szelektálni. De mégis így történt...
De ezt csak én gondolom, mert jogom van hozzá. :) Szubjektív. :)

perzeus2020. szeptember 23. 08:11

@tomorg: Korábban többször is így volt. Beküldted a versed, kifizetted, bekerült a kötetbe és ennyi.
Ez a mostani kötet úgy tűnik egy "komolyabb" kötet akar lenni, de akkor ez a korábbi kötetek "silányságát" minősíti, ahova "bárki" bekerülhetett.
De ezt csak én gondolom, mert jogom van hozzá. :) Szubjektív. :)

tomorg2020. szeptember 23. 07:54

Ha nincs oldalkeret, akkor a többi szerző is kaphat még 1 oldalt...

tomorg2020. szeptember 23. 07:25

Azt kellene eldönteni az antológia kinek szól, az olvasónak, mert akkor szűrni kell, ha a költőknek elismerés, akkor mindenki legyen benne aki pályázott, és kifizeti a megjelenést, 1 művel. Most ismét 12 költő bónuszt kapott, miért?

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 23. 07:23

@perzeus: nincs oldalkeret. Nem ez miatt szűkítettük a kört.

perzeus2020. szeptember 22. 22:30

Én még annyit fűznék hozzá ehhez az egész Antológia mizériához, hogy ha már ennyire szűkös az "oldalkeret", akkor korrektebb lett volna, ha minden szerzőnek csak 1 műve kerül bele, így mindjárt kb. 12-vel több "boldog" szerző lenne. Ismét csak egy vélemény. :)

Carma2020. szeptember 22. 20:14

@szederfalu: nincs mit, szívesen foglalkozom ilyesmikkel. Mivel jó a viszonyom a főnökséggel, mindent, amire rámondom, hogy az én anyagom megkapok önköltségi áron, így a konkrét kötészeti munkákban is jó áron közre tudok működni. Kötünk könyveket géppel és kézzel is, úgyhogy sok rétegű segítséget tudok nyújtani. Egyedül puhafedeles könyveket nem készítünk, abban nem tudok segíteni max. tördelés + borító kivitel. De keménytáblás könyveket bármikor. Rátok bízom, árat kérni mindig lehet, aztán legfeljebb nem rendelitek meg. Ami az én részem, arra viszont állom, hogy charity-ből segítek, beleértve a könyvkötést és az előkészítési munkákat is.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 22. 17:58

@Carma: köszönjük szépen a segítséget, felajánlást! Még nincs kész teljesen, csak a terv van meg, azt kell majd finomítani.

Carma2020. szeptember 22. 16:50

@szederfalu: ha már elkészült a borító a puhafedeles változathoz, akkor azzal kell egy kicsit dolgozni, mert egy keménytáblás könyvnek kicsit máshogy épül fel a borítója. Ha gondoljátok a jövőben szívesen segítek, kiadványszerkesztőként végeztem, de könyvkötőként dolgozom. Bármi tördelés vagy nyomdai előkészítésben tudok segíteni. Mivel évi 1 antológiáról van szó, természetesen charity jelleggel.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 22. 16:04

@kevelin: nem ellenszenves, de nem szeretnénk. Egyszerűen kivettünk 2 oldalt a PDF formátumból. Viszont valószínűleg kemény borítós lesz, ha már... 😊

kevelin2020. szeptember 22. 15:51

Kedves Szeder és Pilla!
Hálás köszönet a fáradozásaitokért -és gratulálok minden nyertesnek
Olvasva a hozzászólásokat úgy érzem nagy türelem kell a munkátokhoz és szinte félek, hogy feladjátok, Mi lesz akkor sokunkkal akik szeretünk itt lenni a Poeton. Nem sokan tudnák ezt a munkát elvállalni.
Olvasom,hogy egy páran nem akarják azt a verset megjelentetni amit kiválasztottatok. Nos nekem jól jönne ha a maradék helyre betennétek még egy versem, amennyiben lehetséges. Lehet ,hogy ellenszenvet váltok ki ezzel a kérésemmel bocsánatot kérek ezért Üdvözlettel Kevelin

perzeus2020. szeptember 22. 15:05

@szederfalu: Valóban. :)

madaras2020. szeptember 22. 11:59

Utóirat:
A kért postázási címet a megadott e-mail-re elküldtem.
Munkádat utólag és előre is köszönöm.

madaras2020. szeptember 22. 11:58

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

madaras2020. szeptember 22. 11:51

Kedves Szeder !

Ide másoltam az Excel formátumú visszaigazolást – amit az OTP Bank adott.

Tranzakció jóváhagyás


Köszönjük, megbízását az OTP Bank befogadta és feldolgozta.

Indító számlaszám 11773494-03901175
Tranzakció azonosító 14756492051
Rögzítés dátuma 2020.09.22.
Tranzakció állapota Végrehajtva
Tranzakció megnevezése Belföldi forint átutalás
Ellenoldali számlaszám 11600006-00000000-32385959
Összeg 5.590
Közlemény 1 pld ideit és 1 pld tavalyit kér madaras
Kedvezményezett neve: Bogdán Mária

Üdvözlettel: István ( madatas )

hangyasi2020. szeptember 22. 11:42

Még most sikerült visszaolvasnom.
Teljesen méltóságon aluli az a beszélgetés mely lentebb folyt a versekkel kapcsolatosan.
Csakis köszönettel tartozunk azért, hogy vannak itt olyan emberek akik idejüket nem kímélve dolgoznak azon, hogy minden évben megjelenhessen egy vagy több versünk egy igen igényes kötetben.
Az meg, hogy ki olvassa vagy ki nem megint csak másodlagos. Mármint nekem. Akik számomra fontosak azok mind olvassák a verseimet a többi meg nem érdekel.

Még egyszer köszönöm a munkátokat!

szederfalu2020. szeptember 22. 10:54

@perzeus: mindenkinek joga van azt gondolni, amit akar 😊

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 22. 10:52

@tomorg: kedves Gábor, annyit nyomtatnak, amennyit befizetünk. Előre. Ezért a határidő. Hogy tudjuk mennyi az annyi.

perzeus2020. szeptember 22. 08:36

Mi van itt, gyerekek!?! :D Mintha valami "nagy", "világraszóló" kötetről lenne szó... Az itteni tagokon kívül kutya se olvassa szerintem. :D

tomorg2020. szeptember 22. 07:40

Kedves Szeder, kb. mennyi a tervezett példányszám?

