Újraindítás

 Izzadtan és kimerülten ébredtem, rápillantottam az ébresztőórára. Hajnali öt. Már megint ez a különös álom. Egy stégen állok, hatalmas a köd. A hullámok magasra csapnak, a víz a bokámat nyaldossa, körbevesz és én nem látom merre mehetnék. Kiáltanék, de nem jön ki hang a torkomon, imádkoznék, de nem jutnak eszembe a szavak. Egy csónak hánykolódik a vízen, benne egy férfi. Már látom az arcát, felé nyújtom a kezem, de Ő  nem mozdul. Körülöttem egyre magasabb a víz, elnyelnek a hullámok, Ő meg nézi.. Öklömet végig húzom párszor a homályos tükrön. Egy negyvenes nő néz vissza rám. Szemeim körül apró ráncok, hajamba ősz hajszálak vegyülnek. Harcosnak születtem, de mostanra alábbhagyott bennem  a küzdőszellem. Már nem érzem, hogy falakat és ajtókat kellene döngetnem. Ha nem várnak tárt kapuk, akkor az valószínűleg nem az én utam. Pedig Isten lássa lelkem, erősen és hittel akartam, szinte már görcsösen ragaszkodtam vágyaim, céljaim elérésére. Elfáradtam, megszűnt a megfelelési kényszer. Kiléptem a nyaraló ajtaján hogy lerójam a  szokásos távot a közeli tó körül. Először csak lassan kocogtam, aztán gyorsítottam a tempón. Kora reggel még kevesen voltak idekint,  többnyire csak a futók és pár horgász. Régóta ismertük és hangosan üdvözöltük egymást amikor elhaladtam mellettük. Már húsz éve, hogy minden nyarat itt töltök, de ez az első év, hogy egyedül érkeztem. Magányra vágytam, úgy éreztem változtatnom kell az életemen. Mintha valami véglegesen elromlott volna, de magam sem tudtam mi. Talán én. A harmadik körömet futottam éppen, amikor egy elhagyatott stégen valami pirosat láttam felvillanni, épp csak futólag ahogy a szél belekapott a nádasba és szétfújta azt. Talán egy fürdőző ruhája? Nyakamat nyújtogatva fürkésztem a vizet, de nem láttam senkit. A rémálmom miatt nem szívesen léptem semmilyen stégre vagy mólóra, de ez a piros valami most húzott magához mint a mágnes. Óvatosan ereszkedtem le a meredek parton.  Közelebb érve láttam, hogy egy   piros nagy gömbkapcsoló az, rajta egy  felirat: RESET. Egy pillanat alatt történt, igazából végig sem gondoltam, csak lehajoltam és rátenyereltem. A szél zúgni kezdett, a tó hatalmas hullámokat vetett, a nádasból csapatostul emelkedtek a levegőbe a  rikoltozó madarak. A következő percben minden elcsendesedett, csupán a szívem őrült zakatolását hallottam . Csak el innen, ez volt az első gondolatom! Már felkapaszkodtam a parton, amikor eszembe jutott a kapcsoló. Visszafordultam hogy elhozzam, de már nem volt sehol. Hátborzongató gondolat fogant meg a fejemben. Mi van , ha nem csak egy piros gombra, hanem valami másba is beletenyereltem? Akaratomon kívül újraindítottam valamit? Bíztam benne, hogy ha én nem érzek magamon változást, akkor a többi embert sem küldtem vissza az evolúció kezdetére. Lassan sétáltam visszafelé. A szembe futó fiatalok nyugodtnak látszottak a legközelebbi horgász is vidáman, fütyörészve akasztotta horgára a csalit. Mi volt ez? Csak a képzeletem játszott velem? Nem, éreztem a zsigereimben , hogy történt valami változás. Csak még nem jöttem rá, hogy mi. Lehet, hogy összeomlott a gazdaság, a tőzsde? Vagy elvesztek a tudományos ismereteink? A dombról ráláttam a parkolóra. Modern autók és motorok várták gazdáikat. Semmiféle Frédi - Béni  féle lábbal hajtott kis verdák nem sorakoztak az aszfaltozott állóhelyeken. A közeli lángos árus épp a zsalukat nyitotta ki a standján. Szólt a rádió én meg pár tornagyakorlat mögé álcázva magam, hallgattam a híreket. Semmi extra  információ nem hangzott el. A rossz időjárási viszonyok miatt elmaradt a  SpaceX űrhajó kilövése - mondta épp a hírolvasó. Na akkor űrhajónk is van! Senki semmit nem vett észre ebből az egészből csak én? Hazaérve kivettem a frigóból a  narancslevem és  a verandán lógó függőágyba feküdtem. Nyilvánvalóan a piros gomb megnyomása nem törölte az emlékeimet. Nem kezdhettem tiszta lappal, üres szívvel. A tó körül egyre nagyobb lett a nyüzsgés. Kis.lurkók húzták maguk után a homokozólapátot és a vödröt, szüleikkel a nyomukban. Nemsokára betölti majd a levegőt az apróságok önfeledt kacaja, a hamburger, lángos és hot dog illata.  Felhívtam a gyerekeimet és mivel mindent rendben lévőnek találtam, nem meséltem nekik a RESET gombról. Az én gyakorlatias nagyfiam, talán még a józanságomat is megkérdőjelezte volna. A függőágy lassú hintázása álomba ringatott. Újra a stégen álltam, a hullámok már lassan beborítottak. Kezem a férfi felé nyújtottam, Ő meg csak nézett rám hideg, kék tekintettel. Zokogva ébredtem, hirtelen eldöntöttem hogy visszamegyek a városba. Autóba ültem és úgy számoltam, még zárás előtt a munkahelyemre érek. A szívem össze - vissza vert, mint mindig, ha tudtam hogy találkozni fogok vele. A kezeim megremegtek, fiatal lánynak éreztem magam. A forgóajtó üvegfalába pillantva beletúrtam a hajamba, izgatottságomat magam előtt sem tudtam palástolni. Reggeli gondolataim, miszerint belefáradtam a csukott ajtók döngetésébe, egyszeriben szertefoszlottak. Mire az ajtó körbefordult, reményekkel és vágyakkal telve indultam befelé.  A történetem körbejár, egy se vele se nélküle kapcsolatban. Elérkezett a döntés ideje,  én pedig biztosan tudtam, hogy Vele, és nem nélküle akarom folytatni az életem. Végig  siettem az előtéren, futólag odaköszöntem a portásnak és vártam a leérkező liftet. Végre feltárult az ajtó és mint egy lassított filmen, kívülről láttam magunkat  Én, amint félszeg mosollyal ránézek a liftből kilépő férfire, tekintetünk összeakad. Kék szeme hűvösen tekint rám, pont mint az álmomban, tétován felé nyújtom a kezem, de Ő a felismerés leghalványabb jele nélkül néz rám. Pár lépés után  mégiscsak visszafordul és megkérdezi: - Elnézést asszonyom, ismerjük egymást? Kezem lehanyatlik, nem jön ki hang a torkomon. Visszanyelem a  könnyeim és tagadóan rázom a fejem. A falnak támaszkodom, elhagy minden erőm,  miközben a fehér inget bámulom ahogy átsuhan a forgóajtón. A fejemben megszólalt egy hang.  RESET gomb lenyomva - újraindítás!