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 21. 20:50

@duplagondol: @Smen: van egy ilyen fórum topicunk, hogy pályázatok gyűjtőhelye. Nagyon szívesen látunk ott mindenféle kiírást, felhívást, sokakat érdekel az ilyen.

hangyasi2020. szeptember 21. 18:20

Hű, hát köszönöm, hatalmas megtiszteltetés. :)

szebireka2020. szeptember 21. 17:25

@M.Laurens: Szeretem ezt a versed. 😊 Mondjuk szinte mindet. 😁 De ez talán oldja itt a feszültséget.

Smen2020. szeptember 21. 17:16

@duplagondol: innen már törlik, úgyhogy majd privátban küldöm.

duplagondol2020. szeptember 21. 16:55

@Smen: Üdv, tudom, hogy ez nem az a fórum, de én is elkérném annak a pályázatnak az infóit. Köszönöm szépen!

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 21. 16:49

@madaras: kedves István 3000+1500+1090=5590ft.-ot kellene utalni.

madaras2020. szeptember 21. 15:40

Kedves Szeder !
Pályázatomat beküldő e-mail-ben említettem, hogy a tavalyi antológiából is rendelnék 1 példányt - mivel ( írtad) maradt belőle.
Ha ez így van - kérlek írd meg, hogy 1 pld idei + 1 pld tavalyi + postaköltség mekkora összeg ( := 7090 ft.- ? ), hogy ezt a megadott számlaszámra utalhassam.
Válaszodat előre köszönve üdvözöl: madaras

Smen2020. szeptember 21. 15:16

@Törölt tag: Szia! Elküldtem az emal címedre, az összes náluk megjelent kötetemmel együtt.

Törölt tag2020. szeptember 21. 14:37

Törölt hozzászólás.

Szelu2020. szeptember 21. 13:18

Gratulálok minden pályázónak! Örülök, hogy bekerültem a kötetbe! Bár ez nem volt feltétlen célom, csak szerettem volna megmérettetni magam.... Beleolvastam pár pályázó alkotásába, és meg kell hogy mondjam megtisztelő hogy egy kötetben lehetek velük (veletek).
Még egyszer köszi a bizalmat!!!

Fresh2020. szeptember 21. 08:50

Kedves Pilla és Szeder nagyon köszönöm, hogy bekerült az Antológiába a kiválasztott versem. Hálás vagyok. :)

Smen2020. szeptember 21. 01:31

@Törölt tag: Látom, hogy nagyon jók a verseid, elolvastam néhányat. Van egy irodalomoldal. Annak köszönhetően három verseskötetben és két novelláskötetben szerepelnek az írásaim. Negyedévente van pályázat, vers és novella egyaránt. Híres költők és írókból áll a zsűri. Három zsűrinyertest választanak, az első helyezett 10.oldal publikálást nyer egy kötetben. Így kerültem be a kötetekbe. Van antológia is, viszont oda bárki bekerülhet, (szintén híres írók, költők elemzik az erre szánt művet) szerzőként 16 oldalt biztosítanak neki a bemutatkozással együtt. Így kerültem be két antológiába is. 16 oldal!!!! Nem egy pár soros vers! És a lényeg, mindez a 16 oldal 1.500Ft-ba kerül kötetenként. Webshopban is kapható és egy könyvkiadó is polcára teszi. Ennek köszönhetően az egyik novellámat karácsonykor egy neves színészünk felolvasta a József Attila szinházban. Ide is feltettem, de senkit nem érdekelt. Mindegy is! Azt hiszen én innen távozom. Vegigolvastam a kommenteket, nem voltak következetesek a zsűritagok, sőt a hangnem sok esetben hagy kivetnivalót maga után!

Smen2020. szeptember 21. 00:02

Érdekes, hogy nem mindenkinek kerestek másik művet a versei között. Én konkrétan ezzel lettem elutasítva: "beérkezett a pályázatod. Én nem tudtam választani belőle." és kész!

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 23:09

@Törölt tag: nem gondolom, hogy megszegtük volna, hiszen a megadott idő intervallumba belefér a két kiválasztott vers.
De te tudod. Kérésed figyelembe véve törölni fogjuk a verseid.

Törölt tag2020. szeptember 20. 22:50

Törölt hozzászólás.

M.Laurens2020. szeptember 20. 22:20

@szebireka: Honnan jutott ez eszedbe? Megnevettettél! Igen, valahogy így ilyen hangulatban kell oldani a feszültségeket, mert a humor az egyetlen gyógyszer ami nem kerül pénzbe vagy fáradtságba.

roseprincess2020. szeptember 20. 22:16

Úgy látom eléggé elharapódzott itt a helyzet. Megértem, hogy rosszul esik és csalódott, aki nem került be, ez természetes. Időt és energiát fektetett a vers megírásába, és most úgy érzi nincs értékelve, nincs ezzel semmi baj, teljesen normális ilyenkor a csalódottság, de nem lesz vége a világnak. Minden évben van antológia, jövőre ismét lehet pályázni, és attól függetlenül, hogy idén nem sikerült, jövőre sikerülhet. Szerintem egy futóversenyen se a szervezőket hibáztatja egy versenyző sem, aki lecsúszott a dobogóról, hogy miért nem ő győzött, mikor ő beleadott anyait-apait. Elkezd edzeni, hogy jövőre dobogós lehessen, vagy nem indul több versenyen, ez az ő döntése.
A nem-objektív értékeléssel kapcsolatos nehezteléseket meg nem is értem... Egy verset hogy lehet máshogy értékelni, mint szubjektíven? Persze vannak költői eszközök, amiket lehetne nézni, de ez egy főként amatőrökből álló csoport. Ha szigorúan néznék ezeket, akkor lenne csak igazán sírás-rívás, mert jó, ha fele ennyien bekerülnének, egyrészt. Másrészt meg meglehet követelni a tökéletes rímeket, versformákat, a versritmikát és a költői képekben gazdag verseket, de hiába kifogástalan a vers ezekből a szempontokból, ha még egy tehén bőgésnek is több a mondanivalója, mint a versnek. Pont a lényeg veszne el. Így marad a szubjektivitás.
Ami meg a szíveket és kommenteket illeti, szerintem mindenkinek tudnia kellene, hogy sok esetben azért van, hogy visszakapják, amint nem megy visszaszivecskézni az ember 2-3 vers múlva már kevesebb követője lesz. Tetszik vagy sem, sajnos ez így működik. Attól, hogy valaki irodalom kedvelő, ugyan úgy gyarló, mint bárki más. Ezért nem lehet a szívek számára alapozni. Tudok olyat, aki nagyon jól ír, de néhány szívnél nem kap többet, mert ő sem adja el magát viszontszívekért cserébe.
Ennyi lenne az eszmefuttatásom, de már nem bírtam megállni szó nélkül.

Szép estét mindenkinek!

M.Laurens2020. szeptember 20. 22:16

@Edeke: Már-csak a kíváncsiságod miatt is érdemes volt elvállalni. :)
---
Egyébiránt mindenkinek gratulálok aki szerepel a kötetben, és úgy gondolom, hogy ez, amatőrként mindenkor megtisztelő, hisz egyikünk sem hivatásos író (tudtommal).
Egyébiránt pedig gyerekkorom nagy dilemmája volt mindig, hogy miért szereti valaki a keserűcsokit, amikor én a tejcsokit, de leginkább mégiscsak a kovászos uborkát.

szebireka2020. szeptember 20. 22:15

Sziasztok!
Először is köszönöm. Először kerül versem az antológiába. 😊

Másodjára meg, ahogy olvasom a kommenteket eszembe jutott egy vers. Remélem nem bánod @M. Laures hogy ide másolom.

M. Laurens

HÁT TUDOD, AMICE...
Levél egy fűzfapoétához

Hát tudod, amice, megárt a sok a jóból,
Ám te nem kényeztetsz el minket szóból,
Rímeid kacskák sánták, már ha vannak:
Mentél volna inkább mormogó tibeti papnak.

S forgatnád az imamalmod éjjel-nappal,
Nem harcolnál tollal, tintával s fehér lappal.
Azt mondod, a lírádat önmagadnak írod?
De oly sótlan, nem is tudom, hogyan bírod.

S hogy meg nem értett zseni lennél, kétlem.
Bár vakoknak áldást jelenthet a fél szem.
S hogy nem érdekel téged, hányan olvasnak?
Persze, hisz nem nekünk írsz, hanem a holnapnak.

Szerelmes versedtől pedig óvjon meg az isten,
Igazi nő, minden során, fájdalomtól szisszen.
Hegyén, hátán, innen-onnan lopott frázis,
Nemhogy szerelem, de rám jött még a frász is.

Hát tudod, amice, helyedben nem erőltetném,
Inkább bevetném fűvel, rímfaragó elmém.
Ha nap rásütne, lennének rajta virágok,
S "röpke lepkeszárnyak", mit annyira imádok.

madaras2020. szeptember 20. 21:54

Kedves Pilla !
Végigolvasva a bejegyzéseket - már értem - Ti választottátok - és én természetesen egyetértek vele - ráadásul köszönöm, hogy ennyire odafigyeltetek rám, hogy még egy másik versem is elnyerte a tetszéseteket.
Nagyon szépen köszönöm munkátokat - a fizetésselés a rendeléssl majd jelentkezem.

madaras2020. szeptember 20. 21:47

Kedves Pilla és Szeder !
Boldog vagyok, hogy bekerültem az antológiába - de meglepetésként ért a bekerült versem címe.
Az augusztus 27-én feladott e-meilben a következő három vers címe szerepel:

Galambos István: Trianon

Galambos István: Győzelmi rigmus

Galambos István: Gondolatok gyermeknapon

Az Apám című versem elérhetősége viszont:

Galambos István: Apám

Természetesen nem akarok problémát okozni - nekem az is jó, ha az a versem került be - annak is nagyon örülök - bár érzelmileg túlfűtött állapotban írtam....
Köszönettel és üdvözlettel: madaras
( azért, ha van időtök válaszoljatok)

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 21:46

@536771: Kedves József, mi is kiállnánk magunkért Pillával, ha megengeded. Ku.. a sok munkát beletettünk ebbe az antológiába, család, munka mellett, ingyen, abból a kevés szabadidőnkből. Csak azért, hogy ne szakadjon meg a hagyomány és legyen minden évben Poet Antológia.
Légyszíves hagyd meg nekünk, és a többi szerzőnek, hogy örüljünk!
Tőlük várom a befizetést és a címüket, a többiek meg menjenek már aludni, késő van.

5367712020. szeptember 20. 21:39

@Carma: Hasonló jó éjt neked is!

5367712020. szeptember 20. 21:29

@Torpilla3181: Kedves Törpilla! Senki sem született költőnek, még Te sem!
A pályád elején biztos jólestek volna Neked is bíztató, és nem ennyire elutasító gondolatok, szemtelen, udvariatlan megjegyzések, amiket ma kaptam! Ezért igenis kiállok, ezeket elutasítom, mert senki nem teszi meg helyettem! Így döntöttem. Jó éjt.

Carma2020. szeptember 20. 21:20

@536771: Jelképesen értettem, hogy hány követőd és kiadott köteted van. Tudom, hogy nem kérted a véleményem, de szerintem a tiédet se kérte senki, mégis mondod. Akkor más is mondhatja. Nem baj, hogy kritizálod a zsűri döntését, bár értelmetlen, hiszen amikor pályáztál, kitetted magad két ember ízlésének, szeszélyének, döntésének. A baj az, hogy értelmetlen, amit teszel. Hogy láthatóan nincs célod vele, amit el akarnál érni. Mert nincs is semmi, amit elérhetnél, csak kardozol. Magadat stresszeled. Kell ez neked? Bújj oda inkább a feleségedhez vagy a mackódhoz és szeretgesd meg, miért ilyen butaságokkal idegesíted magad?

Torpilla31812020. szeptember 20. 21:13

@536771: szia.
El lett utasítva a pályázatod. Semmilyen igazadért nem kell kiállnod.

Így döntöttünk.
Szederfalu, és Jómagam.

Jó éjt.

5367712020. szeptember 20. 21:09

@Carma: Kedves Carma! Ezt azért utasítom vissza, mert nincsenek egyáltalán eladott, vagy kiadott köteteim, sőt egy se! Meg nem is kértem a véleményedet! A saját magam igazáért én állok ki, és nem Te! Köszönöm!

5367712020. szeptember 20. 21:02

@Torpilla3181: Ezt a hisztizés szót mégegyszer határozottan visszautasítom! ÉN mindenki sikerének örülök, gratuláltam is szerzőtársaimnak! Azt meg végképp nem tudom, ki az a Kipy, és hogy került bele az értékelésbe, eddig erről szó se volt! Azt írta Szederfalu, hogy ketten döntöttetek, akkor ő miért beszél bele?!

Carma2020. szeptember 20. 20:59

@536771: Volt itt nemrég egy verspályázat. Pályáztam rá. Vártam izgatottan az eredményhirdetést. Nem nyertem... Nem esett jól, úgy gondoltam, nem baromi jó, de azért jó alkotásokkal neveztem. De hát vállat vontam, majd legközelebb talán. Azt hiszem, az életben vannak fontosabb dolgok is, mint egy ingyenes, szubjektív pályázaton keseregni. Még akkor is, ha nyolcvanezer követőd van, és több millió eladott kötet van a hátad mögött. Ha ez az élet nagy problémája, akkor igen, ott vannak gondok... de nem akarlak megbántani, csak azért lépj egyet hátra és szemléld meg magad.

Torpilla31812020. szeptember 20. 20:59

@Kipy: értettelek. Csak kifejtettem, amit elkezdtél.
😊

Torpilla31812020. szeptember 20. 20:58

@Seelensplitter: pacsika. És köszi! Puszi!

Kipy2020. szeptember 20. 20:51

@Torpilla3181: Védelmetekre írtam :D

Seelensplitter2020. szeptember 20. 20:50

Egyébiránt jómagam is szívvel gratulálok minden sikeres pályázónak.

Ugyanakkor, - egyre jobban átlátván és megértvén az okokat - megtisztel, hogy gondolt rám a kedves zsűri, azok után is, hogy a beküldött alkotásaimat nem találták méltónak a kötet színvonalához, de szerették volna, ha szerepelek, hiszen eddig, egyetlen kihagyással minden antológiában ott a nevem. (az a kihagyás is a 365 napos letiltásom okán volt. (Igen, akkor még a Poet ellen harcoltam, most meg inkább érte. :D )
Ez lesz a második olyan antológia Poet tagságom kezdete óta (A régi nicknevemet is beleértve), amiből kimaradok.

Köszönöm ugyanakkor a megértést is, tudom, hogy tisztában vannak azzal, az általuk választott alkotást miért nem engedem nyomtatásba. (Még saját kötetben sem tervezem publikálni, ha egyszer elkészül az is).
Nagy ölelésem mindenkinek.

Torpilla31812020. szeptember 20. 20:47

@536771: szia. Semmilyen hiba nem történt.

El lett utasítva a pályázatod. És ezt nem vagy képes elfogadni.

Ez történt.

És, azt itt ti elfelejtitek, hogy itt azért vannak szerzők, akik viszont boldogok ma. Örülnek.

Ez a viselkedés hiszti. Nem kell kikérni magadnak.
Elmondtuk.
Sokféleképpen.

A többiek örömét próbáljátok szétzilálni. De hála Istennek. Sikertelenül.

Tisztelet.

Ez az első.

Mi nem bántottunk. Leírtuk, hogy nem küldtél sikeres pályázatot.

Olvasható,hiszen nem látod a neved.

Erre te, ti, itt ne haragudj, de vegezáltok. Hisztiztek.

De hiába.

A döntésünk végleges.

@Kipy: bizony. Ezt mondjuk. Már rég óta.
Megnyugtatlak.
Minden elutasított szerzőt megnéztünk.
Hidd el, lelkiismeretesen.

És fent olvasható a döntésünk.

Ideje lenne átadni a helyet egy kicsit az örömnek.
Mert a nyertes szerzők helyébe senki sem gondolja magát.

Szerintem ez itt már túl is lett beszélve.

Az oktalan, háborgó hisztinek szerintem ezzel kiapadt az oka.

Szia.
Sziasztok.

szederfalu2020. szeptember 20. 20:46

@536771: valóban gratuláltál. Elnézést kérek ezért. De a többit tartom

5367712020. szeptember 20. 20:43

@szederfalu: Ez már tényleg sértő! Légyszíves nézd meg a legelső, 19-én 22.54-kor kelt bejegyzésemet, ahol mindenkinek gratuláltam!

szederfalu2020. szeptember 20. 20:38

@536771: de hiszti. Hiszen nem vagy benne. Igazából semmi keresnivalód nincs itt, ebben a bejegyzésben. Legfeljebb csak annyira, hogy gratulálj a többieknek. De nincs benned még ennyi sem.

szederfalu2020. szeptember 20. 20:37

@Kipy: jól értelmezted, igen. Köszönöm!

5367712020. szeptember 20. 20:34

@szederfalu: Kedves Szederfalu! Ezt visszautasítom,kikérem magamnak! Én nem hisztizek! Ha többen is problémát jeleztek, akkor légyszíves ne hisztiről beszélj! Akkor meg kell vizsgálni, mert valóság alapja lehet, és ha hibba történt, azt be kell ismerni, ez így tisztességes. Köszönöm megértésed!

Kipy2020. szeptember 20. 20:34

@Torpilla3181:
Azon agyalok, hogy ti kiemeltétek a kiírásban, hogy nem a Poet.hu szervezése az antológia, emiatt nem is releváns az az antológia szempontjából, hogy adott szerzők az oldalon milyen státuszban helyezkednek el, vagy mennyire népszerűek.

Torpilla31812020. szeptember 20. 20:32

@denton: ott a pont. Nincs is több kiegészítésem. 🤣

Kipy2020. szeptember 20. 20:31

@denton: Köszi, jót nevettem :D

Torpilla31812020. szeptember 20. 20:31

@Seelensplitter: szia, Szabi. Semmi baj. Akkor kiegészítem Szeder kommentjét.

A három vers egyik sem lett volna elfogadott. Egyikünknek sem tetszett. Sehogyan sem. Ezért gondoltuk, hogy keresünk, hiszen van jó versed.
Ezt találtuk. Amit te is tudsz.

Semmi baj. Elnézést. Kitesszük, kivesszük, ha te nem szeretnéd. A kérésed szerint.

Ha esetleg van még olyan szerző, aki ilyet tapasztal, az is ezért van.

Nem szerettünk volna senkit elutasítani.

Akinek pedig nem látható a pályázati versein kívül más, akkor, sajnos a többi verse között sem találtunk.

Szeretnénk, ha a felnőtt, elutasított szerzők lentebb elfogadnák a döntésünket.

A nyertes szerzőknek van csak fizetési kötelezettségük... amit előre is köszönünk. És!!! Gratulálunk még1 szer mindenkinek.

Akik pedig lentebb sértve érzik magukat,
azoknak még egyszer szeretném leírni:
A pályázat ingyenes volt. Tehát azt gondolom, sőt, tudom, hogy senkit nem károsítottink meg, sőt, igyekeztünk azt is elkérni, hogy utánanézünk az elutasított szerzőknél, hogy ne maradjanak ki. Van, akinél sikerrel jártunk, és van, akiknél nem.

Megkérek mindenkit. Fogadja el a döntésüket.

A pályázat lezárult.

A névsor, és a tartalomjegyzék olvasható.

Ha valaki mégis szeretne visszalépno, az jelezze.

Szabi.
Akkor a te kérésedet is elfogadjuk. Természetesen azért is írtam, hogy értsd, miért alakult ez így. És kiveszünk. Semmi baj.

Akkor mindenkinek szép estét.

És igen is.
Gratulálok a szerzőknek, akikkel ismét egy szép, és tartalmas Antológiát készíthetünk.

Puszipacsi mindenkinek.

Sziasztok

Kipy2020. szeptember 20. 20:30

@Seelensplitter:
Nem egyetért veled az illető, hanem felhasználja érvként félig kapcsolódó mivoltát a saját igazához.

P.M.2020. szeptember 20. 20:23

Köszönöm.Mivel külföldi postázás lesz, írok e- mailt!

Seelensplitter2020. szeptember 20. 20:22

@szederfalu: Köszönöm a megértést.
Sajnálom, hogy sértőnek találjátok, vagy hisztinek a gondolataimat (És másokét is, akik velem értenek egyet).
Alkotás és alkotás közt vannak óriási különbségek. De, ha ezt egy kortárs szerzőnek kell magyaráznom, az már régen rossz... Ezért nem is áll szándékomban ecsetelni.
@denton: Nem értem, mire jó neked bárkit is sértegetni... Merő szarkasztikus humorból... De tényleg. :D

Seelensplitter2020. szeptember 20. 20:18

@536771: NA, igen, ennyi erővel, totál random, bármely Poet tag jelezhette volkna, hogy "figyelj, én szeretnék antológiában szerepellni), a pályázat kiírói pedig random bármely alkotására rábökhettek volna, hogy "Ok, akkor ez jó lesz ide". Csakhogy a pályázat kiírásában nem ez szerepelt.
Egyébként is folyamatosan hisztizek a kortárs líra színvonalának drasztikus mélyzuhanása okán, de, ha egy spontán játék, egy poénból lírává szőtt közhely-halmaz színesítené, színvonalasabbá tenné 2020 kortárs lírai antológiáját, az már régen rossz. És köszönöm, de én akkor ebből inkább kimaradok.

szederfalu2020. szeptember 20. 20:18

@denton: nedves laci, köszönnyük! Ez kellett nekünk most 😀

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 20:16

@536771: szerintem be kéne fejezned a hisztit. Mert ez már az.

denton2020. szeptember 20. 20:15

Kedves Píder és kedves Szella!

Mérhetetlenül felháborítónak tartom, hogy nem pályáztam egyetlen verssel sem, és mégsem kerültem be az análológiátokba.

Ez skandallum! Ha az M. Laurens sem verzállal írta meg a szöveget, bizony én nem fogom ki, de ti meg fogtok fizetni!!!

Másfelől meg vagyok győződve arról, hogy objektíven is meg lehet ítélni egy kortárs verset az alábbi szempontok alapján:

1. Pontosan négy sorból áll egy versszak, és szép-gyönyörű páros rímekből áll. Amik olyan tiszták, hogy enni lehet róluk.

2. Természetesen szerepel a műben a gyolcs, a szív, az ahh, az ohh és erotikus vers esetén a bibém kifejezés. Vagy ezek kombinációja.

3. A vers a Tiszapitypalattyi Nyugdíjas Kör 2009.-es fekvenyomó versenyén, vagy más hasonló rangos eseményen minimum 2. díjat nyert.

4. Népszerűsége vetekszik az Anyám tyúkja c. művel, amely a magyar költészet csimborasszója, hiszen sokan ismerik és szeretik, ellentétben az olyan gusztustalanságokkal, mint Remenyik Kegyelem c. förmedvénye, vagy Radnóti Eclogái. Amik rosszak, bár nem olvastam őtetet.

5. A szerző közhiteles dokumentummal támasztja alá, hogy lelkéből fakadt a mű, és azt ki kellett írnia magából. Nem önökből!

6. Több szívet kapott a Poet főoldalán, mint Vajna Timi az augusztusi nyaralásos-instagramos sunafotójára.

Na. Ugye, hogy lehet objektívan análológiát csinálni?!!!!

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 20:14

@Seelensplitter: akkor kiveszünk belőle.

5367712020. szeptember 20. 20:13

@Rika1: Ezzel csak az a baj Kedves Rika, hogy ha most nem tetszett nekik a versem, amit nyíltan beismertek, eközben 280 követőmnek tetszett. akkor jövőre mégúgy sem fog, csak azért is! Ezzel elveszik az ember kedvét a pályázástól, arra hivatkozva,hogy tavalyról a nyakukon maradt 46 kötet! Ezt ne tőlünk kérjék számon, és ne rajtunk bosszulják meg!

5367712020. szeptember 20. 20:06

@Seelensplitter: Teljes mértékben egyetértek veled. Nagyot csalódtam ebben a pályázatban! Persze az a probléma, hogy aki a szabályokat hozza, az meg is szegheti, legalábbis tévesen ezt hiszi, és még be is vallja!

Seelensplitter2020. szeptember 20. 19:52

@szederfalu: Nem nem emlékszem rá, hogy lett volna ilyen. Leírtam a gondolataimat ezzel kapcsolatban. :/ Ne haragudj, de most mélységesen csalódott vagyok. Csalódottabb, mintha csak spontán el lennék utasítva.

Seelensplitter2020. szeptember 20. 19:51

@536771: @szederfalu

Kedves Szeder, Kedves Pilla!

Köszönöm szépen a bekerülést, igaz, az adott művel (ami itt a címlistán szerepel, utólag megnézve a küldött e-mailt) nem is pályáztam. :D
3 művet indítottam csupán a "pályázaton", a Topjoy-vers pedig szándékosan nem volt köztük, mivel nem egészen saját gondolatok, csak némi kreatívkodás szülte. Nem is érzem úgy, hogy antológiában lenne a helye, nem is kívánom nyomtatásban viszont látni.

Ám, ha a másik hármat annyival rosszabbnak ítéltétek, hogy azok közül egyet sem éreztetek méltónak arra, hogy bekerüljön, azt is megértem. Csak mégis értetlenül állok az eset előtt - Miért pont egy olyan szerzeményem, ami - véleményem szerint - abszolút nem az a szint, amit nyomtatásban is publikálni szeretnék, mert nem én vagyok, hanem rengeteg közhely - merő játékból - összefűzve.
És erről nekem miért nem szólt senki, hogy "Figyu, ne azokat, hanem ezt?" Elnézést, de úgy kell vélnem, a pályázat létrehozói, illetve zsűrije ezzel pályázati szabályzatot sértett, illetve önhatalmúlag visszaélt a pályázó jogaival, személyes adataival is.

A 3 szerzeményem, amit méltónak találtam volna a kötetbe kerülésre, a pályázati szabályzat betartása mellett:

1: Vincze Szabolcs: Túlságosan bírlak (Túlságosan bírlak)
2: Vincze Szabolcs: Lélekfény (Lélekfény)
3: Vincze Szabolcs: Hazudj szépet! (Hazudj szépet!)

Tehát még egyszer nyomatékosítom: a Topjoy - vers című alkotásomat semmilyen körülmények közt nem szeretném antológiában viszontlátni.

Köszönettel: Seelensplitter

PS: Az előbbi 2 hozzászólásom tartalmilag ugyan ez volt, csak maradt benne pár elgépelési hiba, illetve kimaradt egy nagyon fontos gondolat.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 19:45

@Seelensplitter: én választottam ezt a versed, mert különlegesnek találtam, és színesíti a palettát. Ha emlékszel rá, tavaly is volt ilyen, hogy nem a beküldött versekből válogattunk.

5367712020. szeptember 20. 19:41

@Seelensplitter: Én meg balgán azt hittem, hogy egyedül vagyok a problémámmal, ezek szerint itt valami nagyon nincsen rendben!
József

Seelensplitter2020. szeptember 20. 19:13

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Seelensplitter2020. szeptember 20. 19:10

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

JohanAlexander2020. szeptember 20. 19:09

Tisztelet a szervezőknek, elismerés a poétatársaknak és köszönet azért, hogy egy írásommal én is bekerülhettem ebbe a nagyra becsült antológiába.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 18:56

@Edeke: arra sem fogok válaszolni 😛😀

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 18:55

@Rika1: minden évben azt mondom, hogy jövőre nem csinálom.
De szeretem csinálni 😊
Azokkal foglalkozom, akik megköszönik. Nem hagyom, hogy elvegyék a kedvem.

Edeke2020. szeptember 20. 18:39

Ha nem hagyjátok abba elkezdem a Miért kerültem be? kérdéseket!!!!

Pera762020. szeptember 20. 18:17

Ahány helyen életemben bármikor bármiben pályáztam, ejsze végigmegyek én is, és ahol miértnemkerültembe, ott egyet megkérdőjelezem a világot. Édesmamám. 🤣

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 18:06

@Smen: én úgy tudom és gondolom, hogy sehol sem válaszoltnak a miért nem kerültem be kérdésekre.
A tavalyiban pl. benne voltál.
A baráti körröl annyit, hogy a pályázók 10 százalékát ismerem.
És akit ismerek, mint pl. @Rika1: ő is kimaradt.
De nyugodtan vagdalkozz csak. A türelmem határtalan. Nem véletlenül vagyok évek óta fórum moderátor 😊

Smen2020. szeptember 20. 16:32

@szederfalu: kedves Szederfalu! Ez így nem a legjobb. Nem kivánsz válaszolni a miért nem kerültem be kérdésekre. Arra sem, hogy átment-e a vers, amikor többen megkérdezték anno, hogy beérkezett-e? Akkor kellett volna csinálni egy automatikus visszajelzést, hogy megkaptátok, mert nyilván minden szerzőnek fontos lenne tudni, hogy célba ért-e az email. Semmire nem kívántok válaszolni, ami terhes, vagy macerás. Nekem semmi bajom azzal, hogy baráti kör kerül be, de 10 éve vagyok itt, pár éve még nem így működött a poet. Ezzel természetesen senkit nem szeretnék megbántani, gondolom lecserélődtek a moderatorok. Én sem pályázom a továbbiakban, a verseimet viszont továbbra is feltöltöm, ha lehet.

Rika12020. szeptember 20. 16:31

Sziasztok! Én sem kerültem be, de a fiam igen. Pedig eddig több antológiában is benne vagyok. Akik bekerültek azoknak gratulálok, higgyétek el, nekem sem esett jól az elutasítás. De az élet megy tovább, Ti se keseredjetek el, talán majd legközelebb, ha lesz még olyan...Üdv: Erika

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 16:16

Kedves Szerzők!
A továbbiakban nem kívánok válaszolni a miért nem kerültem be kérdésekre!
Kéretik elfogadni a döntésünket!

Bogsika2020. szeptember 20. 16:15

Köszönöm a lehetőséget ! Gratulálok mindenkinek aki bekerült a könyvbe !

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 16:15

@Smen: tavaly olyan antológia jelent meg, amiben az összes pályázó helyet kapott. Ennek ellenére 46 szerző még csak érdeklődést sem mutatott a kötet iránt. Itt őrizgetem őket az otthonomban, és áll benne a pénz.
A kiírásban szerepel, hogy a beküldött versekből válogatunk. Nem jelent automatikus megjelenést.
A szakmaiságomat lehet ugyan vitatni, de nem érdekel. Mesélhetnék róla, de a mondás szerint csak a bolond dicsekszik a farkával 😊

atelk2020. szeptember 20. 16:14

Köszönöm, hogy helyet kaptam, eddig még sosem szerepeltem antológiában. Most lesz egy kötet a polcomon, amiben sok szép vers között az enyém is ott van. Gratulálok minden pályázónak. Pilla és Szeder hálásan köszönöm, hogy lehetővé tettétek ezt, biztosan rengeteget dolgoztatok a válogatással. Szép napokat Mindenkinek.

Smen2020. szeptember 20. 15:56

@szederfalu: jó, semmi gond. De ha több író két verse is helyett kapott, ahelyett talán jutott volna hely mindenkinek egy-egy versre. Viszont örülök, hogy máshol szakmai zsűri van, így az ott kapott elismerés nagy örömet és egy verseskötetet jelentett nekem és televizióban közvetített irodalmi estet. Talán mégsem annyira sz@rok a verseim. Itt sok írónak nagyon jó műve van, akiket szintén nem látok az eredményhirdetésben. Nem értem...de mindegy is. Talán nekem sem kellene már itt vitatkoznom a jövőben.További sok sikert és jó munkát.

Dorothy_172020. szeptember 20. 15:56

Köszönöm a munkátokat és a lehetőséget hogy szerepelhetek a kiadványban :)

Kipy2020. szeptember 20. 15:47

Köszönöm a lehetőséget és gratula a bekerülteknek!

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 15:38

@Smen: beérkezett a pályázatod. Én nem tudtam választani belőle. Ez persze nem jelenti azt, hogy a másik zsűri tévedett volna. Ez az én döntésem.

Kipy2020. szeptember 20. 15:38

@Smen: @536771:
Volt egy pályázati kiírás, melyet és melynek szabályait, értékelőit elfogadtátok azzal, hogy elküldtétek a saját pályázati anyagotokat. Pont.

Smen2020. szeptember 20. 15:18

Sziasztok! Én is kérdeznék?! Egyáltalán átment az email-em a három linkkel? Mert ha átment és nem tetszett senkinek, akkor nagyon szomorú leszek, mivel abból kettő egy irodalmi esten zsűrinyertes lett. Ezért is választottam azokat is, gondoltam akkora tévedést nem követett el a zsűri, hogy itt senkinek nem tetszik?!

szederfalu2020. szeptember 20. 15:04

@536771: áruld már el kérlek, hogy milyen kritériumok alapján kellett volna választani?
Nézd, megmondom: a te verseid nem tetszettek sem Pillának, sem nekem. Ez volt a fő ok. És mivel mi ketten válogattunk, és ránk hárult ez a feladat, ideje lenne végre elfogadnod.
Ha azt mondod felnőtt vagy és megérted a dolgokat, akkor miért rúgozunk még ezen?
Sajnos nem mindenki tud emelt fővel veszíteni. Te sem. Nem te vagy az egyetlen, aki nem került be. Ilyen egy pályázat. Vannak nyertesei, és vannak, akik kimaradnak.
Nekem soha nem jutna eszembe számon kérni egy zsűritől, hogy miért nem kerültem be. Hozzá teszem, nincs isolyan fórum, ahol ezt meg lehet tenni. A döntést elfogadom.

5367712020. szeptember 20. 14:28

@Pera76: Kedves Éva! Egy vers elsősorban a közönségnek, a nyilvánosságnak, az olvasóknak szól, és nem egy szűk körnek. Megértem amit a szívecskékről írsz, de kérlek Te is értsd meg, hogy egy versíró évközben csak az olvasóitól, azaz a társaitól kap visszajelzést! A pályázat kiíróinak pedig világossá kell tenni a kritériumokat, és az értékelés rendjét is, mert ez is a tisztességhez tartozik, nemcsak a döntés elfogadása! Ez mindenféle pályázatnál így van. Meddő vitába a továbbiakban nem bocsátkozom! Legyen szép napod!
József

Edeke2020. szeptember 20. 13:46

@szederfalu: Jól tetted.

Pera762020. szeptember 20. 13:23

@536771: Hajh, de még mennyi ember van pedig a világban, akik bizony félrevezetnek. (Bármilyen téren.) A gerincesség sok embernek hiányzó fogalom. Sajnos.
De vannak emberek is.
Ismétlem: a szívecskék nem feltétlenül jelentenek minőséget. Átlagember elolvas itt egy verset, tetszik neki vagy nem. Ad szívet vagy nem. Ez ízlés és barátság kérdése. Attól, hogy egy ember adott témáról hogyan gondolkodik - pl. 95 szív kontra 3, az nem minden ember egyöntetű véleménye. A te meglátásod. A verspályázat kiírói nem így gondolkoznak. Ami vers szerintük az antológiába való, az oda. Ami szerintük nem, nem.
Joguk van ehhez.
És akár egyetértünk egy-egy döntéssel, akár nem: elfogadni tisztesség.

5367712020. szeptember 20. 11:55

Kedves Pilla! Kénytelen vagyok erre reagálni a magam védelmében, nehogy mások félre értsék. Én szabályosan pályáztam, és a 3 vers linkjét küldtem el. Ti ketten pedig szubjektíven döntöttetek, értékeltetek,mint pályázat kiírók,és nem áruljátok el milyen mutatók alapján, kizárólag szubjektíve.Szívetek joga, de én az egyenes beszéd híve vagyok, és az a véleményem, hogy az ilyen pályázatnak nem sok értelme van, túl azon, hogy ki lett pipálva. Ennek ellenére tovàbbra is küldöm verseimet az oldalra, de kommentelni a verseket nem fogom, mert látom, hogy az félrevezeti a társaimat! Legyen szép napod!
József

Trapotek2020. szeptember 20. 11:43

Gratulálok a bejutottaknak, egyben köszönöm a bekerülést és a munkát!

Torpilla31812020. szeptember 20. 11:21

@536771: szia. Mint ahogy Szederfalu most írta, a pályázat feltétele a beküldeni kívánt versek linkje volt, nem pedig a pályázó adatlapja.
Számtalan, sőt, nagyon sok pályázat érkezett, amit a statisztikában kifejtve is láthatsz.

Maga az Antológia szerzőinek névsorának, és verseinek elbírálása nem a Poet szerzőinkénti statisztika alapján múlt, hanem a pályázat kiírói, azaz Szederfalu, és Jómagam szubjektív, és objektív elbírálása szerint.

Senki nem örül, tudjuk, ha a pályázata nem olyan sikerrel zárul, ahogy szeretné.
De ne keseredjen el senki. Te sem.
Írj, ha örömöd leled benne, és pályázz bátran máskor is. Ha szeretnél.

Ez a pályázat már lezárult.

A nyertes szerzők, és verseik a tartalomjegyzékben olvashatóak.

Üdv:
Pilla

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 11:11

@536771: ahogy Erika is írta, egyáltalán nem vettük figyelembe, kinek mennyi szivecskéje van a vers alatt. Mert nálunk nem ez számít.

judit.szego2020. szeptember 20. 10:38

Köszönöm szépen! Gratulálok minden bejutottnak!

judit.szego2020. szeptember 20. 10:37

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

5367712020. szeptember 20. 09:27

@Pera76: Kedves Erika! Köszönöm a hozzászólásodat, megértettem. Vagyok annyira felnőtt, hogy felfogjam, de valószínűleg rosszul értelmezed a statisztikát. Amennyiben a szerzőtársaidnak tetszik egy versed, szívet adnak, ha nem tetszik, akkor nem adnak. Én így járok el, aki nem így cselekszik, az félrevezeti a társait! A tárgyilagosság, és nem a szubjektuvitás a döntő szempont nálam! Érthetetlen, hogy mondjuk 95 szívvel, ami a nap verse is volt, nem kerülhet be az ember, de 3 szívvel igen. Az is igaz, hogy én ezen az oldalon nem vagyok régi bútordarab, de mindenki elkezdte egyszer valamikor! Erről beszélek. Ezért elhatároztam, hogy a jövőben nem kommentálom szerzőtársaim verseit, nem akarom őket félre vezetni. Egyszerűen szívet adok arra, ami tetszik és kész! Üdvözlettel:
József

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 08:56

@Edeke: azt gondoltam, hogy Miklós olyan régi bútordarab, hogy nem maradhat ki belőle. Felkértem, és ő tisztelettel elfogadta 😊

Edeke2020. szeptember 20. 08:40

Nini! Tudjátok miért várom, hogy megkapjam? Barimira kíváncsi vagyok az ajánlóra! (hehe, mégis csak benne vagy)

Pera762020. szeptember 20. 08:08

@536771: A népszerűség inkább rajongótábort jelent. Azaz: mutató arra, hogy mennyien szívecskéznek, írnak egy-egy vershez. Ez általában oda-visszaműködik. Vannak, kik megkérnek embereket, hogy olvassák el az adott verset, sőt, szívecskét is kérnek. (!) Mások persze nem.
Aki szívet kap/ad, nem biztos, hogy jó költő önmaga is vagy jó verseket képes felismerni. Ez inkább ízlés/barátság/visszaszívecske remélés.
A nagyon jó költőség sok jó verset is jelent. Ez tehetség, szorgalom, tudás eredménye. És néha lehet, ha kevesebb szívet eredményez.
A két opció fedheti egymást, meg nem.
Persze vannak közepes értékű versek is. Ez is tény.
Ez az antológiás verspályázat a meghirdetett feltételek szerint zajlott, semmi köze sem a Poeten levő szívecskeáradathoz, sem más oldalak tevékenységéhez, sikeréhez.
Engem sem fogadtak el sok pályázaton, tudomásul vettem. Nem lehetek - mindenkinek - a világ közepe.
Felnőttekül ezt csak fel tudjuk fogni.

5367712020. szeptember 20. 07:18

@szederfalu: Sajnos, ilyen hamis világban élünk.

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 20. 07:07

@536771: nem a statisztika hamis, félreértettél. Sajnálom, ha így gondolod, de valamiféle szűrést kellett tenni, mindenki nem kerülhetett bele.
Fogadd el ezt a döntést, a továbbiakban nem kívánok ezügyben nyilatkozni!

BakosErika2020. szeptember 20. 06:30

Nagyon szépen köszönöm, szeretettel gratulálok a bejutottaknak. ♥️

5367712020. szeptember 20. 04:13

@szederfalu: Kedves Szederfalu! Köszönöm válaszod, de ez számomra elfogadhatatlan.
Ez nagyon szomorú! Amennyiben a Poet statisztika hamis,félrevezető, akkor nincsen értelme és meg kell szüntetni!Visszajelzést csak így kap az ember a társaitól, mivel antológia csak egyszer van évente. A szubjektivitást sajnos értem, hiszen 8, 9-es szívekkel is be lehetett jutni az antológiába. Ez nekem azt is jelenti, hogy nem érdemes aktívnak lenni, amire pedig Ti bíztattok! Nagy örömmel , és ambícióval csatlakoztam az oldalhoz, és most mérhetetlenül csalódott vagyok!
József

Angyalka732020. szeptember 20. 01:40

Gratulálok a nyerteseknek! 🤗
Üdvözlettel, Melinda

szederfalu(moderátor)2020. szeptember 19. 23:26

@536771: kedves József, a poet statisztikája eléggé félrevezető. A népszerűségi lista élén lenni, nem mindig a legjobb verset jelzi, hanem azt, hogy kinek mekkora "rajongótábora" van.
A válogatás pedig a szerkesztők szubjektív véleménye alapján történt.

5367712020. szeptember 19. 22:54

Kedves Szederfalu és Pilla!
Tisztelettel megköszönöm az értékelést! Minden szerzőtársamnak gratulálok függetlenül attól, hogy benne vannak a válogatásban, vagy nem! Én ugyan nem kerültem bele az antológiába, és gratulációt sem kaptam, ellenben bíztatást, hogy ne keseredjek el, azt igen. Ezt is megköszönöm, de kérdem én, hogy a csudába ne keserednék el, amikor a statisztika alapján az alábbi a helyzetem:

Legnépszerűbb versek beküldői a kezdetektől
(zárójelben a kedvencnek jelölések átlaga, legalább 15 vers esetén)
27. 536771(68.2)

A 27. én vagyok a kezdetektől, pedig mindössze 10 hónapja vagyok fent az oldalon. Akkor mi alapján történt a válogatás? A többi statisztikai mutatót, és a tetszési indexeket már le sem írom, mert nem látom értelmét. Igenis mélységesen elkeseredett és csalódott vagyok.
Üdvözlettel:
Vágány József (536771)